Babaápolás

Egy hónapos baba öltöztetése

„A szabadban melegnek tűnik az idő a kötött kabátkához és a sapkához, de ha trikóban és pelenkában viszem ki a gyere­kemet, mindenki azt mondja, hogy nincs kellően felöltöztetve.”

Hozzá kell szokni a kritikához?

A buszon, az üzletben és az utcán min­dig akadnak jó szándékú idegenek, akik szerint az új szülők (még ha második vagy harmadik gyereküket nevelik is) so­ha semmit nem csinálnak jól. Hozzá kell szokni a kritikához. Ne hagyjuk magun­kat befolyásolni a gyerekünk gondvise­lésében.

Hiába esküdöznek nagymamák vagy nagymamatípusok, amint a kisba­ba természetes hőszabályozása (az élet első néhány napjában) beáll, nem kell a kisgyereket semmivel sem melegebben öltöztetni, mint ahogy magunk öltözkö­dünk. (Enyhe időben a sok ruha éppoly megerőltető az újszülött hőszabályozási rendszerének, mint a kevés.)

Saját hőérzetünk szerint öltöztessük a babát

Általában véve vegyük alapul a saját hőérzetünket a gyerek komfortos kör­nyezetének megteremtéséhez (ez nem azokra vonatkozik, akiknek mindig me­legük van, amikor mások fáznak, vagy mindig fáznak, amikor másoknak melegük van). Ha bizonytalanok vagyunk, ne a kezénél próbáljuk ellenőrizni („Szent ég, hideg a keze!”). A kisbaba keze és lába általában hűvösebb, mint a test többi része a fejletlen keringési rend­szer miatt. Ne gondoljuk, hogy fázik, ha néhányszor tüsszent, lehet, hogy csak a napsütés ingerli, vagy kitisztítja az orrát.

A gyerekre hallgassunk!

Az idegenekre nem szabad hallgat­ni, a gyerekre azonban annál inkább. A kisbabák általában nyűgösködéssel vagy sírással közlik, ha fáznak (ahogy minden mást is közölnek). Ha felfogjuk ezeket az üzeneteket (vagy ha nem va­gyunk benne biztosak, hogy jól öltöz­tettük fel), vizsgáljuk meg a hőmérsék­letét a tarkóján, a karján vagy a törzsén (ahová könnyebben odaférünk a ruha alatt) a kezünk fejével.

Ha a baba kelle­mesen melegnek tűnik, lehet, hogy azért sír, mert éhes vagy fáradt. (Ha a baba iz­zad, valószínűleg túlságosan fel van öltöz­tetve, vegyünk le tehát egy réteget róla.) Ha fázik, öltöztessük fel vagy takarjuk be, vagy állítsuk feljebb a fűtést. Ha a kis­baba túlságosan hidegnek tűnik, rögtön vigyük meleg helyre, mert a szervezete valószínűleg nem tud elegendő hőt ter­melni, hogy felmelegítse, még ha sok ru­ha van is rajta. Közben vegyük a babát a meleg testünkre, ha szükséges, a blú­zunk alá.

A fej védelme

Egyetlen testrész igényel különleges védelmet mindenfajta időjárásnál: a fej. Részben azért, mert sok hő távozik a fe­detlen fejen keresztül (hiszen a csecsemő feje aránytalanul nagy a testéhez képest), részben pedig azért, mert a legtöbb kis­babát igen kevés haj védi. Még kevésbé hideg napokon sem árt sapkát tenni az egy évnél fiatalabb gyerek fejére. Meleg, napos időben egy jó kis karimás kalap megvédi a baba fejét, arcát és szemét, de még ilyen (napernyővel kiegészített) védelem mellett is csak rövid ideig te­gyük ki teljes napsütésnek.

Alváskor nagyobb a hőveszteség

A kisbabáknak alvás közben is kü­lönleges védelemre van szükségük a hőveszteség ellen. Mély alváskor a hőtermelő folyamatok lelassulnak, így ha a gyerek hidegebb időben napközben a ba­bakocsiban szundikál, vigyünk magunk­kal egy másik takarót vagy lepedőt is. Ha éjszaka hideg szobában alszik, a pi­zsamájára húzott babahálózsák segít me­legen tartani (paplan vagy dunyha nem biztonságos alvó baba betakarására). Ne tegyünk azonban sapkát a gyerek fejére, amikor lakásban tesszük le aludni, mert ez túlhevüléshez vezethet.

Réteges öltözködés

Hidegben tanácsos rétegesen öltöz­tetni a gyereket, ez nemcsak divatos, hanem ésszerű is. A többrétegű, könnyű öltözet a test melegét jobban megtartja, mint egyetlen nehéz réteg, a külső ruha­darabokat pedig le lehet venni, ha túl­fűtött bevásárlóközpontban sétálunk, levegőtlen buszra szállunk, vagy az idő­járás hirtelen melegebbre fordul.

Vannak babák, akiknek hőérzékelése (akárcsak egy-egy felnőtté) kívül esik a normál tartományon. Ha a gyerek állandóan jobban fázik, mint az anyuka, vagy folyton melege van, fogadjuk el ezt a tényt. Ha megkérdezzük az anyóst, kiderülhet, hogy a házastárs pont ilyen volt kiskorában. Ez azt jelenti, hogy fázós baba számára több takaró és melegebb ruha kell, mint amennyire az anyukának szüksége volna. Az olyan baba számára, akinek folyton melege van (télen is ki­ütköznek rajta a meleg kiütések), keve­sebb takaró és könnyebb ruha szükséges.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.