Egészségmegőrzés

Az érelmeszesedés gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelése

Milyen gyógyszerekkel kezelik az érelmeszesedést?

Ha végigtekintjük az eddig említett kóroki tényezőket, ugyanilyen sorrendben tekinthetjük át az egyes rendszereket egyenként, illetve kombináltan befolyásoló gyógyszeres lehetőségeket.

Az érelmeszesedés megakadályozása sztatinokkal

Az érelmeszesedés megakadályozására elsősorban a korszerű, ún. sztatin típusú lipidcsökkentőket alkalmazhatjuk. Ezek között vannak olyanok, melyek nemcsak a plakk-képződés továbbfejlődését képesek meggátolni, de vannak olyanok is, amik a létrejött (elsősorban fiatalabb) plakkok eltűnését, felszívódását segítik elő.

Ez a kezelés természetesen hosszú, néha évekig tartó gyógyszerszedést igényel, amit ma a kardiológiai, lipidológiai szakrendelőkben lehet felíratni. A sztatinok használatával elsősorban a LDL-koleszterin- és triglicerid értékeket csökkentjük az ún. célértékre (ami az orvosi ajánlásokban egyre alacsonyabb javasolt értéket jelent). Egyéb jótékony hatásai is vannak a sztatinoknak: javítják az érfal endothel sejtrétegének működését, csökkentik a trombózishajlamot, hosszú távon gyulladáscsökkentő hatással is bírnak.

Egy közelmúltban lezárult nagy vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy ha egy látszólag teljesen egészséges, normális lipidszintekkel rendelkező egyénnek, akinek csak gyulladásra utaló jele van, sztatint szed, igen jelentős mértékben csökken a szív- és érrendszeri elzáródásos betegeségeinek a kockázata.

Az érelmeszesedés gyógyításának fizikai, mechanikus lehetőségei: igen nagy sebességgel forgó, szívkatéteren keresztül a plakkhoz juttatott kefe, vagy fúró képes „lecsiszolni” a plakk felületét az érfal eredeti lumenére úgy, hogy közben mikroszkopikus törmelék keletkezik, ami még a kapillárisokon is „átfér” és nem okoz embolizációt.

Aszpirin

Mind a perifériás elzáródásos érbetegségben, mind pedig az agyi vérellátási zavarokban (TIA, stroke) elsőként a legolcsóbb, igen hatékony, más célokra már évtizedek óta alkalmazott aszpirint alkalmazzuk. Az aszpirin már napi 70-100 mg dózisban (max. 200 mg) hatékonyan gátolja a vérlemezkék összecsapzódását, korszerű kiszerelési formái kényelmesen szedhetők.

Mellékhatások (aszpirin)

Ismert mellékhatásai közé tartozik többek között a gyomor nyálkahártyáját károsító, az asztmát indukáló hatása.

A betegek kb. negyedénél különböző genetikai és egyéb okok miatt nem gátolja az aggregációt. Ezeknél a betegeknél a clopidogrel hatóanyagtartalmú gyógyszerrel biztosíthatunk kellő gátlást. Mindenesetre tartós szájon át történő kezelésre, megelőzésre e két szert alkalmazzuk leggyakrabban. A központi idegrendszeri kórképeknél még igen elterjedt az aszpirinnek és a dipyridamolnak a kombinációja is.

Intravénás készítmények akut megbetegedésekre

Természetesen az akut szívkatasztrófák esetében nem a szájon át szedhető szereket, hanem az azonnal ható, intravénásán adandó vérlemezkegátlókat alkalmazzák, melyek között a már említett GPIIb/IIIa (a fibrinogén receptor) antagonistái találhatók: ezek igen hatékony, de néhány százalékban vérzéseket is eredményező gyógyszerek csak szoros kórházi-orvosi felügyelettel alkalmazhatók.

Ezek, valamint az egyéb, a trombus feloldását célzó, ún. fibrinolitikus szerek mind a perifériás, mind az agyi, mind a szív ereinek trombózisai esetén hatásosak: alkalmazásuk után a már említett alvadásgátlók (LMWH=kis molekula-tömegű heparin, heparin), majd az aszpirin- és clopidogrel tartalmú szerek és mellettük számos, de kevésbé bizonyítottan hatékony készítmény alkalmazható.

Egyéb gyógyszerek

Amennyiben a betegnek magas a vérnyomása, akkor a legkorszerűbb szerekkel kell azt a célérték alatt tartani. Amennyiben a beteg diabéteszes, akkor a fentieket ki kell egészíteni a diabétesz gyógyszerelésével és diétával. A gyulladás csökkentésére egyes sztatinok és az aggregációt gátló klopidogrel kezelés egyaránt alkalmas.

Léteznek-e nem gyógyszeres eljárások az artériás elzáródások gyógyítására/kezelésére?

