Koleszterin

A stressz, a koleszterin és a szívbetegség kapcsolata

Kutatási eredmények! Amikor a Duke Egyetem kutatói egy vizsgálat során arra kérték a részt vevő nőket, hogy idézzenek fel olyan helyzetet vagy eseményt, amely feldühítette őket, akkor nemcsak a nők stresszhormonjainak szintje mutatott hirtelen emelkedést, hanem a koleszteriné is.

Amikor pedig az Ohiói Állami Egyetemen dr. Stoney laboratóriumának kutatói férfi és női pilótákat vizsgáltak, azt találták, hogy LDL-szintjük 5 százalékkal megemelkedett, amikor a foglalkozásukkal kapcsolatos stresszhelyzetbe kerültek.

A stressz és a koleszterinszint közötti kapcsolat oka egyelőre ismeretlen.
A stressz és a koleszterinszint közötti kapcsolat oka egyelőre ismeretlen.

Rejtélyek az okokat illetően

A stressz és a koleszterinszint közötti kapcsolat oka egyelőre ismeretlen, de a kutatók már közzétettek néhány elméletet. Az egyik szerint a stresszhormonok hatására zsírsav szabadul fel a szervezetben, ezzel ugyanis biztosítható, hogy elegendő energia álljon rendelkezésre, ha gyorsan mozdulni kell. (Ez az evolúciós válasz arra vezethető vissza, hogy távoli, barlanglakó őseink testi épsége gyakorta került veszélybe.) A felszabaduló zsírsavak és a májból a vérbe kerülő trigliceridek pedig koleszterinné alakulhatnak át.

A stressz növeli a vérnyomást, és károsítja az artériákat is.
A stressz növeli a vérnyomást, és károsítja az artériákat is.

A hosszan tartó stressz ártalmas hatásai

A stressz azonban korántsem csak a koleszterinen keresztül hat a szívre. Növeli a vérnyomást, és károsítja az artériákat is. Dr. Stoney emellett azt is megállapította, hogy már az enyhe stressz is emelheti a homocisztein nevű aminosavnak – a szívbetegség egyik fontos rizikófaktorának – a szintjét. A stressz még azt is befolyásolhatja, ahogyan a szervezet a szívbetegség kezelésére szedett gyógyszerekre reagál.

Hosszabb távon a stressz egy további módon is árthat

Aki stresszhelyzetben van, kevésbé törekszik egészséges módon élni. Az agyonhajszolt, kapkodó vagy zaklatott ember könnyebben enged a chips vagy a gyorséttermi ebéd csábításának ahelyett, hogy salátát és párolt halat enne. Megnő a valószínűsége annak is, hogy kihagyja a napi sétát, újra elkezd dohányozni, vagy mélyebben néz a pohár fenekére. Ha pedig vigaszt keres, vajon melyiket fogja választani: egy nagy adag fagylaltot vagy egy almát?

A stressz a tudatot is befolyásolja

Megváltoztatja az ember világlátását és reakcióit. Krónikus stressz hatása alatt például valószínűbb, hogy elfelejtünk dolgokat, túlreagáljuk az apró bosszúságokat (gondoljunk például a közlekedési dugóban egyeseken kitörő dührohamra) vagy pesszimistává válunk. Kisebb az esély, hogy a munkában kiemelkedően teljesítsünk, szokatlanul ingerlékenyek vagy türelmetlenek vagyunk, és nehézségeink adódhatnak a barátainkkal és családtagjainkkal való kapcsolatunkban is. A stressz depressziót válthat ki, ami önmagában is növeli a szívbetegség kockázatát.

Ha hajlamosoak vagyunk akkor kiválthatja a stressz szívinfarktust.
Ha hajlamosoak vagyunk akkor kiválthatja a stressz szívinfarktust.

Kiválthat-e a stressz szívinfarktust?

A válasz: igen – feltéve, hogy már eleve hajlamosak vagyunk rá. A folyamat a következőképpen zajlik: stresszes helyzetben megnő a vérnyomás, és szaporább a szívverés, ami lényegében a testmozgáshoz hasonló hatás. Ha az artériákban szűkületet okozó plakkok vannak, ezek a vér nagyobb nyomása miatt megrepedhetnek. A stressz miatt ráadásul megnő a vér viszkozitása s vele az alvadásra való hajlam is. Ha vérsejtek tapadnak a megrepedt plakkhoz és útját állják a vér áramlásának, akkor bármelyik pillanatban bekövetkezhet a szívinfarktus.

Koleszterin le, hangulat fel!

A koleszterinszint csökkentése a hangulatot is javíthatja. Kanadai kutatók 212, magas koleszterinszinttel kezelt beteg hangulatváltozásait vizsgálták, és azt tapasztalták, hogy azok az emberek, akiknél csökkent az összkoleszterin és az LDL szintje, szorongásuk csökkenéséről is beszámoltak – a változás különösen a nők körében volt jelentős.

Jegyezzük meg! Az orvosi szakirodalomban már régóta fel-felbukkannak olyan vélemények, hogy összefüggés van a hangulat és a koleszterinszint között. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a jelenség lélektani alapú: jobb kedvre derít a tudat, hogy javult az egészségi állapotunk.
Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.