• elhízás
• fogyás

Négy + 1 tény a fogyásról és az elhízásról

Melyik a nehezebb: meghízni vagy lefogyni?

Meghízni nagyon könnyű. Elég, ha egy kicsit elengedjük magunkat, és anélkül, hogy észrevennénk, máris 3, 5 vagy 10 kg-ot hízhatunk. Az évek során valaha lapos és feszes hasunk petyhüdt lesz, helyén visszataszító zsírpárnák gyűrűznek. Egykor kemény hátsónk hatalmas, narancsbőrrel borított zselatinlabdává válik. Sima bőrünk a holdfelszínhez válik hasonlóvá a maga krátereivel és barázdáival.

Ha valóban igaz lenne az, hogy elég pusztán kevesebbet enni és többet mozogni, ahogy ezt sokan prédikálják, akkor könnyű lenne megfordítani a mostani tendenciákat. De ez nem így van. Ha meghízni annyira egyszerű, természetes és elkerülhetetlen, akkor lefogyni, pont ellenkezőleg, rettenetesen nehéz, sokszor szélmalomharcra hasonlít. A kalóriaszámlálások bemenő és kimenő adatai nem adnak magyarázatot. Úgy tűnik, hogy a túlzott kalória bevitel, de még enyhe túllépése is, nagyon könnyen eredményezhet hízást; ennek ellenkezője, vagyis a kalóriacsökkentés viszont nem vezet eredményes fogyáshoz. Máskülönben ezt láthatjuk a környezetünkben is: egyesek keveset esznek, mégis híznak, mások nagyon keveset esznek, és egyáltalán nem fogynak. Biztosan rosszul kezeljük a problémát, hiszen a diéta törvényei szerint már az is elég, ha kevesebb zsír kerül a szervezetünkbe, és máris megindul a fogyás.

Lehetséges lenne, hogy egy ennyire egyszerű mechanizmus ilyen kevés konkrétumot tudjon felmutatni, vagy ennyi bonyolult akadályba ütközzék? Mi van, ha nem is helyes ez az elképzelés?

Testünk energiafelhasználása- a termodinamika alapjai

Az orvostudományban az emberi test energiafelhasználásának a magyarázatához a termodinamika törvényeit alkalmazzuk. De itt most fizikai törvényekről van szó, nem biológiaiakról, mindez eléggé messze van a sejtjeinktől.

Az első alaptétel (az energiamegmaradás törvénye) azt mondja ki, hogy egy zárt rendszerben, hőmérsékleti egyensúly esetén az energia nem veszhet el és nem keletkezhet, csak megváltoztatni lehet. De biztosak vagyunk-e abban, hogy a testünknek adjuk vissza a megtermelt energiát? Valóban zárt hőrend-szerek tucatja lenne csupán az emberi szervezet? Egyáltalán nem.

A termodinamika második alaptétele szerint az összes felvett energiát át lehet alakítani, mert egyik része elvész, másik része viszont felhasználható az energiatermelésben. Vagyis az elfogyasztott kalória a testünkben már nem számít annak, és a testnek is energiát kell fogyasztania ahhoz, hogy termelhessen.

A felhasznált energia pedig attól függ, mennyi táplálékot vettünk magunkhoz.

Ellenségünk a szénhidrát?

Hogyan is néz ki ez a valóságban? A szénhidrát energiává alakulásához kevés energiát használ fel a szervezet, azaz 100 elfogyasztott kilokalóriából 93 kilokalória megmarad a testünknek. A fehérjék esetén egész más a helyzet: 100 kilokalória fehérje elfogyasztása után a test számára csak 70 kilokalória termelődik, azért is, mert ezek anyagcseréje sokkal többet emészt fel.

A táplálékok nem egyforma hatásfokkal szívódnak fel, miközben energiát termelnek szervezetünk számára, ezért nem tudunk abszolút módon, mindenre egyformán érvényesen kalóriát számolni. Tehát az anyagcserénk ezen törvényei eléggé összezavarnak bennünket. A termodinamika csak az energiáról beszél, súlyról és zsírról nem, ami viszont nagyon is lényeges a szempontunkból. Arról sem tesz említést, hogy a kalória, a testsúly és a felhalmozott zsír összefüggnének egymással, abban meg különösen nem segít, hogy könnyebben számolhassunk.

Szükségünk van-e kalóriákra?

