Betegségek és megelőzésük

Alvászavarok okai és kezelése gyermekkorban

Okai:

Bizonyára alig akad olyan szülő, aki ne emlékezne néhány idegőrlő elalvási rituáléra, akinek ne lettek volna átvirrasztott éjszakái és ne élt volna át néhány idegesítő helyzetet, amikor a poronty bármire képes, csak ne kelljen ágyba bújnia, és minden rendelkezésére álló eszközzel tiltakozik az ellen.

Az elalvási és átalvási zavarok igen gyakoriak gyermekkorban, de többnyire nem kórosak és általában átmeneti jellegűek. Az alvási panaszok azonban nagy terhet jelenthetnek az egész család számára. A babáknál természetes jelenség, hogy éjszaka többször is felébrednek, mivel egészen más még az alvási ritmusuk, mint a felnőtteknek, és csak lassan képesek ahhoz alkalmazkodni.

A kisgyermekek gyakran nyugtalanul alszanak és felriadnak álmukból, ha napközben túl sok inger érte őket. Bizonyos, pl. iskolai követelményektől, dolgozatoktól, otthoni konfliktusoktól, a szülők válásától való félelmek szintén alvási zavarokat okozhatnak. Nem utolsósorban betegségek, pl. fájdalommal és lázzal járó fertőzések kapcsán alakulnak ki gyakorta alvással kap­csolatos nehézségek.

Így jelentkeznek a panaszok:

Az elalvási zavarokkal küszködő gyermekek tovább fekszenek éberen az ágyban. Félelmükben anyjukat hívják, ragaszkodnak hozzá, hogy égjen a kis lámpa a szobájukban, sírnak és nyöszörögnek vagy újra és újra felkelnek, enni kérnek, inni szeretnének, a szülői ágyba kéredzkednek. A gyermekek éjszakai ébredésének oka gyakran egy rossz álom. Félnek a sötétségtől, a zajoktól vagy fantáziájuk szülötteitől, a szellemektől és a szörnyektől. Ha az alvási nehézségek huzamosabb ideig tartanak és a gyermeknél alváshiány alakul ki, az napközben fáradtság, figyelemhiány, ingerültség és sírásra való hajlam formájában jelentkezik.

Mikor forduljunk orvoshoz gyermekünkkel?

A gyermekkori alvási nehézségek általában ártalmatlanok és bizonyos idő elteltével maguktól meg is szűnnek. Ha mégis huzamosabb ideig megmaradnának és a gyermek napközbeni viselkedésére is kihatnának, feltétlenül ajánlatos a szülőnek gyermekorvossal, illetőleg gyermekpszi­chológussal konzultálnia.

Így segíthetünk gyermekünknek:

  • Altatótea: a macskagyökér, a komló és a citromfű olyan anyagokat tartalmaz, melyek nyugtatóan hatnak az idegrendszerre és Így szelíd, természetes módon segítik az elalvást.

Így készül a tea: 20 g macskagyökeret, 30 g komlótobozt és 30 g citromfűlevelet egy dobozban elegyítünk. Egy púpozott teáskanálnyi keveréket nagy csésze forró vízzel leöntünk és néhány percig állni ha­gyunk, majd leszűrünk. Kortyonként fogyasszon belőle gyermekünk esténként, mielőtt aludni térne.

