Babaápolás

Levágott végtag vagy ujj – MÉRGEZÉS kezelése babáknál

Az efféle súlyos sérülések ritkák, de ha tudjuk, mit kell csinálni ilyen esetekben, megmenthetjük a gyerek karját, lábát, ujját vagy lábujját.

A következő lépéseket szükség esetén azonnal hajtsuk végre:

  • Próbáljuk meg elállítani a vérzést. Te­gyünk több steril gézlapot, tiszta pelen­kát, egészségügyi betétet vagy tiszta tör­lőkendőt a sebre, és szorítsuk rá erősen. Ha a vérzés nem múlik, fokozzuk a nyo­mást. Ne aggódjunk, hogy kárt okozunk a túl erős nyomással. Orvosi tanács nél­kül ne rakjunk fel szorítókötést.
  • Szükség esetén kezeljük a sokkot. Ha a baba bőre sápadt, hideg és nyirkos, pulzusa gyenge és szapora, légzése fel­színes, lazítsuk meg a babán a ruhát, könnyen takarjuk be, hogy ne veszítsen a teste hőt, a lábakat párnával (vagy összehajtott ruhával) emeljük meg, hogy több vér jusson az agyába. Ha a légzés nehezített, kicsit emeljük meg a baba fejét és vállát.
  • Indítsuk meg újra a légzést, ha szük­séges. Azonnal kezdjük el az újraélesz­tést, ha a baba nem lélegzik.
  • Tartósítsuk a levágott végtagot vagy ujjat. Amilyen gyorsan csak lehet, csavar­juk nedves, tiszta ruhába, vagy tekerjük szivacsba, és tegyük műanyag zacskóba. Töltsük meg a zacskót jéggel, és zárjuk le. Ne helyezzük a testrészt közvetlenül a jégre, ne használjunk szárazjeget, és ne merítsük vízbe vagy fertőtlenítőbe.
  • Azonnal kérjünk segítséget. Hívjunk vagy hívassunk valakivel mentőt, vagy rohanjunk a sürgősségi ügyeletre, de te­lefonáljunk előre, hogy felkészülhesse­nek a fogadásunkra. Vigyük magunkkal a jégbe csomagolt végtagot, a sebészek esetleg vissza tudják varrni. Az út során is gyakoroljunk nyomást a sérülésre, és szükség szerint folytassuk a többi élet­mentő eljárást.

Mérgezés kezelése

Lenyelt mérgek

Minden, ami nem élelmiszer, potenciális méreg. Ha a ba­ba elveszti az eszméletét, és tudjuk vagy feltételezzük, hogy veszélyes anyagot nyelt le, azonnal kezdjük meg az elsőse­gélyt. Helyezzük a babát arccal felfelé egy asztalra, és ellenőrizzük a légzését. Ha nem lélegzik, azonnal kezdjük meg az újraélesztést. Egy perc után hívjuk a mentőt, majd folytassuk az újraélesztést addig, amíg a baba újra nem éled vagy meg nem érke­zik a segítség.

A mérgezés leggyakoribb tünetei kö­zé tartoznak a következők: letargia, izga­tottság vagy egyéb, az átlagostól eltérő viselkedés, szapora, rendszertelen pulzus és/vagy felületes légzés, hasmenés vagy hányás (a babát fordítsuk oldalára, ne­hogy a hányadék a légutaiba kerüljön), erős könnyezés, izzadás, nyáladzás, forró, száraz bőr és száj, kitágult (nagyra nyílt) vagy összeszűkült (tűhegynyi) pupillák, pislákoló, oldalazó szemmozgás, remegés vagy görcsök.

Ha a babánál több ilyen tünetet ész­lelünk (amely mással nem magyarázha­tó), vagy bizonyítékunk van arra, hogy a baba biztosan vagy feltételezhetően gyanús anyagot nyelt le, ne próbáljuk magunk kezelni. Inkább azonnal hívjuk fel a mentőket, az orvosunkat vagy a kór­ház sürgősségi ügyeletét. Akkor is telefo­náljunk, ha nincsenek tünetek – lehet, hogy azok még órákig nem jelentkez­nek. Vigyük magunkkal a telefonhoz a csomagolást, amelyben a feltételezett anyag volt, az ép címkével és az esetle­ges maradékkal együtt.

Mondjuk be az anyag nevét (vagy a növényét, ha a baba növényi részt evett), továbbá azt, hogy tudomásunk vagy vélelmünk szerint a baba mennyit evett belőle, ha meg lehet határozni. Álljunk készen arra is, hogy közöljük a baba korát, méretét, súlyát és tüneteit.

Soha ne adjunk aktív szenet (a méreg megkötésére) vagy hánytatót orvosi tanács nélkül. A helytelen kezelés többet árthat, mint amennyit használ

Mérgező gőzök vagy gázok

A ben­zin gőzei, az autók kipufogógázai, néhány mérgező vegyszer gőzei vagy egy tűzvész sűrű füstje mind mérgező lehet. Azon­nal vigyük az ilyen gőzöknek/gázoknak kitett babát tiszta levegőre (nyissunk ablakot vagy vigyük ki a szabadba). Ha nem lélegzik, azonnal kezdjük meg az újraélesztést, és ad­dig folytassuk, amíg újra vissza nem tér a légzés, vagy segítség nem érkezik. Ha lehet, valaki más hívja a mentőket, mi­közben mi végezzük az újraélesztést.

Ha senki más nincs a közelben, egy perc új­raélesztés után szakítsunk időt arra, hogy segítséget hívunk – és utána rögtön foly­tassuk az újraélesztést. Hacsak nincs úton mentő, azonnal vigyük a babát orvoshoz – ettől csak akkor álljunk el, ha miatta meg kell szakítani az újraélesztést, vagy ha mi magunk is beszívtuk a káros anya­got, és az befolyásolhatja a döntésünket. Az autót vezesse valaki más. Akkor is szükség lesz azonnali orvosi segítségre, ha sikerül megindítani a légzést.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.