• táplálkozás

Mit tanít nekünk az emlősök táplálkozása az emberi táplálkozásról?

Lehet egészségesen táplálkozni úgy, mint egy növényevő — de nem úgy, mint egy vegetáriánus?

Hou-Chinget régebben sokszor megpróbálták meggyőzni a buddhista barátai arról, legyen vegetáriánus, és ilyenkor mindig azzal jöttek, hogy: „Nézd, milyen erősek a tehenek és a lovak! Ha te is vegetáriánus lennél, akkor te is ilyen erős lehetnél!” Az érvelés persze nem volt túl meggyőző, tekintve, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a farkasok is nagyon erősek, pedig ezek húsevők.

A gondolat azonban mégiscsak felvet egy érdekes kérdést: miért van az, hogy az állatok ilyen sokféleképpen táplálkoznak?

Vajon az állatok táplálkozása alapján tanulhatunk valamit az optimális emberi étrendről? Ha nem, akkor miért töltenek el annyi időt a tudósok az egerek és a patkányok tanulmányozásával? A tudósok ennyire idióták lennének?

Ha azt mondanánk, hogy minden emlős közel ugyanolyan étrenden él, azt gondolhatnád, hogy megőrültünk. Egy legelésző bárány táplálkozása egyáltalán nem hasonlít, mondjuk, egy oroszlán húsevő táplálkozásához.

De mi van akkor, ha ezek csak látszatkülönbségek? Gondold át:

• A tehéntej — sőt, valójában minden emlős teje – az emberi anyatejhez hasonló tápanyag-összetételű, és a legtöbb kalóriát zsír formájában tartalmazza.
• Minden emlős testének hasonló az összetétele: a sejtek nagyjából ugyanolyan arányban tartalmazzák a zsíros sejthártyát, valamint a fehérjéket, és ínséges időkben is
• A fenti megfontolások arra mutatnak rá, hogy minden emlősnek hasonló arányban van szüksége a makrotápanyagokra.

Hogyan lesz az ételből tápanyag?

Ennek a paradoxonnak a feloldásához gondoljuk végig az emésztés folyamatát! Az étel az, amit megeszünk, a tápanyag az, ami emésztés után a szervezetbe kerül. Az ételeket az emésztőrendszer alakítja át tápanyagokká:

Az étel tápanyaggá alakítása nem egyszerű folyamat, ugyanis az emésztőrendszer nem pusztán lebontja az ételt annak tápanyag-összetevőire, hanem bizonyos tápanyagokat más tápanyagokká alakít.

A legtöbb emlős esetében az emésztőrendszerben végbemenő legfontosabb átalakulás, amikor a bélbaktériumok a rostokat és a szénhidrátokat zsírrá — különösen rövid láncé zsírsavakká, például propionsavvá és vajssavvá — alakítják. Ezek a rövid láncú zsírsavak egyrészt meghosszabbodhatnak, és telített zsírsavakká válhatnak, amelyek képesek beépülni a szövetekbe; másrészt ketonokká alakulhatnak, amelyek az elégetésük után energiát adnak.

Minden vegetáriánus vagy javarészt növényi táplálékon élő emlős emésztőrendszerének van egy olyan szakasza, amelynek a feladata a bakteriális erjesztés. Két nagy csoport van: az előgyomorban, illetve a vastagbélben erjesztők. A kérődzők — szarvasmarha, bárány, kecske – az előgyomorban emésztenek, az ő emésztőrendszerük a bendővel kezdődik, ahol az erjedés történik. Más fajoknál – például a gorillánál – az erjedés az emésztőrendszer egy távolabbi részében, a vastagbélben zajlik.

Vessünk egy pillantást a különböző emlősök táplálkozására, és nézzük meg, mi történik az emésztés után.

A gorillák

Az energiabevitelnek csak 2,3%-a származik zsírból.  A gorilla táplálkozásának valóban nagy részét a rostok képezik. A baktériumok a rostokból grammonként 4 kalóriát nyernek, amelyből grammonként 1,5 kalóriát rövid láncú zsírsavak formájában visszajuttatnak a gorillához.

