A szívizom infarktusa, diagnózisa és tünetei
A szívizom infarktusa, melyet a szívizom tartós ischaemiája, leggyakrabban a koszorúér thrombosisa, embóliája vagy subintimalis vérzése okoz, az esetek legnagyobb részében súlyos klinikai kép. Megjegyezzük, hogy szívizominfarktus több olyan esetét is leírták, melyekben a coronariák megbetegedése nem volt kimutatható, sőt a coronariaarteriográfia is normálisnak mutatkozott.
A angina pectoris szindróma
A kép előtérben álló tünete az angina pectoris szindróma. A szívizom átmeneti oxigénhiányán alapuló angina pectoris azonban rövid ideig tartó roham; a szívizom infarktusa hosszú, órákig tartó, nitroglicerinre nem reagáló és fájdalomcsillapítókkal alig befolyásolható, igen súlyos fájdalommal járó állapot, melyet a vérnyomás esése, shock, a keringés megváltozása, tachycardia, gyakran bradycardia, esetleg ritmuszavar kísér és amelyből leucocytosissal, lázzal, fokozott süllyedéssel, néha pericarditis zörejével, máskor akut keringési elégtelenséggel járó kórkép fejlődik ki. Ezekben szokták főleg megadni az „angina pectoris” és a „szívizominfarktus” elkülönítésére alkalmasjeleket. Ezekhez csatlakozik az EKG jellegzetes megváltozása.
Az idézőjeleket azért alkalmazzuk, mert tudnunk kell, hogy nem az angina pectoris és a szívinfarktus egymással szembe nem állítható fogalmainak elkülönítéséről van szó, hanem a heveny, reverzibilis koszorúérelégtelenség, az angina pectoris roham és a koszorúérelzáródás pl. coronariathrombosis okozta angina pectoris elkülönítéséről.
A coronariaelzáródás és következményes szívizomnecrosis
A coronariaelzáródás és következményes szívizomnecrosis fájdalma lényegében azonos az angina pectoris előzőkben ismertetett fájdalmával, de annál gyakran még kegyetlenebb, brutálisabb. Ez természetesen csak olyan betegen derülhet ki, akinek a thrombosisa anginás rohamok után keletkezett. A beteg ilyenkor jelzi, hogy fájdalma sokkal intenzívebb, mint a megelőzően észlelt rohamok alkalmával. Mint említettük, e fájdalom nem reagál nitroglicerinre vagy amilnitritre és órák hosszat, esetleg napokig tart. Enyhítésére morfin vagy Dolargan szükséges, de a morfinnak is csak nagy adagja (0,02-0,03 g) hatásos.
A halálfélelem, szorongás is nagyobb fokú, mint múló coronariaelégtelenségben, és míg az angina pectorisos beteg mozdulatlan marad, az infarktusos beteg rendkívül nyugtalan, pszichésen, motorosán egyaránt izgatott és még a collapsus állapotában is alig tartható fekve. A fájdalom kisugárzása talán nagyobb területű, mint az egyszerű angina pectoris rohamában: nemcsak a bal karba, hátba, nyakba sugárzó retrosternalis fájdalom, hanem gyakran hasi görcs, melynek súlyossága mögött a sternumtáji vagy szívtáji fájdalom szinte háttérbe szorul és a beteg panaszában nem is szerepel. A hasi fájdalmat ilyenkor hányás kíséri, és ez az oka annak, hogy ilyen betegek diagnózisai között ételmérgezés, perforációgyanú, cholelithiasis, pancreatitis egyaránt gyakran szerepel. Az egyszerű anginás roham megerőltetésre, a szívinfarktus anginás fájdalma nyugalomban, gyakran éjjel keletkezik.
A status anginosus, az órákig vagy napokig tartó, változatlanul intenzív fájdalom mindenesetre a szívizom tartóssá vált oxigénhiányát, legtöbbször infarktusát bizonyítja. Erre irányuló gyanút kelt a nagyon sűrűn ismétlődő anginás rohamok sorozata is. Gyakran tapasztaljuk, hogy ilyen, sűrűn ismétlődő rohamok után végül is a szívizom infarktusának klinikai képe alakul ki. A kifejezés abból az időből származik, amikor a szívizominfarktus még nem volt körülhatárolt klinikai kép.
