Anyagcsere

Az egészséges anyagcsere szervei és tápanyagai

Az anyagcserében részt vevő legfontosabb szerveink, a gyomor, a bélrendszer, a máj, a hasnyálmirigy és a vese dolgozzák fel a makro- és mikrotápanyagokat, vagyis a fehérjéket, a szénhidrátokat, a zsírokat, valamint a vitaminokat, az ásványi anyagokat és a rostokat, továbbá a folyadékokat.

Bemutatkoznak a szereplők

A szervezetben végbemenő összes lényeges folyamat alapját a makrotápanyagok, azaz a fehérjék, a szénhidrá­tok és a zsírok képezik. Azonban szinte minden anyag­csere-folyamathoz nélkülözhetetlenek a mikrotápanyagok, vagyis a vitaminok és az ásványi anyagok. A rostoknak és – nem utolsósorban – a víznek szintén igen lényeges szerep jut.

Aki egészséges akar maradni, nem mondhat le az anyagcsere egyik „szereplőjéről” sem. Mindig minden vegyületnek a megfelelő mennyiségben kell rendelkezésre állnia ahhoz, hogy megelőzzük a súlyos zavarokat.

Makrotápanyagok – a főszereplők

A táplálék legfőbb alkotóelemei – a fehérjék, a szénhidrátok és a zsírok – biztosítják a szükséges energiát az emberi szervezet valamennyi szerve és sejtje számára. Mi több, ezek a szövetek legfontosabb építőkövei. Ez annyit jelent, hogy lehetővé teszik a növekedést és a szövetek pótlását. A fehérjék szolgáltatják például az aminosavakat az enzimek és az izomsejtek új fehér­jeláncainak felépítéséhez, valamint a bőrsejtek állandó megújulásához. A zsírokból a test glicerinhez jut, amit aztán saját zsírsavainak létrehozásá­hoz használ fel.

Mikrotápanyagok – nem csak a mennyiség számít

Míg a tápláléknak bővelkednie kell makrotápanyagokban, addig a mikrotápanyagokból – vagyis a vitaminokból és az ásványi anyagokból – csak egé­szen kis (milli- vagy mikrogrammban mérhető) adagokra van szükség. Ennek ellenére szerepük nem elhanyagolható.

Noha a vitaminok és az ásványi anyagok nem szolgáltatnak energiát, elengedhetetlenek az anyagcsere lényeges folyamataihoz. Egyesek – pél­dául az antioxidánsok – védik a sejteket a szabad gyökök okozta károsodás­tól, míg mások maguk is kárt okozhatnak, ha nagy mennyiségben fogyaszt­juk őket.

A helytelen táplálkozási szokások vagy bizonyos krónikus betegségek oda vezethetnek, hogy túl sok vagy túl kevés mikrotápanyag kerül a szervezetbe, ami rendellenességeket, hiányállapotot vagy más kóros jelenségeket idézhet elő. Éppen ezért tisztában kell lennünk a szükséges mennyiség mértékével, és be kell tartanunk ezeket a korlátokat.

Rostok az elhízás megelőzéséért

A rostok megfelelő folyadékfogyasztás mellett térfogatukat tekintve előkelő helyen állnak a tápanyagok között. Különleges szerepet játszanak a táplálék feldolgozásában, méghozzá anélkül, hogy aktívan részt vennének e folya­matban.

Energiát ugyanis nem szolgáltatnak, és a szervezet számára lénye­ges anyagcsere-folyamatokban is nélkülözhetők. Fontosságuk abban rejlik, hogy nem szívódnak fel, és nem bomlanak le: változás nélkül haladnak végig az emésztőrendszeren. Ennek ellenére nem feleslegesek, hiszen passzivitá­suknak köszönhetően segítenek megelőzni a székrekedést és az elhízást.

Víz nélkül nem megy

Ha csak a szükséges napi mennyiséget vennénk figyelembe, a víz egészen biztosan a makrotápanyagok közé tartozna, holott egyáltalán nem tartalmaz energiát, és nincs semmi tápértéke. Nélküle azonban egyetlen szervezet sem életképes, mivel a sejtekben minden fontos folyamat vizes közegben történik. Az emberi test mintegy 60 százalékban ebből a folyadékból áll, amit szüntelenül pótolnunk kell. Víz nélkül senki sem maradhat életben négy napnál tovább.

Észrevétlen, de fontos

A purint és pirimidint a szervezet maga állítja elő a fehérjék lebontása során keletkező aminosavakból. Ez a két anyag a dezoxiribonuklein-savak (DNS) és ribonukleinsavak (RNS) építőköve. A DNS, mely a géneket alkotja, az öröklődéssel kapcsolatos információk hordozója. Az RNS különféle fajtái ezeknek az információknak a továbbadásában játszanak döntő szerepet az anyag­csere során.

A genetikai kód

A DNS által hordozott genetikai információ négy (egy-egy betűvel leírható) építőelem különböző kombinációin alapszik. Ezek mind­egyike egy bázisból, egy cukorból és egy fosz­fátmolekulából áll. Három bázis alkot egy kodont, amely meghatároz egy aminosavat. Ezt a „bázisnyelvet” azonban le kell fordítani „fehérjenyelvre”, mert az életfolyamatok fenn­tartásában a fehérjéké a főszerep. A fordító-munkát az RNS végzi. Az információt a sejt­magból szerzi meg azon a helyen, ahol a fehérje képződik. így az aminosavak pontosan abban a sorrendben kapcsolódnak egymáshoz, ahogyan azt a DNS meghatározza.