Fájdalmak diagnózisa

A járás zavara: sántítás és ataxia

A különböző emberek járásának típusában jól megfigyelhető és észrevehető egyéni különbségek vannak. Az átlagtól elütő, tehát abnormisnak tekinthető járás nem mindig kóros elváltozások következménye, hanem nevelés, szokás, testalkat függvénye. Bizonyos megbetegedésekre azonban speciális járási típus vagy néha járási zavar jellemző.

Fontos eldöntenünk, hogy a járás észlelt zavara szimmetrikus-e vagy sem, vagyis a jellegzetesség a két lábra vonatkozik-e, vagy csupán az egyik láb mozgásában mutatkozik eltérés. Utóbbi esetben ugyanis nem annyira járászavarról, mint inkább sántításról beszélünk.

Bármilyen okból ered a sántítás, lényege mindig a kóros alsó végtag kímélése, tehát az, hogy a ránehezedés az egészséges lábra hosszabb ideig tart, mint a lépés a beteg lábbal. Álláskor a kóros oldal kímélése még inkább érvényre jut. Ilyenkor a beteg egészséges oldalára helyezi súlyát. Legsúlyosabb a sántítás akkor, ha a kóros alsó végtag merev, nem hajlik, esetleg már a csípőízületben sem.

A sántító beteg gerince legtöbbször deformált, oly módon, hogy a gerinc a beteg oldal felé konvex tartású, leginkább az ágyéki csigolyák területén, úgy, hogy a törzs az egészséges oldal felé hajlik. Lehetséges azonban fordított helyzet is. Az ágyéki gerinc fixált scoliosisa a lumbális gyökök bántalmát valószínűsíti. A gerinc scoliosisa a beteg előrehajlásakor különösen feltűnő, pl. ischias-szindrómában. A medence is aszimmetriás tartású lehet, legtöbbször a beteg oldalon áll magasabban.

Sántítás

Ha a sántítás abból ered, hogy a beteg óvatosan, csupán lábujjhegyére lép, a láb helyi megbetegedésére lehet gyanúnk, így a talp vagy a lábfej phlegmonéjára, a boka vagy a térdízület megbetegedésére gondolhatunk. A láb izomzatának fájdalma, a csípőízület fájdalma, az ileosacralis ízület megbetegedése, a gerinc megbetegedése, varix, neuritis, köszvény is okozhat sántítást. Egyáltalán nem felel meg azonban a sántítás fogalmának az intermittáló sántításnak nevezett claudicatio intermittens, mely a beteget arra készteti, hogy az érszűkület következtében mozgás közben vagy egyéb megterhelésre létrejött ischaemia által előidézett fájdalom hatására megálljon.

Erősen sántít az ischias-szindrómában szenvedő beteg

Kinyújtott lábát járás közben a csípőízületben nem tudja hajlítani, és nem képes a beteg oldalon ránehezedni alsó végtagjára. Ugyanígy egyenetlen járást, vagyis sántítást okoz a lumbago is, mely az esetek nagy részében szintén discushernia következménye. Sántítást okoz természetesen az egyik alsó végtag bármilyen ortopédiai megbetegedése, megrövidülése, sérülése, rendellenessége.

Nagyfokú sántítást okoz az egyik alsó végtag bénulása, a hemiparesis, mely legtöbbször apoplexia, embolia vagy agyi thrombosisos folyamat következménye, illetve maradványa. A paresises járásra jellemző, hogy a beteg bénult végtagját lépéskor félkörben felemelés nélkül vonszolja előre, vagy lendülettel löki előre, miközben a végtag súrolja a talajt. Hasonló a járás az egyik végtag poliomyelitises vagy más eredetű bénulásakor is. Kétoldali bénulás nem sántítást, hanem paresises járást okoz, mely csak bot vagy mankó segítségével lehetséges úgy, hogy mindkét végtag félkörben vonszolódik, miközben a törzs az éppen nem lépő láb irányába fordul.

A peroneus bénulás

Peroneus bénulás a lábfej lefelé lógatásával jár a beteg oldalon; ennek következtében a lábujjak a láb előremozdításakor súrolják a talajt. Ennek elkerülésére a beteg bénult lábát a csípő és térdízületben nagyobb mértékben hajlítja, mint az egészséges oldalon, és a lábfejet lefelé fordítja. A járás hasonlít a hemiplegias járáshoz, ettől azonban megkülönbözteti a comb magasra emelése és az, hogy míg hemiplegia után a lábujjak érintik inkább a talajt, peroneus bénulásban inkább a lábfej laterális része ér a talajhoz.

