Egészségmegőrzés

Hogyan ápoljuk haldokló szerettünket?

A “terminális betegség” esetén az orvosi kezelés hangsúlya megváltozik. Sokkal fontosabbá válik az élet minőségének lehetőség szerinti megőrzé­se, mint maga a gyógyszeres terápia. Ezen a pon­ton az orvosok, nővérek, az ápoló személyzet egy­re inkább bevonja a családot a terápia folytatását illető döntésekbe.

Fontos lehet mindenki számá­ra, hogy gondolja át a közelgő halállal összefüg­gésben mindazokat a dolgokat, amelyekről még életében rendelkeznie kell. Ez nemcsak tárgyi, gyakorlati szempontokat jelent, hanem nagyon sok fontos érzelmi problémát is.

Mit jelent a terminális betegség?

A “terminális betegség” kifejezés a gyógyít­hatatlan beteg, haldokló beteg kezelését foglalja magába. A kezelés számos orvosi, testi, lelki és érzelmi kérdés, probléma le­hetséges megoldását jelenti. Ezek komple­xitását csak együttműködéssel lehet kezel­ni: az orvos, az ápoló személyzet, a beteg és a család gondos, egybehangolt “munkájá­val”.

Választási lehetőségek

Sokan határozottan szeretnének kórházban tartózkodni ebben a stádiumban, mások in­kább a hospice-t választják. Ha a család erős kötelék, és képes biztosítani az otthoni ápo­lást, akkor az is lehet megoldás.

Egyes gyógyszerek nem tudják az életet „meghosszabbítani”, vagy ha igen, akkor is aránytalanul drágák, vagy súlyosabb mel­lékhatásuk van, ezért célszerűbb leállítani a velük folytatott kezelést. Ezek olyan gyógy­szerek lehetnek, amelyeket a haldokló ko­rábban már kapott megelőzésre vagy a be­tegség progressziójának meggátlására. Ez igazán nehéz döntés. Hogyan magyaráz­zuk meg a betegnek, a családnak (és ebben az orvosi döntésben az egészségügyi szak­személyzet, az ápolók is érveljenek), hogy a beteg és a család is világosan megértse a helyzetet.

Jegyezzük meg! A családtagokkal nem mindig sikerül nyíltan és őszintén beszélni, ezért is fontos az ápolók szerepe, mert megértő viselkedé­sük és tanácsaik sokat segítenek, és a mé­lyebb beszélgetésekben a beteg elmondhatja legbensőbb érzéseit, félelmeit, szorongását.

A leghelyesebb, ha közösen megtervez­zük, mi a teendő további állapotromlás ese­tén. A haldokló beteg nagyon érzékeny a fertőzésekre, és az a legnehezebb, hogy az orvos helyesen döntsön: az aktív kezelés mellett, annak hátrányaival, vagy inkább ne kezelje a beteget – annak további szövőd­ményeivel.

A hospice-rendszer

A hospice-ok számos orvosi és ápolási segítséget nyújtanak. A nővérek, ápolók és orvosok speciális, ún. tünetenyhítő (palliatív) kezelést alkalmaznak betegeiken, főleg az előrehaladott daganatos-, neuroló­giai- vagy szív- és érrendszeri betegségek­ben. A tünetenyhítő kezelés menetrendjét úgy állítják össze, hogy az a végső diagnó­zis kimondása utáni hetekre-hónapokra megfelelő és kellő támogatást biztosító ke­zelés legyen.

A palliatív terápia a tünetekre koncentrál: a fájdalom és szorongás lehet­séges csökkentésére. A hospice-okban ún. megszakított kezelés is lehetséges, amikor a beteg hazatérhet, és a beteg és az ápolók is „pihennek”. Ez heti 2-3 alkalmat is jelenthet – ha egyéb­ként a beteg állapota ezt megengedi. Egyéb terápiákat is folytatnak: gyógytorna, foglalkozásterápia, különböző kiegészítő és komplementer gyógymódok, lelkészi szolgálat.

Nyugaton kialakult az ún. „élő végakarat” rendszere, amelyben a beteg kinyilváníthatja, hogyan kezeljék élete végén, ha esetleg halálos be­tegségben szenved majd.

Azt is kinyilváníthatja a beteg, hogy hol szeretné tölteni az utolsó időszakot, azaz otthoni körülmények között, vagy hospice-ban. A kérdésfeltevéstől is függ, mit választ a beteg. Ezt az akaratot mindenképpen tiszteletben kell tartani, még akkor is, ha a körülmények ezt igencsak megnehezítik.

Az érzelmek harca

A haldokló számára (de a hozzátartozó szá­mára is) nagyon nehéz elfogadni a várha­tó halált. Az érzelmek lavinája törhet fel ilyenkor, és gyakoriak az érzelmi hullám­zások, változások. A legfőbb jellemzők, amelyek általában időben is követik egy­mást:

  • Sokkos állapot, hitetlenkedés, tagadás
  • Düh és feszültség
  • Félelem, szorongás, depresszió
  • Belenyugvás, elfogadás.

