Gasztroenterológia

Az akut hasnyálmirigy-gyulladás tünetei és diagnózisa

Klinikai tünetek

Az akut pancreatitis diagnózisa a súlyos hasi fájdalom és a pancreas károsodás laboratóriumi jeleinek és morfológiai képének együttesén alapul. A legfontosabb az, hogy gondoljunk a betegségre.

Fájdalom a leggyakoribb tünet, 95%-ban fordul elő. Epigastrialis vagy köldök körül jelentkezik leggyakrabban és a hátba sugárzik. Lehet erősebb a jobb bordaív alatt, ha a pancreasfej érintettsége kifejezettebb, de az epigastrium mindig érzékeny. A fájdalom fokozatosan éri el a csúcspontját 4-6 óra alatt és napokig tarthat. Ez a gyulladásos ödéma tokon belüli szétterjedésével, a pancreas feszülésével, ischaemiájával magyarázható.

A fájdalom gyakran enyhül a beteg törzsének előredöntésekor, vagy guggoláskor, mert a duzzadt pancreas így kevésbé nyomja a ganglion coeliacumot. A fájdalom másik komponense az intrapancreaticus idegelemek önemésztődéses károsodásával és az ingerület, illetve a neurotransmitterek kiáramlásával függ össze. Ez az analgeticumokkal alig csillapítható, mély visceralis fájdalom nyugtalanná teszi a beteget, amit légzészavar, zavartság, kómáig fokozódó tudatzavar súlyosbíthat.

Hányinger, hányás 85%-ban jelentkezik, de a hányás nem hoz megkönnyebbülést, mint az ulcus betegségben. Az ileum és a duodenum kompressziója miatt a hányás súlyosbodhat. Ritkábban fájdalom nélkül, mindjárt a többszervi elégtelenség, a tüdő és veseelégtelenség és sokk uralja a képet. A tachycardia és hypotensio 40%-ban észlelhető, vasodilatatio, ödéma képződés vagy retrope-ritonealis bevérzés jele lehet. Mérsékelten emelkedett láz legalább 60%-ban jelentkezik. Hidegrázás, magas lázzal suppuráló cholangitis vagy fertőzött pancreas nekrózis mellett szól.

Kifejezett hasi nyomásérzékenység mellett, néha a duzzadt pancreas is tapintható, de az izomvédekezés a retroperitonealis elhelyezkedés miatt általában hiányzik. A bélhangok csökkentek vagy hiányoznak, a meteorizmus kifejezett. Mellkasi folyadékgyülem a baloldalon vagy mindkét oldalon gyakran kopogtatható. Enyhe sárgaság a pancreasfej duzzanata és a haemolysis miatt általános, súlyosabb bilirubinemelkedés biliaris pancreatitis mellett szól. A hát vagy a periumbilicalis régió livid elszíneződése haemorrhagiás gyulladásra utal.

Laboratóriumi eltérések

A vérbe kikerülő pancreas enzimek mennyisége függ a szövetek enzimtartalmától, teljesen elhalt mirigyből már nem szabadul fel több enzim, míg enyhe biliaris pancreatitisben, vagy papilla betegségben rendkívül magas amiláz értékeket találhatunk. Vesebetegségben pancreatitis nélkül is kóros enzimszinteket mérhetünk a kiürülés akadályozottsága miatt. A gyakorlatban mért enzimek nem pancreas specifikusak, más szervek megbetegedésekor is felszabadulhatnak.

Amiláz

Ma is ez a leggyakrabban mért pancreas enzim, pedig csak mintegy 40%-a származik a pancreasból (P), közel 60%-a a nyálmirigyből (S) ered. Emellett a tuba ovarii, a verejték- és könnymirigy, valamint a tüdő is termel S-isoamilázt.

A P-isoamiláz felezési ideje közel 10 óra, 1/4-e a vizelettel ürül, a többi a RES áldozata lesz. Pancreatitisben nemcsak a pancreasból kiszabadult enzim mennyisége nő meg, de a veseclearance is emelkedik. Ehhez társul a tubuláris reabszorpció csökkenése. Mindezek a tényezők, a vizelet amilázszintjét is emelik, ha a vesefunkció normális, tehát adott időtartam (6-12 óra) alatt gyűjtött vizelet amiláz tartalma jobban és tovább jelzi a pancreasbetegséget mint a szérum enzimszintje.

Pancreas-izoamilázemelkedés jön létre pancreasbetegség nélkül is az epeutak betegsége, vékonybél-perforáció vagy elzáródás, mesenterialis ischaemia és hasi aortaruptura esetén. Ezek az állapotok súlyos hasi fájdalommal járnak, a többi pancreasenzim is emelkedik, így a differenciáldiagnózishoz a klinikai kép követése, hagyományos röntgen-, UH- és CT-vizsgálat eredményeinek összesítése szükséges.

