Egészségmegőrzés

Gyakran tartózkodom füstös helyeken – passzív dohányzás hatásai

A kár

Jelentős. Nyolcórányi passzív dohányzás pontosan úgy hat a szívre és az érrendszerre, valamint a tüdőre, mint egy pakli cigaretta elszívása. Alig félóra múltán máris megnő a vérrögképződés kockázata, mert a vérlemezkék a füst hatására könnyebben összetapadnak. Becslések szerint a passzív dohányzás évente körülbelül 3500 áldozatot szed Magyarországon. Aki füstös lakásban, dohányzó szülők, rokonok mellett nőtt fel, annál a tüdőrák kockázata 3-11-szerese az átlagosnak, de fokozódik a légúti fertőzések, az orrüregi rák, sőt a méhnyak-, az emlő- és a hólyagrák kockázata is.

Passzív dohányzás, a könyörtelen gyilkos

A passzív dohányzás szívre és az érrendszerre gyakorolt hatása még tragikusabb. Egy vizsgálat során az amerikai Harvard Egyetem kutatói több mint 32 ezer nem dohányzó nő egészségét kísérték figyelemmel tíz éven keresztül. Kiderült, hogy 91 százalékkal nagyobb a szívinfarktus kockázata azok körében, akik rendszeresen kénytelenek voltak mások cigarettafüstjét beszívni, akár a munkahelyen, akár otthon. Nyilvánvaló tehát, hogy a passzív dohányzás éppoly könyörtelen gyilkos, mint az aktív cigarettázás.

Jóvátehető?Teljes mértékben!

A bizonyíték: amikor 2002-ben az észak-amerikai Montana állam Helena városában betiltották a dohányzást a nyilvános helyeken, alig fél év alatt 58 százalékkal csökkent a helyiek körében a szívinfarktusok száma. Miként az aktív dohányzás abbahagyásakor, úgy a füst passzív beszívásának megszűnése után is órákon belül megkezdődik a mérgező vegyületek távozása, a szervezet regenerálódása, az egészség helyreállása.

A változtatás további előnyei

A füstös helyek kerülésével csökken a szívroham, a COPD (krónikus obstruktiv légúti betegség, „dohányostüdő”) és a tüdőrák kockázata – ez utóbbiak korai kimutatásával és időben megkezdett kezelésével megelőzhető a tüdő további súlyos, végzetes károsodása –, amellett javul az általános közérzet, ruhánk, hajunk nem lesz bagószagú, s a szemünket sem fogja csípni az örökös füst.

A gyógyulás útja

Alapvető jogunk: a tiszta levegő

A passzív dohányzást két módon lehet elkerülni: ki kell iktatni a füst okát vagy ott kell hagyni a füstös helyet. Manapság egyre inkább a dohányosoktól várják el a nem dohányzókhoz való alkalmazkodást s nem fordítva, bátran szólítsuk fel tehát azt, aki a környezetünkben dohányzik, hogy hagyja abba, vagy cigarettázzon kint.

Füstmentes nyilvános helyek

A dohányosok belátásában bízni természetesen nem elég, hiszen mindig vannak olyanok, aki fittyet hánynak minden felszólításra. Magunk is tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy lehetőleg ne kelljen cigarettázókkal egy légtérben tartózkodnunk – ha például étterembe vagy szórakozóhelyre megyünk, olyan helyet válasszunk, ahol tilos a dohányzás, vagy a dohányosok számára külön termet jelöltek ki.

Rendszeres szűrővizsgálatok

Aki gyermekkorában –vagy élete bármely szakaszában – hosszú időn keresztül napi rendszerességgel dohányfüst beszívására kényszerült, járjon szorgalmasan tüdőszűrésre, mert így a tüdő esetleges degeneratív vagy rosszindulatú elváltozásai (COPD, rák) idejében kimutathatók. Lehetőség van komputertomográfiás (CT) vizsgálatra is, mely részletes képet ad a tüdő belsejének állapotáról. A légzésfunkció-vizsgálat során a be- és kilégzés kapacitását, valamint az oxigénfelvétel hatásfokát mérik.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.