• mérgek
• transzzsírok

Az ipari termelésnek köszönhető az, hogy az élelmiszerekbe mérgek kerülnek?

Az ipari termelők olcsóvá, ámde egészségtelenné tették az ételeket.

Sok vásárló nem fordít túlzott figyelmet az ételek minőségére – sokkal többet törődnek az árával. Az élelmiszer-ipari cégek persze megadják nekik, amire vágynak: a lehető legolcsóbb ételeket. Pedig sajnos az olcsó és az egészséges gyakran kizárják egymást.

Toxikus összetevők

A legegyszerűbben úgy lehet olcsó ételt előállítani, ha ingyen megszerezhető mellékterméket használunk fel hozzá.

1793-ban Eli Whitncy feltalálta a gyapottisztító gépet a gyapotszálak és a magok elkülönítésére. Ez lehetővé tette a gyapotipar számára a hatalmas növekedést, ám ezzel együtt óriási mennyiségű gyapotmagtól is meg kellett szabadulniuk. A természetes gyapotmagnak magas a toxintartalma – egyik toxinja például a gosszipol, a káliumhiányt, bénulást és terméketlenséget okozó fenol* -, ezért nem lehet megenni.

A kémikusok ezért elkezdték tanulmányozni a gyapotmagokat, hátha lehet velük valamit kezdeni. Az 1870-es években azután trágyaként kezdték használni, az 1880-as években pedig már a szarvasmarhák takarmányaként.

A mérgező gyapotmagot velük etették meg!

1899-ben a Southern Oil Companynál dolgozó Dávid Wesson kidolgozott egy módszert a toxinok és a kellemetlen szagok eltávolítására a gyapotolajból. Innentől kezdve az egyébként hulladékszámba menő gyapotmagot magas omega-6-tartalmú (52%), folyékony sütőolajként kezdték el használni — ebből állt például a Wesson Oil vagy a Crisco nevű hidrogenizált zsiradék.

Manapság a magolaj kivonása céljából termesztett gyapot a génmódosított termények „nagy négyesébe” tartozik, a szója, a kukorica és a repce (a canolaolaj alapanyaga) után. A gyapotmagolaj az Iparilag előállított élelmiszerek széles skálájában megtalálható, többek között a gabonapclyhckben, a kenyerekben és a nasikban.

Az ipari feldolgozás során az élelmiszerekbe kerülő mérgek

A természetesen mérgező növényekben található toxinok eltávolítására kifejlesztett módszerek gyakran maguk is új mérgeket visznek be az ételekbe.

Például a canolaolajat, amelyet az 1970-es években fejlesztettek ki (az elnevezést a „ Canadian oilseed, low-acid”, tehát „alacsony savtartalmú kanadai olaj növény” kifejezésből vonták össze), repcéből készítik, amelyből a feldolgozás során eltávolítják az erukasavat és a glükozinolátokat. A műveletek során az olajat nagyon magas hőmérsékleten hexánnal hígítják, de alávethetik maró oldattal történő finomításnak, színtelenítésnek és tisztításnak is. A szójaolaj, a kukoricaolaj, a földimogyoró-olaj, a sáfrányosszeklice-olaj és más növényi olajok hasonló eljárásokon mennek keresztül a méreganyagok és a szagok eltávolítása, illetve az íz javítása érdekében.

Sajnos ezek az eljárások mesterséges mérgeket vihetnek be az olajokba.

A transzzsírok kialakulása

Az élelmiszerek ipari feldolgozása a többszörösen telítetlen zsírok hidrogenizálásához vezethet, amely révén nagyon mérgező transzzsírok jönnek létre.

Egészen a közelmúltig teljesen általános volt, hogy szupermarketben kapható kenyerek, sütik, rágcsák, krumpli- vagy kukoricachipsek, sült krumplik és pizzatészták esetében a transzzsírtartalom a zsírtartalomnak gyakran a 10-40%-át is elérte. A boltokban kapható folyékony repceolajnak akár 4,6%-a is lehet transzzsír.