Makroamilázémia

Gyakran hónapokon vagy éveken át fennálló hiperamilázémia, amelyet nagy molekulasúlyú (45 helyett 200 kD) amilázpolimer, illetve amiláz-ellenanyagkomplex okoz. Általában ártatlan jelenség, fiatalokon vírusfertőzés következtében, pancreatitissel vagy anélkül jön létre az ellenanyag-képződés, de ritkán malignus betegség kisérő jelensége is lehet. A komplex a vesén át nem képes ürülni, és felhalmozódik a szérumban. A vizeletamiláz alacsony, és a többi pancreasenzim mérésével igazolható az amilázemelkedés háttere.

Lipáz

A lipázmeghatározás érzékenysége és specificitása meghaladja az amilázét, hosszabban emelkedett marad, mint az amiláz, és jobban emelkedik alkoholos pancreatitisben, mint biliarisban. Normális marad ketoacidozisban és makroamilázémiában.

Tripszin

A kationos tripszin ellen képzett ellenanyagot használják az immunreaktiv tripszin mérésére, ez a szabad tripszinogén mellett a tripszin-aiantitripszin komplex 20%-át és a tripszin-a2-macroglobulin 5%-át is regisztrálja. Érzékeny és specifikus, de drága módszer. Tripszinogén-2-izoenzim vizeletgyorsteszt 96% érzékenységgel végezhető súlyos pancreatitisben, de sok az álpozitív eredmény.

A karboxipeptidáz-B aktiváló peptid (CAPAP) szérumban és vizeletben még jobb, 92% érzékenység mellett 89% specificitással használható a korai diagnosztikában.

Tripszinogén aktivációs peptid (TAP)

A tripszin korai aktiválódása a pancreasban néhány aminosavból álló peptid lehasitásával jár, ami megjelenik a vérben, illetve a vizeletben. A vizelet TAP értékek jó elkülönülést mutattak az enyhe és a súlyos betegekben.

Foszfolipáz A2

Immunmódszer és aktivitáson alapuló enzim meghatározás terjedt el. Az utóbbi specifitása jobb, mint az immunológiai eljárásé, ráadásul a foszfolipáz A2 aktivitás arányos a pancreatitis súlyosságával.

Elasztáz

Az ELISA-módszer terjedt el az utóbbi években, amely a szérumban mért immunreaktivitás alapján az akut pancreatitis diagnózisára alkalmas. A colon betegségeiben emelkedett értéket kaphatunk pancreatitis nélkül is. Pancreatitis asszociált protein (PAP). A PAP az acinussejt citoplazma-fehérjének 2%-át teszi ki, és szérumszintje pancreatitisben emelkedik, hasonlóan a többi pancreasenzimhez.

A gyulladásos reakció markerei

A gyulladásos reakció arányos a pancreatitis súlyosságával, kiváltásában és lefutásában citokinek és citokin inhibitorok komplex rendszere áll. Az acinussejt károsodást azonnal követi a TNF-a (tumor nekrózis faktor-a) és IL-1 (interleukin-1), majd a másodlagos citokinek emelkedése, amelyek a monocitákból, makrofágokból és valószínűleg az acinussejtekből szabadulnak fel.

Pancreatitisben a klinikai tünetek jelentkezésekor és a kórházba kerüléskor a TNF-a + IL-1-reakció már jórészt lezajlott, így inkább a másodlagos citokinek: IL-6, IL-8, PAF (platelet activating factor) és IL-10-emelkedés arányos a folyamat súlyosságával.

Az akut pancreatitis fellépését követően 24-48 óra múlva éri el az IL-6 vérszintje a csúcsot, ezt követi a máj akut fázisfehérjéinek emelkedése 24-48 óra múlva (CRP, fibrinogen, alfa-l-antitripszin). Az akut pancreatitis korai szakaszában az IL-6-szint arányos a folyamat súlyosságával és a korai halálozással. Az ELISA-technikával mért IL-6 1000 mg felett 5-ször nagyobb halálozást prognosztizál, az enyhe és súlyos pancreatitises csoportok között is szignifikáns különbség van. Az IL-8 nehezebben mérhető, de párhuzamosan emelkedik az IL-6-tal, és hozzá hasonlóan a súlyos pancreatitis előhírnöke, hosszabban és konzekvensen emelkedett marad a szisztémás komplikációk kifejlődésekor.

