Babaápolás

Túl sok tápszer babáknak?

„A gyermekem imádja a cumizást. Ha rajta múlna, állandóan inna. Honnan tudjam, hogy mikor adjak neki még tápszert, illetve hogy mikor elég?”

A szoptatott babáknak – minthogy táp­lálékfelvételüket étvágyuk és egy lele­ményes szükséglet utánpótlás rendszer szabályozza – ritkán jut túl sok (vagy túl kevés) a jóból. A cumiztatott babáknál viszont, akiknek táplálékfelvételét inkább szüleik irányítják, előfordulhat ilyen.

Amíg a baba egészséges, boldog és meg­felelően gyarapodik, biztosak lehetünk benne, hogy elegendő tápszert kap. De a szükségesnél többet is ehet, főleg ha a cumisüveget a jó szándékú szülő folya­matosan utántölti, még akkor is, amikor a gyerek étvágya már csillapodott.

Túl sok tápszer „hátrányai”

A túl sok tápszertől a baba túlságo­san dundi lesz. Így a kutatók szerint duci gyermek és kövér felnőtt válhat belőle. Más gondokat is okozhat azonban a táp­szer-túladagolás. Ha a kisbaba a normá­lisnál többet hány, ha hasi fájdalmak gyötrik (közvetlenül etetés után felhúzza a lábát a feszes hasa felé) és/vagy súlyfeleslege van, valószínű­leg túl sok tápszert kap. A gyermekorvos meg tudja mondani, hogy milyen súly­gyarapodás várható el, és körülbelül mennyi tápszert kell kapnia a kicsinek egy-egy etetésnél.

Ha úgy tűnik, hogy túl sokat kap, kínáljunk neki kevesebb ennivalót, és hagyjuk abba az etetést, amikor a babának elege van, ahelyett hogy még megpróbálunk bele-tölteni; büfiztessük gyakrabban, hogy megszabadítsuk a kellemetlen hasi érzé­sektől, és kérdezzük meg az orvost, hogy adhatunk-e alkalmanként egy kis cumis-üveg vizet (hogy szomját oltsuk anélkül, hogy túletetnénk).

Gondoljunk azonban arra a lehetőségre is, hogy talán csak a szopásra vágyik (és nem a tápszerre, amely azonban vele együtt jön), egyes gyerme­keknek ugyanis több szopásra van szüksé­gük, mint másoknak. Ebben az esetben fontoljuk meg a cumi használatát a kö­vetkező néhány hónapban, amíg a szopás iránti vágy a legerősebb, vagy segítsünk neki megtalálni az ujját vagy az öklét, hogy azt szopja.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.