• cukor
• daganat
• rák

A rákos sejtek cukoréhsége

Annak érdekében, hogy a sejtanyagcsere minden egyes sejtben lejátszódhasson, az em­bernek táplálkozása során energián kívül bizo­nyos létfontosságú tápanyagokat is magához kell vennie. Ha csak cukrot vagy tiszta keményítőt fogyasztanánk, már néhány hét elteltével meg­betegednénk, mert testünk hiányt szenvedne a fehérjék esszenciális építőköveiből (aminosa­vakból), zsírsavakból, vitaminokból és ásványi anyagokból. Az ételek energiatartalma (kalóri­ái) csak keveset árul el arról, hogy mennyit ér valójában.

Az élelmiszereknek, ahogy a benne rejlő „élet” szó is jelzi, a szó legszorosabb értel­mében az élet fenntartásához szükséges eszköz­nek kellene lennie, nem puszta energiaforrásnak. Testünk az ételekben és italokban rejlő energiát két, egymástól gyökeresen különböző módon állíthatja elő és hasznosíthatja: égés és erjedés révén. Mindkét módszer alkalmazásának meg­van a maga helye és célja.

Égés, az energia nyerésének legfontosabb útja

Égés esetén, mely az energiatermelés legna­gyobb részét teszi ki, a táplálék alkotóelemeiről hidrogén hasad le, amely azután a mitokondriumokban ég el. A sejtek lényegében úgy működnek, mintha kis üzemanyagcellák vol­nának, amelyek a hidrogén vízzé alakulása közben termelődő energiát hasznosítják. A felszabaduló energiát rövid időre adenozin-trifoszfát (ATP) formájában raktározzuk, ez szolgál az izommunka, illetve a sejtstruktúrák képződésének és fennmaradásának energiafor­rásául. Az égés előnye, hogy a táplálékkal bevitt energiát maradéktalanul hasznosítja, tehát igen hatékony. A napi szinten ismétlődő, órák hosszat tartó terhelésnél is jól ellátta vadászó és gyűjtögető őseink izomzatát energiával.

Az égés szempontjából mindegy, hogy az ener­gia milyen formában áll rendelkezésre, tehát, hogy szénhidrátokból (cukor, keményítő), zsírból vagy fehérjéből származik-e. Ahhoz, hogy az égés megvalósuljon, csupán annyira van szükség, hogy a tápanyagból származó hidrogénmolekula oxigén jelenlétében elégjen. És pontosan ez jelenti ennek az energiaterme­lési formának a nagy hátrányát is: csak oxigén jelenlétében működik. Ahogy a tűz is csak ak­kor ég, ha elegendő levegő éri.

Így például bizonyos nehézfémek, gyógyszerek vagy antibiotikumok akadályozhatják a mitokondriumok tevékenységét, és emiatt megakaszthatják a sejtekben az energia-felhasználást.

Erjedés: energianyerés minden eshetőségre számítva

Mivel nem áll rendelkezésre mindig elegendő oxigén ahhoz, hogy égés útján elegendő ener­giát nyerhessünk, szervezetünk egy „pótkazánról” is gondoskodott. Így az ember kiadós üldözés során vagy életveszélyes helyzetekben is rendelkezett elegendő energiával, mégpedig az erjedésnek köszönhetően. A kapcsoló, amely oxigénhiány esetén átállítja az anyagcserét égésről erjedésre, nem más, mint a hipoxia indukált alfa-1 faktor, a HIF1-alfa.

Ha például sport közben megsérül egy véredény, és emiatt zavart szenved a szövet vér­ellátása, a rá következő szöveti oxigénhiány a HIFI-alfa faktor stabilizálódásához vezet, ami azután kiváltja az átállást az égésről a vészhelyzetben bevethető energiaellátási módra, az er­jedésre. Ez az átkapcsolás megmenti a sejt éle­tét. A sejt kibocsátja az erjedés során keletkező tejsavat, amely gondoskodik a szövet átalaku­lásáról és új erek képződéséről. Ezzel a módszerrel a sejt biztosítja újbóli csatlakozását az érrendszerhez.

Amint újból biztosított a sejt oxigénellátása a vér segítségével, a HIF1-alfa faktor ismét átállítja az anyagcserét – ezúttal égésre. Az erjedéshez azonban glükózra van szükségük a sejteknek, mert oxigén hiányában csak elegendő cukor jelenléte esetén maradnak életben. Az izmok tejsavat állítanak elő a cukorból, majd leadják a vérbe. A máj támogatja az izomzatot, amennyiben a tejsavat újból cukorrá alakítja. A cukor az érpálya közvetítésével visszajut az izmokba, amiből további energia nyerhető a harchoz vagy a meneküléshez. A glükóz tej savas erjedése az izmokban így egyfajta, vészhelyzetben alkalmazható turbó­töltés. Csak akkor működik, ha a vérben elegendő glükóz van, az izomban pedig oxigén­hiány – a folyamat felett pedig szoros ellenőr­zésnek kell érvényesülnie.