Kalóriákról beszélnek az orvosok, az egyszerű emberek és az élelmiszergyártók. De egyáltalán mi is az a kalória, és milyen szerepet tölt be az emberi szervezet anyagcseréjében?

Egy energia-mértékegységről van szó, amelyet a táplálkozás-tudományban használnak (eredetileg a hő mérésére szolgált, ám az Sí-rendszerben a joule terjedt el). A kalória (cal) tudományos meghatározással az az energia, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy 1 gramm víz hőmérsékletét megemeljük 1 °C-kal. A táplálkozástudományban mindig kilokalóriákról (kcal) beszélünk, amely energiával 1 kg mennyiségű víz hőmérsékletét 1 °C-kal emeljük.

Mennyire praktikus ez a gondolat? Egy olyan leírás, amely úgy tűnik azt szemlélteti, ami velünk, pontosabban a testünkkel történik, miközben lenyelünk egy falatot? Mi köze 1 kg víznek ahhoz, hogy lenyeljük az ennivalót?

Valóban igaz: keveset eszünk, tartósan lefogyunk?

Ahogy ebből is látszik, a táplálkozástudományt napjainkban nagyon is drasztikus módon irányítják a fizika törvényei. Mindez kétségkívül nagyon fontos a természeti jelenségek megértése szempontjából, ám ebben az esetben kicsit el kell térnünk, mivel a sejtek működését nem tudjuk a tűzhelyen levő fazéknyi víz képével szemléltetni.

Ezen elméletek ismeretében passzívan elfogadjuk azt az egyetlen megoldást, hogy kevesebb táplálékot vigyünk be és többet mozogjunk, vagyis a több kalória elégetésével majd sikerül lefogynunk. De biztosak vagyunk abban, hogy ha kevesebbet eszünk, akkor sikerül tartósan lefogynunk? Ha azt feltételezzük, hogy egy kövér ember naponta csak 800 kalóriát fogyaszt, de azt mindig keksz formájában, vajon akkor majd lefogy? Jobbá válik-e az anyagcseréje vagy az egészsége?

A megtévesztő kalóriatáblázat

Hibás következtetés azt hinni a kalóriamérés alkalmazásakor, hogy úgy manipulálhatjuk a kalóriabevitelt és -kivitelt, mintha független lenne szervezetünk mechanizmusaitól.

Képzeljünk el egy pácienst, aki egy diétával foglalkozó központtól kér segítséget] Az első vizsgálat a kötelező napi kalóriabevitelt méri az egyéni testsúly és testmagasság arányában. Tételezzük fel, hogy az adott személynek napi 2800 cal bevitelére van szükségei Az aktuális szakértő előjön majd a vágyott mágikus (valójában félelmetes) formulával: „1 kg zsír 7000 kcal-nak felel meg. Ha elveszünk naponta 1000 kcal-t, egy hét alatt Ön 1 kg-ot fog fogyni. Ez színtiszta matematika.” Már itt tapasztalhatunk némi kuszaságot, mert 1 kg zsír 9000 kcal-nak felel meg, és nem 7000-nek, hacsak nem olyan anyagot képzelünk magunk elé, amely 80% zsírból áll. De tegyünk úgy, mintha észre sem vettük volna ezt a csekélységet.

A szakértő ekkor egy programmal előállít egy kalóriaszegény étrendet, amelyben természetesen jelentős helyet foglalnak el majd a modern világ termékei, az egészségtelen élelmiszerek. Csak a kalóriák száma, vagyis az ennivaló mennyisége változik majd.

Van-e összefüggés fizetésünk és a táplálékbevitelünk csökkentése között?

De mi is történik akkor, ha hirtelen drasztikusan csökkentik a fizetésünket? Kevesebbet fogunk költeni. Pontosan ezt teszi a testünk is, amikor azt látja, hogy kevesebb tápanyagot kap a szokottnál, azonnal visszafogja a kimenő kalóriákat, hogy csökkentse az energiaveszteséget. Más szóval, a test keményen visszafogja az anyagcserét, hatékonyabban működik, és kevesebbet fogyaszt, így a páciens, aki követi ezt a diétát, egy kis időre ugyan fogyni fog, majd a fogyás, teljesen természetes módon, meg is áll. De ez még nem minden. A test és az elme olyan védőhálót fejleszt ki, amely egyszer csak lefékezi a diétánkat, és többet eszünk, nagyobb étvággyal, mint annak előtte. Ez is az oka annak, hogy a kalóriaszegény diétát követők csupán jelentéktelen százaléka képes tartós eredményt elérni.