A fájdalom keletkezését kiváltó ok
A fájdalom keletkezésében közvetlen kiváltó ok általában nem szerepel. Az effortangina mozgásra, hidegre, telt gyomorra stb. mutatkozik, a szívinfarktus gyakran keletkezik alvás közben, éjszaka, közvetlen előidéző oka nem szerepel, legfeljebb utólag lehet rekonstruálni a megelőző idők fokozottabb igénybevételét vagy izgalmait.
Amióta EKG diagnosztikánk kifinomult, az EKG-felvétel alapján felállíthatjuk a diagnózist olyan esetekben is, melyekben fájdalom nincs vagy csupán nagyon enyhe. A tünetmentes infarktustól a napokig tartó csillapíthatatlan fájdalmakkal járó infarktusig számos átmenet fordul elő. Mint említettük, egyedül hasi görcsöket vagy hasi fájdalmat okozó szívinfarktussal is találkozunk. Ezért a diagnózist nem szabad csupán a fájdalom minőségére alapítanunk, hanem a szívizom infarktusának többi tünetét is gondosan figyelemmel kell kísérnünk.
Itt említjük meg azt a körülményt is, hogy a szívizom infarktusa néha csupán hirtelen ritmuszavarban, máskor asztma cardiale roham keletkezésében, ismét máskor vezetési zavar okozta vagy más okból keletkező eszméletvesztésben nyilvánul, szívtáji fájdalom nélkül. A szívinfarktus rohamának néha – legtöbbször csak utólag regisztrálható – prodromái is vannak, ilyen a fáradtság, nyugtalanság, gyengeség, szédülés, szívdobogás, hányinger, hasi nyomás stb.
Vérnyomás csökkenése szívizom infarktus alatt
A szívizom infarktusának tünetei közül egyik legfontosabb a vérnyomás csökkenése. Míg egyszerű anginás rohamban a vérnyomás nem változik vagy nő, infarktusban kezdeti rövid emelkedés után a vérnyomás esése, sőt zuhanása figyelhető meg. Szívtáji fájdalom és vérnyomásesés csaknem biztosítja a szívizom infarktusának diagnózisát. A vérnyomás megítélése természetesen nehéz, ha a beteget a kifejlődött rohamban látjuk először és nem ismerjük a roham előtti vérnyomást. Erre vonatkozó adatokat azonban rendszerint kapunk a betegtől vagy hozzátartozóitól.
A vérnyomás esése legtöbbször csak rövidebbhosszabb emelkedés után következik be, de a szívinfarktusok legnagyobb részében a vérnyomás még a fájdalom tartama alatt zuhan.Bár az infarktusra a cardiogen shock jellemző, mely tachycardiával jár, a kialakuló vezetési zavar a pulzus ritkává válását okozhatja.
A vérnyomás csökkenése a collapsus vagy shock egyéb jelenségeivel jár együtt. A beteg halálsápadt, erősen verejtékezik, hányingere van, hány, sőt néha székletét és vizeletét is maga alá bocsátja. Az agy anaemiája ájulást, eszméletlenséget, esetleg zavartságot okoz. Gyorsan kifejlődhetnek a centrális keringési elégtelenség jelei is: systoles zörej, melyet a szív dilatatiója által okozott relatív bicuspidalis insufficientia idéz elő, tachycardia, akut szívdilatatio, a máj gyors megnagyobbodása, cyanosis, nehézlégzés, mely asztma cardiale jellegét is öltheti, pangás a tüdőben, a vénás nyomás gyors növekedése, galoppritmus. A váratlanul és hirtelen kialakult keringési elégtelenség, előzmény nélkül keletkező tüdőödéma vagy asztma cardiale roham, hirtelen eszméletvesztés mindig a szívinfarktus gyanúját kelti.
