Mi a vérnyomás biológiája és pontos meghatározása?
Sok szó esett már eddig is a vérnyomásról, de adósak maradtunk e fogalom pontos körülírásával. Mint láttuk, a vérnyomás az érpálya különböző szakaszain más és más, az aortától kiindulva lényegében folyamatosan csökken 0=ig. A mindennapi gyakorlatban mégis egy jól definiált számértékkel szoktuk jelölni a vérnyomást, melyet mellesleg aránylag könnyen meg is lehet mérni. Mire vonatkozik ez a számérték, az érpálya mely szakaszára?
A nagyvérkör szerkezetének ismertetésénél felhívtuk a figyelmet az arterioláknál bekövetkező hirtelen nyomásesésre. A szívtől az arteriolákig (vagyis a szemmel már nem látható, de még izmos falú kis ütőerecskékig) tartó szakaszát a keringésnek,,magas nyomású” szakasznak is nevezzük éppen azért, mert ebben a szakaszban (vagyis a nagyobb és közepes nagyságú ütőerekben) a nyomás alig csökken, lényegében azonos a szakasz elején, tehát a szív közvetlen közelében (az aortában) mérhető nyomással.
Pulzáló nyomás a szív ellazulása
Hales angol tiszteletes megfigyelése óta tudjuk, hogy ezekben az erekben a nyomás nem állandó, hanem ritmusosan növekszik és csökken, vagyis pulzáló. Ezt a lüktetést a szív munkája hozza létre, mert a bal kamra minden egyes összehúzódása vért pumpál az aortába, és ilyenkor a nyomás megemelkedik a nagyerekben.
Amikor a szív ellazul, a vér természetesen nem áramlik vissza a bal kamrába, hiszen a félhold alakú billentyű záródása megakadályozza ezt. A vér tehát az aortában és a nagyerekben „megáll” hiszen azt gondolhatnák, hogy nincs, ami hajtsa! Ez nem így van: lassabban ugyan, de akkor is áramlik a vér a kisebb erek felé, amikor a szív ellazul, és a szív ürege és az aorta között bezáródott a billentyű.
Ennek az a magyarázata, hogy az aorta és a nagyerek fala számos rugalmas elemet tartalmaz, melyek akkor, amikor a vér a szív munkája révén az erekbe préselődik, kicsit megnyúlnak, majd a szív ellazulása idején, amikor tehát az erekben levő vér megállna rugalmasságuknál fogva összehúzódnak, nyomást gyakorolnak a nagyerekben levő véroszlopra, így azt továbbpréselik a kisebb erek, vagyis az arteriolák felé.
Amikor a bal kamra összehúzódása közben a kamrán belüli nyomás annyira megnő, hogy meghaladja az aortában uralkodó nyomást, a vér kitódul a felcsapódó félhold alakú billentyűn át az aortába, így az aortában elkezd emelkedni a vérnyomás és igen rövid idő (a másodperc törtrésze) alatt eléri a legmagasabb pontját. Mivel ez az érték a szív összehúzódása (szisztoléja) alatt mérhető, a görbe csúcsának megfelelő, vagyis maximális értéket szisztolés vérnyomásnak nevezik.
Rugalmas falak hatása a vérnyomásra
Amikor a bal kamra elkezd ellazulni, a nyomás rohamosan csökken, és mivel a kamrában gyorsabban csökken a nyomás, mint az aortában, a félhold alakú billentyű bezáródik ezt a görbén egy kis „beszakadás” jelzi az aortában levő véroszlop rezdülése miatt. Az aortában ezután tovább csökken a vérnyomás, hiszen a kisebb erek felé folyamatosan folyik el a vér.
Ha a nagyerek fala nem volna rugalmas, ahogy azt előbb láttuk, a vérnyomás még gyorsabban csökkenne, akár 0 Hgmm-re, egészséges emberen azonban mintegy 70 Hgmm-ig csökken, amikor hirtelen ismét emelkedni kezd, a következő szívösszehúzódás, vagyis a kinyíló billentyűkön keresztül nagy sebességgel és nyomással kiáramló vér hatására. A görbe legmélyebb pontján mért vérnyomást diasztolés vérnyomásnak nevezik, mivel ez az érték a szív ellazulása (diasztolé) alatt mérhető.
A szisztolés és diasztolés vérnyomást tört alakjában szokták kifejezni, a görbén látható értékek esetén tehát a vérnyomás 120/70 Hgmm. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a két érték a folyamatosan változó vérnyomás két szélső értéke, mint látni fogjuk, a mindennapos orvosi gyakorlat számára e két szélsőérték fontos információkat tartalmaz, és meghatározása is aránylag egyszerű.
A periodikusan változó vérnyomás
A periodikusan változó, vagyis lüktető, pulzáló vérnyomás tulajdonképpen a keringési rendszernek csupán a magas nyomású részében érvényesül, ugyanis az arteriolák a már részletesen tárgyalt, igen jelentős ellenállásuk miatt a lüktetést tökéletesen csillapítják, tehát megakadályozzák, hogy a nagyobb artériákban uralkodó nagy nyomás áttevődjék az utánuk következő vékony falú, éppen ezért érzékeny hajszálerekre.
Az arteriolák összessége úgy is felfogható tehát, mint egy szorító, vagy jobban mondva számtalan apró szorító egy nagy csőrendszeren. A hasonlat annál is inkább találó, mert az arteriolák falukban levő simaizomrostok révén összehúzódásra és ellazulásra képesek, így a csőkeresztmetszet változtatható.