Nagyon fontos pél­dául, hogy ne tudjon tetszés szerint valamenynyi szövet és sejt hozzáférni a vérben keringő glükózhoz. Hiszen, ha így volna, az ember el­kerülhetetlenül meghalna, ha szűkében volna a glükóznak. Éppen ezért vannak szövetek, amelyek glükózhiány esetén előnyöket élvez­nek, és vannak, amelyek az elosztásnál aláren­delt szerepet játszanak, és csak akkor jutnak cukorhoz, ha valamennyi sejt számára elegen­dő mennyiség áll rendelkezésre. De nemcsak az a fontos, hogy mennyi glükózt vesznek fel a vérből a sejtek, hanem tejsavból is csak egy bizonyos mennyiség kerülhet a keringésbe, hogy a szervezet ne savasodjon el.

Ha a vér kémhatása savas irányba tolódik el, nem képes már oxigént szállítani, az enzimreakciók pedig inaktiválódnak – ez is a halál beálltához vezet. Az erjedés egyik jelentős hátránya, hogy a glü­kózban rejlő energiának csupán egy töredékét képes felszabadítani. Ezért az erjedéshez a sejt­nek mintegy hússzor annyi cukorra van szük­sége, mint az égéshez. A cukorban rejlő energia zöme a tejsav közvetítésével a vérbe kerül, és egy darabig nem lesz felhasználható.

Erjedés és túlélési előny

A sejt számára azonban akkor is előnyt jelent­het az erjedéses anyagcsereút választása, ha elegendő oxigén áll rendelkezésre. Közben ugyanis nem keletkeznek veszélyes szabad gyökök, amelyek károsíthatnák a fehérjéket és mindenekelőtt az örökítő állományt. Egyes egészséges sejtek számára tehát az energianye­rés eme biztonságos módja felettébb kívánatos. Ezért az erjedés nem csupán a vészforgató­könyv része, hanem néha egy igen fontos védőmechanizmus.

• Az idegsejtek számára, amelyek természetükből fakadóan alig képesek az osztódásra, igen fontos, hogyan olyan sokáig épségben maradjanak, ameddig csak lehetséges.
• Az endothel sejtek (a véredényeket bélelő sejtréteg) számára is döntő jelentőségű ez az energianyerési útvonal. Mivel közvetlen kapcsolatban állnak az oxigént szállító vérrel, eleve jobban ki vannak téve az oxidatív stressz hatásának. Az erjedés segítségével az oxigéntől származó károsodás ellen védekeznek. Ezen túlmenően az erjedésnek köszönhető az is, hogy az endothel sejtek kevesebb oxigént igényelnek, és ezért a mögöttük elhelyezkedő sejteknek, amelyeknek az égéshez szükséges az oxigén, többet képesek átadni.
• A szem ideghártyája a ráeső fény miatt szintén ki van téve a fokozott szabadgyök-képződésnek. A glükóz tejsavvá erjesztése védi a gyökök képződésétől, és egyidejűleg semlegesíti a fénybesugárzás következtében létrejövő gyököket – és így lényegében védőmechanizmusként működik a megvakulás ellen.
• Az ivarsejtekre is az erjedéssel történő energianyerés jellemző, így védekeznek a gyökök okozta mutációk ellen. A férfi hereszövete az erjedés segítségével képez megbízható módon örökítőanyagot a lehetséges utódok létrehozásához. Amennyiben csökken a mutációk és örökletes rendellenességek kockázata, a fogyatékos gyermek nemzésének valószínűsége is csökken. Ezzel ellentétben a kevésbé fontos sejtek, például a zsírsejtek (adipociták) a kockázatosabb égést alkalmazzák energiatermelésre. Ha ugyanis egy zsírsejt mutálódik vagy elhal, annak sokkal kevésbé tragikusak a következményei az egészségünkre nézve.

Az élet védelme

Ha a hidrogén égetése közben a gyökképződés miatt károsodik az örökítő anyag, az változáso­kat (mutációkat) okozhat a DNS-ben. Ezek okozhatják a sejt halálát, vagy növekedési visel­kedésének változását is. Az újra és újra újabb sejteket létrehozó testi sejtek esetében különö­sen gyakori a mutáció és ezzel együtt a dagana­tos sejt képződése.

