Wellness otthon

Mi a wellness és hogyan fonódik össze az életstílussal?

A wellness fogalma számos ponton összefonódik a turizmussal. Az elmúlt tíz évben az egészségturizmus, mint új irányzat terjedt el, amely magába foglalja a wellness- és gyógyturizmust. De vajon mi a wellness és hogyan fonódik össze az életstílussal?

“A wellness valójában egy tudatosan vállalt életvitel.” Magába foglalja a test, szellem és lélek egyensúlyát, a betegségek megelőzését és az egészségmegőr­zést egyaránt. „A wellness, amely egy, a well-being és a wholeness egyesítéséből létrehozott műszó, az átfogóan értelmezett (mentális, fizikai, biológiai) egészség összhangjának megteremtését célozza; és inkább kapcsolatos az életstílus megváltozásával, mint egy-egy konkrét betegség gyógyításával.”

A wellness alapvetően négy fogalommal írható le, amely­ben helyet kap:

  • prevenció, vagyis a betegségek megelőzése,
  • a relaxáció, mint a pihenés, kikapcsolódás testi-lelki-szelle­mi szinten,
  • a regeneráció, mint a szervezet élettani folyama­tainak, egyensúlyának helyreállítása és a
  • rekreáció, vagyis a pihenés, kikapcsolódás aktív, sportos módszere.

Mindezekben a testi, lelki és szellemi hatások nem választhatók szét, jóllehet a wellness módszerek között találhatunk olyanokat, amelyek elsősorban a testi jóllétet – fitnesst – szolgálják, míg beszélhetünk selfnessről, vagyis a pozitív gondolkodást és érzelmi-egyensúlyt elősegí­tő és az önreflexiót mélyítő módszerekről. Valamint olyanokról, amelyek elsősorban a szellemi frissesség – mindness – kialakításában járnak élen.

Mindezek alapján a wellnesst a következő képletekkel írhatjuk le:

Wellness = Fitness + Selfness + Mindness

Wellness = P3R (Prevenció, Relaxáció, Regeneráció, Rekreáció)

Az utóbbi években a wellness fogalmának széleskörű elterjedése mellett az amerikai „spa”kifejezés is utat tört magának. A spa nem más, mint egy latin nyelvből átvett kifejezés – Sanusper aquamrövidítése, egy mozaikszó, amelynek jelentése vízzel történő gyógyítás. Lényegét tekintve a spa fogalma összeolvad a wellness-szel azonban eltérő kontextusban is használható. Mindennek oka az, hogy az amerikai felosztás többféle spa megjelenési formát különböztet meg, amelyeket a vendégek igényei keltettek életre.

Day spa

Léteznek olyan spa-k, ahol a wellness szolgáltatások széles skálája megtalálható, azonban szálláslehetőség nem áll rendelkezésre. Ebből adódóan a vendég néhány órát, fél napot tölthet el. Ezt a megjelenési formát „day spa”-nak nevezi a külföldi és hazai irodalom. A day spa-k általában a város frekventált helyein találhatók, könnyen megköze­líthetők, így értékes felfrissülést biztosítanak a két elfoglaltság között pihenni, regenerálódni vágyó vendégeknek.

A legtöbb day spa papucsot, törülközőt, fürdőköpenyt, fésűt, sampont és haj szárítási lehetőséget is biztosít, ezért ha például valakinek egy masszázsra, arckezelésre, szaunázásra támad kedve, nem kell hazaszaladnia a tisztálkodási fel­szerelésért, mert a day spa mindent biztosít.

Resort spa

A másik spa-forma a hotel vagy resort spa, amely annyiban tér el a day spa-któl, hogy szállást is biztosítanak, a szolgáltatásokat elsősorban szállóvendégek részére alakítják ki. Természetesen a legtöbb szálloda spa-ja day spa-ként is funkcionál, ahol tagsági belépő ellenében bizto­sítják a belépési jogot helyiek részére. A hotel spa-kra jellemző, hogy a fürdő, szauna, fitnessterem használatáért külön nem számítanak fel díjat és a szolgáltatások bármikor igénybe vehetők. A masszázs, szépségápolás és más, terapeutát igénylő kezelések előre egyeztetett időpontban történik a vendég kívánságait előtérbe helyezve.

