Betegségek és megelőzésük

Arcüreggyulladás

Elsősorban náthás időszakot követően szokott előfordulni az arcüreggyulladás, mely során az orrmelléküregekben váladék keletkezik. A felső légúti vírusfertőzés gyakran fordul elő gyermekek esetében, hátterében pedig a túlságosan nagy orrmandulák is állhatnak.

Az orrmelléküregek egyébként fontos szerepet töltenek be a szervezet védelmének érdekében, ugyanis az itt elhelyezkedő nyálkahártyák termelik az orr számára azt a nedvességet, amely gondoskodik a bejutó levegővel érkező szennyezőanyagok védelméről. Ez a folyamat észrevétlenül zajlik, de amint ez a nyálkahártya begyullad, úgy a képződött sűrű váladék táptalajt biztosít a fertőzéseknek, amely előbb vagy utóbb, de biztosan bekövetkezik.

Általában vírusfertőzés okozza a betegséget, de előfordul, hogy orrsövényferdülés, amalgámtöméses fog jelenléte hajlamosít rá. A vérbő orr, a sűrű, sárgászöld színű váladék, a láz, a homlok és a fej fájdalma illetve a csökkent szag érzékelés szintén jellemző a betegségre.

Az általános gyakorlat szerint antibiotikumot szoktak felírni az orvosok, ám könnyen előfordulhat, hogy hatására a gyomor hasznos baktériumai kipusztulnak, és hányinger lép fel. Hölgyek esetében a hüvelyi fertőzésekre válik hajlamossá a páciens, így antibiotikum kúra előtt mindenképpen érdemes beszerezni probiotikumokat tartalmazó készítményeket.

Nem ritka, hogy táplálékallergia okozza a krónikussá váló melléküreg-gyulladást. Jellemzően ilyenek a tej, a tojás, a citrusfélék, a mogyoró, valamint a kukorica. A tejtermékek egyébként is fokozzák a váladéktermelést, ezért ajánlott kerülni ezeket betegség idején. A

A zöldségek, a saláták fogyasztása viszont kifejezetten hasznos lehet többek között az immunrendszer erősítését illetően is.

A népi orvoslás körében jól bevált torma hasznos lehet e betegség esetében is. Tormát reszelünk, letakarjuk, majd ha már veszített erősségéből, akkor a levével inhaláljunk. Fogyasztható egy kávéskanálnyi mézzel elkeverve is, ez az elegy nem csak a köhögést csillapítja, de a váladékot is segít elfolyósítani, ami így könnyebben ki tud tisztulni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az allergiás megbetegedésben szenvedők között gyakoribb az arcüreggyulladás. Hasznos tehát a problémát a gyökerénél elfojtani, vagyis az allergiát kiváltó tényezőket megszüntetni. Fontos a levegő nedvesen tartása is a téli, fűtési időszakban.

Az infralámpás melegítés remek választás lehet, kiegészíthető inhalálással is. Ehhez a legjobb növények a kakukkfű, a borsmenta, az édeskömény, valamint a szurokfű. Elsősorban gyerekeknél szokott előfordulni, hogy nem szívesen ülnek az infralámpa elé, ekkor, vagy ha nincsen otthon ilyen készülék, a meleg só is megfelelő lehet.

Illóolajok

Remek orrcsepp készíthető szegfűszeg, citrom vagy bazsalikom, mirtusz, majoránna, eukaliptusz vagy levendula olajából. Vízben elkeverve ebből csepegtethetünk az orrba.

Ezek az illóolajok olívaolajjal elkeverve is használhatóak. Mártsunk bele vattát, majd tegyük azt az orrba. Hatékonyságuk fokozható, ha közben az arcüreget infralámpával melegítjük is.

A kezelés során a vesét, a húgyvezetéket, a fejet, az arc-, és homlok üreget, és a mellékpajzsmirigyet javasolt kezelni..

Akupresszúra

Testen kezelendő pont: Vab-4, Vab-20.

Az immunrendszer erősítésére nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. A C-vitamin, az antihisztamin hatású készítmények a cink és az A-vitamin különösen ajánlottak. Az omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztásával csökkenthető a gyulladás, a kasvirág kivonatából készült homeopátiás készítmény szintén hatásos lehet immunerősítésre.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.