Házi gyógymódok

Tüdőtágulás (emfizéma): 24 gyógymód a légzés könnyítésére

Jegyezzük meg! Amikor szembesül a diagnózissal és megtudja, hogy tüdőtágulása van, úgy érzi, mintha az ég szakadt volna le. Számot vet a jövőjével, és azt gondolja, töb­bé már nem élhet normális életet, a világ beszűkült ön körül.

Az emfizéma önmagában viszonylag ritka betegség, többnyire idült hörg­huruttal és asztmával társul. Nem gyógyítható, a légutak károsodott szöveteit nem lehet regenerálni. Valójában a tüdő hamarabb öregszik, mint maga a szer­vezet. Az első rémület elmúlta után azonban már arra kell összpontosítani, hogyan lehet legyőzni a betegséget. Elegendő lelkierő összegyűjtésével, életmódja meg­változtatásával és szervezetének erőforrásait gazdaságosabban kihasználva ez sikerülhet. Az alábbiakban kaphat néhány jó tanácsot, mit is tegyen

A dohányzást azonnal hagyja abba!

Az orvosa már biztosan figyelmeztette erre, de ezt az intelmet nem lehet elégszer ismételni. Sohasem késő leszokni a cigarettáról, állítja dr. Henry Gong, a Los Angeles-i Egyetem tüdőgyógyász professzora. Ötven-hatvan éves korban sem késő feladni ezt a rossz szokást, mert a tüdők állapotának romlása még ilyenkor is lassítható. Arról nem is beszélve, hogy a tüdő kapacitása is javul valamelyest, ami több testmozgást tesz lehetővé, hangsúlyozza a másik előnyt a professzor.

Az általánosan elfogadott elmélet szerint a dohányzás okozta emfizéma ki­alakulásának mechanizmusa a következő: a cigarettafüst ingerli a szervezet vé­delméért felelős fehérvérsejteket, a neutrofil granulocitákat. Ezek a véráram­mal nagy mennyiségben a tüdőbe kerülve olyan fehérjebontó enzimet bo­csátanak ki, amely magát a tüdőszövetet is roncsolja. Egészséges embereknél az enzim mennyisége és természetes gátlóanyagának, az antitripszinnek a szint­je egyensúlyban van. Ez az egyensúly emfizémában felborul, világítja meg a káros folyamat lényegét dr. Gong.

Jegyezzük meg! Ritkán dohányzás nélkül is kialakulhat tüdőtágulás. Egy ritka, öröklődő fe­hérje-rendellenesség, az antitripszinhiány miatt ezeknek a betegeknek az antitripszinszintje már eleve túl alacsony.

Tartózkodjon a passzív dohányzástól is!

Nemcsak a sa­ját, de a mások dohányfüstje is árthat. A cigarettát soha ki nem próbált házas­társ is megbetegedhet, akár tüdőrákban is, ha élete párja éveken, évtizedeken át füstfelhőbe burkolja.

Kerülje az allergiát okozó anyagokat!

Ha tudja magáról, hogy allergiás, és ez a légzését is érinti, duplán ügyeljen arra, hogy távol tartsa magát az allergénektől, figyelmezteti az emfizémában szenvedőket dr. Gong.

Ossza be az erejét!

A tüdejét kicserélni sajnos nem lehet, megte­heti azonban, hogy a tüdők munkájának hatékonyságát tudatosan növeli, és így a rendelkezésére álló légzéskapacitást és mozgásteret a lehető legjobban ki tud­ja használni. A konyhát például át lehet úgy rendezni, hogy ne tegyen felesle­ges kerülő utakat. Ez a praktikus tanács dr. Róbert Sandhaustól, a coloradói Denverben működő tüdőgyógyásztól származik.

Tornázzon!

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a mozgás rend­kívül fontos az emfizémában szenvedőknek. Mégis melyek a legalkalmasabb gyakorlatok?

Dr. Róbert B. Teague, a Baylor Orvostudományi Egyetem klinikusa a sé­tát, a gyaloglást emeli ki elsősorban. A felső végtagok izmainak átmozgatása is javasolt; fél-egy kilós súlyzók emelgetésével jó eredménnyel erősíthető a nyak, a váll és a mellkas izomzata. Ez azért lényeges, magyarázza a professzor, mert a tüdőtágulásos betegek másoknál jobban igénybe veszik a légzésben részt ve­vő nyakizmokat és légzőizmokat. Az asztmás és emfizémás betegek számára előnyös az úszás, mert a víz szí­ne fölötti, páradús levegő könnyíti a légzést.

Egyen keveset, de gyakran!

A betegség előrehaladtával a tüdőlebenyek egyre nagyobbak lesznek. A mellkas térfogata a hasüreg rovására nő. A gyomor rendelkezésére álló tér is kisebb.

