• kisvérkör
• nagyvérkör

A vér útja a vérkörökön keresztül

Járjuk végig most már a vér útját a két vérkörön át! Lényegében bárhol elkezdhetjük utunkat, hiszen a vér állandóan körbe-körbe áramlik, egyik vérkörből a másikba, és megint vissza, és újra elölről kezdődik az egész. Pontos mérések szerint minden egyes vérrészecs­ke 35 másodperc alatt megjárja a két vérkört.

Válasszuk kiinduló­pontnak a bal pitvart, mely a kisvérkörből, tehát a tüdőkből érkező, felfrissült vért fogadja. Amikor megtelik a pitvar, mint egy kétszár­nyú ajtó kinyílik a bal kamra felé a kéthegyű billentyű, és a vér átáramlik a kamrába.  Amint a kamra elkezd összehúzódni, a fokozódó nyomás hatására becsukódik a kéthegyű billentyű, így a vér a pitvar felé nem tud visszaáramlani, hanem kizárólag a bal kamrából kive­zető fő ütőérbe (aorta) folyik.

Amikor a bal kamra már nem képes tovább összehúzódni és elkezd ellazulni, egy másik billentyű, az ún. félhold alakú billentyű akadályozza meg, hogy a vér a megtelt aortá­ból visszaáramoljék az ellazuló kamrába.

Ütőerek (artériák) elágazásai

A fő ütőérből kisebb-nagyobb oldalágak, az ütőerek (artériák) ágaznak le, melyek egyre kisebb ágakra oszolva eljuttatják a vért a legtávolabbi szervekbe is. E kezdeti szakaszukon vastagabb (6-8 mm átmérőjű) csövecskék a szervekben már 1-2 mm átmérőjű ágakra bomlanak, de még ezekben az igen kis ütőerekben is jelentős nyomás uralkodik. A szövetek között azonban hirtelen igen szűk (20-30 ezredmilliméter) átmérőjű erecskékre, az ún. arteriolákra oszlanak, melyekben a vérnyomás hirtelen lecsökken és a vér áramlása lelassul.

A szív szerkezete vázlatosan

A keringés e szakasza – tehát ahol néhány száz ütő­ér több millió igen apró ágra oszlik lényegében fontos választóvo­nal az érrendszer magas nyomású és az utána következő alacsony nyomású része között: míg az előbbi szakasz csöveiben (az artériák­ban) 100 higanymilliméter (szokásos rövidítése: Hgmm) vagy annál nagyobb nyomás uralkodik, a mikroszkopikus arteriolákban már csak 30 Hgmm nyomást fejt ki az áramló vér az erecskék falára.

Mi okozza ezt a gyors csökkenést?

Nos, éppen az a körülmény, hogy az érrendszer hirtelen nagyon sok apró ágra bomlik, így a vérnek mely eddig aránylag vastag csövekben, nagyjából akadálytalanul áramlott millió apró csövecskén kell átpréselődnie, hogy tovább­jusson a szövetek felé.

Kissé tudományosabban megfogalmazva: az arteriolákban az áramló vér igen nagy felületen érintkezik a sok mil­lió erecske belső felszínével, és ez az áramlási súrlódást nagyon megnöveli, az áramlási energia egy része tehát hővé alakul. (Ne té­vesszen meg senkit: nem ez a hő tartja fenn testünk állandó, 37 °C körüli hőmérsékletét, hanem a szövetekben zajló vegyi folyamatok, vagyis az anyagcsere.)

Hajszálerek (kapillárisok) jellemzői

A vér útját továbbkövetve, az arteriolákból eljutunk a hajszálerek (kapillárisok) területére. E csupán 8-10 ezredmilliméter átmérőjű csövecskék legfontosabb jellemzője, hogy faluk csupán egyetlen sejtrétegből és egy igen vékony támasztóhártyából áll, ami lehetővé teszi, hogy a vérsavóban levő tápanyagok és a vörösvértestekhez kö­tött oxigén az érfal sejtjei közt levő réseken keresztül kijusson a szö­vetekbe.

A tápanyagok ezen belülről, a hajszálérből kifelé, vagyis a környező szövetekbe irányuló mozgását is az éren belüli nyomás biztosítja. Igen ám, de mi teszi lehetővé, hogy a kapilláris további szakaszán a szövetekben keletkező anyagcseretermékek viszont ellenkező irányú mozgást végezve bejussanak az érpályába?

Az éren belüli nyomás, mivel belülről kifelé hat, nyilvánvalóan nem le­het felelős az anyagcseretermékek visszaszívásáért. Talán a szöve­tekben uralkodó nyomás? Ez sem lehet, hiszen ha a szöveti nyomás nagyobb lenne, mint a szövetekben futó hajszálerekben uralkodó nyomás, a puha falú erecskék összenyomódnának, és a vérkeringés ezen a ponton leállna.

