• 11. hónap

Esések – kell-e félteni a gyermekünk? (11 hónapos babáknál)

„Mióta a kisfiam jár, úgy érzem magam, mintha szakadék szélén laknánk. Mi lesz, ha a saját lábában elbotlik, beveri a fejét az asztal sarkába, lezuhan a székről…”

Ebben az életkorban (11 hónapos baba) sok szülő attól fél, hogy se a gyereke, se ő maga nem fogja túlélni. Repedt száj, lila szem, sebek, dudorok, karcolások és veszélyhelyze­tek tömege a babának. Rongyolt ide­gek, ki-kihagyó szívdobogás a papának és a mamának.

Egy kisgyerek azonban sokat kibír

Vigasztaljon minket a tudat, hogy ilyen tapasztalatok nélkül nem tanulnának ön­állóságot, sőt egyáltalán semmit sem tud­nának jól megtanulni. A mondás sze­rint ahhoz, hogy az ember megtanuljon lovagolni, elég hétszer bukni, a járás, má­szás megtanulása azonban ennél jóval többet követel, az előírt hét bukás akár egyetlen reggel leforgása alatt teljesít­hető. Van olyan gyerek, aki viszonylag korán megtanul óvatosan mozogni.

Ha egyszer-kétszer leesett a dohányzóasztal­ról, pár napig meghúzza magát, majd immár óvatosabban halad tovább. Má­sok (az ilyen anyaszomorítók valószínű­leg mindig is szeretni fogják a veszélyt) mintha képtelenek volnának óvatosságot tanulni, mintha nem ismernének se félel­met, se fájdalmat, a tizedik esés után öt perc se kell, hogy megpályázzák a tizen­egyediket.

A járást próba szerencse módszerrel, pontosabban lépések-elesések árán kell megtanulni. A tanulási folyamatba nem lehet és nem is szabad beleavatkozni. Ebben – a büszke, ám ideges nézőén kí­vül – csak az lehet a szülő szerepe, hogy ha esik, lehetőleg ne veszélyesen essen. Ha a nappali szőnyegén esik el, legföl­jebb az önérzete sérül, de ha a lépcsőn gurul le, komoly sérüléseket szenvedhet. Ha a kanapé tompa sarkába üti be ma­gát, talán a könnye se csordul ki, de ha az üvegasztal éles sarkába, félő, hogy a vére is.

Sérülések elkerülése

A súlyosabb sérülések kocká­zatát elkerülendő gondoskodjunk róla, hogy a lakásban a gyerek ne legyen veszélynek kitéve. S ha már minden veszélyforrást elhárítottunk az útjából, akkor se feledjük: mi magunk vagyunk a legfontosabb biztonsági ténye­ző (illetve az a személy, aki a gyerekre vigyáz). A gyereknek az őt környező vi­lág felfedezéséhez nagy szabadságot kell adni, de kizárólag egy felnőtt szoros és szakadatlan felügyelete alatt.

A legnagyobb gondossággal meg­tervezett lakásban is előfordulhat súlyos sérülés. Mivel erre az eshetőségre is fel kell készülnünk, tudakoljuk meg előre, baj esetén hová kell fordulni, végezzünk el egy újraélesztési tanfolyamot.

A gyerek kudarctűrő képességét erő­sen befolyásolja a szülők reagálása

Ha minden pottyanást egy vagy több felnőtt hangos rémüldözése kísér, akik reszket­ve és lihegve a megmentésére rohannak, és kórusban jajgatnak, jól van-e, nem történt-e baja, az elesett kis vitéz éppúgy túl fogja reagálni a dolgot, mint a körü­lötte lévők: hiába nem fáj semmije, úgy fog bőgni, mintha nagyon fájna, és végül túlzottan óvatos lesz, elmegy a kaland­vágya, rossz esetben a normális fejlődés­hez szükséges nehézségektől is vissza fog riadni.

Ezzel szemben az olyan gyerek, aki körül a felnőttek beérik egy „Hoppá! Semmi baj, felkel a baba” vagy hasonló megjegyzéssel, valóságos kis túrázóbajnok lesz, aki könnyedén veszi az útjába kerü­lő kisebb akadályokat, és egy-egy botlás után azonnal talpra áll, hogy szinte lépés­vesztés nélkül meneteljen tovább.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.