Az IL-10 védő hatású és post-ERCP-pancreatitisben az amilázemelkedést és szövődményeket kivédi, és parakrin módon gátolja a proinflammatorikus citokinek képződését, transzkripcióját. Valószínűleg az IL-10-IL-8 arányának eltolódása jelzi legjobban a folyamat súlyosságát vagy a védőmechanizmusok gyengeségét. A korai szervi elégtelenség előrejelzésében az interleukin-10, a szérum Ca2+-csökkenés és a vércukorértékek bizonyultak a leghatékonyabbnak.

Neutrofilspecifikus elasztáz a fehérvérsejt infiltrációval arányos, és a pancreatitis korai szakaszában 12-24 óra múlva emelkedik. A prokalcitonin (PCT) a kalcitonin előanyaga, amely az adipocitákban, illetve a pajzsmirigy C-sejtjeiben képződik a CALC-I-gén fokozott expressziója nyomán. Szepsis, gyulladásos folyamatok során proinflammatorikus mediátorok és baktériumtoxinok hatására a parenchymas szervek (máj, tüdő stb.) sejtjeiben is megindul a PCT-képzés. A szérumban mért PCT mennyisége arányos a bakteriális infekció mértékével.

A PCT-meghatározás nem alkalmas a pancreatitis súlyosságának korai prognosztizálására, bár sokszervi elégtelenség mellett súlyos lefolyást indikálhat. A nekrózissal járó, súlyos akut pancreatitises betegekben azonban az elhalt pancreas felülfertőződésének megállapítására a teszt jelentős klinikai értékkel bír. Már az első napon, később még inkább korrelál a CRP, fehérvérsejt-, fibrinogen-, protrombinnövekedéssel, kalcium- és albumincsökkenéssel, de a CRP (> 81 mg/l) és a fehérvérsejtszám (> 13 x 109/1) emelkedése is szükséges ahhoz, hogy indokolt legyen az invazív mintavétel a nekrózisból a fertőzöttség igazolására.

A zsírszövetek adipocitáiból akut pancreatitis során olyan citokintermészetű anyagok szabadulnak fel, amelyek fokozzák a gyulladás intenzitását, és súlyosbítják a betegség lokális és távoli szövődményeit, mortalitását. Az elhalt zsírból származó citokinek (resistin, leptin, adi-ponektin) prognosztikus értékkel is rendelkeznek, a szérumresistin- és leptinszint jelentősen magasabb a súlyos, mint az enyhe pancreatitises betegekben.

Biliaris pancreatitis markerei: magas, illetve fluktuáló bilirubin, alkalikus foszfatáz, -glutamil transzpeptidáz és alanin-aminotranszferáz (GPT) értékek esetén choledo-cholithiasisra, illetve kőtávozásra kell gyanakodni, különösen akkor, ha az UH cholecystolithiasist, csapadékot (sludge) és fokozódó epeúttágulatot mutat. Hidegrázás, láz, leukocytosis szuppuráló cholangitis társulása mellett szól. Mindkét tünetcsoport urgens ERCP-t és papillotomiát indikál, különösen, ha a vércukor 8,3 mmol/1 felett van. Hasonló értékű a szérumamiloid-A, amely érzékenyebb prognosztikai értékkel bír, mint a CRP.

Képalkotó eljárások

Akut pancreatitis klinikai gyanúja esetén a képalkotó eljárásoknak kettős szerepe van: morfológiai adatokat szolgáltatni egyrészt a feltételezett diagnózis bizonyításához, másrészt az adekvát kezeléshez szükséges stádium meghatározásához, a betegség súlyosságának, a fellépő szövődményeknek vagy az intervenció szükségességének megállapításához.

Hagyományos röntgenvizsgálatok

Akut pancreatitis irányában csak indirekt, nem specifikus diagnosztikus jeleket szolgáltatnak, mint a bal oldali pleuralis folyadékgyülem, az „őrző kacs” vagy a colon „cut off” jel. Pulmonalis infiltráció és pleuralis folyadék az akut pancreatitisek 15-55%-ában fordul elő, általában a súlyosakban. A „sentinel loop”, azaz „őrző kacs”, lényegében lokális paralitikus ileus, tágabb, gázzal telt vékonybélszegmentum-nívóval vagy nívó nélkül. A „colon cut off” jel esetén jelentősen tágult, gázos colontranszverzumot látunk.

A béltágulat és gázosság a bal flexuránál abrupt módon megszűnik, aboralis irányban már nem látható. A jelenség oka, hogy a gyulladásos exsudátum ráterjed a ligamentum phrenicocolicumra, eredményeképpen létrejön a bal flexura spazmusa vagy a lumen mechanikus szűkülete. A jel nem specifikus, ugyanilyen képet adhat a bal flexura egyéb gyulladás vagy tumor okozta szűkülete is.

