• betegség
• csontok
• gerinc

Cicahát-kutyahát? A gerinc görbületei

Nem is kell ahhoz balett-táncosnak vagy cirkuszi artistának len­nünk, hogy sokféle mozgásra „kényszerítsük” a gerincünket. Ha csak lehajolunk, hogy felvegyünk valamit a földről, majd felegyenesedve hátrafordulunk, vajon ki dobta oda, már igénybe vettük a gerincoszlop teljes előrehajlási illetve csavarodási képességét. A gerincoszlop bo­nyolult felépítésű ízületei lehetővé teszik, hogy a csigolyák egymáshoz képest a tér sok irányába el tudjanak mozdulni, ugyanakkor ezek a mozgások ízületenként nem nagy kiterjedésűek.

Gerincoszlop működése

Az egész gerinc­oszlop mozgása ezeknek az apró ízületi mozgásoknak egymásra rakodásából jön létre. Amikor mélyen előrehajolunk, az ágyéki csigolyáinkhoz képest a nyakcsigolyáink szinte 180 fokos szöget zár­nak be – ugyanakkor az egymás alatti csigolyák tengelye között csak néhány fokos eltérés van ilyenkor is. Az egész gerincoszlop így vég­telenül képlékenyen tud alkalmazkodni mozgásunk igényeihez.

A táncosok és artisták után vegyünk még egy példát a gerinc extrém igénybevételére. A súlyemelők, amikor a fejük felé eme­lik terhüket, a csigolyáik közti rugalmas szilárdságot „használják” a súly megtartásához. Ezt a rugalmas szilárdságot a hétköznapi életben is használjuk, amikor járunk, futunk, a testünk tömegéből származó terhet a csigolyák és a köztük levő ízületek fogják fel és közvetítik a lehető leghatékonyabban a medence és az alsó végtag felé. A csigolyák közti apró elmozdulások lehetővé teszik, hogy a gerincoszlop egészben a lehető legjobban alkalmazkodjon az adott mozgássor statikai igényeihez.

A felegyenesedett életmódot úgy szolgálja legjobban a gerinc­oszlop, ha nem „szálegyenes”, hanem oldalirányból nézve görbü­letek vannak rajta: ezek biztosítják a test tengelyét terhelő erő ideá­lis eloszlását. A csontos csigolyák, a köztük levő porcos korongok, az ízületeket összetartó szalagok és izmok együttes mozgása és mozdulatlansága alakítja ki ezt a rugalmasan szilárd tengelyt.

Gerinc görbülése

A gerincoszlopon nem mindig csak az élettani előre-hátrairányú görbületek jöhetnek létre: a gerincferdülés vagy szkoliózis a ge­rinc oldalirányú görbülését jelenti. Ez – bár lehet a test alkalmaz­kodásának eredménye, például egy picit rövidebb alsó végtaghoz vagy kifejezetten egyoldalú igénybevételhez – nem hasznos a törzs mozgása szempontjából, kórosan veszi igénybe a csigolyákat, így az ilyen görbületek ellen küzdeni kell – tornával, törzsizomzat­ erősítéssel vagy szélsőséges esetben fűző viselésével, műtéttel.

A magzat az anyaméhben egészen összegömbölyödve fejlődik, „cicahátat csinál”: a csigolyái közti rugalmas összeköttetések le­hetővé teszik, hogy gerincoszlopa szinte teljesen összekunkorod­jon. Megszületéskor aztán kinyújtózik: az újszülött gerince gya­korlatilag egyenes. Az ideje nagy részét fekve töltő csecsemő akkor kezdi el „használni” gerincoszlopát, amikor hason fekvésben felemeli a fejét.

Ekkor alakul ki az egészséges gerincre jellemző első görbület, a nyaki szakasz előredomborodása vagy lordózisa. Amikor a csecsemők hathónapos koruk körül elkezdenek ülni, a nyaki szakasz alatt gerincük C-alakú – ebből a görbületből jön lét­re aztán a háti szakasz hátradomborodása, kifózisa.

Aztán a járás megtanulásával és begyakorlásával együtt kialakul az ágyéki sza­kasz lordózisa és a keresztcsont kifózisa. Ezeket a görbületeket a gerincoszlopon tapadó hosszabb és rövidebb izmok tónusa, tartása határozza meg, nem kötöttséget, de rugalmasságot adva az adott szakaszoknak. Ahhoz, hogy ez a tartás megfelelő legyen, az egyes izomcsoportok ideális erőssége, fejlettsége kell. Ez az oka annak, hogy például káros egy apró csecsemőt felültetni vagy megfelelő „ölelés” (jól kialakított babahordozó) nélkül függőlegesen hordoz­ni – időt kell hagyni, hogy a gerince megtanulja az ideális izom-feszülés-lazulási viszonyokat.

Az élettani görbületek is lehetnek kórosan fokozottak:

Az elsősorban a hirtelen nyúlt kamaszokra jellemző „hanyagtartás” arra utal, hogy a törzs izomzata nem tud lépést tartani a meg­nyúlt csigolyákkal, a hát kifejezetten domborodik. A hátizmok erősítésével aztán a gerinc szépen „kiegyenesedik” – azaz épp, hogy felveszi azokat a görbületeket, amelyek a harmonikus mozgást biztosítják.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.