Házi gyógymódok

Tyúkszem és bőrkeményedés: 20 lehetőség a puhításra és az enyhítésre

Lehet, hogy ön erős, mint Herkules és okos, mint Zeusz, de ha fáj a lába, akkor az az ön Achilles-sarka. A fájdalmas tyúkszemek és bőrkeményedések bár­kit ledönthetnek a lábáról és ez kemény dolog.

Ezek a csúnya kis dudorok és kinövések valójában elhalt bőrsejtekből ál­ló szemétkupacok, melyeket a cipő és a láb, sőt a felületesen elhelyezkedő csontok közötti dörzsölődés eredményez. „A bőrkeményedés a láb védekező re­akciója a nyomással szemben – mondja Neal Kramer gyógypedikűrös. – „Ami­kor a nyomás nő, a bőrkeményedés vastagszik és vastagszik. Ha kemény mag alakul ki, ezt tyúkszemnek nevezzük. A puha tyúkszemek, amelyek a lábujjak között keletkeznek, és a láb izzadása miatt puhák maradnak, akkor jönnek létre, amikor két lábujj egymás melletti csontjai túl közel vannak.

A rajtuk lévő bőr vastagszik, hogy védje a bőralatti szöveteket az állandó nyomástól. „A bőr­keményedés kevesebb gondot okoz, mint a tyúkszem – mondja Richárd Cowin, a Cowin Lábklinika igazgatója. – Ha fájdalmas tyúkszemet szerez a lábujjára, az legalább olyan rossz, mint a fogfájás. Tönkreteheti a napját.” Annak érdeké­ben, hogy mindennap jobb lábbal keljen fel, vegye figyelembe a következő öt­leteket.

Tartózkodjon az éles szerszámoktól!

Először és mindenek előtt, mondják a szakértők, ne játsszon sebészt. Álljon ellen a kísértésnek, hogy borotvapengével, ollóval vagy más éles szerszámmal kivágja a tyúkszemeket és a bőrkeményedéseket. „A fürdőszobai sebészet ritka veszélyes dolog – mondja Nancy Lu Conrad lábgyógyász -, fertőzésekhez és a helyzet rosszabbodásához vezethet. Sok szörnyűséges dolgot láttam azoknál az embereknél, akik úgy gondolták, hogy saját maguk sebészei lehetnek.”

Vigyázat! Cukorbetegeknek kifejezetten tilos a lábukat vagdosni!

Óvatosan alkalmazza a gyógyszeres tapaszokat!

Ha tyúkszemtapaszt vagy recept nélkül kapható szalicilsavas tyúkszemirtó ké­szítményeket (oldatot, kenőcsöt) használ, kövesse vakon a lábgyógyász taná­csait, és csak a problémás felületet kezelje, ügyelve hogy a környező bőrre ne kerüljön rá az anyagból. Ha a tyúkszemét kezeli, először tegyen védőpárnát a tyúkszem köré. Heti két alkalomnál többször sohase használjon tyúkszemirtót, és ha két hét után sem látja a javulás jelét, forduljon orvoshoz.

Még jobb, ha teljesen elkerüli őket!

Dr. Kramer viszont azt mondja: „én semmilyen tyúkszemtapaszt vagy recept nélkül kapható tyúk-szemirtót sem javaslok. Ezek valójában savak, amelyek nem ismerik fel a kü­lönbséget a tyúkszem, a bőrkeményedés és az ép bőr között. Bár hatnak a tyúk­szemre vagy a bőrkeményedésre, de felsértik és kimarják az ép bőrt, sőt akár súlyos fekélyt is okozhatnak”.

Jobb áztatni. „A tyúkszem okozta fájdalmat az alatta lévő ízületi töm­lő gyulladása is okozhatja – állítja dr. Levine. – A fájdalom átmeneti enyhíté­sére áztassa a lábát keserűsó meleg vizes oldatába. Ez csökkenti a tömlő mére­tét, és ezáltal a környéki érzőidegekre kifejtett nyomást is. De ha a lábát visszadugja a szűk cipőbe, a tömlő újra feldagad, és a fájdalom is visszatér.”

Tartson teadélutánt!

Ha sok bőrkeményedése van, dr. Levine azt javasolja, hogy áztassa a lábait igen híg kamillateás oldatban. A tea enyhíti és puhítja a megkeményedett bőrt. A főzet elszínezi a bőrt a lábán, de ez szappan­nal és vízzel könnyen lemosható.

