Gasztroenterológia

Hepatotrop vírusok fajtái és laboratóriumi vizsgálata

Az elsődlegesen hepatotrop vírusok, a hepatitis A (HAV), a hepatitis B (HBV), a hepatitis C (HCV), a hepatitis Delta (HDV) és a hepatitis E vírus (HEV) dominálóan a hepatocitákban szaporodnak.

Az általuk okozott akut májgyulladás a csupán enzimeltéréssel járó enyhe lefolyású betegségtől a fulmináns formáig terjedhet. Jelen ismereteink szerint krónikussá csak a HBV-, HCV- és a HDV-fertőzések válhatnak. A transzfúziókkal összefüggő hepatitisek és a fulmináns esetek egy részében újabb hepatotrop vírusokat izoláltak, azonban ezek patogenetikai szerepe és rendszertani helye ma még nem tisztázott.

Ide tartoznak a hepatitis G, a TT és a SEN-vírusok. Szisztémás fertőzés részjelenségeként hepatitist okozhatnak még a Cytomegalovírus (CMV), az Epstein-Barr (EBV) és a Herpes simplex vírusok (HSV-1, 2). Ezeket a kórokozókat szekunder hepatotrop vírusoknak nevezik.

Diagnosztikai módszerek

A vírushepatitis diagnózisának felállítása klinikai, biokémiai, hisztológiai, szerológiai és molekuláris vizsgálatok alapján történhet. A laboratóriumi módszereknek a biokémiai, szerológiai és molekuláris diagnosztikában van szerepe.

A vírusfertőzés patogenezise

A hepatotrop vírusok dezoxiribonukleinsavból (DNS) vagy ribonukleinsavból (RNS) és fehérjékből (burokfehérjék, enzimek) épülnek fel. Önálló életre, osztódásra, önmaguk szaporítására hiányos felépítésük miatt alkalmatlanok.

Biokémiai vizsgálatok

Vírushepatitisre nem specifikusak. A krónikus vírushepatitises betegek szűrésére az ALT/GPT a legelterjedtebben használt biokémiai paraméter. Az ALT-szint változása azonban nem jelzi megbízhatóan a szövettani átépülés fokát és a betegség klinikai kimenetelét.

Egyrészt normál tartománya életkortól és nemtől függően változó, másrészt a krónikus HCV fertőzöttek kb. 20%-ában annak ellenére tartósan alacsony értékű (nem haladja meg a normál értékhatár felső szintjének kétszeresét), hogy a betegek 0,3-10%-ában már májcirrhosis alakult ki. Ezért a krónikus vírushepatitises betegek antivirális kezelése előtt – normális ALT-szint esetén – májbiopszia elvégzése szükséges, mert csak ez nyújt valós információt a máj állapotáról.

Szerológiai vizsgálatok

Ezekkel a vizsgálatokkal a vírus valamely antigénként szereplő részecskéjét (direkt tesztek) és az ellene képződött IgM- vagy IgG-típusú antitesteket (indirekt tesztek) lehet kimutatni szérumból, egyes vírusantigéneket pedig szövettani mintából is. Az antigén-ellenanyagkötődést radioaktív izotópokkal, enzimekkel, vagy fluoreszcens és kemilumineszcens jelölésekkel lehet vizsgálni.

A hepatitisvírusok rutin diagnosztikájában az enzimatikus módszerek terjedtek el (enzim immunoassay: EIA, microparticle immunoassay: MEIA, enzim linked immunosorbent assay: ELISA), amelyek kivitelezése egyszerű, automatizálhatok, nagyszámú minta egyidejű mérésére alkalmasak, és ezáltal költséghatékonyak.

A vírushepatitisek nagy részében az akut fertőzés fennállását a kórokozóspecifikus IgM-ellenanyagpozitivitás igazolja, amely változó időtartamig, általában 1-3 hónapig mutatható ki a szérumból. Az IgG-típusú ellenanyagmérés a fogékonyság, az átvészeltség és a védettség kérdésének eldöntésére alkalmas. Ezt főleg epidemiológiai és szűrővizsgálatokra használják. Az aktív fertőzést azonban legbiztosabban a pozitív vírusnukleinsav-eredmény igazolja.

Molekuláris diagnosztikai vizsgálatok

Lényege a vírusnukleinsav géntechnológiai módszerekkel történő vizsgálata, amelyek alapja a polimeráz láncreakció (PCR) és a különböző hibridizációs technikák. Ezekkel a módszerekkel lehetséges a hepatitisvírusok direkt kimutatása, szerkezetük analízise, mennyiségi meghatározásuk és az antivirális terápia eredményének követése.

A vírushepatitisek molekuláris diagnosztikájában alkalmazott módszerek a következők:

  • Polimeráz láncreakció (PCR.)
  • DNS genom PCR (alap reakció)
  • RNS genom reverz-transzkriptáz PCR (RT-PCR)
  • Nested (kettős) PCR (nested-PCR)
  • Jel-amplifikációs, „branched” RNS-DNS módszer (bRNS; bDNS)
  • Hibridizáció: DNS-chip módszer

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.