Ultrahangvizsgálat (UH)

A módszer előnye, hogy könnyen elérhető, ismételhető és nem alkalmaz ionizáló sugárzást, hátránya, hogy az akut pancreatitisban gyakori meteorizmus miatt csak korlátozottan vizsgálható a pancreas és környezete. UH-vizsgálattal kimutatható vagy kizárható a cholelithiasis, adat nyerhető az epeutak tágasságáról, az esetleges epeúti kövességről. Akut pancreatitisben a folyamat súlyosságától függően megnagyobbodott, csökkent reflektivitású, elmosódott kontúrú mirigyet látunk, abszcesszussal, pszeudocisztával, környezetében több-kevesebb folyadékkal.

Az UH-vizsgálat az akut pancreatitísek 33-90%-ában talál kóros eltérést. A diffúzán vagy részlegesen megnagyobbodott, csökkent reflektivitású mirigy interstitialis ödémát, az extra-pancreaticus folyadék detektálása súlyos stádiumot jelez. A pancreasnekrózist a szokásos natív UH-vizsgálattal nem lehet kimutatni. Irodalmi adatok szerint a kontrasztanyagos UH-vizsgálat fontos adatokat szolgáltat a pancreas keringéséről, segítségével a nekrózis is megjeleníthető.

Az endoszkópos UH (EUH)

Esetén a nagyfelbontású vizsgálófej a gyomorban és a duodenumban közel helyezkedik el a pancreashoz, a transabdominalis vizsgálatnál részletgazdagabban ábrázolja a képleteket, amelyek látóterébe esnek. Az epeúti kövek kimutatásában az EUH sokkal pontosabb a hason át történő vizsgálatnál.

CT-vizsgálat

Ábrázoljuk a gyulladt pancreast, kontrasztanyag iv. adásával bizonyítjuk vagy kizárjuk a nekrózist. Pontosan meg tudjuk határozni a környező szervek állapotát, a peripancreaticus folyadék mennyiségét. Ugyanakkor nem tudunk megbízható adatot szolgáltatni arra vonatkozóan, hogy szeptikus folyamattal van-e dolgunk, vagy sem. Akut pancreatitis esetében a natív CT-vizsgálat detektálja az interstitialis ödéma következtében kialakuló részleges vagy teljes mirigymegnagyobbodást, a pancreas denzitásának diffúz vagy foltos csökkenését, a környező zsírszövet gyulladásos innltrációját és az extrapancreaticus folyadékgyülemet.

A posztkontrasztos metszeteken megjelenő foltos kontrasztanyag-felvétel károsodott keringést, a kontrasztanyagot nem halmozó terület nekrózist jelez. A folyamat előrehaladásával a folyadékgyülem szélében kontrasztanyag-halmozás jelenik meg, majd a gyulladásos exsudátumot fibrotikus tok veszi körül, pszeudociszta alakul ki. A pszeudociszta a natív metszeteken hipodenz, közel vízdenzitású tériméként jelenik meg. A bevérzett vagy fertőzött pszeudociszta denzitása natívan inhomogén. Kontrasztanyag iv. adása után a fibrotikus cisztafalban kontraszthalmozás látszik, a pszeudociszta bennéke nem halmoz.

A pancreas közelében elhelyezkedő ér érintettsége következtében esetenként lokális vérgyülem, pszeudoaneurysma alakul ki. Ez a natív metszeteken pszeudocisztát utánozhat, kontrasztanyag iv. adásának segítségével azonban vértartalma egyértelműen bizonyítható.

A natív CT-vizsgálat nem alkalmas a nekrózis kimutatására

A pancreasparenchyma posztkontrasztos denzitásmérésével megjeleníthető a pancreaselhalás, mint a betegség súlyosságának jó indikátora. Interstitialis enyhe gyulladás esetén a szerv kapilláris keringése normális, következésképpen a pancreas homogénen festődik kontrasztanyag iv. adása után. Az ischaemia területén a csökkent vérátáramlás következtében csökkent festődést, a nekrózisnak megfelelően a festődés teljes hiányát észleljük. Szoros összefüggést találtak a nekrózis, a kórházban töltött idő, a fellépett komplikációk és a halálozás között.

Azoknál a betegeknél, ahol a nekrózis a pancreas kisebb, mint 30%-át érintette, nem történt haláleset, és szövődmény 48%-ban fordult elő. Ha a nekrózis a mirigy 30-50%-t érintette, 11% halálos és 75% súlyos szövődmény, az 50%-nál nagyobb nekrózisnál 25% halálos és 100% egyéb súlyos szövődmény fordult elő.