Reszeljen!

A bőrkeményedés kezelése előtt néhány percig áztassa a lábát kellemesen meleg vízben. Aztán, ajánlja dr. Cowin, használjon bőrke­ményedés elleni reszelőt és habkövet, amivel finoman lecsiszolja a bőr elhalt felső rétegét. A nagyméretű és makacs bőrkeményedéseket naponta kell kezel­ni fürdés vagy zuhanyzás után. Azonban az orvosok óva intenek, hogy resze­lést alkalmazzon a kemény tyúkszemek esetében, mivel ezzel csak még érzé­kenyebbé és fájdalmasabbá teszi őket.

Csomagolja be a bőrkeményedést!

Nagy és berepedezett bőrkeményedésekre, különösen ha a sarkán van, próbálja ki Marvin Sandler láb­sebész tanácsát. Egy darab nejlonra kenjen azonos mennyiségű babakrémet és hidrokortizon-kenőcsöt. Éjjelre tegye rá a lábára és húzzon rá zoknit. Reggel durva kendővel vagy finom kefével dörzsöljön le annyi bőrt, amennyit csak tud. Ha rendszeresen alkalmazza ezt a módszert, ezzel karbantarthatja a sarkak nagyméretű bőrkeményedéseit.

Vegyen öt aszpirintablettát – de ne nyelje le!

Másik mód, hogy megpuhítsa a vaskos bőrkeményedést, mondja dr. Levine, hogy öt vagy hat aszpirintablettát porrá tör. Keverje péppé egy-egy fél kiskanálnyi víz­zel és citromlével. Ezt tegye a kemény bőrfelületre, majd bújtassa a lábát nejlon­zacskóba, és tekerje be meleg törülközővel. „Nagyon ritkán fordul elő allergi­ás reakció, de aki érzékeny az aszpirinre, az a bőrére se használja” – mondja. A nejlon és a meleg törülköző elősegíti, hogy a pép jobban behatoljon a kemény bőrbe. Üljön így tíz percig. Aztán csomagolja ki a lábát és dörzsölje le habkő­vel. Az elhalt kemény bőr fellazul és könnyen lejön.

Korai beavatkozás

A legjobb gyorsan cselekedni, amikor a tyúk­szem még csak formálódik, mondja dr. Frederick Hass, kaliforniai háziorvos. A tyúkszem eleinte csak egy kis kerek bőrkeményedés, amely még alig vagy egyáltalán nem fáj. Masszírozza be a környékét óvatosan lanolinnal, hogy a tyúkszemet megpuhítsa, és nyomásra kevésbé érzékennyé tegye. A környé­kére tett védőtapasz enyhíti a nyomást.

Csináljon helyet!

Mivel a puha tyúkszemeket a szomszédos lábuj­jak egymáshoz dörzsölődése okozza, mutat rá dr. Cowin, „valami puhát kell kö­zéjük tenni, hogy a lábujjakat egymástól elválasszuk. Készen kaphatók erre a célra kis szivacsdarabkák, amelyeket a lábujjak közé kell tenni”.

Segít a bárányszőr

Viseljen jó minőségű gyapjúfonalat a lábuj­jai között, ajánlja Elizabeth H. Roberts, a New York-i Lábgyógyászati Főisko­la nyugalmazott professzora.

A vékony, sima szálakat lazán tekerje a lábujja köré. Fürdés előtt vegye le a gyapjúkötést a lábáról. Mark D. Sussman lábgyógyász a vatta lábujjak közti használat ellen van, mert ha megkeményedik. még jobban felsérti a bőrt ahelyett. hogy védené.

Orvosi segítség

Mikor kell a kezeket a lábaktól távol tartani?

Azok, akiknek cukorbetegségük van vagy bármiféle egyéb ok miatt lá­bukban érzéscsökkenés lépett fel, sohase kezeljék önmagukat. A cukor­betegség testszerte rontja a véráramlást a sejteket tápláló erekben, bele­értve a láb ereit is. A csökkent vérellátás miatt a sebek gyógyulása elhúzódik, a fertőzések elleni védelem csökken. „Az, akinek a lábában rossz a vérellátás, ügyeljen rá, hogy bőre ép maradjon – tanácsolja dr. Kramer.

