• betegség
• májbetegség

Májbetegség – Immunológiai vizsgálatok immunpatogenezisű betegség esetén

Az immunológiai vizsgálatok (immunszerológia) diagnosztikus szerepe elsősorban az immunpatogenezisű májbetegségek esetén jelentős, de a vírus eredetű és a toxikus májkárosodások bizonyos típusaiban is találhatók olyan immunszerológiai markerek, amelyek segíthetik a kórismézést, illetve a differenciáldiagnosztikát.

A májnak az immunszisztéma működésében, annak igen változatos reakcióiban központi szerepe van. A krónikus májbetegségek során észlelhető immunológiai változások egy része a háttérben álló autoimmun folyamat részeként tekinthető, más esetekben viszont a változásokat reaktív tényezőként értékelhetjük. Hypergamma-globulinaemia a krónikus májbetegségek előrehaladott stádiumára jellemző (a prevalencia 97%).

Immunglobulinok

Mennyiségük életkorfüggő. Meghatározásukra a turbidimetria vagy a nefelometria ajánlott, a szérumprotein elektroforézis csak tájékoztató eredményt nyújt, inkább a minőségi eltérések (monoklonális immunglobulinok szaporulata) kimutatására alkalmas.

Az immunglobulinok mennyiségi meghatározásának fontosabb indikációi: immunhiányos állapotok, krónikus infekciók, autoimmun megbetegedések, a krónikus májbetegségek előrehaladt stádiumai.

Polyclonalis immunglobulin-szintfokozódás a májcirrhosisok 70-80%-ában jelentkezik. IgA-szaporulat az alkohol által előidézett kórformákra jellemző. IgG-szaporulat esetén autoimmun hepatitisekre (AIH) gondolhatunk. Prevalenciája 60-70%, a biokémiai és szerológiai aktivitást mutató krónikus vírushepatitisek 30-40%-ában mutatható ki. IgM jellemzően fokozott PBC-ben (prevalencia: 85%) és PSC-ben is (prevalencia: 50%).

Antinukleáris antitestek (ANA)

Autoimmun hepatitis (AIH) l-es típus („lupoid hepatitis”) esetén rendszerint magas titerben (1:160) fordulnak elő az antinukleáris antitestek. Kimutatásuk indirekt immunfluoreszcens és ELISA-módszerrel történhet. Prevalencia 60-85%. Szérumszintjük nem korrelál a kórlefolyással, sem a prognózissal, progresszióval, sem az aktivitással. Nem betegségspecifikusak, előfordulnak szisztémás kötőszöveti autoimmun kórképekben (SLE), valamint virushepatitisekben (HCV-infekcióban 15-20%-ban), sőt alkoholos és nem alkoholos steatohepatitisben (NASH) is (8-10%).

Májcitoszol-antitest (anti-LCl)

Szintén a 2-es típusú AIH-re jellemző autoantitest, a reagáló antigén a formiminotranszferáz ciclodeamináz enzim. Az anti-LCl detektálását általában ELISA technikával végzik. Ritkán HCV hepatitisben is kimutatható.

Szolúbilis máj antigén/máj-, pancreasantigén elleni antitest (anti-SLA)

Gyakran az egyedüli immunológiai marker a 3-as típusú AIH-ben, amikor sem ANA, sem SMA nem mutatható ki. Előfordulásának prevalenciája 40-50%. A reagáló antigén szelenocisztein-szintetáz enzim. Az antitest jelenléte gyakran az AIH ezen típusának súlyos kórlefolyásával társul, patogenetikai jelentősége azonban pontosan nem tisztázott.

Antimitochondriális antitestek (AMA)

Primer biliaris cirrhosis (PBC) esetén a betegek 95%-ában (!) detektálhatok. A reagáló antigén család nem szervspecifikus, ezek az oxoacid-dehidrogenáz komplex (OADC) különböző alegységei, amelyek a mitochondriumok belső membránjára lokalizálódnak. Közülük a legjelentősebb a piruvát-dehidrogenáz komplex E2 alegysége, a PDC-E2. Az AMA kimutatása immunfluoreszcens módszerrel patkányvese kriosztátmetszetén történhet, vagy olyan ELISA-technikával, amely a mitochondrialis antigének három fontos immundomináns antigén epitopját is tartalmazza.