A paresises járással néha keveredik, de nemegyszer önálló rendellenességként is előfordul a spasztikus járás. Erre az jellemző, hogy az alsó végtag spasztikus állapota miatt a lépés lassú és fáradságos. Nehézségbe ütközik a végtag felemelése a földről; lépés közben a láb belfelülete súrolja a talajt. Ha a járásnak a talajon nyoma marad, a lábnyom hosszú vonal. Kisfokú spasmus csupán nagyobbá teszi a lépést. E járástípus a paralysis spinalis spastica jellemzője. Harántlaesióban, valamint a sclerosis polyinsularis előrehaladottabb stádiumában a járás spasztikus összetevőjéhez ataxias tényező is társul. A Little-kór spasztikus járását adductor-spasmus következtében „ollójárás” jellemzi, a lábak kereszteződése.

Parkinzonos-beteg járása

A spasztikus járás legsúlyosabb formája a parkinsonos betegek járása. A léptek aprók, a járás csoszogó. A beteg lábujjhegyét nem vagy alig emeli fel a földről. A lassúbb, nagyobb lépteket időnként szapora apró léptek követik, amelyeket a beteg előredőlve nem tud abbahagyni, hogy előre ne essék. Nem tud a beteg hirtelen megállni sem, mert előredől. A parkinsonismus egyéb tünetei (előrehajlott tartás, a kéz pénzszámoló remegése, amimia, nyálazás, fogaskeréktünet stb.) könnyen felismerhetővé teszi ezt az állapotot.

Jellemzi a parkinsonos járást a felső végtag együttmozgásának hiánya is. A felső végtag flexióban és enyhe befelé rotált helyzetben csüng a törzs mellett mozdulatlanul, csupán az ujjak mozognak parkinsonos tremor formájában. A felső végtagok – vagy csupán az egyik felső végtag -együttmozgásának elmaradása járáskor egyébként hypothyreosisban is megfigyelhető, de félszeg vagy modoros egyéneken betegség nélkül is előfordul.

Erősen nehezített azoknak a betegeknek a járása, akik a nyak, a törzs, a gerinc és a comb izmainak tartós, ismeretlen eredetű görcsében szenvednek. E betegek különösen az előrehajlással kapcsolatos mozdulatokra képtelenek.

Csípőficam

Jól felismerhető a világrahozott kétoldali csípőficamban szenvedő beteg kacsázó járása. Ennek alapja az, hogy a betegek nem tudják előre irányuló flexióba hozni combjukat, és ezért minden egyes lépés alkalmával medencéjüket fordítják úgy, hogy az alsó végtag előre mozdítható legyen. A medence jobbra és balra lendítésében a váll azonos irányú mozgása is segít. Ha csak az egyik csípőízületben van luxatio, a mozgás csupán egyoldali és a beteg sántít.

Döcögő, tipegő járása van az osteomalaciában vagy a Paget-kórban szenvedőknek is. A pesplanus okozta csámpás járás is jellegzetes. Ebben az erősen kifelé rotált láb csoszog, a térd enyhén kifelé rotált állapotban állandóan hajlított (túlzása a Chaplinféle jellegzetes járás). A beteg nem lábujjaira nehezedik, hanem elsősorban talpára, még futás közben is.

Azt a járástípust, amely a manökenek vagy általában a magukat kellető nők sajátsága, az jellemzi, hogy a két lábat járás közben egymás elé helyezik. Ha a lábfej előrelépéskor a középvonalon is túlra, az ellenkező oldalra helyeződik (Poetzl-féle járás), ataxia bizonyos formáira gyanakodhatunk, így a homloklebeny tumora által okozott ataxiára.

Ataxia

Az ataxia lényegében nem koordinált akaratlagos mozgás, melyben egy izomcsoport és az antagonista izomcsoport működése összehangolatlan. A koordináció hiánya annak a pályának a zavarából származik, mely az érzést közvetíti a perifériáról a központi idegrendszer magasabb centrumaiba. E pálya fontos területe a kisagy. Általában sensoros ataxiát és cerebelláris ataxiát szoktak elkülöníteni aszerint, hogy az afferens pálya vagy a kisagy bántalmáról van-e szó. Harmadik csoportként funkcionális ataxia lehetősége jön szóba.

Sensoros ataxia

Sensoros ataxia esetében a perifériás érző ingerület a bőr, az izomzat és az ízületek felől, valamint a mélyérzés nem jut el a megfelelő központokig. Erre az ataxiára tehát jellemző, hogy a szem kontrolljával megszűnik, behunyt szemmel azonban fennáll. A perifériás idegek (akut kezdet, zsibbadás, hangyamászásérzés, hypotonus, reflexhiány), a hátsó gyökök (fájdalom, megfelelő anaesthesia, reflexhiány stb.), a gerincvelő hátsó kötegének (anaesthesiák, fokozott reflexek, hypertonus), vagy az agyi centrumoknak a megbetegedése járhat sensoros ataxiával. A cerebelláris ataxia vagy a kisagy megbetegedésének következménye (nystagmus, skandáló beszéd, szédülés, izomatonia, járási zavar) vagy azoké a pályáké, amelyek a kisagyat az agyalappal vagy a gerincvelővel (oldalköteg) kötik össze.