Ha bármi okból felsérti vagy megvágja a bőrét, az nagyon ve­szélyes lehet. Az, aki kevésbé érzi a fájdalmat vagy nyomást, esetleg nem is érzékeli, hogy megvágta magát, és ezért nem teszi meg időben az óv­intézkedéseket. Ilyenkor nő a fertőzés veszélye.” használata ellen van, mert ha megkeményedik, még jobban felsérti a bőrt ahe­lyett, hogy védené.

Készítsen patkókat!

Ne használjon olyan tyúkszemvédőt, amely­nek a nyílása ovális. Az ovális gyűrű nyomja a környező területet, ezért a tyúk­szem vagy bőrkeményedés a nyíláson át kitüremkedik. Ha ilyen tapasza van, vágjon ki belőle egy kis szeletet, és így patkó formájú lesz. Tegye a tapaszt a tyúkszem mögé, attól kissé távolabb, hogy amikor járás közben a lába a cipőben előrecsúszik, a tapasz ne dörzsölődjön a tyúkszemhez, amit védeni hivatott.

Helyi enyhülés

Ami a tyúkszemtapasznál is jobb, javasolja dr. Roberts, az egy kisméretű kerek vagy négyszögletes sebtapasz. Ennek megvan az az előnye is, hogy steril géz a közepe. Kerülje a lábujj köré tekert pólyát, mert vastag és kényelmetlen lehet, és a tyúkszem környezetét is irritálja.

Párnázza ki a tyúkszem környéket!

A bőrkeményedés tehermentesítésének egyszerű módja, vallja dr. Roberts, hogy egy kis gézt vagy vattát tesz köré, aztán egy vékony filcpárnácskával lefedi. Azt ajánlja, hogy min­den este és fürdés előtt vegye le a kötést, hogy a bőr levegőzhessen, és hogy a felesleges nedvesség ne gyűljön össze a párnácska alatt. Amikor a filcpárnácskát leveszi, nagyon lassan húzza le hátrafelé, a sarka felé; a másik kezét szorítsa a talp bőrére. Ha túl gyorsan vagy ellenkező irányba húzza, esetleg felszakít­hatja a bőrt.

Személyre szabott talpbetét

Dr. Sussman azt a nagyon egy­szerű módszert ajánlja, hogy a talpbetét átbarkácsolásával védje ki a bőrkeményedésre nehezedő nyomást. Vegyen egy pár szivacsgumi talpbetétet, és hasz­nálja egy hétig. Abőrkeményedései lenyomatot hagynak a betéten, jelezve hogy hol a legnagyobb a nyomás.

Ezzel kijelölik azt a területet, ami körül a talpbe­tétet magasítani kell. Ha a bőrkeményedés a talppárna közepén van, vágjon ki 3 mm vastag szivacsból vagy filcből két, 1,25 cm széles és 5 cm hosszú csíkot és ragassza a benyomódás mindkét oldalára. Vágjon ki még egy 5×5 cm-es da­rabot és helyezze a benyomódás mögé. Ha a bőrkeményedés oldalt van, oda csak csíkokat kell ragasztani. A magasítások csökkentik a bőrkeményedésre nehezedő súlyt, és így járáskor nem fáj a talpa.

Tágítsa ki a cipőit!

A fájdalmas, kemény tyúkszemeket úgy óvhat­ja meg a dörzsölődéstől és nyomástól, hogy kitágítja a cipőjét. Bízhatja a dol­got cipészre, de házilag is próbálkozhat. Kenjen a cipőre bőrtágítóolajat, ami lehetővé teszi, hogy a bőr rostjai megnyúljanak használat közben. Használja az oldatot több alkalommal, és addig járkáljon a (még nedves) cipőben, amíg ké­nyelmes nem lesz.

Gördülés

Azoknál a bőrkeményedéseknél, amelyek a talp közepén vannak, úgy változtathatja meg cipőit, hogy a cipésszel egy gumi vagy bőr ke­resztlécet tetet a cipője talpára, mondja dr. Sandler. Ez úgy van feltéve, hogy a talppárna átgördüljön a lécen anélkül, hogy az nyomást gyakorolna a környé­ken lévő csontokra. Ha elkopott, cseréltesse ki a lécet.