Mivel az emberek egyre tájékozottabbak a transzzsírok veszélyeit illetően, az ételek transzzsír tartalmát fel kell tüntetni a címkén. Manapság a legtöbb ilyen termék transzzsírtartalma adagonként kevesebb, mint 0,5%, ami lehetővé teszi, hogy a címkén már az szerepeljen: „nem tartalmaz transzzsírt”.

A tápanyagok toxinokká alakulása

A feldolgozás következtében a jótékony hatású növényi összetevők is toxikussá válhatnak. Sok készételben az olajokat eleve hidrogenizálják, hogy hosszabb ideig eltarthatok legyenek.

A K-vitamin növényi formáját például a szója- vagy canolaolaj- (repceolaj)- alapú ételekben dihidrofillokinonná hidrogenizálják. A dihidrofillokinon egyfajta antivitamin: a testben a K-vitaminnal rivalizál, de nem képes a K-vitamin-függő fehérjék aktiválására. A Framingham Offspring tanulmányban a csontok kis ásványianyag-sűrűségét a dihidrofillokinon-bevitellel hozták összefüggésbe.

A magas hőmérsékleten való feldolgozás

Amikor nincs szükség kémiai kezelésre, akkor viszont a magas hőmérsékleten történő feldolgozás során kerülhetnek méreganyagok az iparilag előállított ételekbe.

Ravasz módon lehet meggyőződni arról, hogy jelen vannak-e az élelmiszer-toxinok: a laboratóriumi állatokat fehérjementes (már amennyire ez lehetséges, és ha a keresett toxinok fehérjék) étrenden kell tartani, és megfigyelni, hogy mennyi idő alatt pusztulnak el. A fehérjementes étrenden a máj elveszíti a fehérjéi felét, illetve a méregtelenítő képessége nagy részét. Ha mérgező ételeket adunk fehérje nélkül, az egy teljes böjthöz viszonyítva megrövidítheti az élettartamot.

Sally Falion a Western A. Price Foundationtől két figyelemre méltó történetet említ ezzel kapcsolatosan:

• Az első történet eredetileg a biokémikus Paul Stitt Fighting the Food Giants (Legyőzni az ételóriásokat) című könyvében jelent meg, és egy olyan kísérletről szólt, amelyet 1942-ben egy gabonapelyhet gyártó cég végeztetett el. Patkányok egy csoportja extrudált puffasztott búzát, vizet, vitaminokat és ásványi anyagokat kapott enni, míg a másik csoport teljes kiőrlésű búzát, vizet, vitaminokat és ásványi anyagokat. A teljes kiőrlésű búzát evő patkányok több mint egy évig éltek, míg az extrudált, puffasztott búzán élők két hét alatt elpusztultak — azaz hamarabb, mint azok az állatok, amelyek csak vizet, vitaminokat és ásványi anyagokat kaptak.
• A másikról Loren Zanier számolt be neki, ezt a Michigan Egyetemen végezték 1960-ban. Ebben a kísérletben három csoport vett részt: az első patkányeledelt és vizet, a második kukoricapelyhet és vizet, a harmadik pedig a kukoricapehely kartondobozát és vizet kapott enni. A kontrollcsoport normálisan élt, a kartondobozosok alultápláltság miatt elpusztultak, a leghamarabb azonban a kukoricapelyhesek pusztultak el – az utolsó kukoricapelyhes patkány előbb pusztult el, mint az első azok közül, amelyek kartondobozzal táplálkoztak.

Falion ezt úgy magyarázta, hogy az extrudálás – amikor a gabonát magas hőmérsékleten és nyomás alatt kezelik — denaturálja a fehérjéket és más biológiai vegyületeket, aminek következtében toxinok keletkeznek.

Az új toxinok létrehozásának lehetőségén kívül az ipari feldolgozási folyamatoknak van még egy hibájuk: nem semmisítik meg a természetes toxinokat sem. A gabona-pelyhekben található, egyik legveszélyesebb természetes toxin például a búzaaggíutinin, amely forró vízben elpusztítható, de a száraz hő nem okoz benne kárt. Ennek következményeként az iparilag feldolgozott, gabonaalapú ételekben sokkal nagyobb mennyiségben találhatunk természetes növényi toxinokat, mint ha ugyanezekből az összetevőkből otthon készítettünk volna valamit.