Az őssejtek például többféle sejttípus létrehozására képe­sek, és meghatározó szerepet játszanak a rege­nerálódásban és a szövetek megújulásában. Ha egy őssejt mutálódna a szabadgyök-hatás miatt, valamennyi belőle képződő utódsejt is mutáns lesz. Éppen ezért az őssejtek esetében is az erjedés jelenti a védelmet. Az erjedés tehát nem csupán saját testünket védi, hanem bizo­nyos fokig az utódgenerációkat is.

Tökéletes energia-egyensúly

Az erjedés hatékonyabb, mint első pillantásra hinnénk. A pontosabb elemzés már megmu­tatja, hogy erjedés esetén oxigén jelenlétében sem vész kárba energia. Az igaz, hogy az egy molekulányi glükózra vonatkozó energiafelsza­badulás jelentősen kevesebb, mint égés esetén, de a képződő tejsav sem vész kárba. Nem választódik ki, hanem más sejtek használják fel energiaforrásként, vagy újból átalakul glükóz­zá, és mint ilyen, ismét felhasználhatóvá válik az erjedés alapanyagaként.

Ha innen nézzük, végeredményben mindegy, hogy a glükózt elégetjük vagy megerjesztjük – egészen addig, amíg az erjedés át nem lép egy bizonyos kü­szöbértéket. A küszöbérték pedig attól függ, hogy a képződött tejsav még hasznosítható vagy átalakítható-e. Ha már nem, akkor a vér kémhatása túlságosan savassá válik, ami már veszélyezteti az anyagcserét és az oxigén-szállítást.

E küszöbérték alatt maradva, és a felszabadult energia abszolút értékét tekintve azonban az égés és az erjedés ugyanazt az energiamennyi­séget produkálja. Az erjedést alkalmazó testi sejteket és szöveteket tejsavat használó vagy át­alakító sejtek és szövetek támogatják az egész szervezet javát szolgálva. A tejsav így voltakép­pen egyfajta energiacsere- és energia-hozzáférhetőségi valutaként szolgál, amely a testi sej­tek és szövetek közt ide-oda közvetít.

Az égés és erjedés eltérő hasznosítása a különböző szö­vetekben az evolúció egyik fontos előfeltétele volt. Különösen a TKTLl-gén létrejötte volt döntő lépés az emlősök evolúci­ója során, mert általa a különösen fontos szö­vetek és sejttípusok, például az agy, az ideg­rendszer, az őssejtek és az ivarsejtek védelmet nyertek, lehetővé vált a hosszú élettartam és ezzel egyidejűleg a magas teljesítmény.

A rákos sejtek is erjesztenek

A növekedési tulajdonságokért vagy a progra­mozott sejthalálért (apoptózis) felelős gének mutációi a sejtek szakadatlan növekedéséhez vezethetnek. Először daganatos sejtek keletkez­nek belőlük, amelyek annak ellenére osztód­nak, hogy nem kellene osztódniuk. így kelet­keznek a sejtcsoportosulások, a tumorok, ame­lyek eleinte mindig jóindulatúak. A daganatos sejtek folyamatos osztódása révén ugyan egyre nagyobbak lesznek, és félretolják a szomszédos, egészséges sejteket. De nem pusztítják el őket.

A jóindulatú daganat ilyenfajta növekedési magatartását a kutatók non-invazívnak vagy elnyomó típusnak nevezik. Invazív vagy más szóval rosszindulatú daganatról attól fogva beszélünk, amikor a daganat elkezdi a szomszédos, egészséges sejteket pusztítani, a környező szöveteket feloldani, és ezekbe belenőni. így jön létre a rák.

Jóból rosszba

A jóindulatú és rosszindulatú sejtek közötti döntő különbség az energiatermelés módjából adódik. Míg a jóindulatú daganatokban égés zajlik, a kutatók világszerte számos vizsgálat­ban bizonyították, hogy a rákos sejtekre vi­szont kivétel nélkül az erjesztés jellemző.

Bár Warburg ezzel már akkoriban felfedezte a rák tulajdonképpeni okát, a kutatók többsége jelentéktelennek vélte, és a betegség szempont­jából nem tekintette kóroki tényezőnek ezt a jelenséget. Csak a legutóbbi időkben erősítet­ték meg ismét a felfedezője nyomán Warburg-effektusnak elnevezett hipotézist.

A rákos sejt szóródá­sának folyamata.

Ezek szerint a rákos sejtek nem égetik a glükózt, hogy víz és oxigén keletkezzen a folyamat eredménye­képp, hanem tejsavvá erjesztik – noha rendel­kezésre állna elegendő oxigén az égéshez. Az erjedés során keletkező tejsav teszi lehetővé a daganat számára, hogy a környező egészséges szöveteket rombolja (mátrixdegradáció), vala­mint hogy a nyirok- és érpályákon át akadály­talanul eljuthasson a test bármely pontjára, és áttéteket képezzen.