Destination spa

A harmadik spa típus az ún. destination spa, amelynek egyelőre nincs magyar elnevezése. A destination spa-kra jellemző, hogy a vendégek egy meghatározott céllal érkeznek. Leggyakrabban a léböjt, méreg­telenítés, testtömegcsökkentés, dohányzásleszokás, stresszkezelés tartozik a kívánalmak közé. A spa-kban előre meghirdetett termi­nusokra lehet jelentkezni. Például egyhetes léböjtkúrára, amelynek elkezdése és befejezése mindenki számára azonos időben történik.

A program előre kidolgozott menetrend szerint zajlik, amely alatt természetesen szállást is biztosítanak a vendégeknek. Általában a ter­mészetben, távol a város zajától 10-20 férőhelyet adó vendégházakban rendezkednek be a speciális programokra. A programban résztvevők vállalják, hogy a kiírt időben kezdenek, és nem jutnak hozzá más ételhez, italhoz, szolgáltatáshoz, csak ahhoz, amely a tervezett óra­rendben szerepel. A program egy orvosi konzultációval kezdődik és a szakmai kontroll és irányítás elmaradhatatlan a program teljes ideje alatt.

Orvosi spa

A negyedik spa fajta az ún. orvosi vagy gyógy-spa, ahol a vendégek or­vosi szolgáltatásokat vehetnek igénybe más wellness kínálat mellett. Pél­dául a bőrgyógyászt igénylő kozmetikai beavatkozások (lézer, botox stb.), a plasztikai sebészeti műtétek (emlőplasztika, ráncfelvarrás, zsírleszívás stb.), a fogászati kezelések, szemészeti korrekciós műtétek, optometria, anti-aging programok, balneoterápiás kezelések, nzioterápia stb. kapnak helyet az orvosi spa-ban.

Medical spa

Természetesen emellett még más spa-típusok is fellelhetők (pl. klub spa vagy cruise spa stb.), azonban a fent említett négyféle spa képviseli a spa-kultúra pregnáns megjelenési formáit. A spa a prevenció, relaxáció, rekreáció és regeneráció mellett a rehabilitáció lehetőségét is magába foglalja, vagyis a betegségek, balesetek, műtétek utáni gyógyulási folyamatot.

A modern szállodaiparban a spa-k jelentősége az elmúlt 50 évben meredeken nőtt. Az 1960-as években kezdték úszómedencével kiegé­szíteni a szállodákat. A szállodai szolgáltatások köre 70-es években teniszpályákkal bővült. A 80-as évektől megjelentek a golfpályák és a wellness klubok, majd a 90-es évektől a spa bevonult a szálloda­iparba. Mára a spa a resort szállodák szerves részévé vált, ahol az alapvető kívánalom a beltéri fürdőzési lehetőség. A 21. század fő célkitűzése a természet közeihozása az emberekhez. Ezen elv szerint tervezik, strukturálják, rendezik be a modern spa-kat.

Mindez néhány speciális szolgáltatás megjelenését is maga után vonja, amelyek a közé az alábbiak tartoznak:

  • Keleti módszerek: tai chi, jóga, shiatsu, tui-na, thai masszázs, ájurvéda, akupresszúra stb.
  • Magyar hagyományos módszerek: gyógyvíz, termálvíz, iszap­terápia, ivókúra stb.
  • Természetes anyagok alkalmazása: gyógynövények, só, alga, illóolajok stb.
  • Új irányzatok (ill. régi szolgáltatások új köntösben), mint például flotáció, infraszauna, Kneipp-taposó, hamam stb.
  • Különleges, egzotikus szolgáltatások: watsu, maori masszázs, lomi-lomi, Fülöp-szigeteki hilot, panchakarma stb.

A fogyasztói kultúra teljesítménykényszerében, napjaink stressz­helyzetekkel átszőtt világában a szabadidő értéke jelentősen emel­kedik. Az egyre kevesebb szabadidőt az egyén szeretné minél tartal­masabban tölteni, amelyben nem csupán a pihenés, kikapcsolódás, hanem az élménykeresés is hangsúlyt kap. Nem véletlen tehát, hogy a wellness életszemlélet egyre nagyobb teret hódít határon innen és túl.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.