Szőlőcukor és más fontos cukrok, miért szükségesek?

Mire jó a szőlőcukor?

A májból a glükóz azokhoz a szervekhez kerül, amelyeknek éppen energiára van szükségük – ha például szellemi tevékenységet végzünk, az agyba, ha sportolunk, akkor az izmokhoz. A sejtek aztán oxigén segítségével „elége­tik” a cukrot, és az így keletkezett energiát az adott tevékenység elvégzé­sére fordítják (például az izomrostok összehúzására és ellazítására). A szén­hidrátok valamennyi anyagcsere-folyamatának ugyanaz a végterméke: szén-dioxid (CO2) és víz.

Ha egyetlen szervnek sincs szüksége energiára, a glükóz elraktározódik. Ekkor a májban a szénhidrátlebontás folyamatának fordítottja játszódik le, vagyis a szőlőcukor ismét összetett szénhidráttá, glikogénné (keményítővé) alakul. A glikogén, amely a májban tárolódik, temérdek (százezres nagy­ságrendű) egymással összekapcsolt glükózmolekulából áll. Szükség esetén ezek aztán megint lebomlanak, és a véráram útján eljutnak azokhoz a sejtekhez, amelyeknek tápanyagra van szükségük.

Az izmok szintén képesek szőlőcukorból glikogént előállítani (izomgliko­gén), ám csupán csekély mennyiségben. Ez az elsődleges energiaforrás, ha fizikai erőt fejtünk ki. Amennyiben azonban ez nem elég, a szervezet a máj „raktárkészleteit” használja fel. Egyébként a szervezet csupán korlátozott mennyiségű szénhidrátot képes raktározni. A máj általában egy napra való energiához szükséges glikogént, azaz hozzávetőleg 150 grammnyit tárol, bár ez a fizikai megterhelés függvényében erősen változhat. A test teljes izomzata ehhez nagyjából még ugyanennyit tud hozzátenni.

Fontos: Ha ezek a raktárak megtelnek, a glükóz többlet zsír formájában rakódik le, ami ugyan az ener­giatárolás szempontjából ésszerű megoldás, ám cseppet sem kívánatos.

A szőlőcukor mint építőanyag

A glükóz sokrétű feladatainak csupán az egyike az energiaellátás biztosí­tása. A szőlőcukor sok más anyagcsere-folyamatban részt vevő anyag építőköve, fontos alkotóeleme például a nukleinsavaknak és a fehérjék egyes részeinek.

A glükóz és az egyéb cukrok zsírokkal alkotott vegyületei, a glikolipidek a sejtmembránban találhatók. A sejtmembrán szigeteli a sejtfalat, és össze­hangolja a rajta be- és kilépő anyagok mozgását, kontrollálja a sejtek kap­csolatát a környezetükkel.

A glükóz a fehérjékkel összekapcsolódva glikoproteineket alkot, melyek hormonként szabályozó szerepet játszanak, antitestként pedig védenek a kórokozók támadásai ellen. A cukorszármazékok a porcszövet, illetve a csontok és a kötőszövet felépítésében is részt vesznek.

A vércukorszint

A vércukorszint nem más, mint a vérben lévő glükóz mennyisége. Egysége a millimol / egy liter vér (mmol/1). A normális – orvosi nyelven – éhomi vér­cukorszint referenciaértéke, amelyet a legutolsó étkezés után legalább hat óra elteltével mérnek, 3,5-6 mmol/l. Arról, hogy az érték ezen a viszonylag szűk tartományon belül maradjon, az inzulin nevű hormon gondoskodik, amely a hasnyálmirigyben termelődik. Innen kerül a véráramba, ha megnő a vércukorszint, például az étkezéseket követően.

Segítségével a cukor a vérből a sejtekbe távozik, és szintje ismét a normális értékre süllyed. Ha a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint, vagy az nem tudja a hatá­sát megfelelően kifejteni, cukorbetegség (diabetes mellitus) alakul ki. Ekkor az éhomi vércukorszint 7 mmol/1 fölé emelkedik. A 6,1-7 mmol/1 közötti értékek látens vagy rejtett cukorbajra utalnak. Az ugyancsak a has­nyálmirigyben termelődő másik hormon, a glukagon és a mellékvesekéreg által előállított adrenalin az inzulinnal ellentétes hatású. Mindkettő meg­emeli a vércukorszintet.

A glikémiás index és a glikémiás terhelés

Négy órába is beletelhet, mire a poliszacharidok, például a keményítő szőlőcukorrá alakulnak, ami nem meglepő, hiszen sok lépésből álló folya­matról van szó. Ennek azonban megvan az az előnye, hogy fokozatosan, A csokoládédesszertek glikémiás terhelése magas, mert sok gyorsan felszívódó szénhidrátot tartalmaznaknagyobb kiugrások nélkül emelkedik a vércukorszint. A diszacharidok (például a répacukor) ugyanakkor gyorsabban bomlanak le, mivel csupán két egységből tevődnek össze. Ez azt jelenti, hogy hamarabb kerülnek a véráramba, tehát gyorsabb lesz a vércukorszint-emelkedés.