Miért hízunk meg? Minden, a hízásról és annak okairól!

Tényleg éhesek vagyunk?

A táplálkozási szabályozásunk több síkon megy végbe, tudatosan és tudattalanul. Választásainkban szerepet játszik egy bizonyos idegrendszeri kör is, amely összeköti a periférián levő szerveket az agyi idegpályákkal. Az agyban levő, éhségért felelős területek nemcsak az idegektől kapják az információt, hanem a hormonoktól és egy egész sor molekulától is. Ebben az állandó molekula- és impulzusvándorlásban az agy legősibb részei is szerephez jutnak, mint például a limbikus rendszer és a nyúltvelő, amelyek általában az ellenőrzésünkön kívül működnek. Az agykéreg elméletileg ugyan képes arra, hogy ezeket a kevésbé fontos részeket irányítsa, de az agy a maga teljességében működik, ezért nem lehet meghatározni, hogy éppen ellenőriz-e egy területet, vagy sem. Nem lehetünk biztosak abban, hogy az agykéreg működteti-e étvágyunkat, vagy éppen fordítva: a nagyon kezdetleges és impulzív limbikus rendszer mozdult-e meg az érzelmekért és örömeinkért, nem pedig az egészségünkért felelős szisztéma. Mivel mi, emberek mindig kevés táplálékkal rendelkeztünk az evolúció során, ezért inkább eszünk, ahelyett hogy visszafognánk magunkat.

Mi a különbség az éhség és a jóllakottság között?

Táplálkozási szokásainkat két ellenhatás irányítja: az éhség és a jóllakottság. A köztük levő egyensúly határozza meg nemcsak azt, hogy mit eszünk, hanem azt is, mikor óhajtunk enni és mennyit.

A kölcsönhatás az agy és a bélrendszer között már jóval az ennivaló elfogyasztása előtt megkezdődik. Elég megérezni az étel illatát, meglátni vagy éppen csak elképzelni ahhoz, hogy beinduljon a mechanizmus, amelynek az a célja, hogy szervezetünk felkészüljön az étek elfogyasztására, és a benne levő tápanyagokra. De melyek azok a szabályozók, amelyek a finom egyensúlyt biztosítják?

A 3 „felelős”

• A colecistokinin (CCK) olyan molekula, amely a jóllakottságot szabályozza, az 1970-es években fedezték fel. A bél és az agy állítja elő, az így küldött jel pedig megállítja a táplálékbevitelt, de az étkezések számára semmilyen hatása nincs. Lehetséges tehát, hogy ha ez a jel módosul valamiképpen, az elősegíti az elhízást, a CCK növekedése viszont nem segíti elő az egyenletes súlyvesztést.
• A grelin, amelyet a gyomor állít elő, stimulálja az étvágyat. Működése maximális a böjtök időszakában, vagyis amikor nem eszünk.
• A legtöbbet tanulmányozott molekula a leptin, amelyet a zsírszövet termel, képes arra, hogy szabályozza az étvágyat és a testben levő zsírmennyiséget, sokkal kiegyenlítettebben, mint a CCK. A leptin küldi azt az üzenetet az agynak, hogy a zsírtartalékok már elegendőek, csökkenteni lehet a táplálékbevitelt. Az elhízottak esetében valószínű, hogy a leptinből túltermelés következik be, talán pont azért, mert a szervezet érzéketlen lesz a hatására.

Néhány étel károsan hat a leptin működésére. A fruktóz például, ha édesítőszerként használjuk, és nem természetes formájában fogyasztjuk (amikor gyümölcsöt eszünk), hozzájárul a trigliceridszint megemelkedéséhez, így kialakulhat a már említett zsírmáj, és a leptin helytelen működése. Nagyon is lehetséges, hogy a cukor nagy mennyiségű bevitele is produkál hasonló tüneteket. Az éhségérzet legnagyobb és legösszetettebb szabályozása viszont az agyban történik.

Az igazság a túlsúlyról

Tükrök: a torzított valóság?

