Egészséges étrend

A test számára természetes szénhidrátbevitel

Kutatási eredmény: megmérték egy böjtölő felnőtt napi glükóztermelését, és az eredmény 8 µmol/kg/perc lett – ez egy átlagos felnőttnél naponta 120-160 gramm, avagy 480-640 kalória.” Ha böjtölés során a test glükózigényének nagy része teljesül, az azt jelenti, hogy a természetes szénhidrátbevitel napi 160 gramm, vagyis 640 kalória.

Hasonló eredményre jutunk, ha összeadjuk, hogy a szervezet milyen esetekben használ kifejezetten glükózt.

A glükóz a testben háromféleképpen hasznosul:

Egyrészt a fehérjékkel összekapcsolódva glikoprotein nevű szerkezeti molekulává válik

Másrészt alternatív üzemanyagként szolgál, amelyet a sejtek képesek elégetni a zsír helyett

Harmadrészt az immunsejtek által előállított, pusztításra alkalmas anyag (reaktív oxigénszármazékok) prekurzoraként működik.

glukoz-molekula-3Dimenzios-abraGlükóz a szerkezeti molekulákban

A nedves cukor ragacsos, és könnyen reakcióba lép. Szívesen kapcsolódik össze fehérjékkel, és ezt sokféleképpen tudja megtenni: az emberi testben 20 000 gén és 200 000 fehérje van, viszont 2 000 000 glikoprotein, vagyis a fehérjék és a cukrok reakciójából létrejött molekula.

A sejtek közötti kölcsönhatásokat a glikoproteinek közvetítik. A többsejtű létet ezeknek a ragacsos gükoproteineknek a kialakulása tette lehetővé.

Néhány szerkezeti cukormolekula bőséges mennyiségben van jelen a szervezetben:

  • A nyálka egyik fő összetevője a mucin, amely védi a beleket és a légutakat a kórokozóktól, illetve az idegen anyagoktól. A könnyeknek és a nyálnak is az egyik fontos alkotórésze.
  • A hialuronsav olajozza az ízületeket, és hozzájárul a sejteket szövetekké rendező váz felépítéséhez. A glükozamin- és a kondroitin-szulfát hasonló, a kötőszövetben fontos szerepet játszó, cukorban gazdag molekulák.

Csak a hialuronsav termeléséhez önmagában naponta 5 gramm — 20 kalória — glükózra van szükség,12 nyálkából pedig naponta több mint 1 liter termelődik. Nem tudjuk, hogy mennyi glükózt emészt fel a többi kétmillió glikoprotein előállítása, de valószínűleg meghaladja a napi 200 kalóriát.

Gyakran halljuk, hogy a glükóz a test „fő üzemanyaga”. Hát, ez elég nagy tévedés.

Az igaz, hogy ha szükség van rá, minden emberi sejt képes a glükózt üzemanyagként felhasználni, de a mitokondrium – a legtöbb emberi sejt energiatermelő egysége — jobban szeret zsírt égetni. A testben tehát a zsír a preferált, elsődleges üzemanyag, kivéve a speciális feladatot ellátó, mitokondrium nélküli sejteket (vörösvérsejtek) vagy a zsíranyagcserét nem folytató sejteket (idegsejtek), illetve amikor korlátozott mennyiségű oxigén áll rendelkezésre, például az izomsejtek intenzív munkája közben.

A glükózt normál üzemanyagként főleg a neuronok használják. Az agynak és az idegeknek óránként nagyjából 20 kalóriára van szükségük a járáshoz vagy az alváshoz. Ezt a 480 kalóriát fedezheti egyedül maga a glükóz, vagy a glükóz és a keton testek együtt (az utóbbiak zsírokból, illetve fehérjékből származnak). Az agy és az idegek napi glükózfogyasztása valahol 150 és 480 kalória között van – a tényleges mennyiség attól függ, mennyi keton áll rendelkezésre.

A glükóz ellátja az izmokat glikogénnel

Az idegsejtek és a vörösvérsejtek mellett – amelyeknek a szokásos üzemanyaga a glükóz – intenzív megterhelés közben az izmok is fogyasztanak glükózt, glikogén formájában. A glikogén hosszú glükózláncokból áll, amelyek egy pirofoszfátcsoporthoz kapcsolódnak, és ez a formáció energiában nagyon gazdag, ugyanis azonnal képes foszfátcsoportot adni az adenozin-trifoszfát (ATP) képződéséhez.

Ülő életmód mellett az izmok glikogénfelhasználása révén csak kevés glükóz fogy, miközben a sportolóknál ez a mennyiség jelentős.

A nagyobb testtömegű sportolók és az intenzíven edző élsportolók több kalóriát használnak fel. Az élsportoló futók, úszók vagy biciklisták óránként akár 1000 kalóriánál többet is elégethetnek.

A glikogén vagy zsír formájában felhasznált kalóriamennyiség az intenzitástól függ, amit a légzésszám és a pulzus mutat meg. A légzés és a pulzus szaporábbá válik, amikor a sejteknek több oxigénre van szükségük, ám ha kevesebb áll rendelkezésre, a sejtek a zsírégetés helyett áttérnek a glikogénre. Amikor az oxigénfelhasználás a maximálisnak (V02 max) csak 25%-a, az energia 7,5%-a származik szénhidrátból, 92,5%-a pedig zsírból. Amikor az oxigénfelhasználás 65%-os, a szénhidrát- és a zsírfelhasználás azonos. 85%-os oxigénfelhasználás mellett a szénhidrát aránya 75%-os, a zsíré pedig 25%-os az energiafelhasználásban.

Ha ezeket az arányokat megszorozzuk a teljes kalória felhasználással, akkor láthatjuk, hogy nagyon edzett futók vagy kerékpárosok 70%-os oxigén felhasználásnál óránként nagyjából 500 kalóriányi glikogént használnak fel. A legtöbb sportoló ennél kevesebbet használ. Aki alacsony intenzitású sétát, biciklizést vagy táncot választ, az nagyon kevés szénhidrátot fog felhasználni.

Az állóképességi sportolók szénhidrátfeltöltése

Amikor az állóképességi sportolóknak elfogy az izmaikban tárolt glikogénjük, akkor „elérnek a falhoz”. Az állóképességi sportolók a „szénhidrátfeltöltéssel” maximalizálhatják az izmokban tárolt glikogén mennyiségét. Az esemény előtt kb. három héttel a sportoló nulla szénhidrát-bevitelű étrendbe kezd, és folytatja az intenzív edzéseket a glikogénraktárak kiürítéséhez.

Ennek hatására az izomsejtek megnövelik a glikogén raktározására képes tárolóikat. A verseny előtt pár nappal a sportoló megint elkezd keményítőket enni. Az izmok glikogénraktárainak feltöltéséhez nagyjából 3000 kalóriányi keményítőre van szükség. A koffein elősegíti a folyamatot.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.