A sensoros ataxia legtípusosabb klinikai formája a tábes dorsalis ataxiája. Erre a Romberg-tüneten kívül az a sajátos járás jellemző, amelynek folyamán a lábfej a szándékoltnál előbbre és magasabbra kerül és magasabbra, illetve laterálisabbra kerül a comb is, végül azonban a lépés kicsi lesz, mert a beteg visszahúzza lábát.

Jellemző tehát a hirtelen előredobott láb

A járás egyébként bizonytalan, és a lépések nem egyenletesek. A betegek ültükből széles alapra állnak fel, szétvetett lábbal, bizonytalanságuk megfordulásnál látszik legjobban és különösen lépcsőn lefelé haladáskor. A tabeses betegek sötétben nem tudnak járni, mert szemük kontrollja, amely a járást megkönnyíti, hiányzik. Kezdődő ataxia úgy vehető észre, hogy a beteget egyenes vonalon járatjuk. Erre nem képes.

Sensoros ataxia jellemzi az anaemia perniciosa funicularis myelosisát is, amelynek, sőt az egész betegségnek, az ataxia első tünete lehet. Néha a hátsó köteg tumora, krónikus sclerosisa is ataxiát okoz. Funicularis myelosisban, amelyet pyramisbántalom és hátsóköteglaesio egyaránt jellemez, az érzészavarok reflexhiánnyal, máskor fokozott reflexekkel, Babinskitünettel járnak együtt, tabès dorsalisban az inreflexek nem válthatók ki és hypotonus jellemzi a klinikai képet, mely egyéb jelekről is felismerhető (a pupilla fénymerevsége stb.). Öröklődő spinalis ataxiában a sensoros ataxia cerebelláris ataxiával szövődik.

Cerebelláris ataxia

Cerebelláris ataxiában nem csupán a végtagok, hanem a törzs mozgása is inkoordinált. A járás tántorgó, szabálytalan, a részegek járására hasonlít. Az ataxia súlyosabb, mint a tabeses ataxia. A járás gyakran teljesen lehetetlen és megkísérlésekor a beteg a földre zuhan. Cerebelláris ataxiában a beteg gyakran csupán egyetlen irányba dől, félremutat, illetve járáskor egy irányba tart.

A Friedreich-féle ataxia

A Friedreich-féle ataxia hereditaria spinalis récessive öröklődő betegség, amelyre ataxia, reflexhiány, izomatrophia, a lábfej túlzott domborulata, scoliosis stb. jellemző. A tünetek a gerincvelő hátsó kötegének, a tractus spinocerebellarisnak, a pyramispályának és a hátsó gyököknek a bántalmából tevődik össze. A betegség mindig fiatalkorban kezdődik és családi, szemben az idősebb korban kezdődő tabesszel. A Marie-féle ataxia hereditaria cerebelláris magának a kisagynak a bántalma, a pyramis és a hátsó köteg ép marad. A betegség később, ifjúkorban indul meg, atrophia nervi opticivel jár. A két betegség talán azonos heredofamiliáris csoport rokon tagja. Ilyen még a Sanger- Brownataxia is.

A cerebelláris ataxia a kisagy tumoraiban, sérüléseiben, vascularis bántalmaiban jön létre, néha encephalitis folyamán. Disséminait sclerosis, cerebelláris tályog és az öregek senilis cerebelláris degenerációba is okozhatja. Gyakori az akut alkoholmérgezés és a krónikus alkoholizmus által fenntartott cerebelláris ataxia.

Cerebelláris ataxia felismerésére alkalmas az asynergia vizsgálata

A különböző ízületek mozgását a beteg nem tudja összehangolni, és ezért egy-egy mozdulat, melyhez több izom munkája szükséges, nem sikerül. Dysmetriának azt a jelenséget nevezzük, hogy a beteg egy-egy szándékolt mozdulatát a célnál nem tudja megállítani. Ha pl. arra szólítjuk fel, hogy ujját helyezze az orrához, az odahelyezett ujj tovább mozog. Jellemző még az adiadochokinesis: a beteg egymás után következő mozdulatokat nem tud végrehajtani. Szándékolt mozdulatok alkalmával nagyhullámú mozgások figyelhetők meg, ez az intentiós tremor, mely elsősorban sclerosis polyinsularisra jellemző.

Az ataxia bizonyos formái a nyúltagy bántalmaiból származhatnak. Az artéria cerebelláris posterior inferior thrombosisa a Wallenbergszindrómát hozza létre. Ataxiát okoz az artéria cerebelláris superior elzáródása is, mely akaratlan mozgásokkal is jár.

Agyi centrumok bántalma mérgek hatására, apoplexia folyamán, choreában, a thalamus opticus bántalma esetében, sclerosis multiplexben okozhat ataxiát. A kiterjedt agyi arteriosclerosis folyamán keletkező ataxia (pozitív Rombergtünet, széles alapú járás vagy apró léptekkel tipegő, bizonytalan járás) részben cerebrális, részben cerebelláris eredetű.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.