Természetesen igen. Külön kell azonban választanunk a szív és koronária események, a központi idegrendszer érelzáródásainak és a perifériás erek elzáródásának kérdését.A fenti kórképek következtében a beteg károsodhat időszakosan vagy állandóan, és ezek a károsodások lehetnek élettaniak, anatómiaiak, pszichológiaiak. A fogyatékosság már kizárólagosan az emberi funkciók zavara, melyek az ember normális érzékelő, mozgató vagy értelmi funkcióiban következnek be.

A rokkantság az egyén kora, neme, társadalmi szerepe szerint elvárható mindennapi tevékenység tartós akadályozottsága: az embernek, mint társadalmi lénynek a funkcióiban bekövetkezett zavar. A WHO újabban a stigmatizáló „fogyatékosság” kifejezés helyett a „tevékenység akadályozottságát a rokkantság helyett pedig „a társadalmi részvétel korlátozottsága” kifejezéseket javasolja.

  • A rehabilitáció: ez alatt azt a szervezett (egészségügy vagy más által) tevékenységet értjük, amit a társadalom biztosít a huzamosan, vagy véglegesen fogyatékos vagy rokkant embereknek, hogy újra megszerzett képességeikkel ismét elfoglalják helyüket a közösségben. Ez egy egészségügyi, szociális, nevelési és foglalkoztatási komplex intézkedéssor, egyénre szabott és az egyén szerepe ebben nélkülözhetetlen. Ezen belül az orvosi rehabilitáció segíti az egyént a megmaradt vagy újra kialakuló funkciók pontos megítélésében, a kompenzációs tevékenység fejlesztésében és az állandó tréningben.
  • Gondozás: komplex gyógyító-megelőző tevékenység. Ez már magába foglalja a betegség megelőzését a társadalmi méretű szűréseket, a gyógykezelést és a rehabilitációt. Fő feladata, hogy a lehetségesen veszélyeztetett embereket felkutassa, a kiszűrt, kiemelt betegeket hatékonyan kezelje, ha kell, rehabilitálja, ellenőrizze új életvezetésüket, tartsa őket nyilván annak érdekében, hogy az elérhető legjobb egészségi állapotban éljenek.

Hogyan történik a kardiológiai rehabilitáció?

Azoknak a betegeknek, akik szívműtéten, vagy szívinfarktuson estek át, vagy szívelégtelenségben szenvednek, módjuk van az ún. kardiológiai rehabilitációra.

Ennek több fázisa van:

  • Az első fázis már az intenzív osztályon elkezdődik, a korai mozgatással, valamint a beteg lelki támogatásával.
  • A második, ún. korai konvaleszcens fázis pár hétig tart. Ennek során folytatódik a mozgáskezelés, elkezdődik a megváltozott életmódra való oktatás, tanácsadás, kezelni kell az esetleg fellépő depressziót, segíteni kell a pszichoszociális problémák megoldásában és motiválni kell a beteget a munkája folytatására.
  • A harmadik, késő konvaleszcens szakaszban folytatni kell az előzőeket, az edzéseket rendszeresíteni szükséges, ha kóros viselkedésformák lépnek fel, gyakori családorvosi vizitekkel ezeken segíteni kell. Ha korábban nem volt rá lehetőség, még mindig lehet intézeti rehabilitációt szervezni. Ha nincs ellenjavallat, a beteg ekkor már munkába állhat.
  • A negyedik fázisban, ami egy fenntartó rehabilitáció és a beteg élete végéig is eltarthat, a fizikai edzéseket folytatni kell, valamint „szívbarát” diéta, illetve táplálkozási szokások állandósítása szükséges.

Külön kiemelendők a fizikai edzésprogramok az említett fázisok során: nem szabad sem alul-, sem túlterhelni a beteget az akut szakaszban! Döntő a beteg szubjektív érzése, valamint a pulzusszám és a vérnyomás változásának regisztrálása!

A későbbi fázisokban fokozatosan egyre nagyobb terhelést lehet alkalmazni: gyaloglás, kocogás, úszás, torna, de fontos, hogy minden edzésprogram előtt melegítsen be a beteg és 10 perces levezető edzés, majd relaxáció zárja a programot. A szakintézetekben erre külön skálák, számítások szolgálják az egyéni edzésprogram kialakítását.

A korábban fennálló rizikófaktorok befolyásolása igen nehéz: ez egy csapatmunka, ahol a beteg körül az orvos, a dietetikus, a gyógytornász, a pszichológus és a szociális munkás egyaránt fontos szerepet kapnak. Ők együttesen csoportos és egyéni beszélgetéseken alakítják ki a betegben az étkezésre, munkavégzésre, szexuális életre, szabadidő eltöltésére vonatkozó, az új, megváltozott életkörülményekhez igazodó hozzáállást. Ennek célja az önbizalom visszaállítása (egy önbizalmát vesztett beteg életminősége mindig fokozatosan romlik), a depresszió elkerülése, a munkába állás motiválása.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.