Babaápolás

Rendszerességre szoktatás három hónapos babánál

“Anyám szerint a gyereket máris rendhez kell szoktatni. A nővérem viszont azt mondja, ne az órát lessem, hanem a gyereket. Melyikükre hallgassak?”

Mint a gyereknevelésben annyiszor, ezt a kérdést is az dönti el, hogy mi jobb a szülőnek és a gyereknek. Mindkét álláspont mellett vagy ellen lehet érve­ket felhozni, de olyan érv nem létezik, amely egyszer és mindenkorra eldöntené, hogy egy csecsemőt, aki már túl van az újszülöttkoron, rendhez kell-e szoktatni vagy sem. Hiszen sem a gye­rekek, sem a szülők nem egyformák.

Az arany középút

Ami az egyik szülőnek és gyerekének megfelel, az nemcsak egy másik szülő­nek és gyerekének, hanem gyakran még a testvéreknek sem jó. Mindkét nevelési elvnek megvannak a maga védelmezői és ellenzői, de a szülők ak­kor teszik jól, ha egyiket sem követik szolgaian, hanem megtalálják a nekik való középutat.

Saját életritmus

Három hónapos korra a csecsemők általában szülői közreműködés nélkül is kialakítják a saját életritmusukat. Az idő­beosztás nagyjából a következő: a baba reggelente ugyanakkor ébred, eszik, ta­lán egy rövid ébrenlét beiktatása után alszik, ebédre felébred, utána megint al­szik, megint eszik, ezután – a késő dél­utáni órákban – hosszabb ideig ébren marad, utána bevacsorázik, és kora este el­alszik. Ha ekkor tovább alszik, mint ami­kor a szülők lefeküdnének, nem árt lefek­vés előtt, 11 óra körül (vagy mielőtt lera­gadna a szemünk) felébreszteni, és meg­etetni. Ezután hajnalig alszik. Az ilyen korú kisgyerekek már hat órát vagy még többet is tudnak egyhuzamban aludni.

Vannak rendhagyóbb, ám így is elég rendszeres napirendet követő csecsemők

Például reggel 6-kor ébred, eszik, majd egy-két órára újra elalszik. Ha ezután felébred, evés előtt még játszik egy kicsit, de ha egyszer szopni kezdett, három órán át abba se hagyná. Ha húsz perc szundítás után felébredt, képes egész dél­után játszani, miközben csak egyszer eszik és utána 5 percet szundikál. Délután hatkor eszik, hétre mélyen elalszik, és csak akkor ébred fel, ha az anyja lefekvés előtt felébreszti, hogy éjszakára jóllakas­sa. Az ilyen baba ugyan nem a szokásos négyórás ritmusban osztja be a napját, de az alvás-ébrenlét-evés szabályos rend­ben követi egymást.

Az ilyen „rendes” babák szüleinek nem nehéz feladat a napirend kialakítá­sa, még a rendhagyó, de szabályos rend is lehetővé teszi a tervezést, akár az órát is hozzá lehet állítani. Mivel ekkor nem a szülei kényszerítik rá, hanem a baba ál­lítja fel a szabályokat, a szülőt sem fur­dalja a lelkiismeret, hogy talán túl szigo­rúan, szívtelenül bánik a gyerekkel.

Olyan gyerek is van, aki még három hónapos korára se áll be valamilyen rend­re

Mindennap máskor ébred, eszik, alszik. Ha ilyen gyerekünk van, el kell döntenünk, átvesszük-e az irányítást, és amennyire lehet, magunk próbáljuk meg­rendszabályozni az életét, vagy bedobjuk a törülközőt.

Az alábbiakban röviden vázoljuk, mi várható a két módszertől.

Tervszerű nevelés

A tervszerű neve­lés szószólói szerint a rendszeresség ki­számíthatóságot, stabilitást, biztonságot ad a gyereknek. A nyugodt, megbízható napi rutin biztosítja azt a megnyugtató rendszerességet, ami a legtöbb csecsemő természetének megfelel. A rendszeresség nem azt jelenti, hogy a baba igényei nin­csenek kielégítve, hanem azt, hogy kielé­gítésük naponta ismétlődő rend szerint történik.

Mivel pedig a szülő is ember, az ilyen (elvileg) kiszámítható ütemterv lehetőséget ad arra, hogy (otthon vagy máshol) a baba nélkül egymással is foglalkozhassanak, ami a jó házassághoz igen fontos, de szinte lehetetlen, ha folyton azon jár az eszünk, vajon nem enne vagy aludna-e a gyerek.

Ahogy az idő múlik, a család összetartása és a gyerek nevelése szempontjából egyre nagyobb lesz a terv­szerűség jelentősége. A csecsemők látha­tólag rend nélkül is remekül megvannak, eleinte mindegy nekik, hová viszik, hol, mikor etetik, altatják. Később azonban az evés- és alvásidő rendszertelenségére sírással, dühöngéssel reagálnak. Ha a gye­rek nem szokott hozzá, hogy idejében lefeküdjön, iskoláskorában képtelen fel­kelni, kialvatlanul megy az iskolába, és nem tud rendesen figyelni.

Ne essünk túlzásokba!

A csecsemők napirendjének üteme­zésével könnyű, de nem tanácsos túlzá­sokba esni. Két-három hónaposnál fiata­labb kisbabákra semmilyen rendet nem szabad ráerőltetni: hadd egyenek és alud­janak, amikor nekik jólesik. Később se bölcs dolog az éhes gyerektől megtagad­ni az anyamellet vagy a cumisüveget csak azért, mert az óra szerint még nincs itt az ideje (szoptatott babáknál ez azzal a veszéllyel is járhat, hogy az anyának ke­vesebb lesz a teje, sőt a gyerek elmarad a fejlődésben).

