Allergia és asztma

Tények a Candidáról

„Kisgyerekkorában Jasonnak gyakran volt középfülgyulladása, ezért sokféle antibiotikumot kellett huzamosabb ideig szednie – meséli Hannah Mitchell. – Egy idő után más tünetek is jelentkeztek nála, pl. gyomorrontás, influenzaszerű tünetek, viszketett a feneke, és még annál is jobban a szeme. A háziorvosunk szemcseppet írt fel, de amikor becsöppentettem neki, Jason rettenetesen ordított. Reggelre az összes szempillája kihullott. Egészsége tovább romlott, és pár hónappal később a szemöldöke is viszketni kezdett, majd két nap alatt az is kihullott. A szeme egyre rosszabb állapotba került, de az orvos megint csak szteroidos szemcseppeket írt fel.”

„Már kezdtem teljesen kétségbe esni, amikor a könyvtárban találtam egy könyvet az élelmiszerek kiváltotta betegségek­ről…”

Amire Hannah a könyvből rájött, az az volt, hogy a hasme­néssel, felfúvódással, erős bélgáztermelődéssel és altesti visz­ketéssel küzdő betegek jelentős részének panaszait a bélben elszaporodott élesztőgombák okozhatják. Ezt az ismételt anti­biotikum-kúrák idézhetik elő azáltal, hogy elpusztítják a bél­flóra hasznos baktériumait. Ezt azonban a legtöbb orvos nem tartja súlyos problémának. Pedig ha az immunrendszer legyengül, ezek elszaporodnak a számukra kedvező életfeltételek miatt és megbetegítik a szervezetet.

Ha civilizációs megbetegedésekről van szó, a Candida albicans által okozott tünetcsoport az egyik leggyakrabban előforduló. Alapesetben az ember sokféle baktériummal és vírussal él együtt, sőt, a szervezetben is sok hasznos baktérium megtalálható.

Gombaellenes kezelés

Az élesztőgombák elpusztításához gombaellenes készítmé­nyekre van szükség. A természetgyógyászok szerint az étrend­ben lévő finomított cukor bevitelének csökkentése is igen ha­tékony gyógymód. Hannah a kezébe vette a dolgok irányítását, s olyan étrendet állított össze gyermekének, amely sem cukrot, sem élesztőt nem tartalmazott. (Az élelmi élesztő elkerülésé­nek szükségességéről később szólunk.) Jason állapota bizonyos mértékben javult, s Hannah ezen felbátorodva gombaellenes gyógyszert kért az orvostól.

Az orvos beleegyezett, s Hannah végtelen megkönnyebbü­lésére a diéta és a gyógyszeres kezelés együttes alkalmazása szinte csodát tett fiával: a hasmenés, a túlzott bélgáztermelődés és a viszketés elmúlt, végül pedig a szemöldöke és a szempillái is újra kinőttek. (Az élesztőgombák okozta problémákkal küz­dő betegeknél a szőr-, ill. hajhullás nagyon ritka tünet, de a gombásodás egyéb szokatlan reakciókat is kiválthat.)

A rejtőzködő tettes

Az olvasó észrevehette, hogy eddig kerültem a „candidiasis” ki­fejezés használatát. Az orvosok a közelmúltig egy bizonyos élesztőgombát, a Candidát tekintették a fő gyanúsítottnak, s magát a betegséget is róla nevezték el. Manapság azonban so­kan megkérdőjelezik a Candida szerepét.

Sok kutatóorvos, köztük a cambridge-i dr. John Hunter pá­cienseinek szervezetében eredménytelenül próbálta kimutatni a Candidát. „Azt hiszem, most már végleg el kell vetnünk azt a korábbi álláspontot, hogy a tüneteket a Candida okozza -mondja dr. Hunter. – Az a véleményem, hogy a bélflóra, azaz a bélben élő mikroorganizmusok egyensúlyának felborulásáról van szó. Meggyőződésem, hogy az úgynevezett candidiasisnak ez az igazi oka.” Az alternatív gyógyászatnak a candidiasisba, illetve magába a Candidába vetett hitét azonban az újabb bizo­nyítékok mind ez ideig nem ingatták meg.

Kutatási eredmények! Az mindenestre tény, hogy a gombaellenes gyógyszerek na­gyon hatékonynak bizonyulnak sok olyan betegnél, akik a ko­rábban Candidának tulajdonított tipikus tünetcsoportot mutat­ják – hasmenést, fokozott bélgáztermelést, haspuffadást, végbéltáji viszketést.

Ennek fényében valószínűnek tűnik, hogy valamilyen gombaféleség mégiscsak fontos szerepet ját­szik a betegségben – melyet ezért ma jobbára az óvatoskodó „élesztőgomba-túlszaporodás” kifejezéssel illetnek. Ám hogy pontosan milyen mikroorganizmusokról van szó, azt még nem sikerült tisztázni.