Bizonyos idővel az infarktus kialakulása után, néha már néhány órával, gyakrabban csak az infarktus keletkezése utáni második vagy harmadik napon bizonyos ideig pericardialis dörzszörej hallható a csúcson vagy a sternum bal szélén. Ha gondosan vizsgáljuk a beteget és rosszulléte után elég hamar, gyakran felfedezzük e nagy diagnosztikus jelentőségű fizikális jelet, mely FRIEDBERG tapasztalata szerint minden negyedik infarktusban előfordul és nemcsak az elülsőfali infarktusra jellemző. A zörej pericarditis epistenocardiaca jelensége, mely helyi vagy generalizált fibrosus pericarditis következménye.
Hasonló jel galoppritmus, mely leggyakrabban az első második napon jelenik meg és – ha nem alakul ki keringési elégtelenség – hamar elmúlik. Protodiastolés és praesystolés galopp egyaránt észlelhető lehet, az utóbbi azonban gyakoribb és szívelégtelenség nélkül is megjelenhet. A szívhangok halkabbak lehetnek és a systoles és diastoles hang egyformává válik. Puha systoles zörej relatív bicuspidalis insufficientia következménye, a második hang nemegyszer hasadt; ugyancsak FRIEDBERG véleménye szerint inkább praesystolés galoppról van szó, mely a hasadt második hang látszatát kelti. Mindezen jelek közül a szívizom infarktusának diagnózisát biztosan csak a pericardialis dörzszörej támasztja alá.
A szívinfarktus okozta láz
A szívinfarktus az elhalt területről származó bomlástermékek felszívódása révén hőemelkedést, lázat okoz. A láz legtöbbször a fájdalom kezdete után 12-36 órával, néha még későbben észlelhető, ritkán korábban, 4-8 óra alatt. Legtöbbször csak hőemelkedést mérünk, néha azonban magas láz keletkezik, mely aránylag soká tart. Ez legtöbbször szövődmény jele: tüdőinfarktus, pericarditis, pneumonia, vagy az infarktus okozta necrosis progrediálására utal. A lázat leucocytosis kíséri, mely 10-15 000-nél ritkán nagyobb mértékű és az infarktus kialakulása után ugyancsak napokig tart. Még később kezdődik a vérsejtsüllyedés gyorsulása, néha csak néhány nappal az infarktus keletkezése után. A vérsejtsüllyedés hosszabb ideig gyorsult maradhat és változása az infarktus változásának, kifejlődésének, gyógyulásának megítélésére alkalmas. A tartósan gyorsult süllyedés ugyancsak szövődmény lehetőségére utal.
Súlyos infarktusban hyperglykaemiát és néha glycosuriát is észlelünk. E jelenségek mindig látens vagy kémiai diabéteszre gyanúsak. Leírtak infarktusban myoglobinuriát is.
A szívizominfarktus diagnózisában és elkülönítésében más betegségektől természetesen az EKG leletnek van ma is a legnagyobb jelentősége. A fájdalmas roham után, esetleg már a roham alatt, jellemző EKG jelenségek alakulnak ki abban az esetben, ha a fájdalom infarktus következménye. Az infarktus következtében kialakult EKG-jelekre elsősorban szabályszerű változásuk jellemző, mely általában párhuzamos a szívizomban lezajló változásokkal. A normális EKG – különösen az infarktus keletkezése után rövid idővel – egyáltalában nem zárja ki infarktus lehetőségét. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a mellkasi elvezetésekben az esetek túlnyomó nagy részében találunk jellemző változásokat.
A szívinfarktus különböző lokalizációjának megfelelő EKG-változások minden tankönyvben megtalálhatók. Az elkülönítő diagnózis szempontjából fontos jelenségeket külön cikksorozatban tárgyaljuk. Itt is kiemeljük azokat az elkülönítő diagnosztikus nehézségeket, amelyeket a tüdőinfarktus keletkezése, szárblokk keletkezése vagy már előzetes fennállása, pericarditis okoz az EKG leletben, valamint a digitáliszhatás, mely az EKG-jelenségeket ugyancsak befolyásolja.