Ezek az érzelmek a közeli hozzátartozó­kat is éppúgy érintik!

Általános tapasztalat, hogy érdemesebb őszintén beszélni a haldoklóval a realitá­sokról, a kilátásokról. A haldoklók önma­guk is úgy érzik, hogy kevésbé szoronga­nak, kevésbé feszültek, ha szeretteikkel és az ápoló személyzettel megbeszélhetik belső dolgaikat. Mindig egyéni­leg kell mérlegelni, és az emberismeret eb­ben döntő: kivel, mit és hogyan lehet meg­beszélni.

Mindenkinek fel kell ajánlani a le­hetőséget arra, hogy a kínzó problémáikat valakikkel nyíltan és őszintén megbeszél­hessék, azért is, hogy ők maguk meg tudjanak küzdeni vele. Az ápolóknak, a családnak és a barátoknak nagy empati­kus érzékkel és befogadókészséggel kell rendelkezniük a beteg érzéseit illetőn, hi­szen a haldokló sokszor saját kívánságait képtelen kifejezni, vagy esetleg nem akar szembenézni a tényekkel.

Fájdalomcsillapítás

A fájdalom előrehaladott rákos betegeken nagyon fontos, kihagyhatatlan tényező! A fájdalomtól való félelem nagyfokú szoron­gást, izgatottságot vált ki a betegből. A leg­több „fizikai” fájdalom hatásosan mérsékel­hető az erős fájdalomcsillapítókkal.

A legerősebb szerek az ún. ópiátok, amilyen a morfin is, amely szájon át és injekciós ké­szítményekben is adható (így bőr alá adott folyamatos infúzióban is, ha a nyelés nehe­zítve van, és az orális bevétel nem megoldható). Az ópiátok csökkentik a szorongást, de székrekedést és hányingert okozhatnak néhány nappal a kezelés megkezdése után.

A fentanil másféle származék, a morfinnal azonos erősségű, jó alternatíva, bőrre he­lyezett tapaszban lehet alkalmazni, 72 óránkénti cserével. Sokan hasznosnak találják az akupunk­túrát a fájdalom csillapítására; ez bizonyos hospice-okban el is érhető úgy, mint a gyógyszeres kezelés alternatívája.

A hányinger és hányás kezelése

A végstádiumú rákos betegeknél gyakori a hányinger és hányás, ami roppant módon legyengíti a betegeket. Lehet magának a betegségnek is következménye, vagy erős gyógyszereknek, erős fájdalomcsillapítás­nak. Hányáscsillapítók vagy tengeribeteg­ség ellen alkalmazott szerek hasznosak le­hetnek tabletta, kúp vagy bőr alá adott in­fúzió formájában.

A székrekedés és hasmenés kezelése

Az ágyhoz kötött és mozgásukban korlá­tozott betegek nagy részére jellemző a székrekedés. Ezt folyadékhiány és hiányos táp­lálkozás is okozhatja, az állapotromlás és az erős ópiátok alkalmazása pedig még tovább fokozza. A többletfolyadék-bevitel és az egyszerű hashajtók alkalmazása javítja a helyzetet.

A hasmenés viszont gyakoribb az előre­haladott AIDS-betegeken, de hasmenés­gátló szerekre, ópiát fájdalomcsillapítókra jól reagál.

Mindkettő nagyon kellemetlen a beteg számára, aki megalázónak érzi, hogy őt ki kell szolgálni, mert önmagát képtelen el­látni. A gyógyszerek feladata a tünetek el­mulasztása, de fontosabb, hogy az ápolók megértsék: a testi „függőség” feszültséget okoz, és segítsenek a betegnek, hogy minél önállóbbnak érezhesse magát.

A légzési elégtelenség kezelése

Haldokló betegeken gyakori a légzési ne­hézség, légzési elégtelenség (különösen elő­rehaladott szív- és tüdőbetegségekben), ami nagyon kellemetlen – a betegnek és a környezetének egyaránt. Pánikrohamot és súlyos szorongást is kiválthat, ami még to­vább fokozza a légzési elégtelenséget. A morfin hatásos kezelés, de ha az alapbeteg­ség a tüdőgyulladás, a légzési elégtelenség csak antibiotikumok adására javul (amivel a fertőzést megszüntetik).

Az oxigénterápia is hasznos lehet, különösen azoknak, akik progresszív szív-tüdőbetegségben szenvednek. Használnak időnként oxigén­sátort is, de gyakrabban inkább csak orr- és szájmaszkot, vagy orrszondán keresztül jut­tatják be az oxigént.

Szorongás és izgatottság kezelése

A haldokló beteg gyakran szorong és izga­tott állapotban van. Sokat segíthet a dol­gok „átbeszélése”, mert a szorongás álta­lában csökken, ha többet tudnak a saját állapotukról. Ezzel csökkenthető a re­ményvesztettség és a feszültség, a bizony­talanság érzése.