A pancreasnekrózis a klinikai tünetek megjelenése után 24-48 órával alakul ki. A túl korai, az első 12 órában történő CT-vizsgálat nekrózis irányában pontatlan lehet. A klinikai tünetek megjelenése után 48-72 órával a nekrózis markánsabban ábrázolódik, nagyobb pontossággal diagnosztizálható. CT-vizsgálattal nem lehet a zsírnekrózist egyértelműen igazolni. A klinikai gyakorlatban a foltosán inhomogén denzitású peripancreaticus folyadékban zsírnekrózist kell feltételezni. Célszerű a végleges stádiumbeosztást későbbi CT-vizsgálat alapján meghatározni. Tartózkodni kell azonban a feleslegesen végzett CT-vizsgálatoktól akut pancreatitis esetében is. Azon betegek viszont, akiknek phlegmonosus extrapancreaticus folyamatuk van, többszörös CT-kontrollra szorulhatnak.

MRI-vizsgálat

A megfelelő térerejű, modern MRI-vizsgálóeszközökkel, a hasi régióról légzésszünetben készíthető méréssel a pancreas és környezetének gyulladásos folyamatai megjeleníthetőek. A T2-súlyozott szekvencia segítségével a ciszta és a kóros folyadékgyülem pontosan feltérképezhető. A nekrotikus területben is erős jeladás látszik, de ez többé-kevésbé elkülönül az intrapancreaticus folyadékgyülemtől. A pancreas vizsgálatára különösen alkalmas a zsírelnyomásos gradiens echo szekvencia. Kontrasztanyag iv. adása után a mirigy festődésének elmaradása csakúgy, mint a CT-vizsgálatkor, nekrózist bizonyít.

A posztkontrasztos TI-súlyozott metszeteken a foltos halmozás és a nem halmozódó, gyenge jeladású terület nekrózist jelent. MRI-vizsgálattal a vérzés érzékenyebben kimutatható, mint CT-vizsgálattal. Az MRI-vizsgálat előnye a CT-vizsgálattal szemben, hogy az epeutak és a pancreasvezeték MR-cholangiopancre-atográfiával (MRCP) a CT-nél jobban megjeleníthetők. MRCP segítségével a pancreasvezetékkel közlekedő pszeudociszta is ábrázolható. Megjeleníthetők az epekövek, amelyek az erős j eladású folyadékot tartalmazó epe-hólyagban vagy az epeútban jelhiányként ábrázolódnak.

Vékonytű-aspiráció

A steril vagy fertőzött nekrózist az infekció jelenléte különbözteti meg egymástól, és ez a betegség lefolyását, prognózisát és kezelését döntően megváltoztatja. A steril nekrózis általában nem igényel operációt, ha a progresszív anorexia, hányás, korai teltségérzés és gyomorürülési zavar, láz több hét után nem kényszerít beavatkozásra. Ezzel szemben a fertőzött elhalás általában aktív beavatkozást igényel, akár sebészi, perkután vagy endoszkópos úton.

A fertőzést képalkotó módszerek által vezérelt, finomtű-aspirátum Gram-festésével és tenyésztéssel igazolhatjuk, de a CT-n látott extraluminalis gáz a nem festődő nekrózisban patognomikus jelnek tekinthető, ha a gáztermelő baktériumok nem perforált bélből származnak. A vékonytű-aspiráció (FNA) álnegatív lehet 10%-ban, ezért klinikai gyanú esetén ismételni kell.

Nem minden nekrotizáló pancreatitis igényel azonban FNA-t, csak a klinikai kép vagy a CT-lelet alapján válhat szükségessé a beavatkozás. A nekrózis evolúciójának megfelelően (primer szolid nekrózis, szemi-szolid, elfolyósodott) és a fertőző baktériumoknak megfelelően a gyülem döntően gennyet tartalmazhat, amit a régi Atlanta-beosztás pancreastályognak nevezett (lokalizált gennygyülem jelentős nekrotikus tartalom nélkül).

Az új beosztás elhagyta ezt a kategóriát, és az akut nekrotizáló pancreatitisben képződő folyadékgyülemeket posztnekrotikus pancreas-folyadékgyülemnek (PNPF) nevezi. A PNPF és a környező élő szövet között epithel nélküli vastag fal alakul ki a pszeudocisztához hasonlóan. Ez a fallal körülvett (walled-of) pancreasnekrózis (WOPN). Ha fertőzött, FNA után speciális intervenciót igényel, mert a gyülem szolid részei és a genny nehezen távolíthatók el (többszörös drének, nazocisztikus lavage, endoszkópos debridement). A fertőzött pszeudociszta diagnózisa és terápiája hasonló, csak könnyebb.