Szabályozó „szorítók” szerepe
A szervezetünk ezzel tud védekezni, ha a nagyobb erekben túlságosan megnő a nyomás ilyenkor szűkülnek az arteriolák, és ezzel megvédik a hajszálerek finom hálózatát. Más fontos szerepe is van ezeknek a szabályozható „szorítók”- nak: mindig oda tudják irányítani a vért, ahol éppen nagyobb szükség van rá. Amikor pl. alszunk és izmaink ellazulnak, az izmokban levő arteriolák összehúzódnak, így a szokásosnál kevesebb vér jut az izomszövetbe, míg a belek falában levő arteriolák keresztmetszete megnő, és a véráramlás növekedése biztosítja az emésztéshez szükséges többletvérmennyiséget.
Vészhelyzetben pl. az üldözött állatban megfordul a helyzet: a belső szervek a szív saját erei és az agy kivételével alig kapnak vért, és minden vér az izomzat felé irányítódik át, biztosítva a maximális erőkifejtéshez szükséges oxigén- és anyagellátást. Az arteriolák keresztmetszetének e változásait a tudatunktól független, ún. vegetatív idegrendszer szimpatikus idegközpontjai és -rostjai irányítják, különösen jól demonstrálható az idegrendszer irányító szerepe az elsápadásnál és elpirulásnál, vagyis a bőrben levő arteriolák szűkülésénél és tágulásánál.
Az arteorilák összehúzódása
Az izmos falú ütőerecskék összehúzódása és ellazulása természetesen nemcsak ezen erek utáni területen (tehát a hajszálerekben) változtatja meg a nyomási és áramlási viszonyokat, hanem előtte, tehát a nagyartériákban is. Az arteriolák összehúzódása, ha ez az összes, vagy majdnem az összes árterületen bekövetkezik torlódást okoz a nagyobb ütőerekben, a vérnyomás tehát növekszik.
Lényegében ez történik magasvérnyomás-betegségben:
Az arteriolák kóros mértékű összehúzódása, szűkülete részben megnöveli a vérnyomást az érrendszer magas nyomású (tehát az orvosi mérés számára elérhető) területén, ugyanakkor az érrendszer következő szakaszában, a hajszálerekben ez a kóros érösszehúzódás csökkenti a vérátáramlást, vagyis a szövetek tápanyagokkal és oxigénnel történő ellátását.
Ugyanakkor ezek a változások a szívre, mint a vérnyomás fenntartójára is visszahatnak: az a körülmény, hogy az arteriolák szűkülete miatt a vér nehezebben tud elfolyni a szövetek felé és a nagyobb ütőerekben torlódik, fokozott terhet ró a szívre, hiszen le kell győznie az aortában lévő és a kisebb erek felé nehezebben elmozduló véroszlop ellenállását. Ha a szívet e fokozott terhelés alól nem mentesítjük, előbb vagy utóbb ki fog merülni, és bekövetkezik a magasvérnyomás-betegség egyik gyakori szövődménye, a szívelégtelenség.
A fokozott szívműködés hatása
A szív más módon is részt vehet a magasvérnyomás-betegség keletkezésében. Mint láttuk, az érrendszer magas nyomású része, tehát a szívtől az arteriolákig tartó szakasz, élesen elkülönül az utána következő részektől, elsősorban az arteriolák „szorító” jellegű működése miatt. Ha ezen a szorítón keresztül az elfolyás mértéke nem változik, ugyanakkor a rendszerbe pumpált vér mennyisége megnő, a nyomás emelkedni fog.
A vérnyomás tehát emelkedhet fokozott szívműködés hatására is, de ennek inkább élettani körülmények között (pl. izommunka kapcsán) van jelentősége, és a magasvérnyomás-betegség keletkezésében csak nagyon ritkán (pl. serdülőkori hipertónia kialakulásakor) játszik szerepet.
A mindennapi nyelvben, tehát szűkebb értelmezésben használt „vérnyomás” kifejezés ennek csupán egy részét képezi, nevezetesen az érrendszer kezdeti, ún. magas nyomású szakaszában, vagyis a nagyobb ütőerekben uralkodó nyomást, mely az orvosi gyakorlatban aránylag egyszerűen és gyorsan megmérhető, és egy kettős számértékkel (a szisztolés és a diasztolés vérnyomással) jellemezhető.
Hangsúlyozni kell, hogy ez az érték a vérkeringés rendszerének csupán egyik jellemző adata, melyet nagyon sok külső és belső hatás, és sokszor pillanatról pillanatra is, megváltoztathat.
Mikor mondjuk magasnak a vérnyomást?
A „vérnyomás” kifejezés tulajdonképpen az érrendszernek csak egy nagyon rövid szakaszára vonatkozik, igaz, hogy ez a szakasz a szív bal kamrájából kiinduló fő ütőér, az aorta és a belőle eredő nagyobb ütőerek, artériák hálózata nagyon fontos része a vérkeringésnek, hiszen ezeken az ereken keresztül jut el a vér a különböző szervekhez és szövetekhez.
Megállapítottuk, hogy ezekben az erekben a vérnyomás a szív összehúzódásai következtében lüktető, pulzáló jellegű, mely egy hullámvonalat ír le, a hullám csúcsát és mélypontját tekintjük a szisztolés, illetve diasztolés vérnyomásnak, melyeket egy tört formájában fejezünk ki.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.