A rosttömeg kalóriasűrűsége nagyon alacsony, ám a gorilla akkora tömegben fogyasztja — a megevett ételmennyiség 74%-a —, hogy a rövid láncú zsírsavak a gorilla teljes energiabevitelének 57%-át teszik ki. A paleolit emberi étrendhez, a „kannibál” étrendhez és az anyatejhez hasonlóan az energiabevitel nagy része telített és egyszeresen telítetlen zsírokból, kis része szénhidrátból és fehérjéből származik.

Szarvasmarhák, bárányok és kecskék-növényi alapanyagok

A kérődzőknél külön szervek fejlődtek ki a növényi táplálékok baktériumok által történő emésztésére. Ezekben a szervekben a baktériumok lecsapnak minden, szénhidrátból származó kalóriára, és semmit nem hagynak meg az állatnak. A szénhidrátok megemésztésének melléktermékeként a baktériumok rövid láncú, illékony zsírsavakat bocsátanak ki. Ezek a zsírok a májba kerülnek, amely energiaként használja fel őket, továbbá cukrokat, ketonokat és zsírokat készít belőlük a test számára.

Dr. Richárd A. Bowen összefoglalja, honnan jutnak energiához a szarvasmarhák, a juhok és a kecskék:

„A kérődzők emésztése során nagy mennyiségű illékony zsírsav keletkezik, amelyek elsőrendű fontosságúak, mivel a kérődzők energiaszükségletének több mint 70%-át ezek fedezik. […] A májban a propionát a glükoneogenezis legfőbb táptalaja, ami a kérődző szempontjából kritikus pont, ugyanis a vékonybélbe szinte nem is kerül glükóz, ami felszívódhatna.”

Hogyan alakulnak a kérődzőknél a tápanyagarányok?

• 0% szénhidrát,
• 18% fehérje,
• 70% propionsav és vajsav, valamint más rövid láncú zsírsavak,
• 12% hosszú láncú zsírok.

A máj a rövid láncú zsírokat ketonokká, glükózzá és telített, illetve egyszeresen telítetlen zsírokká alakítja az energiaszükséglet fedezésére.

Még egyszer hangsúlyozni kell: ez a zsírban gazdag étrend alig tartalmaz többszörösen telítetlen zsírsavakat.

Farkasok, kutyák és macskák- hús minden mennyiségben!

A legtöbb vadon élő húsevő lényegében minden energiát állati húsból nyer. A farkasok és a kutyák a kalóriamennyiség 5%-át ugyan megszerezhetik hullott gyümölcsökből is, de az energiabevitelük legalább 90%-a húsból származik.

Azt gondolhatnánk, hogy ez fehérjében gazdag étrendet eredményez, ám a helyzet az, hogy a húsevők a zsákmány zsírosabb részeit kedvelik. Barry Groves megjegyzése szerint: „Ez különösen látványos a hiénáknál, mivel az ő állkapcsuk és a fogaik úgy alakultak ki, hogy képesek eltörni a hosszú csontokat és a koponyát a zsírban gazdag csontvelő és agy megszerzéséhez.” Mivel a húsevők a prédából főképpen a zsíros részeket eszik ki, az izom húsát pedig gyakran meghagyják a dögevőknek, arra lehet következtetni, hogy az étrendjük legalább annyira zsíros, mint a koplalás „kannibál” étrendje, ahol az energia 74%-a zsírból, 26%-a pedig fehérjéből származik.

A húsevőkre jellemző tápanyagarány:

• < 5% szénhidrát,
• 23% fehérje,
• 61% telített és egyszeresen telített zsírok,
• 11% többszörösen telítetlen zsírok.

A macskák tipikusan egyáltalán nem fogyasztanak szénhidrátokat. A húsevőknél a máj általában fehérjéből állít elő glükózt az ideg- és immunsejtek szükségleteinek kielégítésére.