Kolloidozmotikus nyomás

A megoldást az ún. kolloidozmotikus nyomás biztosítja. A vérsa­vóban ugyanis nagymolekulájú fehérjék is vannak, melyek nem fér­nek át a kapillárisok apró pórusain, ezért az éren belül maradnak, és ott egyszerű fizikokémiai törvény alapján szívó hatást fejte­nek ki az érfalon kívüli területekre.

E szívóerő mely ellenkező irá­nyú, tehát a szövetekből az érpálya belseje felé ható nyomásként is felfogható nagysága kb. 15 Hgmm. A hajszálerek kezdeti szaka­szán, amikor a vér megérkezik az arteriolákból, az éren belül ural­kodó nyomás 25 Hgmm körül van, és ez a belülről kifelé ható nyo­más nagyobb, mint a vérfehérjék által kifejtett, ellenkező irányú erő, a vér azon alkatrészei tehát, melyek átférnek a hajszálerek pórusain, kiáramlanak a szövetekbe.

Ahogy továbbhaladunk a hajszálér men­tén, a belső nyomás (mely még mindig a szív által létrehozott vérnyomás „maradéka”). Fokozatosan csökken, és lesz egy pont, ami­kor ez a nyomás 15 Hgmm alá süllyed, vagyis kisebb lesz, mint az érpályán belül maradt fehérjék szívó hatása (az ellenkező irányú kol­loidozmotikus nyomás), mely így érvényre jutva visszahajtja a szö­vetekből a hajszálerekbe a felsőbb szakaszon kijutott vérsavót és benne oldott állapotban immár a salakanyagokat.

Amikor a hajszál-erecske végéhez érünk, az érpályán belüli nyomás már csak 10 Hgmm körül van, folyamatosan érvényesül tehát a fehérjék 15 Hgmm nagyságú szívó hatása, hogy az utolsó csepp szövet közti fo­lyadék is visszakerüljön a keringésbe.

Mindazok a betegségek, me­lyek a vérfehérjék szintjének csökkenésével járnak (pl. nagyfokú fe­hérjevizeléssel járó vesebetegségek), e szívó hatás csökkenése miatt a szövetekben vizenyő képződéséhez vezetnek, mert a szöveti víz nem tud teljes mértékben visszaszívódni az érpályába. A vizenyők (ödémák) keletkezésének másik okát úgy fogjuk megérteni, ha továbbkövetjük a vérkeringés útját.

Viszerek (vénák)

A hajszálerek hármasával-ötösével összeszedődve kisebb erekbe, a még szemmel nem látható venulákba egyesülnek, majd ezek egyre nagyobb értörzseket alkotva visszerek (vénák) formájában szállítják tovább a vért a szív felé.

A visszerekben a nyomás igen kicsi, hiszen láttuk, hogy már a kapillárosok végén is csak 10 Hgmm, a szív jobb pitvaráig tehát (ahol 0 Hgmm a vérnyomás) csupán ez a 10 Hgmm-nyi nyomáskülönbség hajtja a vért. Ilyen alacsony nyomásértékeknél már számolni kell azzal, hogy a külső erők nagymértékben befolyá­solják a vérkeringést. Ezért pl. aránylag kis nyomás (pl. egy gumi­zokni szorítása) már akadályozhatja a vér visszaáramlását a szívbe. Ez a magyarázata annak, hogy a visszerekben uralkodó nyomás nö­vekedése vizenyőképződéshez vezet.

Gondoljuk csak végig:

A kapil­lárisok végén 10 Hgmm érpályán belüli nyomással 15 Hgmm kollo­idozmotikus nyomás áll szemben, a nyomások eredője tehát befelé, a hajszálerek belvilága felé mutat, ami biztosítja a szövetekből a vér­savó és a benne oldott anyagcseretermékek érpályába történő áram­lását.

Ha azonban a kapillárisok utáni szakaszon (a visszerekben) megnövekszik a nyomás (pl. a végtag leszorítása vagy a visszerek eltömeszelődése, trombózisa miatt), a normális 10 Hgmm érték könnyen 15 Hgmm fölé emelkedik, és ez visszafelé hatva a hajszál­erekben is megnöveli az éren belüli nyomást.

Ha ez a nyomásnövekedés olyan mértékű, hogy meghaladja az ellenkező irányú kollo­idozmotikus nyomást, megszűnik a szívóerő, mely a szövetközti­ résekben rekedt vérsavó visszaemelését biztosítaná a hajszálerekbe, így a folyadék a szövetekben felhalmozódik, előbb-utóbb szemmel is látható vizenyőt okozva.

Vizenyő képződés oka

Az így képződött ödéma különösen a vég­tagokon vehető jól észre, mert a végtag megvastagszik, és ahol a bőr alatt felhalmozódott a „víz” (tulajdonképpen vérsavó), ott a bőrt be­nyomva ujjunk egy kis mélyedést hagy maga után.