A glikémiás index (GI) azt mutatja meg, hogy milyen gyorsan emeli meg egy adott élelmiszer a vércukorszintet, és mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az ismét visszaálljon az eredeti értékre. Az alapegység (vagyis a 100) a szőlőcukor GI-je, minden mást ehhez hasonlítunk. Tehát: minél alacso­nyabb egy élelmiszer szőlőcukorhoz viszonyított GI-je, annál lassabban és egyenletesebben emeli meg a vércukorszintet. Ezek az ételek „kímélik” a hasnyálmirigyet, amelynek nem kell egy-egy hirtelen kiugrás miatt rövid idő alatt sok inzulint termelnie. Az ötven alatti GI-értékek alacsonynak számítanak.

A GI ugyanakkor csupán az adott élelmiszerben található szénhidrátok minőségét jelzi, ezért bevezettek egy új mérőszámot, a glikémiás terhelést (angol kifejezéssel glycemic load, GL), amely egyidejűleg veszi figyelembe az adott étel szénhidráttartalmát és az egy adagra eső szénhidrátmennyisé­get, vagyis azt, hogy az étel milyen más tápanyagokat tartalmaz, és hogyan készítik el. Mindez ugyanis szintén befolyásolja azt, hogy milyen gyorsan és mennyire tartósan emelkedik meg a vércukorszint.

Lássunk egy példát! A főtt sárgarépa Gl-je mintegy 70, ami elviekben magasabb, mint a kívánatos érték. Ám mivel kevés szénhidrátot tartalmaz, 70 dekagrammot kellene fogyasztani belőle ahhoz, hogy az egészségesnek számító étkezésenkénti 50 gramm szénhidrát a szervezetbe jusson. Köret­ként általában 10 dekagramm répa kerül a tányérunkra. Ha ennek a mennyiségnek a vércukorszintre kifejtett hatását vizsgáljuk, a glikémiás terhelés mindösszesen 2,8 lesz, ami jóval kedvezőbb érték, mint amit a GI alapján gondolnánk.

Más fontos cukrok

A szakirodalom a szőlőcukor mellett számos más cukorfajtával foglalkozik.

Ismerjünk meg közülük néhányat!

  • A gyümölcscukor (fruktóz) hasznosításához nincs szükség inzulinra. Ha megvizsgáljuk a cukorbetegeknek készült élelmiszerek összetevőit, glükóz helyett fruktózt találunk a listán, amely jobban kíméli a fogakat is, így kisebb a fogszuvasodás veszélye. Vigyázat! A fruktóz nagy mennyiségben fogyasztva hasmenést okozhat!
  • A glükózból és fruktózból fel­épülő diszacharidok (a náci-, a répa- és a kandiscukor) a vé­konybélben egyszerű cukrokra bomlanak. A háztartási cukorral (vagyis répacukorral) bevitt energiának nem volna szabad meghaladnia a teljes energiabevitel 10 százalékát.
  • A tejcukor (a laktóz) glükózból és galaktózból álló diszacharid. Ezt a szervezet csupán a laktáz nevű enzim jelenlétében képes feldolgozni, ami a nyugati orszá­gokban a felnőttek 10 százaléká­nál hiányzik. Ez a hiány váltja ki a tejcukor-érzékenységet. Ha egy tejcukorérzékeny tejcukrot tar­talmazó élelmiszereket fogyaszt, egyebek mellett hasmenése lehet. Számukra laktózmentes termékek fogyasztása ajánlott.
  • A laktulóz – amely nem tévesztendő össze a laktózzal – szintén tejcukor. Egy glükózból és fruktózból mesterségesen előállított diszacharidról van szó, amely nem szívódik fel a vékonybélben – a vastagbél baktériumai bontják le. A folyamat során tejsav keletkezik, amely elősegíti a bélmoz­gást, ezért a laktulózt hashajtóként alkalmazzák.

Mesterséges édesítőszerek és cukorpótlók

A cukorpótlók, például a szorbit vagy a xilit kémiai értelemben egyszerű cukrok, ám feldolgo­zásukhoz nem kell inzulin, és nem emelik meg a vércukorszintet A fruktózt – ami természetes cukor – szintén közéjük sorolják, mert a sejtek ezt is képesek inzulin nélkül hasznosítani. Ezért ajánl­ják őket a cukorbetegeknek, és ezért találhatók meg gyakran a diabetikus készítményekben. Ugyanakkor a cukorpótlók is tartalmaznak ener­giát, amit a kalóriaszámolásnál figyelembe kell venni. A szacharinban és a ciklamátban, e klasszi­kus édesítőszerekben ugyanakkor nincs energia.

Címkék: Katgória: Anyagcsere

Véleménye fontos számunkra, írja meg!

Az email cím nem lesz nyilvánosan olvasható! A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitölteni!

három × kettő =

Read previous post:
A fehérjék útja a szervezetben és biológiai értékük

A szervezetben előforduló valamennyi biomolekula közül a fehérjék a legsokoldalúbbak. Több ezer változatuk léte­zik, és feladataik is legalább ilyen szerteágazóak....

Close