Az ópiátok szorongáscsökkentőként is hatnak. Számos más szorongáscsökkentő és nyugtató hatású gyógyszer adható, akár orálisan (szájon át), akár pedig infúzióban.

Bizonyos komplementer gyógymódok-mint a masszázs és aromaterápia, egyálta­lán a testi érintés – jól csökkenthetik a szo­rongást. Egészen egyszerűen ha csak meg­fogjuk a beteg kezét, és így tartjuk egy ide­ig, az már megnyugtató hatású lehet, kevésbé érzi egyedül magát, és csökkenhet a pánik és az izgatottság is.

Sok ember, számos haldokló számára rendkívül fontos a „méltósággal meghalni” érzése, éppen ezért egyik legnagyobb félel­mük a kiszolgáltatottság, és hogy érdemi döntéseiket már nem képesek meghozni. Ez is okozhat szorongást, frusztrációt, és ilyenkor nagyon fontos a családtag vagy ápoló közelsége, hogy e félelmektől meg­szabadítsa, inkább beszéljenek meg min­den apróságot, és biztosítsák arról a bete­get, hogy vágyait, kéréseit megértik, és kö­vetni fogják.

A szorongás másik oka az idegen kör­nyezet

Sokan nem szeretnének kórházi fa­lak között meghalni, sokkal jobb számuk­ra az otthon és szeretteik közelsége. Ha le­hetséges, ezt a kérést is tartsuk tiszteletben, és – ha megtehetjük – térjen haza a haldok­ló beteg.

Sajnos ez nem ritkán gyakorlati szem­pontból nem megoldható, sokan kórház­ban vagy hospice-ban maradnak, mert ott könnyebben megkapják a szükséges orvo­si kezelést, ápolást és gondozást.

Táplálék- és folyadékfelvétel

A beteg ember általában is kevesebbet eszik és iszik. Ez különösen zavaró lehet a hal­dokló környezetének. Mindig a beteg szükségleteit vegyük figyelembe, és ne eről­tessük az étkezést – ha ő nem akarja -, ez kellemetlen lehet a számára. A gyógyítha­tatlan betegségek végstádiumában általá­ban már nem probléma az étvágy hiánya és a csekély étkezés.

Ahogy a haldokló általános állapota romlik, egyszer elérkezik az a pont, amikor már folyadékot is alig, vagy egyáltalán nem kíván. Ez sem okoz különösebb testi prob­lémát. A szomjúságérzést csökkenthetjük az ajkak és az íny benedvesítésével; ehhez pici folyadékmennyiség is elég.

Folyadékot még elfogad a beteg, ha a szi­lárd táplálékot már elutasítja is, bár néha már a folyadékokat sem tolerálja. Ez termé­szetes folyamat.

Felfekvés

Ha a beteg egész nap fekszik, nem mozog, előbb-utóbb fájdalmai lesznek, és a bőrén sebek, ún. felfekvések keletkeznek. Ma már különféle speciálisan kiképzett ágyak és matracok segítik a betegeket és az ápolószemélyzet munkáját is. Fontos a higiénia, a betegek lemosása, a lehetőség szerinti mozgatás. Ezzel valamelyest megelőzhe­tő a felfekvések kialakulása is. A speciáli­san kiképzett ápolószemélyzet minden szempontból fontos, és ebben a felfekvések megelőzésének, kezelésének is jelentős sze­rep jut.

Hogyan tervezzünk?

Bár a haldokló betegek egy része esetleg ké­szít élő végakaratot, amelyben kezelésük­kel kapcsolatos akaratukat rögzítik, a halá­luk bekövetkezte utáni eseményekre vonat­kozóan ebben nem térnek ki. Ez számukra rendkívül nehéz, sok elmélkedésre, gondol­kodásra volna szükség, és ebben a külön­böző vallásoknak már fontos a szerepük. A lelkészek, papok sokat segíthetnek a vég­ső gondolatok összeszedésekor, az utolsó tervek felvázolásakor.

A betegek egy része úgy gondolja, hogy a szervadományozás elhatározása előtt or­vossal is konzultál, mielőtt döntést hoz eb­ben a kérdésben. Természetesen igen sok más fontos kérdésben is dönteni kell, és e tervek készítése, a velük való foglalkozás is növelheti a haldokló beteg biztonságér­zetét.

Másik, kényesnek tűnő kérdés, amit a család és a barátok kerülni próbálnak, a majdani temetés körülményeinek megbe­szélése. Tudjuk, sokan nem kívánnak erről beszélni, de mások örülnek a lehetőségnek, ha ez szóba kerül, és ők dönthetnek saját temetésük felől. Nagyon megnyugtató, ha a haldokló úgy érzi: ebbéli kéréseit akceptálják, és rende­zettnek véli a családdal és a barátokkal szemben is a temetés kérdésének megol­dását.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.