  • Levendulapárna: a patikákban, a bio- vagy gyógynövényboltokban vásárolhatunk levendulapárnát, de magunk is készíthetünk szárított levendulavirágból. Akasszuk a párnát a gyermek ágyának fej felőli végére vagy helyezzük a fej párnájára, hogy a levendula kedvezően kifejthesse nyugtató hatását.
  • A gyermeknek gondot okoz az elalvás. Nem tud leereszteni, túl­ságosan izgága: Professional Medical (kávébab), naponta háromszor.
  • A gyermek nagyon nyugtalan, ide-oda veti magát az ágyban, éj­szaka forgatja a fejét, „nyugtalannak” érzi a lábait, ficánkol: Professional Medical (cink-macskagyökér), naponta háromszor.
  • A gyermekre nem jellemző, hogy félelmei lennének, de a sötéttől fél; nyugtalanul alszik, reggelente rosszkedvűen ébred, könnyen ingerelhető, néha agresszív. Az iskolában nehezére esik az összpon­tosítás: Professional Medical (hánytató dió), naponta háromszor.
  • A gyermek extrém módon fél a sötéttől, fenyegető képeket fantá­ziál; a szobában égnie kell a villanynak; napközben dühös, agresszív reakciókat produkál: Professional Medical (csattanó maszlag), naponta kétszer.
  • A gyermek éjszaka hirtelen felébred, élénk, elégedett és játszani kezdProfessional Medical (molyhos papucskosbor), naponta háromszor.
  • Borókás-citromfüves fürdő: az esti meleg kádfürdő, amelyhez izom­lazító hatású borókát és idegnyugtató hatású citromfüvet adtunk, ideális segítséget nyújthat az elalvás előtti megnyugváshoz.
  • A nyugalmi légzés: ez a kínaiak által előszeretettel alkalmazott légzőgyakorlat segít megtalálni a belső nyugalmat, és jótékonyan hat álmatlanság esetén. Már a gyermekek is képesek alkalmazni ezt az ideális lazító módszert.

Így végezzük: a gyermek nyújtózzon ki az ágyban és hunyja be a szemét, majd kérjük meg rá, hogy egyre nyugodtabban és lassabban vegye a levegőt. Közben próbálja meg érzékelni a csendet a helyiségben úgy, mint saját testének melegét, amint az a mellkas és a has irányából a talpak felé terjed, majd az egész testben kering. Közben elképzelheti magában a gyermek azt is, hogy teste kitágul, súlytalanná lesz és lát­szólag lassan lebegni kezd.

  • Ájurvédikus álom ital: egy csésze tejet kevés sáfránnyal elkeverünk és 30 percig forralunk a legkisebb lángon. Őrölt mandulát, késhegy­nyi szerecsendiót és kevés mézet adunk hozzá. Ezt az álomitalt gyer­mekünk fél órával az ágyba bújás előtt, melegen fogyassza.

Mit tegyünk megelőzésképpen?

  • Este mindig éber állapotban tegyük gyermekünket ágyba. Szán­junk rá időt, hogy az esti elalvás minden nap ugyanannak a szere­tetteljes rituálénak a keretei között történjék. Ezt követően azonban következetesen hagyjuk el a helységet.
  • Ha a gyermek este vagy éjszaka sírni kezd: várjunk először pár percet, hátha magától megnyugszik. Ha szükséges, vigasztaljuk meg, de hagyjuk az ágyában. Beszéljünk hozzá halkan, simogassuk meg vagy fogjuk meg a kezét, de ne vegyük ölbe. Fokozatosan rövidítsük le a „vigasztaló rituálét”.
  • Napközben szenteljünk gyermekünknek elegendő figyelmet, érez­tessük vele, hogy biztonságban van, hogy mindig megbízhat bennünk és hogy nem hagyjuk magára.
  • Törekedjünk nyugodt, harmonikus otthoni légkör kialakítására. A gyermek mindig megérzi, ha rossz a hangulat körülötte, s talán ép­pen erre reagál az alvási zavarokkal.
  • Néhány gyermek fél a sötéttől. Ha Így van, akkor hagyjuk résnyire nyitva a gyermekszoba ajtaját vagy hagyjunk égve éjszakára egy kis lámpát. Tegyünk a gyermek ágyába egy plüssállatot, amihez odabúj­hat.
  • A külső feltételeknek is adottnak kell lenniük a jó alváshoz: a szoba levegője legyen hűvös és elég nedves (18 °C-os, 50 százalékos pára­tartalommal). A gyermek legyen melegen, de nem túl vastagon beta­karva. (Kisgyermekeknél ideális viselet a hálózsák, amit nem tudnak lerúgni.)
  • Legyen rá gondunk, hogy gyermekünk napközben elegendő időt tölthessen a szabad levegőn való játékkal és szaladgálással. Estére Így biztosan el fog fáradni.
  • Ezenkívül ügyeljünk rá, hogy gyermekünket kiegyensúlyozottan és vitamindúsán tápláljuk. Az egészséges alvás szempontjából fontosak a B-vitaminok, mivel ezek kiegyensúlyozottá teszik az idegrendszer működését. A zöld fejes salátában, a teljes kiőrlésű termékekben, a sörélesztőben vagy a búzakorpában bőségesen van B-vitamin.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.