Egészségmegőrzés

Mi szükséges a csonttörés gyógyulásához?

Az emberi test vázrendszerének egyik nagyon fontos része a csontrend­szer. A csont rugalmas szilárdságát meghaladó erőbehatásra törések kelet­keznek, melyek egyébként egészséges csonton jönnek létre. A törések má­sik csoportja a nem kellő rugalmassággal-szilárdsággal rendelkező csont­rendszeren minimális erőbehatásra bekövetkező törések, úgynevezett patológiás törések.

Ezen utóbbi törések két nagy csoportja: az idősebb korban, főleg nőknél bekövetkezett osteoporosis (csontritkulás) talaján létrejött törések, a másik csoportja a jó- vagy rosszindulatú primer csont­daganatok, illetve a szervezet más területén lévő és a csontrendszerben áttétet okozó daganatok minimáltraumára történő csonttörései.

Mik a csontsérülések tünetei?

A törések jellemzői: az adott terület fájdalma, alaki deformitása, kóros irányban lehetséges mozgása, illetve a végtag funkciójának részleges vagy teljes elvesztése.

A bizonyos traumára létrejött ilyen jellegű klinikai kép alapos gyanúját kelti az adott csont törésének, mely után a törés meglétét és annak formá­ját a röntgenfelvétel igazolja. A sérülés bekövetkezte utáni fenti fizikális gyanújelek alapján valamilyen ideiglenes rögzítést kell alkalmazni és a le­hető legrövidebb időn belül a feltételezett törést röntgennel kell bizonyí­tani vagy kizárni.

A törések kezelésének hagyományosan két útja van

Az egyik az úgynevezett konzervatív kezelés, azaz a törés diagnózisa után az elmozdult törtvégek fedett úton történő helyretétele és valamilyen kül­ső – rendszerint gipszkötés – rögzítő eszközzel történő nyugalomba he­lyezése a csont gyógyulásáig.

Mi szükséges a csonttörés gyógyulásához?

A nyugalom és az idő. A töréskezelés másik lehetséges módja a műtéti úton történő helyreté­tel és rögzítés. Évszázadokkal korábbról indult az úgynevezett szakításos törések műtéti úton történő rögzítése. Az utóbbi fél évszázadban az úgy­nevezett operatív töréskezelés világszerte polgárjogot nyert.

Ennek több oka van. Az egyik ok, hogy a konzervatív töréskezelés külső rögzítése mi­nimálisan két ízületet – a törés helyével szomszédos két ízületet – rögzít, mert csak így tudja a törés nyugalmát biztosítani. A több hétig, esetleg hó­napig tartó rögzítés a törés gyógyulását eredményezi ugyan, de a hosszú ideig történő ízületi mozdulatlanság ezek funkcióját hosszú időre káro­síthatja.

Ez jelenti tulajdonképpen a konzervatív töréskezelés hátrányát. A különféle operatív töréskezelések széles körű alkalmazásával az esetek döntő többségében a külső rögzítés elhagyható – hisz a törés nyugalmát a műtét alkalmával behelyezett belső rögzítő anyagok biztosítják -, ezzel a műtétet követő igen rövid időn belül a végtag funkciója helyreáll, hisz az ízületeket a páciens mozgathatja, így mire a csonttörés meggyógyul, a végtag teljes funkcióját visszanyeri.

Mik lehetnek a töréskezelések hátrányai?

Az operatív töréskezelés lehetséges hátránya maga a műtét, annak veszélyeivel, különösen kiemelve a ritkán előforduló, de annál nagyobb gondot okozó gyulladásos szövődményeket. Szinte minden törés kezelésénél e két lehetőség biztosítva van. A traumatológusok sok évtized óta azt a gyakorlatot folytatják, hogy a sérültet tájékoztatják a sérülés mibenlétéről, valamint a terápiás lehetőségekről és a beteget bevonják a döntésbe és vele együtt határoznak a terápiáról.

Ez a gyakorlat találkozott az elmúlt években polgárjogot nyert betegjogi szem­pontokkal is. A bekövetkezett törések gyógyulásával kapcsolatosan sok feltételnek kell adottnak lenni. A pontos diagnózis és a pácienssel megbe­szélt, jó eredménnyel kecsegtető terápiás módszer megválasztása mellett rendkívül fontos szerep jut a gyógytornának, illetve a gyógytornásznak.

Jegyezzük meg! Egy megfelelően beindított terápiás program szinte mindennapjaihoz szükséges a jól vezetett utókezelés, hisz a gyógytornász tudja megértetni a pácienssel az adott törés választott kezelésével kapcsolatos lehetséges és szükséges tornagyakorlatokat és azok végzését.

Mit tehet a beteg?

Fontos a páciens teljes körű felvilágosítása mellett az ő „együttdolgozását” a gyógyulás érdekében, a kezelői oldal részéről mi a különféle terápiás mód­szerekkel csak lehetőséget adunk a gyógyulásra. Tulajdonképpen annak bekövetkezése nagymértékben függ a páciens együttműködésétől.

Természetes azonban, hogy kórházi osztályon a sérültek csak addig fekszenek, amíg a diagnózist követő terápiás ténykedéseket elvégezzük, hisz a csontok gyógyulása hónapokat vesz igénybe, s ez alatt az idő alatt a megfelelő „sínre” tett gyógyulási folyamatnak csak a kezdetén vagyunk.

E folyamat megfelelő irányú és sebességű előrehaladását időközben ellen­őrizni kell. Ezek az ellenőrzések elsősorban a háziorvosokra hárulnak, mi­közben megfelelő időnként a kezelést elkezdő osztály szakemberei kont­rollálják a gyógyulási folyamatot.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.