• agy
• emlékezés
• tanulás

Hogy működik az emlékezet és a tanulás?

Emlékszik még az iskolából a számtani egyenletekre? A megtanult versekre? És arra, hogy mit reggelizett múlt kedden? Nem valószínű. Bizonyos információk kiesnek az emlékezetünkből. Mások viszont megragadnak, és meglepő, mennyire világosan fel tudjuk őket idézni.

Elképzelhető, hogy emlékszünk a kedvenc gyerekkori tévésorozatunk nyitózenéjére, arra, hogy pontosan mely órában jöttek a világra a gyermekeink, a kedvenc tanítónk nevére, valamint arra, hogy mennyibe is került az első lakásunk. (Valljuk be, e mondat olvastán kellemesen elábrándoztunk a múltról!)

Bármennyire is erőlködünk, sohasem vagyunk teljesen urai az emlékezetünknek. A neurológiai kutatások fokozatosan feltárják, hogy mi történik az agyban, amikor feldolgozzuk és elraktározzuk az élményeinket, és hogy mi az oka annak, hogy egyes dolgokra, képekre és gondolatokra jól emlékszünk, míg mások kiesnek az emlékezetünkből.

Hosszú és rövid távú emlékezet

Egyes információk rögződnek, majd eltűnnek, anélkül hogy tudatosulnának. Mások röviden megragadnak, de épp csak annyi ideig, hogy felhasználjuk a hozzájuk kötődő ismereteket, majd törlődnek, illetve ha meg akarjuk jegyezni őket, hosszabb távon tárolódnak.

Jönnek es mennek, mint a radarképek

Az emlékezés tapasztalással kezdődik. Napunk minden másodpercében benyomások sokasága éri elkerülhetetlenül az embert. Ha becsukjuk a szemünket, attól még hallunk, ha befogjuk a fülünket, még tudunk ízlelni. Csukott szájjal is érzünk szagokat, és akkor is működik a tapintásunk, ha befogjuk az orrunkat. A szenzoros információk befogadása automatikus, nem kíván erőfeszítést, még figyelmet sem. Hagyjuk abba az olvasást, és nézzünk körül a szobában. Agyunk minden tudatos erőfeszítés nélkül befogadja a látottakat. Az emlékezetnek ezt az első szintjét szenzoros emlékezetnek nevezzük.

Hová lesznek a szenzoros emlékezet által szerzett információk?

Hamar eltűnnek. Ha kinézünk az ablakon és azt lájuk, hogy egy madár rászáll az ablak előtt álló fa egyik ágára, majd ismét elröpül, egy perc múlva már nem tudjuk megmondani, hogy melyik ágon is ült. Megláttuk, agyunk regisztrálta az információt, de a szenzoros emlékkép (a faágon ülő madár képe) már el is tűnt. Bár a szenzoros emlékezetben az információ nem tudatosul, szükség van rá a tájékozódáshoz, a biztonságról nem is beszélve. (Ha például egy nagy csattanást hallunk, tudjuk, hogy veszélyben vagyunk.)

A madár példájánál maradva, ha előre tudjuk, hogy meg kell jegyezni, melyik ágra szállt rá, akkor erre az információra koncentrálunk, jól megfigyeljük és átemeljük az emlékezet következő szintjére, a munka-memóriába.

Időleges tárolás

A munka- vagy más néven rövid távú emlékezethez – a szenzoros emlékezettel szemben – szükség van némi odafigyelésre. Amint ezt a bekezdést olvassuk, a rövid távú emlékezetünket használjuk, hogy felidézzük a korábbi mondatok lényegét, és összeálljon a szöveg mondanivalója.

Ahogy a neve is mutatja, a rövid távú emlékezetben az információ csak néhány másodperctől néhány percig terjedő időre rögzül. Biztosan megtörtént már, hogy kikerestünk egy telefonszámot, majd, mielőtt tárcsázni tudtunk volna, valami elvonta a figyelmünket, és már nem emlékeztünk rá, újból ki kellett keresni. A munkamemóriának nemcsak az időbeli terjedelme rövid, de a tárolókapacitása is kicsi. Például a kutatók a számokra vonatkozó munkamemóriát vizsgálva azt találták, hogy csak kb. hét számjegyet vagyunk képesek megjegyezni. (Nem véletlenül, a legtöbb telefonszám is hét jegyből áll.) Van, aki nyolc vagy kilenc számjegyet is meg tud rövid távon jegyezni, de ennél több szám rögzítéséhez már speciális stratégiák ismeretére és használatára van szükség (erről bővebben a könyv negyedik részében olvashatunk).

Mire jó a rövid távú emlékezet, ha ennyire kicsi a kapacitása és rövid a tárolási ideje?

Valójában fontos szerepet játszik a mindennapjainkban. Az ideiglenes információk forgácsai teszik lehetővé, hogy lejegyezzük a következő orvosi vizsgálat időpontját, köznapi döntéseket hozzunk, sőt még a társalgást is. Gondoljuk csak el: ahhoz, hogy válaszolni tudjunk, fel kell idéznünk, hogy mit mondott valaki 5 másodperccel ezelőtt, bár arra semmi szükség, hogy erre örökké emlékezzünk. Olyan információ ez, amit használunk, majd elfelejtünk… nem is kár érte.

