• kisvérkör
• nagyvérkör

Nagyvérkör – kisvérkor működése

A bal kamra, a verőerek, a hajszálerek, a visszerek és a jobb pitvar által képviselt vérpályaszakaszt nevezzük nagyvérkörnek. Egyszerűen azért nevezzük így, mert az érpályának ez a szaka­sza hosszabb, mint a szív jobb kamrájától a tüdőn át a bal pitvarig terjedő kisvérkör. Tulajdonképpen szabatosabb megjelölés lenne, ha inkább hosszú és rövid vérkörről beszélnénk.

Nagyvérkör

A nagyvérkör hajszálerei bonyolítják az anyagcseréhez szük­séges tápanyagok és oxigén leadását a szerveknek, a bomláster­mékek és szén-dioxid Felvételét a vérbe a szervekből. A sejtek és a hajszálerek közt lezajló nagyvérköri hajszáleres oxigén-és széndioxid-cserét nevezzük belső vagy sejtlégzésnek.

Kisvérkör

A kis­vérkör hajszáleres keringése teszi lehetővé a külső légzést, tehát azt, hogy a légzés útján tüdőnk léghólyagjaiba jutott oxigén elfoglalhassa helyét a hajszálerekben keringő vörösvértestek speciális szállítóeszközén, a hemoglobin nevű vérfestéken, és az ott levő szén-dioxid a léghólyagokba kilépve, kilégzéskor a leve­gőbe juthasson.

A kisvérkör a nagyvérkörtől nemcsak hosszában, élettani jelentőségében, bizonyos fokban szöveti szerkezetében, hanem a benne uralkodó nyomásban is lényegesen különbözik. Amíg a szív összehúzódásakor a nagy erekben uralkodó nyomás 120 higanymilliméter körül van, addig a szív bal kamráját a tüdővel összekötő főverőérben uralkodó nyomás csak kb. 25 higany­milliméter. A kisvérköri keringésre egyébként egészen más törvények és szabályok érvényesek, mint a nagyvérkörre.

Keringés szabályozás

Anél­kül, hogy a kisvérkör keringés-szabályozásának és nyomás­változásainak részletezésébe bocsátkoznánk, elégedjünk meg egyszerűen azzal a megnyugtató ténnyel, hogy a nagyvérkörben bármi okból és bármilyen mértékben megnövekedett vérnyomás nem okoz vérnyomás-emelkedést a kisvérkörben. A magyarázat rendkívül egyszerű, hiszen a nagy vérkör nyomása a bal kamra munkájából származik, és a nagyvérkör végén a jobb pitvarban csaknem 0-ra esik. A kisvérkör nyomása viszont a bal kamrával pontosan egyidejűleg összehúzódó jobb kamrából származik.

A kisvérkör rövidebb voltából adódik, hogy itt lényegesen kisebb nyomás elég ahhoz, hogy a bal kamra által kipréselttel azonos mennyiségű vért a jobb kamra jelentősen rövidebb úton juttassa a tüdőn át a szív bal pitvarába. Ezekből az összefüggésekből ért­hető az is, hogy a szív jobb kamrájának lényegesen kevesebb munkát kell végeznie egy életen át ahhoz, hogy a ráháruló követelményeket teljesítse, mint a balnak. Miután könyvünk célja a nagyvérköben létrejött tartósan magasabb vérnyomás körülmé­nyeinek vázolása, már itt leszögezhetjük, hogy a nagyvérköri ma­gasabb vérnyomás kizárólag csak a szív bal kamráját és a nagy ereket terheli, a szív jobb kamráját és a tüdőereket érintetlenül hagyja.

Vérnyomás az erekben

Aki gondolkodott már az öntözőrendszerek működéséről, annak az sem okoz különös nehézséget, hogy eldöntse, mi szabja meg a nagy verőerekben uralkodó vérnyomást. Képzeljük el egyszerűen csak a kertben öntözésre használt gumitömlőben áramló víz nyomásviszonyait. Nyilvánvaló, hogy ugrásszerűen csökken a tömlőben uralkodó víznyomás, ha a tömlőt a háló­zattal összekötő csap nyílását szűkítjük, s ezáltal az időegység alatt a tömlőbe áramló víz mennyiségét csökkentjük. Verő­ereinkben a vérnyomást – a tömlőhöz hasonlóan – a bal kamra által szolgáltatott vérmennyiség szabja meg.

