Gyógynövények

Gyöngyvirág

Gyöngyvirág története, általános ismertető

Ez az Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában őshonos növény főként az
árnyékos erdőkben és kis tisztásokon nő a kertekben közkedvelt a kecses, illatozó, fehér
harang alakú virágaiért, amelyek az árnyékos foltokat is széppé teszik. A Convallaria név a latin convallium („a völgyé”) szóból ered, a majális pedig a maiusból, jelentése május, amikor a növény virágzik.

Korábban a gyógyszerészek Lilium convalliumnak nevezték.

A középkorban a növényt menyasszonyi csokrokban használták, mert a szerénységet és a tisztaságot jelképezte. Később, az Erzsébet korban szívesen tették kis csokrokba, amit az orruk elé tartottak, hogy elvisel­jék a bűzös levegőt. A virágok nyelvén a gyöngyvirág a „boldogság visszatérését” jelenti. A virág gyakran díszítette a képeslapokat, amelyeket a fronton szolgá­ló katonák küldtek kedveseiknek az első világháborúban.

A katonák más célokra is felhasználták: a gyöngyvirág gyökeréből készített kenőccsel gyógyították a mustárgáz okozta égéseket.

  • Ez a fagy tűrő, évelő növény leginkább tőosztással szapo­rítható ősszel.
  • Kedveli a ligetes, árnyé­kos helyeket; a kertben vá­lasszunk egy árnyékos he­lyet, ahol kevés más növény van, hogy ne gátolják a fejlő­désben.
  • A humuszban gazdag talajt szereti, ahol korlátlanul ter­jedhet.
  • A kevésbé virágzó növények gyakran túltápláltak; csök­kentsük a tápot, amit kapnak.

Csillagászat és vallás

A gall Beltane, vagyis a majális alkalmával a fiatal nők gyöngy­virágot és más tavaszi növénye­ket gyűjtenek kosarakba (amit mohával bélelnek, hogy a virá­gokat frissen tartsa), és szere­tőiknek adják szerelmi jelkép­ként. A virágok a májusfa díszí­tésére is szolgáltak.

Kozmetika

A gyöngyvirág finom illata év­századok óta inspirálja a par­füm készítőket. A Floris, Coty és Yardley csak néhány a szám­talan híres parfümgyártó közül, akik gyöngyvirágból készített parfümöket árulnak.

Figyelmeztetés

A növény minden része mérge­ző, és csak tapasztalt gyógy­növényszakértő írhatja fel. Né­hány országban előírások vo­natkoznak használatára.

Gyógyászat

A gyöngyvirág szívre ható glikozidokat tartalmaz, ame­lyek erősítik a szívverést, ha pedig túl gyors, lassítja azt. Használják húgyúti problé­máknál, illetve vízhajtóként is. A gyöngyvirág még ma is fontos gyógynövény több gyógyszer­könyvben.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.