Persze, jó volna, ha addig nem tűnnének el a részletek, amíg használni tudjuk őket. Amikor az emberek arról panaszkodnak, hogy kezdik elveszíteni az emlékezőképességüket, többnyire a rövid távú emlékezetről van szó. Előfordul, hogy nem tudja, hová tette a kulcsait, vagy hogy beszélgetés közben elveszíti a fonalat? Ezért a munkamemóriáját okolhatja, ami kétségtelenül gyengül a kor előrehaladtával. Az időskori „kihagyások” a munkamemória romlásának következményei. Ám, amint hamarosan kiderül, minél jobban odafigyelünk valamire, az annál inkább megragad az emlékezetünkben.

Hosszú távú tárolás

Ahhoz, hogy az információkat napokig, hónapokig vagy akár évekig meg tudjuk őrizni, arra van szükség, hogy a hosszú távú memóriában rögzüljenek. A jó hír az, hogy az emberi agy korlátlan mértékű hosszú távú tárolókapacitással rendelkezik, sohasem telik teljesen meg. Bár a hosszú távú emlékezetben tárolt információk is elhalványulhatnak idővel, ha olykor-olykor nem hívjuk elő őket, potenciálisan mégis örökre bevésődnek. Hosszú távon az agy az információk három fő típusát tárolja.

Események

Életünk eseményei és jelenetei az epizodikus emlékezetben tárolódnak. Az elraktározás nem tudatos, nem kell küszködni, ha fel akarjuk idézni, mit éreztünk a lányunk esküvőjén, vagy amikor megtudtuk, hogy felvettek az egyetemre. Bizonyos izgalmas jelenetek, különösen az életünk sorsfordító eseményeivel kapcsolatosak, például az első csók vagy az első nap az első munkahelyen, rabul ejtenek és örökre velünk maradnak. A kellemetlen élmények is akaratlanul felidéződnek. Senki se felejti el azt, hogy kirabolták, vagy elbocsátották az állásából. A pókerjátékosokról közismert, hogy fájdalmasan éles emlékeket őriznek az életük legnagyobb veszteséggel végződő partiján kijátszott lapjaikról, míg a nyereségeikről hamar elfeledkeznek.

Fizikai készségek

Gyakran mondják, hogy nem lehet elfelejteni biciklizni, és ez valóban így is van. Ez a procedurális memóriának köszönhető, amelyet izomemlékezetnek is neveznek. Ez áll a tanult szokások és motoros készségek hátterében, amilyen például a hangszereken való játék a labdajátékok, az autóvezetés vagy a cipőfűző bekötés. Ezeket a készségeket gyakorlással lehet jól elsajátítani.

Aki gitározni tanult, emlékszik rá, milyen nehéz volt eleinte ujjaival eltalálni a húrokon a fogást egy-egy akkord megszólaltatásához. Azonban hosszas gyakorlás után ezek a finom mozdulatok bevésődtek, és az ujjak szinte maguktól felvették a megfelelő pozíciót. Ha valaki évekig nem gitározik, akkor is nagy valószínűséggel hamar meg tudja találni az akkordokat.

Az izomemlékezet az agy kiterjedt területeihez kötődik, ezért nem érintik azok a károsodások, amelyek az információs emlékezet elvesztését okozzák. Az Alzheimer-kórban szenvedők például még akkor is birtokában vannak az alapvető motoros készségeknek, amikor már a családtagjaik nevére sem emlékeznek.

Szavad ne feledd! De hogyan?

Annyi szó esik az emlékek elraktározásáról, hogy olybá tűnhet, az agy egy óriási raktár, amely arra vár, hogy megtöltsék. A korábbiakban az agyat irattárolóhoz is hasonlítottuk a hosszú távú emlékezet kapcsán. Az igazság az, hogy nem létezik sem raktár, sem irattároló. Az agykutatók évtizedekig keresték ezt a helyet, de nem akadtak rá. Kérdés tehát, hol vannak az emlékeink, és hogyan kerülnek oda. És ami még fontosabb, mit tehetünk azért, hogy ott is maradjanak és bármikor rájuk találjunk.

Az emlékképek keletkezése

A tudomány mai állása szerint, a hosszú távú emlékezet nem egy bizonyos területhez köthető, sokkal inkább az idegsejtek közötti kapcsolatokhoz és az idegpályák alkotta összetett hálózatokhoz. Az emlékképek „szikraként” keletkeznek az agyban, az érzékeink felől befutó jelzések hatására. A szikra aztán elektromos jellé alakulva továbbítódik idegsejtről idegsejtre. Minden emlék egyedi összeköttetéseket, útvonalat hoz létre az agy sok milliárdnyi sejtje között, amit egy sűrű erdőn átcikázó tűzcsóva által vágott ösvényhez lehetne hasonlítani.

Az információ úgy továbbítódik egyik sejttől a másikig, hogy az idegi átvivő anyagok, a neurotranszmitterek (például szerotonin, dopamin) segítségével átugrik a szinapszisnak nevezett réseken. Ezek a vegyületek fontos szerepet játszanak az emlékezetben, és sajnos, ahogy idősödünk, egyre kevesebb képződik belőlük a szervezetünkben. Azonban azzal, hogy az agyunkat új információk befogadására és új készségek megtanulására használjuk, újabb kapcsolatok kialakulását érhetjük el, amivel frissen tarthatjuk az agyunkat.

Ha elég sokáig és elég kitartóan fejlesztjük valamelyik típusú emlékezetünket, az agyunk más tekintetben is javuló teljesítményt mutat.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.