Egerek-olajos magvak magas zsírtartalommal

A rágcsálók mindenevők, a természetben főleg magvakkal táplálkoznak. A diófélékhez hasonló magvakban jelentős mennyiségű zsír van.

De mit akarnak enni maguk az egerek? Amikor a tudósok hagyják, hogy az egerek maguk válasszanak korlátlan mennyiségű szénhidrátból, zsírból és fehérjéből, a legtöbb állat a kalóriamennyiség nagy részét inkább zsírokból fedezi. Egy tanulmányban tizenhárom kísérleti egértörzs közül kilenc választott úgy, hogy az energiaszükséglete nagy részét zsírból fedezze, és csak kettő fogyasztott több kalóriát szénhidrátból, mint zsírból.

Nyilván nem sok mindenre következtethetünk abból, hogy a génmutáns egerek az elhízás elkerülése érdekében az energia bevitelük 85%-ának fedezésére a zsírt választották, de az már sokatmondó, hogy a legtöbb vad típusú egértörzs táplálkozásának jelentős részét a zsírok teszik ki, a szénhidrátok és a fehérjék pedig csak a kisebb részét. Ez ugyanaz a mintázat, amelyet újra meg újra megfigyelhetünk az emlősöknél, az embereknél és minden emlősfaj tejénél.

Az optimális tápanyag-összetétel az emlősöknél

A vadon élő emlősök – függetlenül attól, hogy mi az, ami ténylegesen a szájukba kerül – nagyon hasonló tápanyag-összetételű étrenden élnek:

• 0-16% szénhidrát,
• 15-25% fehérje,
• 56-77% telített és egyszeresen telítetlen zsírok,
• 1-11% többszörösen telítetlen zsírok.

Embereknél egy hasonló étrendben több szénhidrát lenne (a nagyobb agyunk ellátására). Ez azt jelenti, hogy az optimális emberi étrend nagyjából 20% szénhidrátot, 15% fehérjét, 60% telített és egyszeresen telítetlen zsírt, illetve 5% többszörösen telítetlen zsírt tartalmazna.

Miért fontos, hogy az emberek az emlősök számára optimális makrotápanyag-arányok szerint táplálkozzanak?

Az emésztőrendszer és a máj olyan tápanyagokká alakítják át a táplálékainkat, amelyekre szükségünk van. A belek a rostokból rövid láncú zsírsavakat készítenek, a máj a tápanyagokat más tápanyagokká alakítja.

Az embereknek sokkal kisebb a bélrendszerük, így az energiabevitel legfeljebb 7%-át tudjuk rostokból fedezni — ez sokkal kevesebb, mint az a 60%-nyi energia, amelyet a csimpánzok vagy a gorillák képesek előállítani. A legmagasabb rostbevitel, amelyet emberi kultúrában valaha megfigyeltek, a napi 86 gramm (kb. 130 kalória), ami az energiabevitel mintegy 6%-a.

Úgy látszik, hogy a paleolit étrend annyira közel állt az optimális tápanyagigényünkhöz, hogy már nem volt szükségünk akkora emésztőrendszerre. Az evolúció megszabadult a bélrendszerünk 80%-ától, és lekicsinyítette a májunkat.

A következtetés az, hogy a többi emlőshöz hasonlóan az emberek akkor táplálkoznak a legmegfelelőbben, ha az emésztőrendszerünkből a szervezetbe jutó tápanyag legnagyobb része zsír, kisebb része szénhidrát és fehérje. A többi emlőstől eltérően azonban az emberek nem képesek a rossz tápanyagokat tartalmazó ételt a szükséges tápanyagokra átalakítani. És legfőképpen: nem vagyunk képesek nagyobb mennyiségű növényi táplálékot megerjeszteni és zsírrá alakítani.

Emiatt a többi emlőshöz képest az ember számára sokkal fontosabb, hogy a természetes étrendje szerint táplálkozzon — vagyis az étrendje nagyobb része zsírból, kisebb része pedig szénhidrátból és fehérjéből álljon.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.