Tudatos étkezés

Sejtéhség – figyeljünk a belső hangra étkezésnél!

A legalapvetőbb készség a tudatos étkezéshez az, hogy megtanulunk figyelni a sejtéhségre.

Kisgyermekként rá voltunk hangolódva a testünktől eredő jelzésekre, melyek megmondták, mikor együnk, és mikor hagyjuk abba az evést. Ha megadatott a választás, akkor ösztönösen tudatában voltunk annak, milyen ételre van szüksége a testünknek, és abból mennyit kell fogyasztanunk. Ahogy nőttünk, növekedtünk, ez a belső bölcsesség elveszett az evés mikéntjével kapcsolatos belső és külső hangok zavarba ejtő sokaságában.

Figyeljünk a test jelzéseit illetően!
Figyeljünk a test jelzéseit illetően!

Ellentmondó üzeneteket kaptunk a szüléinktől, a párunktól, a reklámokból és az egészségtanórákon, a tudományos kutatásokból és a dietetikusoktól, a filmekből és a tükörből. Ezek az üzenetek a vágyak, késztetések és ellenérzések keverékét hozták létre bennünk, aminek hatására immár képtelenek vagyunk pusztán enni – és éppen eleget enni. Ha újra rá akarunk találni az ételhez való egészséges és kiegyensúlyozott viszonyunkra, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk befelé fordítani az éberségünket és újra meghallani, amit a testünk mindig is közölt a szükségleteiről és az elégedettségéről.

Figyeljünk a test jelzéseire!

A testnek megvan a maga bölcsessége, és rengeteget tud mondani nekünk arról, hogy mire van szüksége – ha képesek vagyunk figyelni rá. Sajnos, ahogy öregszünk, egyre süketebbé válunk arra, mit mond a testünk a szükségleteinkről. Azok az emberek például, akik a nagy hőségben dolgoznak és izzadnak, gyakran ún. hő kimerüléstől szenvednek a nátrium és a klorid hiánya miatt. Az orvosoknak kell elmondaniuk nekik, hogy szedjenek só tablettát. Másoknak viszont arra kell ügyelniük, hogy ne fogyasszanak túl sok sót.

A fel nem ismert cukorbetegség egyik általános tünete a szűnni nem akaró szomjúság és a gyakori vizelés.

Jó példa ez arra, hogyan képes a test közölni sürgős szükségleteit, miközben igyekszik megőrizni az egészségünket. A cukorbetegség során a hasnyálmirigy nem képes elég inzulint termelni ahhoz, hogy átalakítsa a véráramban lévő cukrot. Ekkor a test cukorszintje túlzottan koncentrálttá válik, ami nem valami örvendetes a sejtjeink számára. Kiadják hát az utasítást: több vizet!, ezzel próbálva hígítani a cukrot – és mi többet iszunk. A vese ekkor működésbe lép, hogy bőségesebb vizelet termelésével kiöblítse a többletvizet és – cukrot.

Hogyan hallhatjuk meg sejtjeink bizonyos tápanyagok bevitelét sürgető kiáltását?

Testünk olyan tünetekkel jelezheti az éhséget, mint például a fejfájás, a szédülés, az ingerlékenység vagy a hirtelen energiavesztés („elfogy a szuflánk”). A cukorbetegségben szenvedő embernek meg keli tanulnia különbséget tenni a test két jelzése között. Az első az, amikor azt jelzi, hogy „túl sok a cukor, adj még inzulint!”, a második pedig épp az ellenkezője: „túl alacsony a vércukorszintem, gyorsan adj cukrot!” Veszélyes lehet, ha nem vagyunk fogékonyak ezekre a jelzésekre, vagy összekeverjük őket.

A sejtéhség évszakhoz kötött

Ősszel talán tudatára ébredünk a sejtéhség egyik évszakhoz kötött aspektusának. Ahogy a hőmérséklet csökken, a test több ételt kezd kérni tőlünk. Egészen a közelmúltig, vagyis addig, hogy az emberek jól fűtött házakban kezdtek élni, elengedhetetlen volt a túléléshez, hogy meghalljuk ezt az igényt, és válaszoljunk rá. Egy réteg hőszigetelő zsírt kellett hozzáadnunk a már meglévőhöz, hogy melegen tartsuk belső szerveinket. Több kalóriára lett szükségünk ahhoz a munkához, amellyel belső kemencénket tápláljuk.

A szervezet megérzi, milyen táplálékra van szükség- figyeljünk jelzéseire!

A tudatos jelenlét révén érzékenyebbé válhatunk a sejtéhségre, és megtanulhatjuk elkülöníteni azt, amire a testnek valóban szüksége van, attól, amit az elménk kíván. Ha megállunk, s elég alaposan és módszeresen odafigyelünk, akkor végül képesek lehetünk arra, amit néhány állat tesz: megízlelni egy ételt, és „tudni”, vajon erre van-e szükségünk. Akkor eszünk banánt, amikor a sejtjeink több káliumot kérnek; akkor eszünk répát, amikor béta-karotinra van szükségünk; akkor eszünk tojást vagy húst, amikor több fehérjét vagy vasat kér a szervezetünk; akkor eszünk narancsot vagy grapefruitot, amikor a sejtjeink C-vitamint igényelnek; akkor eszünk csokoládét, amikor magnéziumra van szükségünk; és akkor eszünk lenmagot, porcsint vagy halat, amikor a testünknek omega-3-olajakra van szüksége. S különbséget tudnánk tenni az éhség és a szomjúság között is.

Nagyon egyszerűen képezhetjük magunkat arra, hogy meghalljuk, mit mond a testünk. Tartsunk kis szünetet evés előtt, fordítsuk befelé a figyelmünket, és kérdezzük meg a testünket, mire van szüksége a működéséhez.

Ha iszunk eltelít minket és elmúlik az éhség érzet.
Ha iszunk eltelít minket és elmúlik az éhség érzet.

Olykor az, amit éhségnek értelmezünk, valójában sejtszomjúság

Mielőtt a rágcsálnivalóhoz nyúlnánk, próbáljunk meg inni helyette valamit, gyümölcslevet vagy valamilyen forró italt. Kortyolgassuk lassan, tudatosítva a hőmérsékletét és az ízét. Most fordítsuk befelé a figyelmünket, és vizsgáljuk meg, vajon változott-e az éhségünk – alábbhagyott, felerősödött, vagy másfajta ételeket kíván?

A sejtéhség csillapítása

A sejtéhséget az alapvető elemek elégítik ki. Ezek közé tartozik a víz, a só, a fehérje, a zsír, a szénhidrátok, az ásványi anyagok, a vitaminok és a nyomelemek, mint például a vas és a cink.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.