• bébiszitter

Ismerkedés az új bébiszitterrel

Senki nem szeret egész nap egyedül len­ni egy vadidegennel. A kisbabától sem várható, hogy örüljön neki, mikor már úgyis szülőhiányban szenved (kisebb ko­rában kevésbé, féléves kortól jobban). Hogy kevésbé bánkódjon, előre be kell mutatni neki a bébiszittert. Ha éjszaká­ra vesszük fel, kérjük meg, hogy az első alkalommal jöjjön fél órával (ha a baba elmúlt öt hónapos, egy órával) korábban, hogy a gyereknek legyen ideje megszok­ni őt.

A bemutatkozás fokozatosan tör­ténjen

Vegyük fel a babát, és menjünk vele az etetőszék felé, vagy ringassuk a karunkban, hogy a bébiszitter semleges terepen közelítsen, s ha megszokta a ba­ba szeme a jövevényt, adjuk át az ő kar­jába. Az első bemutatkozás után ne ma­radjunk távol egy-két óránál tovább.

A következő alkalommal a bébiszitternek ismét fél órával az indulásunk előtt kell érkeznie, és egy kicsit tovább kell ma­radnia. A harmadik alkalommal már negyedórás átmenet is elégséges, és ezek után már kebelbarátoknak kell lenniük. (Ha nem azok, talán nem jól választottuk meg a bébiszittert.)

A nappalos bébiszitter bemutatásá­ra több időt kell szánni

Legalább egy fizetett munkanapot velünk együtt kell töltenie, hogy a babán kívül a lakással, a nevelési elveinkkel és a háztartás veze­tésével is megismerkedjék. Így módunk­ban áll javaslatokat tenni, neki pedig kérdezni. Ezenkívül megnézhetjük, ho­gyan tevékenykedik, s ha nem tetszik, még meggondolhatjuk magunkat. (A bébiszit­tert nem a baba, hanem a saját reakciói alapján kell megítélni. A pici babák a legjobb bébiszittertől is ódzkodnak, amíg a szüleiket látják.)

A félévesnél fiatalabb kisgyerekek könnyebben hozzászoknak a bébiszitterhez, mint ha már kialakult bennük a bizalmatlanság (ez rendszerint 6-9 hóna­pos kor között várható).

Próbaidő

Bébiszittert csak próbaidővel szabad fel­venni, hogy legyen idő felmérni, mielőtt végleg szerződtetnénk. Az összes szerep­lővel szemben tisztességesebb dolog előre tisztázni, hogy az első két hét vagy az első hónap próbaidőnek tekintendő.

Ezalatt figyeljük a babát. Hazatérve vi­dáman, tisztán, élénken találjuk?

Vagy fáradtabb, nyűgösebb, mint szokott? Mikor tehették utoljára tisztába? Hát a bébiszitter milyen idegállapotban végzi a napot? Nyugodt, kellemes hangulatban van, vagy feszült, ideges, alig várja, hogy elmehessen? El akarja-e mesélni, mi történt, milyen új dolgot tud a pici, nem volt-e valami baj? Vagy csak tárgyilagosan beszámol, hogy mennyit aludt, evett -vagy ami ennél is rosszabb: mennyit sírt a gyerek? Tudatában van-e, hogy válto­zatlanul nem ő a gyerek anyja, tehát a komolyabb döntések tőlünk függenek? Vagy úgy viselkedik, mintha át akarná venni az irányítást?

Vagy kérdezzük meg az olyan ismerősök, szomszédok véleményét, akik a játszótéren, üzletben, utcán talál­koznak vele. Rossz jel, ha a szomszéd szerint az egyébként jókedvű kisbaba so­kat sír, amikor a mamája nincs otthon. Másik lehetőség a kamerás megfigyelés (lásd a következő oldalon).

Ha rajtunk kívül láthatólag minden és mindenki rendben van (csak mi va­gyunk idegesek és rosszkedvűek, amiért ott kellett hagynunk a gyereket, és állandóan azt lessük, hol köthetnénk bele az egyébként kifogástalan bébiszitterbe), valószínűleg nem a személlyel van ba­junk, hanem a megoldással. A bébiszit­terek váltogatása helyett (hisz olyan még úgysem termett a világra, aki nekünk elég jó lenne) inkább gondoljuk át, ér­demes volt-e visszamenni dolgozni.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.