Betegségek és megelőzésük

Időeltolódás okozta panaszok

Tünetek

Aki már repült a tengerentúlra, és másnap elcsigázva érezte magát, ismeri az időeltolódás élettani hatásait. Már két időzóna átrepülése is elég ahhoz – főleg, ha keleti irányban történik -, hogy megzavarja a biológiai órát, azaz ne tudjunk „normál” időben elaludni vagy felébred­ni, és nappali álmosság, kimerültség lépjen föl.

Aki gyakran repül na­gyobb távolságra, annál az időeltolódás szervezetre gyakorolt hatása komolyabb is lehet: nőknél például felboríthatja a menstruációs ciklust, amellett növelheti a rák, az infarktus, a gyomorfekély kockázatát. Mindezek elkerülése érdekében a következő tengerentúli repülőút előtt tegyük meg az alábbi lépéseket, vagy próbáljuk ki azt az egyet, amelyi­ket a legszimpatikusabbnak találjuk.

Tipp! Ha keleti irányban több időzónát fogunk átrepülni, az utazást megelőző három estén egy-egy órával korábban feküdjünk le, így érkezéskor kevésbé jelentkezik az időeltolódás okozta álmosság.

Prevenció első körben

Alvás a gépen. Ha éjszakai géppel utazunk, használjunk füldugót és szemvédőt, melyek kiszűrik a zajokat és a fényt, és húzzuk le a sötétítőt az ablakon. Az is segíthet, ha beveszünk 3 milligramm melatonint; egyes adatok szerint altató hatású. Igyekezzünk kényelmessé tenni ideiglenes alvóhelyünket: vigyünk magunkkal nyakpárnát (beszerez­hetjük a repülőtéri üzletekben), esetleg könnyű takarót, ha higiénés okokból nem akarjuk használni a gépen kapottat.

Segít a napfény. Ha érkezéskor úgy érezzük, jólesne aludni egyet még akkor is, ha a célországban reggel vagy délelőtt van, ne engedjünk a kísértésnek! Igyekezzünk minél hamarabb alkalmazkodni az adott ország „idejéhez”! Próbáljunk legalább három órát a napon tölteni, például sétával, városnézéssel, így a szervezet hamarabb hozzászokik az új időzónához.

A biológiai óra átállítása. A lefekvés és az ébredés idejét már az elutazás előtt próbáljuk meg közelíteni a célországra jellemző, majdani időpon­tokhoz. Ha keleti irányban fogunk több időzónát átrepülni, az utazást megelőző három estén egy-egy órával korábban feküdjünk le és keljünk fel, ébredés után pedig sütkérezzünk néhány órát a napon. Kvarcolás vagy széles spektrumú napfénylámpa is segít (gyógyászati segédeszközök boltjában, világítástechnikai szaküzletben vagy webshopban keressük).

Jegyezzük meg! Szakemberek szerint még hatásosabb, ha emellett délutánonként beve­szünk 0,5 milligramm melatonint (alváshormont), amely a szervezetet erősen arra ösztönzi, hogy nyugovóra térjen, így hamarabb álomba szenderülhetünk.

Prevenció második körben

Érkezéskor altató. Egy vizsgálat bebizonyította, hogy öt-kilenc időzóna keleti irányban történő átrepülése után azok, akik az érkezést követő három-négy estén 10 mg-os zolpidemet szednek, jobban és tovább alsza­nak, mint azok, akik mellőzik az altatót. Azok is pihentebben ébrednek, és kevésbé viselik meg őket az időeltolódásból eredő kellemetlen tüne­tek, akik a célországban töltött első négy-öt este bevesznek 2-3 milli­gramm melatonint. Egyszerre csak egyféle altatót használjunk!

Ez a megoldás persze csak akkor javaik, ha valaki tényleg annyira fáradt, hogy úgy érzi, muszáj a pirulákhoz nyúlnia. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy ha az időzónának megfelelő időben kelünk és fekszünk, a szervezet néhány napon belül magától is regenerálódik, és megszűnnek a panaszok.

Reggeli kávé. Több időzóna átrepülése után a koffeintől lehet a legjob­ban ébren és frissen maradni. Túlzásba persze ne vigyük, mert aznap éjszaka nehezen fogunk elaludni.

Összefoglalás

Okai. Megzavarja a biológiai órát, ha olyan országba utazunk, ahol a helyi idő több időzónával eltér az otthonitól.

Figyelmeztető tünetek. Alvászavar az új időzónában; ha a célország otthonunkhoz képest több időzónával keletebbre fek­szik, érkezés után az elalvással lehet probléma, ha nyugatabbra, túl korán ébredünk, függetlenül a lefekvés idejétől. Egyéb tüne­tek: eleinte koncentrációzavar, alacsony munkabírás, fáradé­konyság, levertség, fejfájás, ingerlékenység, a „maradtam volna otthon” érzése; olykor étvágytalanság, emésztési panasz, székelési probléma is felléphet.

Új fejlemények. A sejteknek megvan a maguk biológiai órája, melyet alapvetően a fény szabá­lyoz, anyagcseréjüket és egyéb, éjjel-nappali tevékenységüket befolyásolva. Komoly következ­ményekkel járhat, akár súlyos betegségekhez is vezethet, ha ez a ritmus valamilyen okból – például időeltolódás, alvás­zavar vagy vakság miatt -felborul.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.