Ezért hat kis étkezés jobban esik, mint három nagyobb. Célszerű olyan éte­leket választani, amelyek tápanyag- és fehérjedúsak, javasolja dr. Teague. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy ellenkező esetben az emésztési folyamat to­vább tart, ami vért és oxigént von el a szervezet más részeitől, így a tüdőtől is.

Tartsa az ideális testsúlyt!

A tüdőtágulásos betegek némelyi­ke erősen elhízik, pedig a túlsúly cipelése és a nagyobb test energiaszükségle­tének biztosítása megterheli az amúgy is csökkent kapacitással dolgozó tüdőt. Minél közelebb van valaki az ideális testsúlyához, annál könnyebbé válik a lég­zése, mutat rá az elhízás ártalmaira a szakorvos. Ez nem csak az emfizémásoknál van így. A tipikus tüdőtágulásos alkat igen szikár, mivel az erőltetett légzés több energiát fogyaszt. Ha valaki azonban soványabb a kelleténél, magas tápértékű ételekkel pótolja a hiányt, javasolja dr. Teague.

Legyen a levegővétel bajnoka!

A légzése tudatosan szabá­lyozható az alábbi módszerekkel:

  • Lélegezzen egyenletesen! Dr. Teague és kollégái húsz, előre­haladott állapotban levő tüdőtágulatban szenvedő beteg légzését tanulmányoz­ták. Azt észlelték, hogy a megfigyeltek rendes körülmények között is összevissza kapkodták a levegőt. Nagy és kis lélegzetvételek váltották egymást. Miután azonban megtanulták és gyakorolták az egyenletesebb levegővételt, állapotuk javult, legalábbis rövid távon.
  • Lélegezzen a hasából! Ez a levegővétel leghatékonyabb módja, amelyet a kisgyerekek természetes módon alkalmaznak. Ha megfigyeljük őket, láthatjuk, hogy a légvételek kapcsán milyen szabályosan emelkedik és süllyed a hasuk.
    „Helyes a légzéstechnikája?” – teszi fel a kérdést dr. Francisco Perez, a Baylor Orvostudományi Egyetem neurológusa. Könnyen meggyőződhet róla, ha a professzor betegeivel végeztetett gyakorlathoz hasonlóan, hanyatt fekszik és egy jó nagy könyvet tesz a hasára, majd figyeli, mi történik ki- és belégzéskor.
  • Tegye átjárhatóbbá a légutait Erősítheti a légzőizmokat, ha na­ponta fél órán át lassan, összeszorított ajkakkal végzi a kilégzést, említ egy újabb tippet dr. Gong. Egyszeres belégzést követően próbálja meg kétszerre kifújni a levegőt; ez segít eltávolítani az elhasznált levegőt a tüdőből, így jut hely a friss­nek, ad mindjárt magyarázatot is a szakorvos.

Szedjen C- éS E-Vitamint!

Sandhaus doktor napi 250 mg C-vi­tamin és 536 mg E-vitamin bevitelét tartja ideálisnak tüdőtágulásos betegek ese­tében (természetesen a kezelőorvossal egyeztetve). A terápiáról ugyan nem bizonyult be egyértelműen, hogy segít, de ártani biztosan nem árt. Sandhaus doktor azzal érvel, hogy mindkét vitamin antioxidáns hatású és segít a tüdőbe került cigarettafüstöt megkötni.

Dolgozza fel a problémát!

A tüdőtágulásos beteg élete többé nem lesz ugyanaz, mint előtte volt. Kezdetben nyugodtan adjon szabad utat a szomorúságnak, de azután küzdje le rossz érzéseit. Bizonyos veszteségekkel számolni kell, ez biztos. De annak belátása, hogy a dolgok nem tisztán feketék és fehérek, hanem inkább „adok-kapok” alapon működnek, segíthet kilábalni a lelki válságból, nyújt némi vigaszt az érintettek­nek dr. Perez.

Lazítson!

Ha valaki állandó fenyegetésként éli meg a betegségét, csak árt magának és állapota is rosszabbodhat, szögezi le a pszichés oldalt is figye­lemmel kísérő dr. Perez. „Az állandó riadókészültség sok oxigént fogyaszt; a gondolatok azonban befolyásolhatók, a tudatos lazítás és az önkontroll felold­hatja a szorongást.”

Koncentráljon a jelenre!

Perez doktor a bűntudatérzés kezelé­sére is gondol. Ne vádolja magát azzal, hogy oka a bajnak, ami megtörtént, meg­történt, a tanulságok levonása után a múlttal már nem érdemes többé foglalkoz­ni. Az önvád persze természetes, de egyszer ezt a fejezetet is le kell zárni és a jelennel kell foglalkozni, tanácsolja a lelki folyamatok szakértője.