A klinikai súlyosság megítélése és a prognózis lehetőségei

Az akut pancreatitis diagnózisának felállítása a jellegzetes klinikai kép, a laboratóriumi paraméterek és képalkotó eljárások segítségével általában rutinfeladat. A betegség súlyosságának korai megítélése, a várható kórlefolyás jellemzése, tehát a korai prognózis felállítása ugyanakkor jelentős kihívást jelenthet a kezelőorvos számára. Ismeretes, hogy az akut pancreatitis többsége, 75-80%-a enyhe lefolyású, gyorsan mérséklődő klinikai és laboratóriumi jelekkel járó és könnyen kezelhető kórkép. A betegek mintegy 25%-a azonban súlyos állapotú, a betegség a pancreas elhalásával és sokszervi elégtelenséggel járhat, ennek megfelelően a mortalitása is igen magas.

A súlyos betegcsoportnak a korai, a tünetek kialakulását követő 24-48 órán belül történő prognosztikus értékelése fontos feladat, hiszen alapvetően meghatározza a terápiás döntéseket. Az elmúlt években jelentős haladás történt a betegség kezelésében. A gyors és intenzív kezelés bevezetése (intenzív osztályos elhelyezés, a vitális funkciók biztosítása, korai endoszkópos beavatkozás, a megfelelő táplálás megkezdése stb.) révén csökkenthető a betegség igen magas, akár 20-30%-os mortalitása.

A betegek azonos szempontok szerinti súlyossági besorolása elengedhetetlen az új diagnosztikus és terápiás módszerek klinikai értékeléséhez, felméréséhez is. A klinikai, laboratóriumi, illetve kombinált többfaktoros pontrendszerek valamelyikének alkalmazása alapvető fontosságú a súlyos pancreatitises betegek kezelésének napi orvosi gyakorlatában.

Az akut pancreatitis lefolyását, a betegség várható prognózisát számos tényező befolyásolhatja. Az életkor növekedésével – a társbetegségek gyakoribbá válása, és a csökkent biológiai kapacitások révén – az akut pancreatitis súlyos formáinak előfordulása gyakoribbá válik. Epidemiológiai adatok tanúsága szerint a súlyos akut pancreatitisben megbetegedettek átlagos életkora 51 év, az enyhe formákban 42 év. Kevés adattal rendelkezünk a pancreatitis súlyosságát és a nemek összefüggését illetően. Egy klinikai vizsgálat az akut pancreatitis mortalitását nőkben 10,2%-nak, míg férfiakban 6,3%-nak találta. Ahogyan az életkor növekedésével a társbetegségek gyakorisága emelkedik, úgy ezek előfordulása jelentősen rontja az akut pancreatitis prognózisát, lefolyását és mortalitását.

Elhízás

Az egyik legfontosabb és legtöbbet tanulmányozott társbetegség az obesitas. Régi klinikai megfigyelés, hogy a kövér betegekben a pancreatitis lefolyása általában súlyosabb, gyakoribb a szövődmények kialakulása is, és a prognózis is kedvezőtlenebb, mint a normál testsúlyú esetekben. A 30 kg/m2 feletti testtömegindex (BMI) önálló rizikótényezőnek bizonyult akut pancreatitisben, érzékenysége és specificitása is 91% volt a pancreatitis súlyosságának és lefolyásának megítélésében.

Az obesitas jelentőségét jelzi az is, hogy a 30 feletti BMI esetén a betegek mortalitása 35%, míg az alatt 5% volt. Az akut pancreatitis kialakulásában leggyakrabban szerepet játszó etiológiai tényezők (alkohol és epekövesség) gyakran eltérő súlyosságú és lefolyású kórképet eredményezhetnek. Epidemiológiai adatok az mutatják, hogy az epeköves eredetű pancreatitis általában súlyosabb, mortalitása pedig magasabb, mint az alkohol kiváltotta hasnyálmirigy-gyulladásé.

Az akut pancreatitis prognosztikus lehetőségei

A betegség korai fázisában végzett prognosztikus elemzés több évtizedes törekvés, amelynek során számos klinikai paraméter, laboratóriumi és képalkotó eljárás értékelését végezték el. Általánosságban elmondható, hogy az akut pancreatitis során jelentkező klinikai tünetek és fizikális jelek kialakulásához szükséges idő jelentősen limitálja e paraméterek hasznát a korai prognózis meghatározásában.