Legyen azonban óvatos, mert a léc könnyen beakadhat a lépcsőbe, a szőnyegbe vagy a járdaszegélybe és balesetet okozhat. Ezért nem ajánlott idősebb embereknek. Az időseknek a biztonságosabb, de kevésbé hatékony lapos, a cipőtalppal egybeépített léc ja­vasolt. Ne felejtse: ezek a lécek nem védik meg a lábközépcsontokat a cipő bel­sejében való fájdalmas nyomódástól, így mellettük kivehető talpbetétre is szük­ség lehet.

Legyen jól sarkalt!

„Nőknél sok problémát okoz a magas sarok -hívja fel a figyelmet dr. Conrad. – Hallottam jó cipészektől, hogy a körömci­pőnek rövidnek és szűknek kell lennie, hogy fennmaradjon a lábon, és ez igaz is. a túracipők ellenben fűzősek, ami fenntartja a cipőt a lábon és a sarkat is erőteljesen rögzíti. így a láb nem tud előrecsúszni, és gyaloglás közben nem nyomódik össze a lábfej. a körömcipőnél a láb a cipő elejébe csúszik és össze­nyomódik a szűk hely miatt.”

A problémák elkerülésére dr. Cowin megfelelő méretű, de nem nagyon ma­gas sarkú cipőt ajánl: „a férfiakkal nincs ennyi probléma, őket könnyű rábe­szélni a jó cipőkre. A nőknek középmagas sarkú cipőt javasolok a munkához, semmi esetre sem magas sarkút. Különleges alkalmakra a magas sarok nem je­lent problémát, de a mindennapi viseletre az alacsonyabb sarkú cipők jobbak.” „Ha mindenáron magas sarkú cipőt akar hordani – teszi hozzá dr. Levine – olyat keressen, amit belül elöl kipárnáztak, vagy tetessen bele egy kis szivacspárnát a cipésszel. Ha a sarkán alakul ki bőrkeményedés, kerülje a nyitott hátuljú ci­pőket, amíg a terület meg nem gyógyul.”

Válasszon megfelelő méretű cipőt!

„A legfontosabb dolog, amikor cipőt vásárol, hogy a mérete megfelelő legyen – mondja Terry L. Spilken lábgyógyász. – Függetlenül attól, hogy a cipő olcsó vagy drága, ha nem passzol teljesen, problémákat fog okozni. Hogy lehet megbizonyosodni, hogy elég hosszú-e a cipő? Ez könnyű: a leghosszabb lábujja és a cipő orra között egy hüvelykujj szélességnyi helynek kell maradni. (És a leghosszabb lábujj nem feltétlenül a nagylábujj.) a cipő legyen elég széles keresztben a talppárnánál, és a lábujjaknál is, hogy a lábujjak ne nyomódjanak össze. Természetes anyag­ból, tehát bőrből készült cipőt vegyen, ami levegőzik.”

„Ne felejtse el: a láb számára a túl nagy cipő éppen olyan káros, mint a túl kicsi. Ha a cipő túl nagy, a láb csúszkál benne, és ez súrlódást okozhat. a lábfej bőrének kidörzsölődése ugyanúgy okozhat bőrkeményedést vagy tyúkszemet, mint a szűk cipő szorítása.”

Kinek kell a bőrkeményedés?

Időnként a bőrkeményedés hasznos is lehet. „Azoknak az embereknek, akik sokat járnak mezítláb, a talpukon bőrkeményedések alakulnak ki – mondja Hass -, ami jó, mert védik a bőrt a durva tereptől és a melegtől. Ha megfelelően kifejlődtek és elég kemények, akkor még az éles tárgyaktól származó vágásoktól is meg tudják védeni a tal­pat. Ezek a bőrkeményedések ritkán fájdalmasak.”

Néha a bőrkeményedés azért alakul ki, hogy egy benőtt köröm ellen védel­met nyújtson. Ahol az éles szélű köröm benyomul a körülvevő szövetekbe, a bőr megvastagszik és megkeményedik, hogy ezzel megakadályozza a további be­hatolást. Ha ilyen típusú bőrkeményedése van, hagyja békén, folytatja dr. Hass. Ha fáj, az átmeneti enyhülés érdekében áztassa a lábát meleg szappanos víz­ben, de soha ne próbálja meg a bőrkeményedést ledörzsölni. Ha túl fájdalmas, forduljon gyógypedikűröshöz vagy orvoshoz.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.