Általános egészségi állapot

Alvászavarok

Az álmatlanság és a különféle alvászavarok sokakat érintenek manapság. Az egészségtelen életmód, a zaklatott mindennapok és a pszichés problémák mind vezethetnek oda, hogy álmatlanul hánykolódjunk éjszakánként, vagy ne tudjunk visszaaludni. A problémával azért is fontos foglalkozni, mert a kialvatlanság egész életminőségünkre rányomja bélyegét, megoldást pedig az altatók biztosan nem jelentenek.

Időszakosan segítséget jelenthetnek ugyan az altatók, de hosszú távon semmiképpen nem ajánlott szedni ezeket a készítményeket, ugyanis hozzászokás, majd később tolerancia alakul ki a betegekben. Könnyen előfordulhat, hogy egyre erősebb szereket kell majd szedni ahhoz, hogy sikerüljön elaludni, a megoldást tehát mindenképpen az életmódváltásban és az okok felderítésében rejlik.

A növényi táplálékok mellett érdemes arra is figyelni, hogy a testsúlyt normál szinten tartsuk. Ebben kitűnő segítőtársnak bizonyul a hetente tartott gyümölcsnap. Azok, akik alvási nehézségekkel küzdenek, gyakran esküsznek olyan népi gyógymódokra, melyeket már nagyanyáink is eredményesen alkalmaztak. A meleg tej mellett érdemes almát, vöröshagymát, fekete retket, vagy mézet fogyasztani, de a tejben főtt hagyma, vagy a meleg citromlé mézzel édesítve is remek választásnak bizonyul.

Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy milyen táplálékokat veszünk magunkhoz elalvás előtt

Érdemes könnyű falatokat vacsorázni, a koffeint, a csokoládét, az alkoholt viszont élénkítő hatásuk miatt feltétlenül kerülni kell. Mértékkel ihatunk egy kis alkoholt, például egy pohár vörösbort, vagy egy sört, de ezeket sem minden nap.

Arra ügyelni kell, hogy éhesen soha ne feküdjünk le!

Hiszen ekkor leeshet a vércukorszint, ami felébredéshez vezet. Ha megakadályozzuk a vércukorszint ingadozásait, akkor folyamatosan termelődik majd az agyban a szerotonin, ami elősegíti a nyugodt alvást.

Az alvás minőségére egyértelmű hatással van az, hogy milyen életet élünk. A rendszeres testmozgás, az életmód megváltoztatása, a stressz kezelése, a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, esetleg egyes relaxációs technikák elsajátítása mind pozitív hatással vannak az éjszakai nyugalomra.

Az esti pihentető és ellazító légkör megteremthető kellemes zene hallgatásával, egy jó könyv olvasásával, amelyek segítenek ráhangolódni az alvásra. Az önhipnózis elsajátítása segítséget jelenthet abban, hogy sikerüljön elengedni a napi stresszt és gondokat.

Legyen szó bármilyen gyógytea keverékről, a macskagyökér szinte kivétel nélkül megtalálható benne. Ennek oka, hogy megszünteti az idegeskedést, a szorongást, s ezáltal segíti elő a könnyebb elalvást. Görcsoldó hatással is rendelkezik, így magas vérnyomás, szívdobogásérzés esetében is kiválóan alkalmazható. Nem csak elalvás előtt javasolt a gyógynövény, hanem akár egész napos fogyasztásra is. Jó választás lehet tinktúra formájában bevinni a szervezetbe. A korábbiakban már említett meleg mézes tej is hatékonyabbá tehető egy kevés macskagyökér tinktúrával.

Altató teakeverék a következő összetevőkből is készíthető: orbáncfű, citromfűlevél, mentalevél, golgotavirág, komlóvirág, levendulavirág, macskagyökér, málnalevél, galagonyalevél. Akár gyermekek számára is adhatjuk ezeket az alapanyagokat.

Elalvás előtt egy rövid langyos fürdő kifejezetten jót tesz, de érdemes illóolajokat is bevetni a könnyebb alvás érdekében. Javasolt a citromfű, a kamilla, a kámfor, a levendula, a narancs, a mandarin, a szantálfa, a tömjén, vagy az ilang-ilang is

A masszázs mellett döntve azokat a szervezet ajánlott kezelésben részesíteni, amelyek a méregtelenítésért felelősek, így a májat, a tüdőt, az agyat, a veséket, valamint a húgyvezetéket.

Kezelendő zónák: vese, mellékvese, húgyvezeték, húgyhólyag, máj, tüdő, agy, napfonat.

Akupresszúra

Testen kezelendő pontok: Sz-7, Szb-6, Szb-7, Kor-20, Gy-36, L-6, V-7 (ha vesepanaszok is vannak), M-3 (ha májpanaszok is jelentkeznek).

Fül: Sen Men.

Sokat hallani manapság a melatonin tartalmú készítményekről, amelyeket elsősorban az időskori álmatlanság esetében lehet hatásosan bevetni. Ezt az anyagot egyébként normál esetben a tobozmirigy választja ki a sötétség hatására. Mennyisége a korral egyre csökken, pótlására ezért lehet szükség.

A folsavat és a B-vitamin csoport elemeit tartalmazó étrend kiegészítők remek választásnak bizonyulnak, de érdemes a szervezetben jelen levő vas mennyiségét is ellenőriztetni, hiszen a hiánybetegség könnyen vezethet álmatlansághoz.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.