PBC-specifikus antinukleáris antitestek

Prevalanciája PBC-betegekben 20-50%. Jelentőségük, hogy az AMA-negatív esetekben megerősítik a PBC diagnózisát. Specifkitásuk magas (90%). Kimutatásuk immunoblot technikával történik.

Simaizom-ellenes antitestek (SMA)

Immunfluoreszcens vagy ELISA-módszerrel detektálhatok. Cytosceletalis proteinekkel reagálnak, mint aktin, troponin, tropomyosin. Gyakran ANA-pozitivitással együtt fordulnak elő. Fiatalokban az antiaktin antitest általában HLA A1-B8-DR3 haplotipussal és kedvezőtlen prognózissal társul. Prevalencia autoimmun hepatitisben 1 típus esetén: 60-70%. Az ANA-hoz hasonlóan, az SMA is előfordulhat HBV-, HCV-, HDV-fertőzésekben, reumás betegségekben, NASH-ban, valamint PB C-ben és PSC-ben is.

Máj-, vesemikroszoma-antitest l-es típusa (anti-LKM-1).

A citokróm P450IID6 (CYP2D6) mikroszomális antigénnel reagál. Az AIH-2 típusának felismerését segíti. Kimutathatóságának prevalenciája ilyen esetekben: 90%! Fiatal nők, 10 év körüli gyermekekben sokszor már a diagnózis idején cirrhosis áll fenn. Krónikus vírushepatitisekben is előfordulhat, de ez utóbbi esetben az antitest nem azonos epitópokkal reagál, mint AIH 2-es típusban.

Antineutrophil citoplazma-antitestek (pANCA)

Immunfluoreszcens technikával atípusos perinukleáris festődési mintát adnak. Primer szklerotizáló cholangitises (PSC) betegek 30-75%-ában fordulnak elő. Western blot technikával igazolták, hogy ezeknek az autoantitesteknek 90%-a PSC-betegekben egy 50 kD myeloidspecifikus nukleáris envelop proteinnel reagál, amely autoantigén tubulinnak felel meg.

Valójában tehát nem anticitoplazmatikus, hanem antinukleáris autoantitestekről van szó, ezért a perifériás antineutrophil nukleáris antitest (pANNA) elnevezést vezették be. Ezek AIH-ben is előfordulhatnak, gyakran cirrhosissal társulnak. Megjegyzendő, hogy PSC-betegekben az ANA (63%) és a SMA (61%) prevalenciája is magas.

Máj, vese mikroszomális antitest LKM-1 (anti-CYP 2D6) A 2-es típusú AIH-ben kimutatható autoantitesttől annyiban tér el, hogy más antigén epitópokat ismer fel. Az immunreakció heterogén, a HCV-infekcióhoz társuló LKM1-antitest egy 59 kDa és egy 70 kDa proteinnel is reagál. Ezen kívül krónikus hepatitisben C-ben egy CYP 2A6 elleni autoantitest jelenlétét is igazolták, ami nem fordul elő az AIH 2 típusában.

Mikroszomális antigének elleni autoantitestek

Toxikus hepatitisek felismerését a különböző mikroszomális antigének elleni autoantitestek tesztelése is segítheti:

• anti-CYP 2E1 kimutathatósága az alkoholos és a halothan hepatitisre
• az anti-CYP 2C9 jelenléte tienilsav, illetve ticrinafen által előidézett hepatitisre
• az anti-CYP 1A2 jelenléte a dihidralazin okozta májkárosodásra jellemző.

A mikroszomális antitestek kimutatásának diagnosztikus jelentősége a jövőben felértékelődik, mivel mind a iatrogén, mind az egyéb xenobiotikumok által előidézett májkárosodások prevalenciája fokozatosan növekszik.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.