Vizenyő képződé­se a szívműködés gyengülésének is korai jele lehet, ugyanis ha a meggyengült szív nem tudja „előrefele” (vagyis az ütőerek felé) to­vábbítani a vért, az torlódni fog a visszerekben, ahol ez által a nyo­más megnövekszik, és ez a nyomásnövekedés,,visszafele” hatva megnöveli a hajszálerekben is az éren belüli nyomást.

Mint láttuk, egy bizonyos kritikus értéket (15 Hgmm) elérve megszűnik a szövet­közti résekbe préselt vérsavó visszaszívódása a kapilláris alsó szaka­szán, így kialakul a vizenyő. Különösen kedvez ödéma kialakulásá­nak a gravitációs erő, mely testünk legalsó pontján, vagyis a lábon a legnagyobb. Itt a nehézségi erő hozzáadódik az éren belüli nyomás­hoz, így az könnyen meghaladja a kolloidozmotikus (szívó-) nyomást.

Visszerek funkciója

Hogy mégse képződjék vizenyő a lábon, a törzsfejlődés so­rán a visszerekben billentyűk alakultak ki, melyek egy irányban (a szív felé) engedik a vért folyni. Fontos szerepe van az izmoknak is: összehúzódásuk során a puha falú visszerekből kipréselik a vért, mely a billentyűk miatt csak felfelé tud áramlani, így érthető, hogy miért dagad meg arra hajlamos emberek lába állás vagy ülés közben, és miért lohad le fekvő testhelyzetben.

A járás viszont az izom­munka révén csökkenti a vizenyőképződést természetesen nem annyira, mint a fekvés, amikor a nehézségi erőt „kikapcsoljuk”. Sú­lyos, fekvő szívbetegek vizenyői viszont a keresztcsont tájékán kelet­keznek, hiszen a nehézségi erőfekvő helyzetben is hat.

Negatív mellűri nyomás

Visszatérve a keringési rendszer felépítéséhez láttuk, hogy amikor a nagy vérkör visszakanyarodik a szívhez, és a két fő visszértörzsön keresztül a vér a jobb pitvarba ömlik, a vérnyomás 0-ra, sőt, mély belégzésben ennél alacsonyabb értékre, vagyis a külső légnyomás alá csökken. Ennek magyarázata a tüdőkben kialakult szívó hatás­ban rejlik: ez az erő (az ún. negatív mellűri nyomás) is elősegíti a vér áramlását a szív felé.

Ugyanakkor veszélyes is lehet ez a szubatmoszférikus (vagyis a légkörinél alacsonyabb) nyomás a szívközeli visszerekben, mert az érfal sérülése esetén szinte beszippantja a le­vegőt az érbe, légembóliát okozva ez által.

Maga a szív is kifejt vala­melyes szívó hatást rugalmas tágulásánál fogva, ez az erő a keringés fenntartása, a vér mozgatása szempontjából elenyésző a bal és jobb kamra összehúzódásához, tehát nyomóerejéhez képest. Az azonban nagyon valószínű, hogy ez a kicsiny szívó hatás késztette őseinket ar­ra, hogy ezt az általuk talán csak ösztönösen fontosnak ítélt szervet, szívének nevezzék.

Kisvérkör útja

A nagyvérkör bemutatása után kövessük tovább a vér útját. A kis­vérkör kiindulópontja a jobb kamra: a tüdő fő ütőerébe (artéria pulmonálisz) áramló vér nyomása sokkal kisebb mintegy 1/5-e az aortában uralkodó nyomásnak. Ez azonban elegendő ahhoz, hogy a vér keresztüláramoljék a tüdőkön, mivel ez az érpálya sokkal rövi­debb, mint a nagyvérkör.

Az erek oszlása nagyon hasonló a nagy vér­körben található viszonyokhoz, csupán az erek fala vékonyabb, hi­szen sokkal kisebb belső nyomásnak kell ellenállniuk. Az egyre kisebb tüdőartériák végül hajszálerekre (kapillárisok) bomlanak, melyek hálószerűén körbefonják a tüdő léghólyagocskáit, így a vér nagy felületen érintkezik a belélegzett levegővel, és a kapillárisok egy sejtrétegű falán, valamint az ugyancsak egy sejtrétegű léghólyagocskák falán keresztül létrejöhet a gázcsere, vagyis a szövetekből érkező vérből a széndioxid leadása és az oxigén felvétele.

Az így oxigéndússá vált vér a tüdővénák révén végül a 4 fő tüdővénatörzsbe, majd onnan közvetlenül a bal pitvarba jut. Ezzel zárul a kisvérkör, és a vér átjutva a bal kamrába ismét elindul hosszú vándorútjára.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.