Hogyan végezzük és mire szolgál a Valsalva-próba?
A Valsalva-próba lényege a mellüregi nyomás fokozása; az így kiváltott keringésváltozásokkal a baroreflexek érzékenységét vizsgáljuk.
A próba a vizsgált személy együttműködését igényli, ezért a számára érthető módon elmagyarázzuk a próba kivitelezését és célját. Megfelelően felszerelt laboratóriumban folyamatosan regisztráljuk a vérnyomást és az EKG-t; artériás kanült kötünk be, s felhelyezzük az EKG-elektródokat. Kellő megnyugvás után regisztráljuk az EKG-t és a vérnyomást. Ezt követően megkérjük a vizsgált személyt, hogy mély belégzés után zárt glottis mellett végezzen erőltetett kilégzést legalább 15 másodpercig. A jól végzett próba eredményeként mintegy 40 Hgmm-el megemelkedik az intrathoracalis nyomás.
Az erőltetett kilégzés végén szájbetéten keresztül manométerbe lélegeztetünk, s így megmérhetjük a nyomást. A vizsgált személy által kifejtett kilégzési nyomásfokozás megmérése céljából a Valsalva-próba megkezdése előtt végezhetünk préselési próbát. Ennek az a lényege, hogy maximális belégzés után higanyos manométercsőbe végeztetünk erőltetett kilégzést. A kilégzett levegő nyomása egészséges, felnőtt emberben 40-80 Hgmm.
A Valsalva-próbával kiváltott változások egymást követő négy szakaszba sorolhatók:
- átmeneti vérnyomásemelkedés az erőltetett kilégzés megkezdésekor;
- a vénás visszafolyás csökkenése miatt, néhány másodpercig fokozatosan csökken a pulzusnyomás és a verőtérfogat, s emelkedik a pulzusszám;
- az erőltetett kilégzés abbahagyásakor átmenetileg csökken a vérnyomás, mert az intrathoracalis nyomás hirtelen csökkenése következtében nagyobb vérmennyiséget fogadnak be a kitáguló tüdőerek;
- a vérnyomás hirtelen megemelkedik (overshoot), amit kompenzációs bradycardia kísér.
Abnormális válaszok leggyakrabban a b és d szakaszban fordulnak elő: a d fázisban elmarad a vérnyomásemelkedés és a bradycardia, a b fázisban akár 50 Hgmm-re eshet a vérnyomás, s elmaradhat a tachycardia.
A próba eredménye kifejezhető az úgynevezett Valsalva hányadossal. A hányados számlálójában a d szakaszban mért leghosszabb R-R intervallum szerepel, a nevezőjében pedig a b szakaszban mért legrövidebb R-R intervallum hossza. Az 1,5 vagy annál nagyobb érték tekinthető normálisnak, az 1,11-nél kisebb érték pedig kóros jelnek számít; a kettő közöttit határesetnek minősítik.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.