Egészségügyi kérdezz-felelek

Tamsulosin a prosztata megnagyobbodásra

Biztonságos az, ha egy 79 éves férfi tamsulosint szed a prosztata megnagyobbodása miatt?

Ez attól függ, hogy vannak-e egyéb egészségproblémái. Az olyan gyógyszerek, mint a terazosin, doxazosin, alfuzosin, tamsulosin vagy prazosina prosztata simaizmainak ellazításával fejtik ki hatásukat. Ezzel azonban a vérnyomást is csökkentik egy részüket eredetileg kifejezetten a magas vérnyomás kezelésére fejlesztették ki és használják.

Az alacsony vérnyomás felálláskor tapasztalt szédüléshez vagy akár ájuláshoz vezethet. Szakemberek hat, e gyógyszerekre vonatkozó tanulmányt elemezve megállapították, hogy ez a mellékhatás a terazosint szedőknél volt a leggyakoribb (még azoknál is előfordult, akiknek kezeletlen magas vérnyomásuk volt).

Az alfuzosin is hasonló hatású volt, különösen a 75 évnél idősebbek körében, illetve azoknál, akik vérnyomáscsökkentő gyógyszert kaptak. A szédülés és ájulás kockázata a tamsulosin mellett volt a legkisebb. Jó hír, hogy a terazosinnal és e gyógyszerekkel tapasztalt szédülés gyakran megszűnik néhány nap után. Addig is, az esések kockázatát csökkentendő este, lefekvés után vegye be a terazosint!

Tamsulosint szedek a prosztatám miatt, és hamarosan szürkehályog műtétem lesz.

Miért mondta az orvosom, hogy a műtét előtt két héttel hagyjam abba a gyógyszer szedését?

Egy tanulmány készítői több mint 96 000, szürkehályog műtéten átesett férfi adatait elemezve azt találták, hogy 2,3-szer nagyobb volt a szövődmények kockázata azoknál, akik a beavatkozást megelőző 14 napon belül tamsulosint szedtek, mint azoknál, akik leálltak a szedésével.

A tamsulosin ellazítja a prosztata simaizmait, hogy azok ne gyakoroljanak vizelési ingert kiváltó nyomást a húgyhólyagra, és ne szorítsák el a húgycsövet, amivel akadályozzák a vizeletürítést. Csakhogy a prosztata simaizmait ellazító vegyület a pupilla összehúzódásáért felelős izmokat is ernyedtté, petyhüdtté teszi, aminek következtében szemműtétek során kialakulhat az úgynevezett Intraoperatív Floppy Iris Szindrómának (IFIS) nevezett állapot.

Ez a műtét során speciális eszközöket tesz szükségessé, amelyek azonban növelik a szemkárosodás kockázatát, és további problémák is jelentkezhetnek, amelyek növelik a műtéttel összefüggő károsodás veszélyét. A jelek szerint ezek a gondok csak a tamsulosin szedése esetén fordulnak elő; a kutatók nem találtak összefüggést a floppy írisz szindróma és más prosztata megnagyobbodás elleni szerek között.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.