Betegségek és megelőzésük

Vérömleny okai és kezelése gyermekeknél

Okai:

Ezek a tipikus „kék foltok” kimondottan gyakoriak gyermekkorban. Játék, futkározás, randalírozás közben szerzik be ezeket a vérömle­nyeket, melyeket a szaknyelv hematóma néven emleget, és ütésekből, zúzódásokból keletkeznek, amikor a gyerekek valahonnan leesnek, lökdösődnek vagy amikor játék közben kisebb verekedés alakul ki. A szövetekre gyakorolt nyomás hatására a kis hajszálerek megrepednek, és vér kerül a szövetekbe. A vér kékes-vörösre festi a bőrt, majd néhány nap alatt lebomlik, helyén sárgászöld szín jelentkezik, végül pedig teljesen eltűnik a folt.

Így jelentkeznek a panaszok:

A vérömleny helyén először kékes-vörös elszíneződés látható, ami vala­mivel később kékesfeketére vált. A vérömleny duzzanattal és fájdalmas nyomásérzettel járhat.

Mikor forduljunk orvoshoz gyermekünkkel?

Erősebb, kiterjedtebb vérömleny, tartós fájdalom, mozgásban való kor­látozottság esetén a lehető leghamarabb forduljunk gyermekorvoshoz. Meg kell bizonyosodni róla, hogy nem sérültek-e izmok, szalagok és ízületek vagy nem tört-e esetleg el a gyermek csontja.

Így segíthetünk gyermekünknek:

  • Gyógynövény kenőcs: a patikákban számos árnika-, körömvirág-, vadgesztenye-, varázsdió- és a római katonák gyógynövényeként szá­mon tartott feketenadálytő-kivonatot tartalmazó kenőcs, krém és gél kapható. Ezen kenőcsök egyikét alkalmazzuk, naponta többször ken­jük be vele az érintett területet.
  • Orbáncfűolaj: patikai orbáncfűolajjal dörzsöljük be naponta több­ször az érintett területet.
  • A vérömleny friss, fájdalmasan felduzzadt, nyomásra, érintésre érzékeny; sértetlen bőr esetén külsőleg, tinktúra formájában is alkal­mazható: Professional Medical (árnika), négyóránként.
  • A vérömleny igen nagy, feketészöld színű; a kezelés alkalmas az árnikakezelés folytatásaként; a hideg és a hideg pakolás enyhíti a fáj­dalmat: Professional Medical (mocsári molyűző), naponta háromszor.
  • Ha kiterjedtebb hematóma esetén nem segít a Ledum: Professional Medical (kénsav), naponta háromszor.
  • Ecet: az ecetes vizes borogatás hűt, lelohasztja a duzzanatot, és Így enyhülést hoz a gyermeknek. Így alkalmazzuk: 100 ml hideg vizet és 50 ml ecetet, pl. gyümölcsecetet elegyítünk. Egy kendőt megmártunk benne és a hematómára helyezzük.
  • Ecetsavas agyagföld: egy evőkanállal vegyünk belőle (kapható a pa­tikákban vagy gyógynövényboltokban), és keverjük el egy pohár víz­ben. Adjunk belőle egy mullpólyára, azt tegyük az érintett területre majd laza kötéssel rögzítsük.
  • Lohasztó pakolás: a hagyományos kínai orvoslás speciális tinktúrákkal kezeli a duzzanatokat és a fájdalmakat. Ezek többek között kámfort, angelika gyökeret és mentolt tartalmaznak. Ezek a tinktúrák néhány patikában, továbbá Ázsia boltokban kaphatók. Itassunk át velük egy mull-lapot, és helyezzük a fájdalmas területre.
  • Aloe vera gél: az aloét évezredek óta gyógynövényként tisztelik, már az egyiptomiak is ismerték. Az indiai orvoslásban is széleskörű­en alkalmazzák. Vigyük fel a gélt naponta többször az érintett terü­letre. (A gél patikákban kapható.)

Mit tegyünk megelőzésképpen?

Ügyeljünk gyermekünk biztonságára, Így elkerülhetők a sérülések. Viseljen gyermekünk biciklizés közben sisakot, gördeszkázás közben pedig térd-, kéz- és könyökvédőt!

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.