Általános szabályként mindenképpen hangoztatnunk kell, hogy a szívinfarktus nem elektrokardiográfiai diagnózis, hanem klinikai, melynek felállításához klinikai, laboratóriumi és EKG-jelek egyaránt szükségesek. Ha az EKG-jelek nem biztosan jellemzők, megfelelő változásuk a klinikailag infarktusnak látszó roham után, biztosíthatja a diagnózist. A klinikai kép mindenkor döntő, és ha tartós szívtáji fájdalom után a vérnyomás esik, keringési elégtelenség fejlődik ki vagy a vérsejtsüllyedés fokozódik, hőemelkedés figyelhető meg, a GOT vagy a CPK nő, különösen pedig ha pericardialis zörejt is hallunk, negatív EKG-leJet birtokában is fel kell állítanunk a szívinfarktus diagnózisát.
Ismételjük, hogy az EKG-jellemző változásai esetleg csak a klinikai tünetek után hosszabb idővel, akár csak néhány nap múlva fejlődnek ki. Ismeretesek viszont olyan szívinfarktusok is, melyek klinikai tünetek nélkül zajlanak le („néma infarktus”) Ezek természetesen egyedül csak EKG-lelet alapján ismerhetők fel. Előfordul azonban, hogy az EKG-vizsgálatra nem kerül sor vagy az EKG-lelet is negatív. Ilyenkor az infarktus rejtve marad.
Az EKG nem az infarktust mutatja ki, hanem azt a körülírt anyagcserezavart, mely a szívizom működésében okoz változást. Ugyanezt rövid ideig tartó ischaemia is létrehozhatja. Az EKG szívizominfarktusra utaló lelete tehát csak akkor értékelhető, ha a jellemző változás pl. az anginás roham után fél órával is kimutatható. Infarktusra jellemző görbét adhat a nagyfokú tachycardiát kísérő ischaemia is vagy a heveny nagy vérzés okozta coronariakeringési zavar. Említettük a tüdőembolia által okozott képet, mely alig különíthető el az infarktus képétől.
Mindezekben az esetekben a klinikai tünetekre kell elsősorban támaszkodni. Az infarktusra jellemző EKG-jeleket a szív traumás sérülése, műtéti bántalma, toxikus bántalma, sőt ritkább betegsége, pl. amyloidosis is létrehozhatja.
A szívinfarktus elkülönítő diagnózisa
A gyakorlatban legtöbbször az angina pectoris szívinfarktust nem okozó rohamát kell elkülönítenünk a szívinfarktustól. Ez az elkülönítés nem mindig vihető biztosan keresztül az átmeneti állapotok miatt. Ez utóbbiakat általában közti szindrómának nevezzük. Rövid ideig tartó fájdalom angina pectorisra utal, a hoszszú, heves, egy órán túl tartó, néha több órán át tartó fájdalom infarktus jele. Közti szindrómában a fájdalom tartama a szokásos anginás rohamnál hosszabb, de az egy órát általában nem haladja meg.
Az angina pectoris rohamának, éppúgy, mint a közti szindróma attakjának lehetnek kiváltó motívumai, az infarktusnak közvetlen előidéző tényezői nincsenek, ha csak a ritkán előforduló traumás infarktust nem tekintjük, melynek egy esetét pl. futballjáték közben észlelték. Az angina pectoris rohamát nitroglicerin szünteti, a közti szindrómáét nehezen, a szívinfarktusét egyáltalában nem. Szívelégtelenség jelei infarktust bizonyítanak, ugyanígy a vérnyomás esése, mely legfeljebb közti szindrómában fordul elő, de sohasem vezet shockjelenségekre. Shcck, leucocytosis, gyorsult süllyedés, láz, hyperglykaemia infarktust bizonyít.
A szérum enzimjeinek növekedése angina pectorisban nem fordul elő, közti szindrómában mérsékelten, átmeneti növekedés előfordulhat, jelentékeny növekedés infarktus mellett szól. Az olyan anginás rohamok, melyek eddig csak megerőltetésre mutatkoztak, most azonban nyugalomban is megjelennek, és amelyek tartama és intenzitása megnőtt, infarktusra gyanúsak. Az elkülönítés az EKG alapján végül is legtöbbször lehetséges. A kóros EKG-jelek anginás roham után megszűnnek, közti szindrómában néhány napig tarthatnak, infarktusban tartósak, változnak és a lefolyás ismert szabályait követik. Infarktusra gyanús az anginás rohamok fokozatosan sűrűbbé válása is.