1983-ban Bank rendszerezte az akut pancreatitises betegekben észlelt klinikai jelek alapján várhatóan súlyos prognózisra utaló eltéréseket. A betegek ágy melletti prognosztikus értékelése minden esetben része a megfelelő klinikai betegellátásnak, ugyanakkor csak korlátozott értékű és kiegészítő jelentőségű a betegség súlyosságának és mortalitásának meghatározásában.

Több évtizede felmerült az igény egy gyorsan kivitelezhető, olcsó és megbízható rutin laboratóriumi teszt ki-dolgozására az akut pancreatitis súlyossági értékelésére és prognózisának meghatározására. A betegfelvételkor mért alacsony hematokritérték, a magas felvételi fehérvérsejtszám vagy emelkedett vércukorszint, az alcsony szérumkalcium, a hypoxia és az acidózis klinikai vizsgálata azt mutatta, hogy a fenti paraméterek változó mértékben ugyan, de már a betegség korai fázisában jelezhetik az akut pancreatitis lefolyásának súlyosságát. Önmagukban értékük bizonytalan, valódi prediktív szerepüket a több-tényezős értékelő rendszerek részeként töltik be.

A pancreas akut gyulladása során a sérült vagy elhalt acináris állományból pancreasenzimek (amiláz, lipáz, tripszinogén, TAP) kerülnek a keringésbe. Az enzimek meghatározása a betegség diagnosztikájában fontos szerepet játszik, de a klinikai vizsgálatok nem igazolták szerepüket a betegség súlyosságának és prognózisának meghatározásában. A gyulladásos mediátorok és markerek többsége már a gyulladás kezdeti fázisában megjelenik a keringésben.

Az akut fázisfehérjék közül elsőként a CRP szerepét tanulmányozták az akut pancreatitis prognosztikájában. Az IL-1 és IL-6 hatására a hepatociták által termelt fehérje a betegségkialakulása után 48 órával éri el maximumát a szérumban. Prognosztikus értékét éppen az csökkenti, hogy a betegség első óráiban még nem használható. Általában a 120-210 mg/l értéket fogadják el a CRP határértékének, amely felett súlyos, alatta pedig enyhe lefolyású betegségre számíthatunk. Amennyiben a CRP értéke a betegség kezdeti tünetei után egy héttel is 120 mg/l felett marad, akkor továbbiakban is súlyos lefolyás valószínűsíthető. Egyszerűsége, ismételhetősége és alacsony költsége miatt a klinikai gyakorlatban a CRP a leggyakrabban használt egyparaméteres súlyossági marker.

A TNF-a prognosztikus értékével kapcsolatban ellentmondásos tanulmányok láttak napvilágot. A gyulladás során aktiválódó fehérvérsejtekből származó polimorfonukleáris granulocita-elasztáz (PMN-elasz-táz) enzim prognosztikus értéke megegyezik a CRP-ével. A prokalcitonin (PCT) egy 116 aminosavból álló poli-peptid, a kalcitonin előanyaga. Normális körülmények között nem található meg a vérben, súlyos (főképp bakteriális és gomba) infekcióval járó gyulladás során azonban szérumszintje megemelkedik.

A közelmúltban egy, négy tanulmány felhasználásával készült metaanalízis eredménye azt mutatta, hogy a PCT nem alkalmas az akut pancreatitis korai súlyossági felmérésére, más tanulmányok ellenkező következtetésre jutottak. A fertőzött és steril elhalással járó pancreatitis elkülönítésében azonban a PCT-nek jelentős diagnosztikus értéke van.

Kontrasztanyagos CT-vizsgálat

A képalkotó eljárások között a kontrasztanyagos CT-vizsgálat az akut pancreatitis morfológiai vizsgálatának legfontosabb módszere. A Balthazar és munkatársai által 1990-ben létrehozott, kontrasztanyag-erősítéssel végzett CT-vizsgálaton alapuló numerikus pontrendszere (Balthazar-score: 1-10 súlyossági pont) jelentős szerepet tölt be a pancreatitis prediktív értékelésében is.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy a Balthazar prognosztikus index és a multifaktoriális klinikai pontrendszerek értéke a kórjóslatban lényegében azonos. Mivel a pancreatitis során a hasnyálmirigy és környezetének morfológiai leírása az egyes beteg klinikai ellátásában, a diagnosztikus és terápiás döntések meghozatalában nélkülözhetetlen, a korai kontrasztos CT-vizsgálat alapján végzett prediktív értékelés a napi orvosi gyakorlat részévé vált.