Tükör 🙂

A szállodák tükrei nem hazudnak. Csaknem mindenütt ott somolyognak ránk mesterséges fényeikkel, amely szinte már a szadizmushoz közelít. Mindez valóságos rémálom, ha éppen szeretnénk elfelejteni esztétikai hátrányainkat. Karikás szemek, ráncok, árulkodó foltok, narancsbőr és úszógumi: a nem éppen vonzó jellegzetességek olyan erősen, brutálisan szembesítenek az intimitás pillanataiban, például a zuhanyfülkéből kilépve, vagy amikor végigcsörtetünk a szobán, mondjuk, egy szál bugyiban.

Zsófia rettegett. Munkájának köszönhetően éveken át rengeteget utazott, és bár sokáig nem különösebben foglalkozott saját magával, később szinte fóbiájává vált a tükörképe. Nem bírta elviselni, hogy kövérnek kell látnia magát, puha, löttyedt hasával, narancsbőrös combjaival, éppen neki, aki a gimnáziumi évek alatt a legirigyeltebb alakú lány volt az osztályban.

Mi történt vele? Még ugyanaz a nő lenne? A testéről és önmagáról kapott visszajelzés elég volt ahhoz, hogy rosszul érezze magát a bőrében, és mindent megadott volna azért, hogy visszakapja régi alakját.

Elképesztő méretek: egy hatalmas ember története

A jelenség igen elterjedt. Napjainkban kevés dologtól szenvedünk annyira, mint a túlzott zsírpárnáktól, amelyek sokszor komoly problémát okoznak kapcsolatainkban, vagy ami még ennél is rosszabb, a pszichénkben. Pedig a régi időkben a kövérség a gazdagság, siker és egészség szimbóluma volt. Daniel Lambert, aki 1770-ben az angliai Leicesterben halt meg 39 évesen, halála évében 335 kg-ot nyomott (súlyához 180 cm-es magasság párosult, hasa pedig 284 cm átmérőjű volt, lábszárai két hatalmas oszlopot formáztak, 94 cm volt a kerületük).

Lambert híressé vált a méreteinek köszönhetően, meghívták a királyi udvarba, valóságos természeti csodának tartották.

A történelem tele van hasonló figurákkal. Itáliában az 1600-as években, Alessandro dal Borro lovag ugyancsak büszke volt magára gigantikus méretei miatt. Még a Velencei Köztársaság zászlaja alatt is harcolt, és a „törökök réme” melléknevet érdemelte ki. Ha időben még messzebb megyünk, a híres willendorfi Vénusz jól példázza, hogy az elhízás már 25 ezer évvel ezelőtt is létezett. Természetesen ez a testalkat régen sem volt mindennapos, de talán pont ezért váltott ki csodálatot és érdemelt ki dicsérő jelzőket.

Mára a helyzet teljesen megváltozott. Az elhízás túlságosan is elterjedt jelenség, és ma már a karcsúság az, amely nélkülözhetetlen a sikerhez. De mit jelent az, ha valaki túlsúlyos? Mikor beszélhetünk valódi elhízásról?

Mit kell tudnunk róla: a testtömeg index

A legjobb módszer az elhízás megállapítására a testtömeg index (Body Mass Index, BMI), a kiszámításához a tömeget kell elosztanunk a magasság négyzetével. Például egy 80 kg-os, 1,82 m magas embernek a testtömeg indexe 24,1. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) az alábbi táblázat szerinti osztályozást használja a testtömeg mérésére.

A testtömeg index azonban nem minden esetben megbízható. Először is, az elhízás, vagyis az obezitás nem feltétlenül a súlyhoz kötődik, inkább a zsírmennyiséghez, amelyet nem lehet mérleggel vagy testtömeg indexszel mérni. A módszer használatával egy nagyon izmos ember nagyon elhízottnak tűnhet, de mivel esetében a súlyt az izmok adják, így természetesen nála nem beszélhetünk az egészséget veszélyeztető elhízásról. Viszont normális testtömeg index-értéket kapunk egy olyan személynél, akinél a zsír jócskán meghaladja az izmok mennyiségét. Ezek természetesen inkább kivételek, általában a BM1-számítással megközelítően pontos értéket kaphatunk az adott szervezet elhízásáról.

Mi is az a bioimpedencia?

A zsír méréséhez azonban különleges és finom technikákra van szükség, mint például a bőrredők vizsgálata vagy a bioimpedencia mérése, az a módszer, amelynek során a zsír- és zsírmentes szöveteken keresztül megfelelő eszköz segítségével impulzusokat közvetítenek, azaz kicsiny elektromos áramot vezetnek át a testen. Az elektromos áram hatására a testben létrejövő ellenállás megmutatja, milyen mennyiségű izom, zsír és víz található a testünkben.

