• vér
• vérkeringés

Mit nevezünk helyi szabályozásnak?

A helyi szabályozás közvetlenül az ingerhatás helyén, az adott érszakaszban (szervben) változtatja meg a vérátáramlást.

A helyi szabályozás jelentősége abban van, hogy a keringés egészének a megváltoztatása nélkül, csak az adott érszakasz (pl. egy szerv) vérátáramlását változtatja meg. Ez a változás általában a vérátáramlás fokozását jelenti. A helyi szabályozás a kapillárisok falára is hat.

A helyi szabályozás három mechanizmus révén valósul meg:

1. Fizikai szabályozás. Ide soroljuk a Bayliss-effectust, vagyis az érfal nyújtása által kiváltott érszűkületet, valamint a meleg hatására bekövet­kező értágulatot, illetve a hideg okozta érszűkületet. Ez utóbbi érdekes megnyilvánulása az úgynevezett „vadászkéz” mechanizmus, amikor a hidegre fellépő érszűkületet szabályszerűen értágulatok szakítják meg. A je­lenség élettani értelme nyilvánvalóan a bőr anyagcseréjének a biztosítása, de a mechanizmusa még nem tisztázott.
2. Helyileg ható bioaktív anyagok. A sejtekből felszabaduló anyagok (hisztamin, bradikinin, szerotonin, prosztaglandinok, NO) a felszabadulás he­lyén okoznak érszűkületet vagy értágulatot.
3. Anyagcseretermékek. A leghatékonyabb helyi szabályozást végzik, ugyanis a sejtek aktivitásától függ, hogy mennyi anyagcseretermék (C0₂, tej­sav, adenozin stb.) szabadul fel, tehát a mindenkori igényeknek megfelelően okoznak értágulatot.[brbr]Az értágulat következtében megnövekszik a vérátáramlás, ami kimossa a felszaporodott anyagcseretermékeket, s ezzel megszünteti az értágulatot. Ebbe a csoportba szokás sorolni a hipoxiát is. Az oxigéntenzió csökkenése azonban csak a nagy vérkörben okoz értágulatot, a kis vérkörben érszűkületet vált ki. Ez ad magyarázatot arra, hogy tartós hipoxia hatására (pl. magas hegyen) kis vérköri hipertenzió alakul ki, ami a jobb kamra hiper-trófiáját és dilatatioját okozhatja.

Mit jelent a vérátáramlás autoregulációja?

Az autoreguláció a helyi szabályozás speciális esete, amennyiben a vérnyomás változása ellenére állandó vérátáramlást biztosít az adott érterületen.

Egyes szervek (pl. agy, vese) megfelelő vérátáramlást igényelnek ak­kor is, amikor úgy változik a vérnyomás, hogy nem biztosítaná a szükséges vérátáramlást. Ilyenkor az autoreguláció kivédi a vérnyomásváltozás követ­kezményeit, s az úgynevezett szabályozási tartományon belül állandó vér­átáramlást tart fenn az adott szervben). A szabályozási tartomány alatt a vérnyomással együtt csökken a vérátáramlás, mígnem a kritikus záró-nyomás («30 Hgmm) elérésekor leáll a véráramlás.

A szabályozási tartomány szervenként eltérő, így például a szív saját ereiben 80-120 Hgmm, az agyban pedig 60-160 Hgmm között van. Megjegy­zendő, hogy a fentiektől eltérő adatok is találhatók az irodalomban, alkal­masint az individuális különbségek miatt.

Vannak olyan érterületek is, amelyeken nincs autoreguláció. A kis vérkörben például az autoreguláció rontaná a vérkeringés alkalmazkodását a szervezet, különböző megterheléseihez. Itt a vérnyomás emelkedésekor foko­zódik a vérátáramlás. Az autoregulációt a helyi szabályozás mechanizmusai hozzák létre, éspedig döntően a Bayliss-effektus és az anyagcseretermékek.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.