Az intermediaer coronariaszindróma tehát – melyet sokan akut coronariaelégtelenségnek vagy intramurális, illetve subendocardialis infarktusnak tartanak – perceknél hosszabb, de egy óránál rövidebb fájdalommal jár, mely spontán megszűnik; a vérnyomás nem vagy alig csökken, a süllyedés nem vagy mérsékelten gyorsul, láz, leucocytosis nincs, a szérum enzimjeinek aktivitása nem vagy alig nő és legtöbbször csak elhúzódóan, későn. Az EKG-n patológiás Q-hullám nem fordul elő és nem fejlődik ki az ST-szakasz elevaíiója sem. Az EKG-változások általában egy héten belül megszűnnek.
A myocardium infarktusának klinikai képét számos akutan kezdődő és szívtáji vagy retrosternalis fájdalommal járó megbetegedés utánozhatja. Míg régebben a szívinfarktus kórképének nem ismerése vagy nem pontos ismerete gyakran volt az oka téves diagnózisnak, ma a szívinfarktus lehetőségének ismeretében és az ilyen esetek nagyfokú elszaporodásával inkább az fordul elő, hogy más betegségekben gondolnak tévesen infarktusra. Még ma is előfordul azonban, hogy gombamérgezéssel, ételmérgezéssel, fertőző gyomorbél hurut, esetleg appendicitis, pancreatitis diagnózisával szállítanak kórházba olyan beteget, akinek infarktusa van. A sebészetre szállított akut hasi „eset” nemegyszer bizonyul infarktusnak.
Az arteria pulmonalis embóliája
Az infarktus képében lezajló betegségek közül az arteria pulmonalis embóliája szokott nehézséget okozni az elkülönítésben. Ha a beteg vért köp vagy tüdejének vizsgálatakor tompulatot, szörtyzörejeket, pleurális zörejt észlelünk, könynyen felállíthatjuk a tüdőinfarktus diagnózisát, még hirtelen mellkasi fájdalom esetében is, ha azonban vérköpés nincs, és a tüdőn sem találunk eltérést, vagy nem vizsgáljuk alaposan a beteget, mert infarktus gyanúja miatt a felültetéstől és a vizsgálattal járó mozgattatástól is óvjuk, elnézhetjük a diagnózist. Tévedés lehetőségét növeli az EKG-infarktus görbére emlékeztető viselkedése, különösen olyankor, amikor az akut cor pulmonale kialakulását a bal kamra vérellátási zavara is kíséri.
Szívritmuszavar kialakulása szívinfarktusban
Ritmuszavar is ugyanúgy kialakulhat, mint szívinfarktusban. Az elkülönítésre az EKG elkülönítő diagnózisának cikkében térünk ki, itt csupán azt említjük meg, hogy a pulmonalis embolia EKG elváltozásai – ha a beteg életben marad gyorsan visszafejlődnek.
Tüdőembólia keletkezésekor kialakuló fájdalom
Tüdőembolia keletkezésekor a fájdalom – ha a beteget gondosan kikérdezzük – felismerhetően különbözik az anginás fájdalomtól. Rendszerint pleurális jellegű, légzéskor fokozódik, helye nem mindig restrosternalis vagy szívtáji, és kisugárzási területe sem felel meg az anginás kisugárzásnak. Cyanosis, a pulzusszám szaporodása, nehézlégzés infarktusban is előfordul, de pulmonalis embolia esetében gyakoribb. Emboliára gondolunk, ha a betegnek szívpanasza addig nem volt, ha nem hypertoniás – ezek természetesen nem zárják ki a szívinfarktus lehetőségét -, ha a betegnek thrombophlebitise van vagy volt, ha a beteg műtéten vagy szülésen esett át. A pulmonalis II. hangjának ékeltté válása és a pulmonalis hallgatózási helye felett kifejlődő systoles zörej is segítségünkre lehet a diagnózisban.
