Élelmiszerek

Burgonya származása, alkozóelemei, élettani hátasi

A burgonyafajták napjainkban jól hangzó neveket viselnek: ella, gülbaba, desirée, rózsa­krumpli, kiflikrumpli, s ma már semmi sem emlékeztet arra, hogy a barna gumókat egykor a sötétség gyümölcsének nevezték, s az a tévhit járta róla, hogy mérgező.

Amit fogyasz­tunk, az valójában gyökér, a növény termése valóban nem alkalmas fogyasztásra. Jó, hogy nagy nehézségek árán a burgonyának mégis sikerült csatát nyernie Európában. Ez az igen értékes, laktató és tápláló alapélelmiszer jó néhány zöldségfélénél több C-vita­mint tartalmaz. Az éhínség elkerülése mellett azt is a burgonyának köszönhetjük, hogy Európában sikerült legyőzni a félelmetes skorbutot.

Honnan származik a burgonya?

A burgonyát Európa számára a spanyolok fedezték fel az Andokban élő inkák körében a 16. század közepén. Azon a vidéken már 2000 éve alapélelmiszernek számított. A spanyolok a visszaútra szóló ellátmányként hozták magukkal, így importálták kontinensünkre. Nem sokkal később az angolok és a németek is megszerezték ezt a zöldségfélét. I. Vilmos Frigyes porosz uralkodó parancsba adta a burgonyatermesztés kötelezettségét, és súlyos büntetés várt mindazokra, akik vonakodtak ezt teljesíteni. Fia, az „Öreg Fritz”, fegyveres őrséggel vigyázta a krump­liföldeket a hétéves háború idején, hogy elejét vegye az éhínségnek. így kezdődött a burgonya diadalútja ahhoz, hogy kedvelt népélelmezési cikké váljon. Közép-Európá­ban ma is alapélelmiszer. Világszerte évente 300 millió tonnát takarítanak be, a legnagyobb mennyiséget ebből Kína adja. Felhasználás szerint megkülönböztetünk lisz­tes főzőburgonyát, sütőburgonyát és salátaburgonyát.

Milyen alkotóelemekből áll?

A burgonya háromnegyed részben vízből áll, de fontos ballasztanyag- és szénhidrátforrás – ez keményítő formá­jában fordul elő benne. Fehérjetartalma 2%, és gyakorla­tilag zsírtalan. Sokféle vitamint is tartalmaz, mindenek­előtt C-vitamint, de béta-karotint és többféle B-vitamint is. Pontosan 1%-ot tesznek ki a nyomelemek és az ásvá­nyi anyagok: a magnézium, a nátrium, a kalcium, a foszfor és a vas, de van benne cink is. Vigyázat: fény hatásá­ra a burgonya héján zöld foltok alakulhatnak ki, ezek mér­gező alkaloidát, szolanint tartalmaznak. Ezeket a részeket feltétlenül ki kell vágni. A burgonyát mindig sötét, hűvös helyen kell tárolni.

Legfontosabb tudnivalók a burgonyáról dióhéjban

  • Becslések szerint a világon 5000 bur­gonyafajta létezik, ebből néhány száz honos Európában.
  • A burgonyában a legtöbb vitamin és ás­ványi anyag közvetlenül a héj alatt ta­lálható, ezért igen egészséges a héjas­tul fogyasztott főtt vagy sült krumpli.
  • A tapasztalatok szerint egészséges heti egy alkalommal meginni egy bögre burgonyafőzővizet. Ennek magnézium­os káliumtartalma vízhajtó, vértisztító hatású.
  • Az allergiások számára a burgonya ideális teljes értékű, allergiamentes táplálék.
  • A burgonya és az édesburgonya botanikailag nem áll rokonságban egymással. Az édesburgonya, más néven batáta, hasonló alkotóelemeket tartalmaz, mint a burgonya, felhasználása is hasonló módon történik. A burgonyához képest viszont kétszer annyi C- és A-vitamint tartalmaz.
Egészségünkre gyakorolt hatása: Héjában főtt burgonyát sült krumpli helyett! – ez a jelszó. A zsírtalanul elkészített burgonya jótétemény az alakunknak, s még immunrendszerünket is erősíti.

A burgonya egészségtani jelentősége

A burgonya laktató hatása a benne található nagy mennyiségű keményítőnek köszönhető. Mivel gyakorlatilag nem tartalmaz zsírt, nem kell attól félni, hogy a burgonya önmagában hizlal. Épp ellenkezőleg, káliumtartalma ré­vén vízhajtó, továbbá segíti az izmok, elsősorban is a szív­izom erősítését.

Ennek az ásványi anyagnak a segítségé­vel csökkenthető a vizelet húgysavértéke, ami elsősorban köszvényesek esetében segíti elő állapotuk javulását.

A burgonya segíti a beleket a salaktalanításban: a magas ballasztanyag-tartalom segítőkészen járul hozzá, hogy a mérgező anyagok – például a koleszterin lebontásának és a fehérje anyagcseréjének a végtermékei – mielőbb el­hagyják szervezetünket. Rostos összetevői hozzájárulnak a renyhe bélműködés serkentéséhez.

Határozottan kie­melkedő C-vitamin-forrásként erősíti ellenálló képessé­günket, és véd a rákos megbetegedésektől. Segíti a bőr és az íny egészséges állapotának fenntartását, valamint a sebgyógyulást- e tevékenységek során a C-vitamin gyógy-erejét a cink tovább fokozza.

Minthogy a burgonya elkészítése óhatatla­nul bizonyos tápanyagvesztéssel jár, ennek minimalizálásához érdemes odafigyelni az alábbiakra: lehetőleg mindig héjastul főz­zük (pároljuk, süssük) a burgonyát. A meg­hámozott burgonyát semmiképp ne mossuk meg, ne vágjuk túl apróra, ne főzzük túl so­ká, és ne tartsuk túl hosszú ideig melegen.

Héjában sült burgonya fűszervajjal

Hozzávalók (2 személyre)

2 nagy nem szétfövő (sütő) burgonya, 6 dkg puha vaj, 2 evőkanál vegyes fűszer­növény (pl. petrezselyem, kapor, metélő­hagyma), só, bors, Cayenne-bors

Elkészítés

A burgonyákat megmossuk, héjukat több helyen megszurkáljuk, egyenként alufóliá­ba csomagoljuk. A sütőt 200 °C-ra előme­legítjük, a burgonyákat a középső rácson kb. 1 óra hosszat sütjük. A fűszernövé­nyeket a vajban elkeverjük, sóval, borssal, Cayenne-borssal ízesítjük. A burgonyákat kicsomagoljuk, tányérra tesszük, és a fűszervajjal tálaljuk.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.