Éhség kontroll

Hatékony módszerek az édesség utáni sóvárgás leküzdésére!

A módszerek a következők:

  • Megbízható árustól vásároljon gyümölcsöt! Ha érdeklődik, munkatársai és szomszédai valószínűleg tudnak mondani egy eldugott kis zöldségest, ahol ízletes portékát vásá Általában ezek az árusok közvetlenül a helyi termelőktől vásárolnak, és fán érlelt gyümölcsöket árulnak. Ez sokat számít, tehát messzire is érdemes elmenni érte.
  • Legyen kéznél gyümölcs! Ha az ember stresszes, nem akar egy nehezen elkészíthető étellel vacakolni. Valami gyors, könnyen elkészíthető, finom ételre vágyik. Szívességet tesz magának azzal, ha számít erre az emberi vágyra. Előre szeletelje fel a gyümölcsöt, csavarjon rá egy kis citromlevet, hogy ne barnuljon meg, fedje be átlátszó műanyaggal (hogy láthassa), és tartsa a hűtőszekrény elérhető polcán. Tartson mosott szőlőt egy nagy tálban. Tegyen banánt valami olyan helyre, ahol szem előtt lesz. Minél elérhetőbb a friss gyümölcs, annál hajlamosabb lesz megenni.
  • Varázsolja a gyümölcsöket különleges finomsággá! Az ember részben azért kerüli a gyümölcsöket, amikor édesség után sóvárog, mert hiányos alternatívának tűnnek. Fel kell díszítenünk őket! Tegyen egy kis ízesített, zsírmentes joghurtot a gyümölcsre (és esetleg egy mentalevelet is), és máris ínyenc desszertet kap. Pürésítse a gyümölcsöt jégkockákkal és egy kis gyömbérszörppel, és sorbetet kap. Tegyen be két percre a mikrohullámú sütőbe, magas hőmérsékletre almaszeleteket fahéjjal megszórva, és máris kész egy gyors, alacsony kalóriatartalmú, almáspiteszerű finomság.

Sütik

  • Kóstolja meg a fagyasztott gyümölcsöket! Ha télen már kevés friss gyümölcs kapható, jó alternatíva lehet a fagyasztópult. Kóstolta már valaha a fagyasztott gyümölcsöket? Alig kerülnek többe, mint a frissek, és egy kicsit szottyosak, amikor kiolvadnak, de rendkívül édesek és ízletesek, noha nincsenek édesítve. Én szívesen fogyasztok kiolvasztott gyümölcsöket a reggeli müzlivel, túróval vagy joghurttal.
  • Kerülje a zsírmentes édességeket! Néhány süteménygyártó vállalat vagyonokat keres azzal, hogy meglovagolja a jelenlegi zsírmentes divathullámot. És a vevők is egyidejűleg akarnak süteményt enni és lefogyni. De képtelenség, hogy elfogyasztunk egy egész doboznyi csokis süteményt — darabonként 50 kalóriával számolva —, és elvárjuk, hogy fogyjunk, vagy akár csak megőrizzük a súlyunkat. Ez a mágikus gondolkodás a süteménygyártó cég okos marketingjének az eredménye.
  • Elemezze az édességek utáni sóvárgását!

Mi valójában a hangulatunk és édesség fogyasztásunk közötti összefüggés?

Édesség, és ami mögötte van:

  • Fahéjas cukorka után sóvárog? Ez annak a jele, hogy több izgalomra vágyik.
  • Fahéjas keménycukorka után epekedik? Ez azt jelzi, hogy feszültnek és ijedtnek érzi magát. A fahéj felmelegíti a testet, és csökkenti a vérnyomást. Elég érdekes módon a fahéj évszázadokon keresztül a kínai gyógynövénykészítmények alapvető alkotóeleme volt.6
  • Borsmentára vágyik? Ez azt jelenti, hogy fásultnak érzi magát, és szeretne új erőt nyerni az élénk energiából.
  • Kávés cukorka után sóvárog? Ez esetben próbálja átlökdösni magát a kimerültség holtpontján. Miért nem tart egy szusszanásnyi szünetet (vagy ami még jobb, miért nem szundít egy kicsit)?
  • Eleped a földimogyorós grillázsért? Ez frusztrációt jelez azzal kapcsolatban, hogy hiányzik az életéből a szórakozás és a regenerálódás. Emellett egy kis együttérzést és vigaszt is keres.
  • Karamellára vágyik? Talán döntésképtelenséggel küzd. Ez valószínűleg stresszhez vezet, mert nem tudja, melyik lehetőséget válassza.
  • Medvecukor után sóvárog? A medvecukor alapanyaga, az édesgyökér a fahéjhoz hasonlóan már hosszú ideje alapvető kínai orvosság. Szorongásra és stresszre írták elő különösen nőknek. Az édesgyökeret a feszültség csodaszerének tekintik, amely fokozza az energiát. Mivel a rágós ételek enyhítik a stresszt, a hatásosság részben talán az édesgyökér rágós állagában is rejlik.
  • Gumicukor után sóvárog? Ez azt jelenti, hogy számos felelősséggel bűvészkedik, és kénytelen túl sok fontos döntést hozni gyors egymásutánban. Ez a helyzet némi szorongást kelthet önben, de nem olyan sokat, végül is még mindig tele van önbizalommal.
  • Olyan kemény cukorka után epekedik, amelybe beleharaphat? Ez a ropogtatás iránti vágy valami belső stresszt, haragot vagy szorongást jelez.
  • Nyalóka után sóvárog, vagy valami más kemény cukorkára vágyik, amelyet elszopogathat? Ez némi unalmat vagy türelmetlenséget jelez, frusztrációt, amikor azt érzi: „Menjünk már, kezdjük már!” De mivel nem az ön kezében van az irányítás, kénytelen hátradőlni és várni — nem is élvezi ezt a helyzetet, és nem is ért vele egyet.