Lehet, hogy az artéria pulmonalis embóliája a vagus útján haladó pulmonocoronariás reflexet vált ki, mely a coronariák szűkületét okozza, így a pulmonalis emboliához valóságos angina pectorisos roham csatlakozhatik. Megjegyezzük, hogy az emboliát leggyakrabban előidéző thrombophlebitis panaszai hiányozhatnak vagy esetleg csak később jelennek meg.
Hirtelen kezdődő arrhythmias roham, különösen paroxysmusos tachycardia – főleg ha hosszú – nyomasztó retrosternalis fájdalmat okozhat, melyhez szorongás, nehézlégzés és – ha a roham hosszan tart – keringési elégtelenség csatlakozhat. Minthogy infarktus után sem ritka arrhythmia keletkezése, ilyen esetekben infarktusra is gondolhatunk, a tachycardia vagy az arrhythmia megszűntekor azonban – ha a coronaria elzáródása nem következik be – a fájdalom és a keringési elégtelenség egy csapásra megszűnik. Minthogy hosszan tartó tachycardia a szívizomban hypoxiát okoz, erre jellemző EKG görbét kaphatunk. Biztos elkülönítő diagnózis ilyenkor csak a roham elmúltával vagy megszüntetésével lehetséges.
Hirtelen mellkasi fájdalom
Hirtelen súlyos mellkasi fájdalmat okoz a spontán pneumothorax, rendszerint azonban nem retrosternalisan, hanem a mellkas oldalsó részén. E fájdalomszúró, hasító jellegű, és a későbbiek folyamán a légzéssel, mozgással függ össze. Spontán pneumothorax keletkezése nagyfokú dyspnoét okoz. Ezzel keringési elégtelenségre utaló egyéb tünetek intenzitás tekintetében nem állnak arányban. A pneumothorax fizikális jelei: a szívtompulat eltolódása, a pneumothorax helyén hyperresonantia, efelett gyengült vagy nem hallható légzés, a pectoralfremitus hiánya, a mélyebben álló rekesz a diagnózist lehetővé teszi. Biztosan radiológiai vizsgálattal ismerhető fel a pneumothorax. Infarktusra jellemző EKG-elváltozást, hyperenzymaemiát természetesen nem találunk.
Spontán pneumothorax legtöbbször fiatalkorban keletkezik, amikor coronariaelzáródás lehetősége kevéssé jön szóba. Ismét figyelmeztetünk azonban arra, hogy a szívinfarktus kivételesen igen fiatal korban is előfordulhat.
Az akut pericarditis szívtáji fájdalmat, lázas és pericardialis dörzszörejt okoz. A vérnyomás azonban nem csökken; legtöbbször szintén fiatal egyénről van szó, a kórelőzményben angina pectoris nem szerepel, viszont a pericarditist okozó reumás láz vagy tuberculosis egyéb jeleit vagy anamnesztikus adatait megtaláljuk. A pericarditises fájdalom függ a mozgástól, testhelyzettől, köhögéstői, a mindezekkel össze nem függő infarktusos fájdalommal szemben.
Ritkán előforduló betegség: aneurysma dissecans aortae
Ritkán előforduló betegség és főleg életben ritkán felismerhető kórkép az aneurysma dissecans aortae, mely leginkább 40-50 éves hypertonias férfiakon fordul elő és e tekintetben megegyezik a szívinfarktussal. Fiatalabb korban csupán terhességben vagy coarctatio aortáéval kapcsolatban írták le. E betegség diagnózisa a legutóbbi időkig életben alig volt lehetséges, és a sectio alkalmával felismert esetek legnagyobb része a boncolásra coronariathrombosis diagnózissal került. Amióta azonban a klinikai és elektrokardiográfiai képet határozottan körülírták, egyre több eset diagnózisa vált lehetségessé a halál előtt. A közlések száma is nagyobb és a diagnosztikus jelek ismertetése megszaporodott.