Az alábbiakban a Candidáról a tudományos orvoslás szellemében beszélünk, nem pedig az alternatív gyógyászat „candidiasis”-elmélete szerint.

A Candida nevű élesztőgomba természetes körülmények között is jelen van a bélrendszerben, s problémát rendszerint nem okoz. Baj általában csak akkor támad, amikor a Candida a torokban, a hüvelyben vagy a húgycsőben üt tanyát. Ezeknek a helyi fertőzéseknek jól körülírható tüneteik vannak, s az esetek többségében gombaellenes gyógyszerekkel könnyen kezelhetők. A – rákellenes gyógyszerek vagy AIDS hatására – leromlott immunrendszerű betegeknél gyakran kiterjedt Candida-fertőzések alakulnak ki, ám ez egészséges immunrendszerű egyéneknél sohasem fordul elő.

Asztmásoknál, ha szteroidos inhalálás után nem öblítik ki a szájukat, könnyebben kialakulhat Candida-torokfertőzés.

További tünetek, melyeket összefüggésbe hoznak a bél­gombásodással:

  • fáradtság, kimerültség,
  • figyelem-összpontosítási nehézség,
  • fejfájás, migrén,
  • súlyos menstruáció előtti problémák,
  • kiújuló húgyhólyaggyulladás,
  • bőrkiütések,
  • izomfájdalom,
  • krónikus csalánkiütés.
A hasmenés helyett olykor székrekedés lép fel. Visszatérő hüvelyi candidiasis – ami valódi Candida-fertőzés – ugyancsak előfordul. A gombák túlszaporodásának hatására olykor sú­lyosbodhatnak bizonyos allergiás tünetek, pl. az asztma.

Kivált-e az élesztő allergiás reakciót?

Azok, akik az élesztőgomba-túlszaporodásra jellemző tünete­ket mutatnak, Candida pozitív bőrpróbát adhatnak, de hogy ez mit jelent, az egyelőre tisztázatlan. Először is, a bőrpróba nem mindenkinél pozitív. Másodszor: teljesen egészséges em­berek is adhatnak pozitív bőrpróbát Candidára. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a különféle élesztő- és penészgombák között számtalan keresztreakció lehet, amit szerkezetük ha­sonlósága magyaráz. Vagyis a pozitív bőrpróba nem azt jelenti, hogy a Candida váltotta volna ki az eredeti IgE-reakciót.

Érdekes kérdés, vajon fennáll-e valamilyen élesztő kiváltot­ta érzékenységi reakció az élesztőgomba-túlszaporodásban szenvedők szervezetében, és ha igen, hozzájárul-e ez a tünete­ikhez. Az élesztő elhagyásából származó előnyök arra utalnak, hogy igen – de a kérdésre biztos válasz pillanatnyilag nincs.

Diagnózis és kezelés

Sajnos ez is az olyan „próba szerencse” alapon megközelíthető betegségek közé tartozik, ahol a diagnózis és a kezelés ugyanaz – megpróbáljuk úgy kezelni a beteget, mintha élesztő-túlszaporodása lenne, s amennyiben használ, akkor valóban ez a probléma állhat (ott) fenn. Ez természetesen távolról sem kielégítő módszer, de jelenleg nincs ennél jobb.

E kezeléssel azonban csak akkor érdemes megpróbálkozni, ha a felsorolt tünetek közül több is jelen van. Tipikus például az emésztési zavar és a végbélnyílás körüli viszketés – ha ezek egyike sem áll fenn, a kezelés nagy valószínűséggel hatástalan.

Különleges diéta

A kezelés központi eleme az élesztő- és cukormentes diéta. Ezt az étrendet a gyakorlat alakította ki, s úgy tűnik, hogy hatékony – de vajon miért? A finomított cukrok esetében a magyarázat kézenfekvő: a bélben lévő élesztőgombák táptalajául szolgálnak. (Igaz, az összetett szénhidrátok – pl. a keményítő is – cukorrá bomlanak a bélben, mégsem ellenjavalltak…) Annál több fejtörést okoz, vajon miért segít, ha az élesztőtartalmú élelmiszereket is távol tartjuk a szervezettől. Talán arról lehet szó, hogy az ilyen élelmiszerekben olyan speciális tápanyagok vannak, amelyek a bélbe jutva elősegítik ott az élesztőgombák elszaporodását. Az is elképzelhető, hogy egyeseknél a táplálékban lévő élesztő vált ki túlérzékenységi reakciót.

Ha úgy tűnik, hogy jó nyomon vagyunk, mert a diéta hatására állapotunk javul, írassunk fel orvosunkkal gombaellenes gyógyszereket. A diétát ezek szedése mellett is folytatni kell.