A BMI megközelítően pontos információt ad a testünkben levő zsírról. De az elhízás nem csupán esztétikai probléma, melegágya nagyon sok betegségnek, mint például a szívpanaszok, a 2-es típusú cukorbetegség, az alvás közben bekövetkező pillanatnyi légzéskihagyás (apnoe), néhány daganatos betegség és néhány csontízületi rendellenesség (ízületi gyulladás).

Az igazság az elhízásról, és annak okairól!

Az elhízás

Mint bármely más élőlény ezen a földön, az ember is erősen kötődik biológiai múltjához. Több millió év kellett ahhoz, hogy tökéletesen idomuljon ehhez a bolygóhoz, és az őt körülvevő természethez. Ebben a hosszú evolúciós folyamatban fontos szerepet játszottak a nélkülözések és veszélyforrások, amelyek az őskorban érték. Ám egyszer csak hirtelen, ráadásul evolúciós mértékkel mérve igen rövid idő alatt, az ember átváltoztatta a körülötte levő, fukar és meglehetősen ellenséges természeti környezetet egy gyakran túlzásokba eső, bőkezű és jóléti realitássá.

Napjainkban nekünk kell megfizetnünk ezért a paradoxonért. Biológiánk már nem működik a magunk teremtette világban. Hízásra hajlamosak lettünk, mert a biológiai programunk már nem tudja kezelni saját túlzott – különösen a mesterséges élelmiszer-ipari termékekből álló – fogyasztásunkat.

Ezzel a súlyos igazsággal kell szembenéznünk. Nem igaz, hogy „egyszerűen többet eszünk”. A zsírfogyasztási többlet nem vezethető vissza pusztán a szertelen kalóriafogyasztásra. Az igazi probléma a mit és nem a mennyit.

Mozgásszegény társadalom: tömeges elhízás csapdájában

Az elhízás egyik fontos oka a minimálisra csökkent mozgás volt, amelyet az új technológiák megjelenése okozott, ez viszont önmagában még nem adhatott magyarázatot erre a feltűnő és veszélyes jelenségre. Az, ami jókora lökést adott a tömeges elhízásnak, az az ún. light élelmiszerek megjelenése volt, például az olyan különleges müzliké, amelyeket azért találtak ki, hogy formába hozhassuk magunkat.

Hatalmas élelmiszer-ipari forradalom indult el az Egyesült Államokból: új és hasznos ételcsodák tömegei áramlottak a gyanútlan fogyasztókra, minden természetes eredetű ennivalót és táplálékot félresöpörve. Valóban csökkentették a zsírt, de közben alattomos és káros anyagokkal helyettesítették.

Mitől híznak el olyan sokan?

Van a szervezetünkben valami, ami megmagyarázza, mitől híznak el oly sokan, és miért válik ez már szinte betegséggé. Az egyensúlyhiányt a diéták és az elhízás elleni gyógyszerek nem tudják helyreállítani, ezért rendszerint rosszabbodik a helyzet.

Fontos, hogy megértsük a faj, az egyén és a bennünket körülvevő környezet közötti szoros és folyamatos dinamikus kölcsönhatást, mert csak így válik világossá a kapcsolat az egészség, a betegség, a túlsúly és az elhízás között. A modern világ életformája az ülő életforma, ráadásul folyamatosan felesleges, egészségtelen és túlzott kalóriatartalmú ételeket is fogyasztunk. Ezeket a tényeket nevezi a tudományos világ obezogénnek, azaz hízást elősegítő környezetnek.

Az utóbbi 20 év eredményeként megjelenő globális zsírnövekedés olyan új helyzetet teremtett, amellyel az előző évszázadokban nem kellett szembenéznünk. Valami nagyon gyorsan megváltozott. De ha nem csak a kalóriák felelősek mindezért, akkor hol keressük a megfelelő megoldást az elhízás problémájára?

Valójában mit jelent az, hogy zsír? Csak egy haszontalan és tehetetlen anyagról lenne szó, vagy egy olyan aktív részecskéről, amely felforgatja anyagcserénket, sőt egész viselkedésünket? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy hatásos diétának?

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.