Az erjedés révén képződő tej­sav még azt is lehetővé teszi a rákos sejteknek, hogy az olyan szilárd szövetekbe, mint a cson­tok, behatoljanak, és szétrombolják azokat. Az energiatermelés módjának átállítása nem csupán a rákos sejtek terjeszkedésének lehető­ségét teremti meg, hanem ezzel egyidejűleg a szervezet védekező erőit is kiiktatja. Az im­munrendszer úgynevezett természetes ölősejtjei (ölő T-sejtek) normális esetben nagyon gyorsan felismerik azokat a sejteket, köztük a daganatos sejteket is, amelyeket el kell pusztítaniuk.

A tejsav azonban úgy hat, akár egy savas védőköpeny, amely védelmezi a rákos sejteket az ölősejtek támadásaitól. További szempont, hogy az égés abbamaradása a mitokondriumokban nem utolsósorban az apoptózistól, vagyis a programozott sejthaláltól is védi a sejtet.

Korlátozza a szénhidrátfogyasztást!

Ne fogyasszon testsúlykilogrammonként egy grammnál több szénhidrátot {cukrot, keményítőt) naponta! Hetvenkilós testsúly esetén ez napi 70 gramm szénhidrátot jelent. Szervezetünk képes arra, hogy fehérjéből és glicerinből elegendő cukrot állítson elő (ez a glükoneogenezis folyamata), így a cukorfüggő szövetek, például az idegrend­szer és az agy elegendő cukorhoz jut.

Előzze meg a vércukorszint ingadozását!

A táplálkozás egészséges átalakításának célja nem a vércukorszint csökkentése, hanem annak megakadályozása, hogy étkezés után gyorsan és magasra emel­kedjék a vércukor- és az inzulinszint.

Csökkentse azoknak a szénhidrátoknak a mennyiségét, amelyek gyors vér­cukorszint-emelkedést, majd ennek következtében inzulincsúcsot okoznak, és végső soron inzulinrezisztencia, majd kettes típusú diabétesz, Alzheimer-kór és rák kialakulásához vezetnek. Az egészségesebb cukorfajták fogyasztására történő áttérés továbbra is lehetővé teszi az édes ízek élvezetét.

Jó cukor és rossz cukor

Legyen óvatos a szőlőcukorral (glükóz), a maltózzal (malátacukor), a laktózzal (tejcukor), a szacharózzal (nád- és répacukor), mert ezek a cukorfajták igen gyorsan megemelik a vércukorszintet. A fruktóz (gyümölcscukor) és a galaktóz a glükózzal ellentétben csak fokozatosan emeli a vércukorszintet.

Daganat vagy rák?

A rákos sejt a többi, egészséges sejttől eltérően nem égeti el a cukrot, hanem erjeszti. A rák keletkezésénél döntő lépés az égésről az erjedésre történő áttérés. Az erjedés védi a rákos sejteket a gyökképző sugárterápia és a sejthalált eredményező kemoterápia hatásai ellen.

Az EDIM technikának köszönhetően vérminta segítségével választ kaphatunk arra, hogy a daganat és/vagy áttét rezisztens-e a kemoterápiára és sugár­kezelésre.

Ha megvonja a rákos sejtektől táplálékukat, a cukrot, és ezáltal gátolja az er­jedést, megtörheti ezt a rezisztenciát. A szokványos terápiák ismét hatni fognak. Ezzel egyidejűleg a rákos sejtek nem lesznek többé képesek a tejsavtermelésre, amire pedig szükségük volna az invazív növekedés és áttétképzés érdekében.

Vonja meg a táplálékot a rákos sejtektől!

• A kenyér, a tészta, a burgonya, a sütemény, az édességek, a cukrozott italok bővelkednek cukorban és/vagy keményítőben. Ez serkenti a rákos növekedést.
• Lényegesen kevesebb hasznosítható szénhidrátot tartalmazó ételeket is lehet készíteni. Ilyen például a glükózban és keményítőben szegény kenyér, amely például rostkeverékből és magas fehérjetartalommal, al­lergiát okozó glutén nélkül készül, illetve az ennek megfelelő tészták, például csicseriborsólisztből készítve.
• A galaktóz nem befolyásolja a vércukorszintet. Ezért abban az esetben is megbízhatóan ellátja a fontos, erjedéssel energiát termelő sejteket cukor­energiával ha a túlzott cukor- és keményítőfogyasztás miatt már inzu­linrezisztencia alakult ki. A rákos sejtek azonban ezt a cukorfajtát nem képesek hasznosítani.
• A táplálék magasabb olaj-, zsír-,fehérje- es rosthányada biztosítja az egészséges sejtek tápanyag-utánpótlását, és egyúttal gátolja a veszélyes rákos sejtek energiaellátását

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.