A nystatin szedése a legtöbb ember számára semmiféle kockázattal sem jár, mert nem szívódik fel a bélből. Hasznosak lehetnek a baktériumpótló készítmények is.

Ekcéma és élesztő?

Klinikai adatok szerint néhány olyan gyereknél, akinek ekcémája nagyon vörös, és kezelésre sem reagál, a vérben IgE mutatható ki egy sor élesztő- és egyéb gombára (pl. Candida, Trichophyton, Saccharomyces, Pityrosporum). Figyelembe véve a gombák keresztreakciókra való hajlamát, nem világos, hogy ezek a reakciók mit jeleznek. A gyerekek egy kisebb hányadának állapota gombaellenes gyógyszerek hatására jelentősen javul – ilyen gyógyszer pl. a nystatin, amely nem szívódik fel a bélből, s így nem kerül a bőrbe.

Az ekcéma enyhül, ugyanakkor csökken a vérben lévő gombaellenes IgE mennyisége. Más szóval: az olyan kezelés, amely csak bélben élő gombákra hat, közvetve a bőrnek is használ. Hogy e mögött pontosan milyen mechanizmus húzódik meg, az egyelőre rejtély – a fontos az, hogy a kezelés hatékonynak látszik. A téma rendkívül vitatott, de a nystatin biztonságos gyógyszer. Minimum 3-4 hétig kell szedni a hatás elérése érdekében.

Életmód/Étrend

A gyógyulás folyamata rendkívül hosszú, és az emésztőrendszer teljes megtisztítása szükséges hozzá. Nők esetében 3-6 hónapon keresztül, férfiaknál 1-2 hónapig ajánlott szigorú diétát tartani. Fontos, hogy a tünetek enyhülése esetén se hagyjunk fel a diétával, hanem folytassuk azt tovább, és a tiltólistán szereplő élelmiszereket csak lassan vezessük vissza az étrendbe.

Mit nem ehet a páciens?

  • Élesztőt tartalmazó, erjesztett élelmiszerek, ecetes ételek
  • Konzervek, újramelegített ételek
  • Alkohol
  • Kandírozott gyümölcsök
  • Tejtermékek
  • Majonéz, ketchup, mustár
  • Mártások, szójatermékek, salátaöntetek

Mit lehet enni?

  • friss zöldségek, gyümölcsök
  • gabonafélék, melyek közül érdemes előnyben részesíteni a hajdinát, a kölest, a barna rizst és a zabot
  • diófélék, magvak
  • sovány húsok, szárnyasok és halak
  • tojás
  • hidegen sajtolt olajok
  • ásványvizek, gyógyteák

Fontos tudnivaló, hogy az újrafertőződés elkerülése végett havonta célszerű lecserélni a fogkefét.

Gyógynövények

A berberintartalmú növények alkalmasak a Candida-fertőzés kapcsán gyakori hasmenés gyógyítására.

Illóolajok

Fürdőolajként hasznos lehet a teafaolaj, a levendulaolaj, a pacsuliolaj és a borsmentaolaj keverékének használata. Mindezt mézzel és tejjel keverve öntse a kádba, és relaxáljon benne 20-30 percet. Ezeket egyébként immunerősítő testápoló olajként is használhatja.

Reflexológia

Annak érdekében, hogy az immunrendszer erősödjön és az emésztőrendszer működése is helyreálljon, javasolt időnként a masszázs alkalmazása. Illóolajokkal kombináltan hatékonysága növelhető.

Táplálékkiegészítők

A bélrendszert érintő Candida-fertőzés esetében legfontosabb az egészséges bélflóra helyreállítása, amelyhez olyan készítmények javasoltak, amelyek tartalmaznak probiotikumokat. Mivel azonban sok esetben felszívódási zavarok állnak a háttérben, így ennek kezelése is rendkívül fontos. A B-vitaminokat tartalmazó komplex készítmények mellett multivitaminokat is érdemes beiktatni a mindennapokba, hiszen így helyreállhat a szervezet tápanyag ellátottsága, ami a gyógyuláshoz vezető út első lépcsőfoka.

A természetes gyógymódok kedvelőinek a fokhagymát szokták javasolni a szakemberek, amelyből naponta több gerezdet is elfogyaszthatunk. Szinte nincs is olyan testi funkció, amelyre ne lenne pozitív hatással a növény. Legjobb nyersen, természetes formájában fogyasztani, de ha ez íze miatt nem megy, akkor étrend kiegészítő formájában is beszerezhető a hatóanyag.

Fontos, hogy antioxidánsokkal is megfelelően ellátott legyen a szervezet, így az A-vitamin, a szelén, valamint az esszenciális zsírsavakban gazdag tengerihal-olaj is javasoltak.

Ha a homeopátiás készítményekre esküszik, akkor közülük a bíbor kasvirág kivonatát tartalmazó a leginkább ajánlott.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.