Összetevőire bontott, majd kémiailag feldolgozott ételek

Az ipari feldolgozás során az ételeket gyakran az összetevőikre bontják, majd újra összeállítják őket. A tejet például centrifugákban zsírrá, fehérjévé és egyéb szilárd, illetve folyékony összetevőkre választják szét, majd ezeket más arányban újra összekeverik, hogy sovány, 1%-os, 2%-os és zsíros tejet készítsenek belőlük. A megmaradó anyagokból pedig vajat, tejszínt, sajtot és más tejtermékeket gyártanak.”

A fenti lépések során végzett kémiai és hőkezelés alkalmas arra, hogy az étel természetes összetevőit megváltoztassák, és toxinokat hozzanak létre. Dr. John Briffa leírja, hogyan készülnek a szójababalapú ételek:

,,[A] beáztatott szójababot savakkal és lúgos oldatokkal kezelik, hogy a fehérje kicsapódjon. Ebben a folyamatban a termék általában alumíniummal is szennyeződik (az alumíniumszennyezettséget összefüggésbe hozzák az idegrendszer megnövekedett mértékű degenerációjával és az Alzheimer-kórral). Az így létrejött, fehérjében gazdag »aludttejet« magas hőmérsékleten fújva megszárítják, hogy porállagú legyen […], [és] felmelegítve nyomás alatt kivonják belőle a nedvességet, hogy elérjék a textúráit növényi fehérje (TVP) nevezetű terméket […]. A TVP-hez gyakran adnak nátrium-glutamátot (MSG) a »húsos« ízhatás eléréséhez, majd vegetáriánus burgert, virslit és fasírtot készítenek belőle.”

A mezőgazdaságban bekerülő toxinok

A mérgek nem csak a gyárakban kerülhetnek bele az élelmiszerekbe.

Olykor a csirkék sem mentesek a toxinoktól!

Úgy tűnik, hogy az élelmiszer-ipari célra tenyésztett csirkék 90%-át kis dózisú arzénnal kezelik, mivel az csökkenti a fertőzések veszélyét, és a húsuk is szebb rózsaszín lesz tőle. A toll-lisztminták egyharmada — a csirkéknek valószínűleg kisebb része, ugyanis a mintákat sok állattól veszik – tartalmazta a Benadrylban található antihisztamint, amely csökkenti a csirkék nyugtalanságát. A minták nagy része tartalmazott acetaminofent, a Kínából származó mintákban pedig a Prozacban lévő antidepresszánst találtak.

Feldolgozott húsok

Minden (nem fertőzött) hús biztonságosan fogyasztható a természetes, frissen az állatból származó állapotában. Az élelmiszer-ipari feldolgozás után azonban a húsok veszélyessé válhatnak.

Egy epidemológiai vizsgálat azt állapította meg, hogy miközben a marha, a sertés és a bárány húsa nem növeli a betegségek előfordulását, napi egy hot dog vagy ennek megfelelő, feldolgozott hústermék 42%-kal növeli a szívbetegség kockázatát és 19%-kal a cukorbetegségét. A vezető szerző megjegyzi, hogy „a feldolgozott húsok átlagosan négyszer annyi nátriumot és 50%-kal több nitrátos tartósítószert tartalmaztak […]. [A] só- és a tartósítószer-tartalombeli különbségek […] magyarázhatják a feldolgozott húsoknál található magasabb kockázatot a szívbetegség és a cukorbetegség előfordulásában, ami a feldolgozatlan vörös húsoknál nincs meg.” Ha a nitrátok a felelősek, akkor a C-vitamin-kiegészítés megelőzheti a toxicitást, ugyanis a C-vitamin akadályozza a nitrozációt.

Más szaktekintélyek amellett érvelnek, hogy a nitrát – amely egyébként bőven található a leveles zöldségekben – jótékony hatású, és valószínűbb, hogy a pácol ásnál használt cukor a bűnös, amelyet a szín és az íz feljavítására használnak. Az előrehaladott glikációs végtermékként (AGE) ismert toxikus cukorvegyületből bőven van a feldolgozott húsokban.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.