Kegyetlenség a síró gyereket nem ölbe venni csak azért, mert az óra­rend szerint éppen ,,papás-mamás” idő volna, mert ettől védtelennek, elhagya­tottnak érzi magát, úgy éli meg, hogy nem vigyáznak rá, nem szeretik. Más szó­val, a túl szigorú rend ugyanolyan rossz, mint a túlzott lazaság, mert az egyik foj­togató, a másik pedig megfosztja a gye­reket az eligazodáshoz szükséges tám­pontoktól.

Ha a tervszerűség mellett döntünk, a szabályok megszerkesztésénél számítás­ba kell venni a gyerek evési és alvási szo­kásait, a veleszületett hajlamokat (egyes gyerekek természettől fogva több szabá­lyozást igényelnek, mások kevesebbet), valamint a család igényeit. A felállított szabályt nem szabad szentírásnak tekin­teni, amit mindenáron szigorúan és pon­tosan be kell tartani, hanem csak rugal­mas menetrendnek, ami körül a napjaink forognak.

Spontán (a gyerek igényeire hagyat­kozó) nevelés

Társadalmunk többnyi­re szabályozottan működik (vasúti menet­rend, munkarend stb. Szerint), de egyesek anélkül is megvannak. Ha a baba a rend­szeresség teljes hiányában is szépen fejlő­dik (szemmel láthatólag elégedett, nap­pal élénk és érdeklődő, éjjel alszik), és a szülei is jól érzik magukat (még akkor sem bánják, hogy első a baba, ha ez más dolgaik rovására megy), akkor ez a rend­szer is beválhat.

Pártolói szerint aki min­dig a baba kéréseire, igényeire reagál, jobban megismeri a gyerekét, másrészt az így elnyert bizalommal megalapozza jó kapcsolatát a gyerekkel. Az olyan baba, akit akkor szoptatnak meg, amikor enni kér (függetlenül attól, hogy nemrég evett), akkor hagyják aludni (vagy ébren marad­ni), amikor akar, és napközben annyit veszik fel vagy hurcolják, amennyit csak lehet (vagy ahányszor csak kéri), úgy ér­zi, vigyáznak rá és emberszámba veszik, és ezt azzal hálálja meg, hogy kevesebbet sír és hisztizik. Mivel az ilyen nevelés több együttléttel jár, a szülő jobban, gyor­sabban megismeri a gyerekét. A spon­tán nevelés mellett döntő szülők vélemé­nye szerint a gyerek megregulázásának hosszabb távon nagyobb a kára, mint a vele elérhető rövid távú haszon.

A rendszertelen körülmények kö­zötti nevelkedésnek azonban megvan­nak a maga hátulütői

Van olyan csecse­mő, akinek kell a rend. Az ilyen baba dühbe gurul, ha késik az etetés, és túl­fárad, ha késik az altatás. Ha a baba rosszul viseli az anya rendszertelen nap­pali és éjszakai életét, valószínűleg na­gyobb rendet igényelne, akkor is, ha az anyja nem. A rendszertelen tartás nem­csak a csecsemő fejlődésének árthat meg, hanem az önfegyelem kialakulásának és későbbi gyakorlásának is.

Ha korábban nem szokott hozzá a rendhez, iskolásko­rában nehezen fogja bírni a pontosságot, valamint a házi feladattal, dolgozatírás­sal járó kötelmeket. Természetesen van­nak gyerekek, akik rendszertelen tartás mellett is jól fejlődnek. Mivel pedig min­den gyerek más, és a jelleme is különböz­het a szüleiétől, könnyen előfordulhat, hogy a rendszertelenül nevelt csecsemő­ből szinte vaskalapos gyerek lesz, aki a saját igényeinek megfelelő szabályokat állít fel (előírja magának, amit a szülei el­mulasztottak, pl. hogy mikor kell lefe­küdni), a menetrend szerint neveltről pe­dig később minden rendszabály lepereg.

Ha a spontán módszer mellett dön­tünk, vigyázzunk, nehogy úgy járjunk, hogy miközben a baba kedvét lessük, elhanyagoljuk a férjünket. Az olyan há­zaspárok, akik a gyereket nem fektetik le rendszeres időben, hamarosan azon kapják magukat, hogy szinte soha nincse­nek együtt. Esténként oly jól érzik ma­gukat hármasban, hogy megfeledkeznek róla, milyen jó – és fontos – kettesben lenni.

Nincs igazi szabály

Azonfelül, hogy nincs rá szabály, hó­napról hónapra változhat is, melyik mód­szer felel meg jobban az anyának és gye­rekének. Ha tervszerűen kezdjük, lehet, hogy később úgy érezzük, gúzsba vagyunk kötve. Ha a spontán módszerrel kezdjük, kiderülhet, hogy a gyerek igényli a rend­szerességet. Az a legvalószínűbb azonban, hogy a szülők többségéhez hasonlóan egy köztes megoldásnál fogunk kikötni. Bár­milyen módszernél tudatában kell azon­ban lenni, hogy ez egyedül a mamára és a babára tartozik. Azt csináljuk, ami ne­künk és a kisbabának leginkább megfe­lel, és ne törődjünk vele, mit szólnak hozzá mások.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.