A fájdalom hirtelen áll be, gyakran nagyobb megerőltetéshez csatlakozik. Igen kínos retrosternalis fájdalom, mely a nyakba, hátba, vállba, az epigastriumba terjed, általában igen nagy, az infarktus fájdalmának területénél nagyobb területre. A rendszerint magas vérnyomás a fájdalom alatt és után is magas marad. Ha az artériafal szétválása a carotisra terjed, hemiplegia keletkezik, ha a hasi artériákra, veseinfarktus vagy mesenterialis thrombosis. A gerincvelőt ellátó erekre terjedő folyamat a legkülönbözőbb bénulásokat és anaesthesiákat okozhatja a végtagokban.
Máskor aortainsufficientia fejlődik ki. A fájdalommal járó kezdeti jelenségek után gyorsan, szemünk előtt kifejlődő aortainsufficientia aneurysma dissecans biztos jele. Máskor akutan pericarditis keletkezik. A betegek egy része röviddel a fájdalmas roham után meghal, a diagnózist ilyenkor természetesen csak a sectio igazolhatja.
Az elkülönítés a hypertensio fennmaradása, legfeljebb ingadozása, a két karon és még inkább az alsó végtagokon mért vérnyomás különbözősége, a pulzus különbsége kétoldalt, az idegrendszeri tünetek és a szervi eltérések (hasi panaszok, veseműködési zavar) alapján lehetséges. Néha dysphagia fejlődik ki az aneurysmának az oesophagusra gyakorolt nyomása folytán. A nyelés maga is néha fájdalmat vált ki. Ha a beteg hosszabb ideig életben marad, anaemia és enyhe icterus is kimutatható. Radiológiai vizsgálatkor a felső mediastinum kiszélesedése, az aortaárnyék kitágulása lehet jellemző. Az EKG nem adja infarktus képét.
Hamman-tünet jellemzője
Megjelenhet a Hamman-tünet: a sternum felett a szívműködéssel synchron, nyikorgó, csikorgó, pattogó hangok hallhatók, melyeket a levegő okoz. Status asztmaticusban, pneumoperitoneum készítésekor keletkezhet mediastinalis emphysema. Magunk ilyet, bőremphysemával párosulva a centrális vénás nyomás mérését célzó subclaviakatéter sikertelen bevezetési kísérlete után láttunk. Előfordul laparoszkópia céljából készített pneumoperitoneum szövődményeként is.
Infarktus gyanúja
A felsorolt megbetegedéseken kívül minden retrosternalis fájdalommal járó állapot keltheti infarktus gyanúját, az utóbbi betegség tüneteinek ismeretében, és végső esetben az EKG és az enzimmeghatározások segítségével a diagnózis eldöntése végeredményben nem nehéz, így pleuritis, pneumonia, tüdő vagy pleuratumor, aortaaneurysma, hernia diaphragmatica, herpes zoster, csigolyabántalom stb. okozhat hirtelen keletkező fájdalmat, melyet sokk tünetei is kísérhetnek.
Különösen akut hasi megbetegedések okozhatnak retrosternalis vagy a szívtájra is kisugárzó fájdalmat, melyhez láz, gyorsuló süllyedés, leucocytosis, vérnyomásesés társul. Az anamnézis pontos felvétele, a szív fizikális és EKG-vizsgálata, az alapbetegség tüneteinek felismerése azonban kizárja a téves diagnózis lehetőségét. Gyakrabban fordul elő, hogy az infarktus – leginkább inferiorposterior elhelyezkedésű – mutatkozik akut hasi megbetegedés képében. Ha ilyenkor gondolunk infarktus lehetőségére, keressük annak tüneteit és nem fogunk tévedni.
Emlékezünk pl. súlyos nephrolithiasisos rohamra olyan betegen, akinek már többször volt anginas rohama, sőt coronariaelzáródása is. Bár azt a kérdést, hogy a rohamszerű hasi fájdalom újabb infarktuse vagy más megbetegedés, a nagyon intelligens beteg nem tudta eldönteni – a fájdalom ugyanott jelent meg és ugyanolyan erős volt, mint az infarktus keletkezésekor – a vizeletben talált vörösvérsejtek, a deréktáj ütögetési érzékenysége, a vérnyomás állandósága és végül az előző EKG-görbéjével azonos régi inf arctuskép a roham után készített EKG-n eldöntötte a kérdést a nephrolithiasis irányában.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.