A vérmennyiség növekedhet úgy, hogy a bal kamra egyetlen összehúzódás alkal­mával több vért présel ki magából, de növekedhet – természe­tesen csak bizonyos határig – úgy is, hogy a szív percenként a szokottnál gyakrabban húzódik össze. A gyakorlatban mindkét lehetőség előfordul. Eleinte egy-egy összehúzódás alkalmával présel ki több vért, később, ha így már nem tudja kielégíteni a szervezet igényeit, növeli a percenkénti összehúzódások szá­mát is. A szív egyszeri összehúzódásakor kipréselt vér mennyi­ségét verőtérfogatnak, az egy perc alattit perctérfogatnak hívják. Gyakorlati célokra elég a verőtérfogatot a szív percenkénti összehúzódásainak számával vagy – ami rendszerint ezzel azo­nos – a pulzusszámmal szorozni, hogy a perctérfogatot meg­kapjuk.

A mindennapos orvosi gyakorlatban általában nincs szükség a perctérfogat mérésére. Állatkísérletben, amikor a szív teljesítő­képességét vagy a vérnyomást befolyásoló gyógyszerek hatását ellenőrzik, megbízható módszereket alkalmaznak a perctérfogat pontos meghatározására. A régebbi eljárások meglehetősen körülményesek, de nagyon pontosak voltak. Újabban külön­böző nyomjelző elemek befecskendezésével sokkal kíméleteseb­ben lehet a perctérfogatot megbízhatóan mérni.

Hasonlat – gumitömlő és nyomás

A gumitömlőbeni nyomást meghatározó második tényező a tömlő keresztmetszete, pontosabban a végén elhelyezett szóró­fej. Mihelyt a szórófejet lecsavarjuk a tömlő végéről, szemmel láthatóan nagy sugárban, de kis nyomással áramlik a víz. Abban az arányban, ahogy a tömlő zárófejének nyílását szűkítjük, a víz vékonyabb sugárban, viszont messzebbre spriccel. Az, hogy a tömlőből kilövellő vízsugár milyen távolságra jut el, a végére helyezett zsilip nyílásának nagyságától, illetőleg a szűkítéssel együttjáró nyomás emelkedésétől függ. Szó volt már a verőerek „élő szórófejeiről”, a prekapilláris párnácskákról.

Ezeknek lényegében ugyanaz a szerepük, mint a tömlő végén az állít­ható nyílású szórófejnek. Az érrendszer perifériás ellenállásának fokozódása, tehát az említett prekapilláris, körkörös simaizom-párnácskák összeszűkülése által a hajszálér nyílásának szűkü­lése esetenként egymagában elég ahhoz, hogy a verőeres nyomás fokozódjék. Természetesen még nagyobb a fokozódás, ha a perifériás ellenállás növekedésével egyidejűleg a szív munkája is, tehát a perctérfogat is növekszik.

Az érrendszer nem úgy működik, mint a gumitömlő

Az öntöző tömlők fala és keresztmetszete mindvégig nagyjából azonos, és ezért a benne uralkodó víznyomás szabályozásában vajmi kevés a jelentőségük. Nem így az érrendszerben. A nagy erek középső rétegét képező rugalmas elemek rugalmasságának csökkenése, de még inkább a főképpen simaizomból álló kis erek falának tágulása vagy szűkülése nagy mértékben befolyásolhatja a vérnyomást.

Nyilvánvaló, hogy a nagy erek falának rugalmas­ságcsökkenése a verőeres nyomást növeli, a vékonyabb erek simaizomzatának elernyedése a szisztolés nyomás csökkenését, azok összehúzódása annak emelkedését okozhatja. Talán érde­mes már itt megemlíteni, hogy a diasztolés nyomás szabályozá­sában főképpen a perifériás ellenállásnak, tehát a verőerek kapilláris előtti körkörös simaizom-párnácskájának van döntő szerepe. Amikor a bal kamra összehúzódásának befejeztével a kamrát az aortától elválasztó billentyű záródik, az említett prekapilláris zsilip szabja meg, hogy mennyi vér marad a zsilipek mögött a nagy erekben. Márpedig elsősorban ettől függ az ér-falra nehezedő vérnyomás.

Vérnyomást befolyásoló egyéb tényezők

A vérnyomást befolyásolja még a vér sűrűsége, viszkozitása is. A vér viszkozitása az esetek döntő többségében azonban gya­korlatilag elhanyagolható, mert nagyfokú változása nem fordul elő.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.