Tűzzön maga elé kis, megvalósítható célokat!

A doktor a rendezett pszichés állapotba való visszatérés másik módját is felkínálja: „Ahelyett hogy a betegség bénító hatása állna gondolatai középpontjában, győz­ze meg magát arról, hogy kezelni tudja ezt az állapotot”, hangsúlyozza.

A folyamatok nyomon követése nagy segítséget adhat az önbizalom visszanyeréséhez. Vezessen naplót, haladását ábrázolja táblázatokban, grafikono­kon; ez jól tükrözi aktivitását és alkalmazkodását a megváltozott helyzethez, ad egy újabb mankót a betegségen való felülkerekedéshez a lélekbúvár.

Csatlakozzon egy rehabilitációs csoporthoz!

Dr. Gong ezt igen fontosnak tartja, mert a statisztikák szerint az élmények cso­portos átélése és a sorsközösség érzése amellett, hogy jó hatásfokkal járul hoz­zá a lelki gyógyuláshoz, a kórházban töltött napok gyakoriságát és számát is csökkenti. Ha lakóhelyén nem találna ilyen lehetőséget, érdeklődjön a tüdőgon­dozóban vagy a háziorvosánál.

Vonja be valamelyik hozzátartozóját is a gyakor­lataiba!

Dr. Perez azt javasolja, hogy otthoni környezetéből válasszon vala­kit, aki egyfajta „trénerként” asszisztál a rehabilitációjához. Az ilyen segítő sze­mély társ lehet a relaxációs technikák elsajátításánál, nyomon követheti a javulást és lelki támaszt nyújthat.

Az emfizémás betegek általában igen józan gondolkodásúak, állítja dr. Pe­rez. Ha egyszer már megfogalmazták és kimondták, milyen sötét gondolatok járnak a fejükben, rögtön rájönnek azok nevetséges voltára. A nevetés viszont oldja a szorongást, és a lazítás a nyugodt légzésritmust is helyreállítja.

Ne bújjon csigaházba!

„Légzési nehézségeiből ne vonjon le ál­talános következtetéseket” – tanácsolja dr. Teague. Tapasztalatai szerint egyes betegek már eleve abból indulnak ki, hogy bizonyos helyzetekben képtelenek lesznek helytállni, és ezért kerülik a társaságot és a szórakozást. Erre semmi szükség sincs, buzdít a helyes életvezetésre a doktor.

Találja el a megfelelő ritmust!

Dr. Teague egy másik techni­kát is javasol a tüdőtágulásban szenvedőknek. „Bizonyára el tudják végezni, amit akarnak, de tegyenek mindent a maga helyén és idejében – javasolja. – Ez nem könnyű dolog, lassabbra kell fogni a tempót, de a jó időbeosztás meghoz­za az eredményét.”

Végezze ésszerűbben a házimunkát!

A kis dolgok is nagy változásokat hozhatnak. Át tudná rendezni a lakását úgy, hogy kisebb erő­feszítéssel teljesítse ugyanazt, mint korábban? Nem lehetne például egyenesen a csöpögtetőtálcáról elvenni a tányérokat a terítéshez ahelyett, hogy előbb el­rakja őket a szekrénybe?

A szakemberek azt is jó megoldásnak tartják, ha beszerez egy kis gördülő állványt, és arra pakolja a házimunkához szükséges dolgokat. Meglátja, nem kell százszor ide-oda rohangálni takarítás közben. Az ilyen apróságok sokat segít­hetnek abban, hogy takarékoskodjon az energiájával.

Igazítsa a ki- és belégzést a munkavégzéshez!

A tü­dőgyógyászok azt javasolják, hogy könnyebben végzi a házimunkát, ha ügyel arra, hogy emelés közben kilélegezzen, lehetőleg összeszorított szájjal, míg a levegőt nyugalmi állapotban szívja be. Tegye ugyanezt akkor is, ha a lépcsőn felfelé megy.

Ne használjon feleslegesen aeroszolos készítmé­nyeket!

Nincs arra szükség, hogy légzését még jobban megterhelje ismeret­len anyagok belégzésével. A frizuráját inkább zselével vagy aeroszolmentes lak­kal rögzítse, a dezodoráláshoz pedig inkább stiftet használjon. A háztartási tisztítószerek használatakor is kerülje a sprayket.

Öltözködjön lazán!

Ne viseljen szoros ruhákat, amelyek akadá­lyozzák a légzést. A mellkasának és a gyomrának akadálytalanul kell mozogni a ki- és belégzéskor. Kerülendő a szoros öv és melltartó, továbbá a csípőszorí­tó is. Öv helyett inkább nadrágtartó viselése ajánlott

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.