Nézzen szembe a háttérben rejlő érzelmi problémákkal!

Ha sóvárgásai elemzését követően felfedez bármilyen haragot, stresszt vagy frusztrációt, kérdezze meg magától, hogyan tehet akár csak egyetlen lépést annak érdekében, hogy csillapítsa ezen érzelmek forrását. Van-e valaki, akivel beszélhet, vagy véghez vihet-e valamilyen változást az életében? Ha csökkenti kellemetlen érzelmei forrását, többé nem kell édességek után sóvárognia.

Ne tartson könnyen elérhető vagy jól látható helyen édességet!

Kutatások mutatták ki, hogy bizonyos típusú emberek hajlamosabbak az érzelmi túlevésre, mint mások. Közéjük tartoznak az elhízottak és azok, akik jobban koncentrálnak másokra, mint magukra. Ez a két „típus” hajlamosabb arra, hogy a stresszre vagy érzelmi zaklatottságra válaszul egyen, különösen, ha valami finom étel közvetlenül az orra előtt van.

Nehezítse meg, hogy cukorkát faljon!

Távolítsa el a cukorkákat az otthonából, az autójából vagy az irodájából. Ha van egy üveg cukorka az íróasztalán, az nem jó ötlet, ha eleped az édességekért. Az sem jó ötlet, ha cukorkát tart a kávézóasztalkán, hogy a vendégek tudjanak venni belőle. Tartsa észben, hogy a gyerekeinek és a férjének nincs szükségük cukorkára a házban!Cukorka

A legtöbb édesség után sóvárgó ember, akivel együtt dolgoztam, önmagának szokott cukorkát vásárolni, de azzal magyarázkodik, hogy „a családnak lesz”. Valójában a család egy-két szemet eszik, az édesség után sóvárgó ember pedig 25 darabot. Az ételek utáni elsöprő erejű sóvárgásból való ki-gyógyulásnál nagy lépés, ha őszinték vagyunk magunkkal, és beismerjük az étel vásárlása mögött rejlő motivációt. Ne várjon azzal, hogy a cukorkát majd a szomszédnak adja, ez csak egy újabb racionalizálás. Szabaduljon meg tőle most azonnal! Semmisítse meg!

Csak mérsékelt adagokat engedjen meg magának az édességekből!

Egyadagos kiszerelésben vásároljon cukorkát! A legtöbb élelmiszerüzlet ömlesztve árulja a cukorkákat. Vegyen ki éppen annyit, amennyit egyszerre tervez elfogyasztani, majd tegye vissza a felét a polcra. Ily módon kielégíti a cukorka utáni sóvárgását, de nem esik túlzásba.

Tudatosítsa magában a „mindent vagy semmit”gondolkodást! Jane Hirschmann és Carol Munter közösen írták meg a When Women Stop Hat ing Their Bodies című könyvet. A szerzők szerint, ha a következőt mondjuk magunknak: „Ez az utolsó alkalom, hogy cukorkát ehetek; jobb, ha eleget eszek, hogy megelégedjek, mert soha többé nem lesz rá esélyem”, akkor olyan nagy szorongást keltünk magunkban, hogy szinte biztosan falásrohamunk lesz. Olyan, mintha utoljára látnánk egy szeretett személyt, tehát természetesen a lehető legtöbb időt szeretnénk vele tölteni.

Megerősítések az édességek utáni sóvárgás esetén:

  • Az idő korlátlan erőforrás
  • Elegendő energiám van ahhoz, hogy megvalósítsam minden célom
  • A belső hangommal összhangban élem az életem
  • Bízom benne, hogy az intuícióm utat mutat és irányít
  • Rendjén való, ha regenerálódásra és szórakozásra törekszem
Izabella Langh

Szerző: Langh Izabella

Gyakorló természetgyógyász vagyok. Táplálkozási és  életmód specialista is vagyok, immár 12 éve próbálom az embereket egy egészségesebb életforma felé terelni, egyre több sikerrel.