Egészségmegőrzés

Minden nyáron leégek néhányszor – a sok leégésbe belehalhatunk?

A kár

Aki imád napozni, és folyamatosan bronzbarna akar lenni, azt kockáztatja, hogy bőre idő előtt megöregszik. A napozás hatására tönkremennek azok a rugalmas rostok, melyek nélkül nincs feszes és sima bőr. Az eredmény: korai ráncosodás, szeplők, májfoltok és egyéb elszíneződések, a bőrrák kialakulásának esélye.

A szolárium is veszélyes

A közhiedelemmel ellentétben a szoláriumozás sem nyújt „biztonságos alapszínt” – ellenben bőrrákot és ráncosodást idézhet elő. Kutatások szerint a rendszeres szoláriumozók között 2,5-szer gyakoribb a bőrrák három alaptípusának valamelyike, mint azok között, akik nem barnítják magukat mesterségesen. Egyes szoláriumcsövek UV-kibocsátása erősebb, mint a nap ibolyántúli sugárzása nyáron, a déli órákban!

A fényvédő krém sem mindig megoldás

Vigyázat: a fényvédő krémek sem nyújtanak kellő védettséget, ha hosszasan perzselődünk a napon. Két európai felmérésből kiderül, hogy az erős (30-as) fényvédő faktorú készítményt használók negyedével többet tartózkodnak a napon, mint akik alacsony faktorszámú (10-es) naptejet kennek magukra. Ezek a szerek a D-vitamin képződését is gátolják, mégpedig sokkal hatékonyabban, mint ahogy a naptól védenek.

Jóvátehető? Nem.

A túlzott napozás helyrehozhatatlanul károsítja a bőrt. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal mutassuk meg szakorvosnak – az időben felismert, kezdeti stádiumú bőrrák rendszerint jól gyógyítható.

A változtatás további előnyei

Puhaságát és rugalmasságát a jól kezelt, ápolt, óvott bőr sokáig megőrzi, a ráncosodás, foltosodás később és kisebb mértékben jelentkezik, és jelentősen csökken a bőrrák kialakulásának kockázata.

A gyógyulás útja

Figyelmeztető jelek

Szokatlan bőrelváltozás – anyajegy színének, formájának, méretének meg-változása, új pigmentáció, duzzanat vagy kinövés – esetén keressük fel a bőrgyógyászatot.

A bőrrák felismerése

A melanoma – a legveszélyesebb bőrrák – többnyire szabálytalan körvonalú feketés vagy barnás foltként jelentkezik. Olykor húsvörös, rózsaszín vagy viaszos színű. Nem gyógyuló, fekélyszerű seb formáját is öltheti. További figyelmeztető tünetek a viszketés, a vérzés, a tapintásérzékenység, a látható kinövés. Minden gyanús elváltozást azonnal mutassunk meg a bőrgyógyásznak.

Állandó krémezés

Nyáron tartsunk magas fényvédő faktorú naptejet vagy krémet a kerti ajtó mellett, a kocsiban, a táskában – ahol a kezünk ügyébe esik. Mielőtt kilépnénk a tűző napra, mindig kenjük be az arcunkat, a fülünket, karunk-lábunk szabadon lévő felületeit.

Barnulás biztonságosan

Az úgynevezett barnító krémek és gélek bronzos hatásúvá teszik a bőrt – a napozás karcinogén mellékhatásai nélkül.

Árnyék vagy védőruházat

Nyáron, ha tűz a nap, 11-15 óra között maradjunk árnyékban, vagy viseljünk széles karimájú szalmakalapot, napszemüveget, hosszú nadrágot és hosszú ujjú felsőt.

Bőrvédő paradicsom

Együnk több paradicsomot: tele van erősen antioxidáns hatású likopinnal, mely a Manchesteri Egyetem kutatói szerint jobban óvja a bőrt, mint a fényvédő készítmények.

A zöld tea előnyei

Egyes adatok szerint a zöld teában lévő polifenolok védik a sejteket a napozás rákkeltő hatásától.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.