Kutatási eredmények a diagnózisban

Az 1970-es években John Ranson közölte a klinikai és laboratóriumi paraméterek együttes alkalmazásával kialakítható multifaktoriális prognosztikus értékelő rendszer koncepcióját akut pancreatitises betegekben. A szerző eredeti célkitűzése az volt, hogy a betegek közül már korai stádiumban kiválassza a később műtéti beavatkozásra szoruló, súlyos eseteket.

Az eredetileg 43 klinikai és laboratóriumi érték vizsgálata alapján létrehozott Ranson-score 11 paramétert értékel, amelyben 3 vagy több pozitív érték jelenléte súlyos prognózist jelez. Az értékelést a beteg felvételekor és az azt követő 48 órán belül kell elvégezni. A pozitív faktorok számának növekedésével a betegség várható prognózisa is egyre rosszabb.

Az évek során számos új prediktív értékelő szisztémát dolgoztak ki, amelyek lényegében Ranson eredeti paramétereinek módosításával jöttek létre. Ezek közé tartozik az Imrie és munkatársai által kidolgozott Glasgow prognosztikus kritériumrendszer is. Nagy betegcsoportban végzett prospektív vizsgálat igazolta, hogy a módosított Glasgow kritériumrendszer egyaránt alkalmas az alkoholos és biliaris eredetű akut pancreatitises betegek kórjóslatának meghatározására. 406 beteg adatainak értékelése alapján a rendszer érzékenységét 56%-nak, specificitását 83%-nak találták (PPV: 39%, NPV: 91%).

Az ún. APACHE (Acute Physiology and Chronic Health Evaluation) rendszer ma alkalmazott formáját több módosítás után a 80-as években alakították ki (APACHE IL), amely 14 paraméter felhasználásával az intenzív osztályokon kezelt súlyos betegek legelterjedtebb prognosztikus értékelő rendszerévé vált. Felhasználja a betegség rizikófaktorait, figyelembe veszi a beteg vitális paramétereit és laboratóriumi értékeit egyaránt.

A betegség lefolyása során az értékelés bármikor percek alatt elvégezhető és tetszés szerint ismételhető. Használata során minden paraméter 0-4 ponttal értékelhető, az így kapott szélesebb skála a beteg állapotának pontosabb jellemzésére és prognosztizálására ad lehetőséget. A 8-nál magasabb pontérték esetén súlyos lefolyású betegség várható. Az elmúlt években elkészültklinikai értékelő tanulmányok az APACHE II. score érzékenységét 65-85%-nak, specificitását 55-80%-nak mutatták az akut pancreatitis súlyosságának megítélésében (PPV:71%, NPV:91%).

1992-ben Atlantában egy szakértőkből álló testület meghatározta – az addig kidolgozott prognosztikus értékelő rendszerek felhasználásával – a várhatóan súlyos akut pancreatitis kritériumait (Atlanta prognosztikus kritériumok). Eszerint a pancreatitis súlyos lefolyása vár-ható a 3 vagy afeletti Ranson-score-ral, a 8 vagy afeletti APACHE II. score-ral rendelkező betegeknél, akiknél a szervelégtelenség tünetei is kimutathatóak. Ugyancsak súlyos lefolyás várható, ha a fentiek mellett a CT súlyossági index (Balthazar-score) értéke 6 vagy annál nagyobb.

Az akut pancreatitisre régóta úgy tekintettek, mint kiszámíthatatlan kimenetelű, megjósolhatatlan helyi és általános szövődményekkel járó és nehezen kezelhető betegségre. Az elmúlt évtizedben jelentős fejlődés tanúilehettünk mind a betegség szerológiai és képalkotó diagnosztikáját, mind prognosztikai előrejelzését és terápiás lehetőségeit tekintve. A diagnózis felállítását követően a fent részletezett prognosztikus rendszerek alkalmazásával lehetővé válik a beteg kezelésének optimalizálása.

Általánosságban elmondható, hogy ha a panaszokat követő 24-48 órában a Ranson-score értéke 3, illetve az APACHE II. score 8 felett van, és ha az egyszerű prognosztikus faktorok (CRP, PMN-elasztáz stb.) súlyos lefolyást valószínűsítenek, a beteget haladéktalanul intenzív osztályon kell elhelyezni. Ezért elengedhetetlen, hogy az akut pancreatitises betegek ellátásával foglalkozó intézmények, osztályok alkalmazzák a fenti prognosztikus rendszerek valamelyikét, azok használatában gyakorlatra tegyenek szert. Ennek segítségével lehetővé válik, hogy az akut pancreatitises esetek közül kiemeljük a várhatóan súlyos lefolyású betegeket.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.