Koleszterin

11 dolog amitől biztos szívbeteg leszel, orvosi tanulmány alapján [2020]

Képzeljük el, hogy szervizbe visszük az autónkat, de csak az olajszintet ellenőriztetjük rajta, semmi mást. Ennek nincs sok értelme, nem igaz? Pedig lényegében ugyanezt tesszük, ha kizárólag a koleszterinszint alapján próbáljuk felmérni artériáink egészségét. Tény, hogy ez az érték jól jelzi a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ám messze nem mutat meg mindent. Sőt minden második szívbetegnek teljesen normális lehet a koleszterinszintje.

Akkor hát mi számít még?

A kutatók egyre inkább képesek válaszokat találni erre a kérdésre, és egy sor más tényező szerepére derítenek fényt, a vér különböző összetevőitől, például a C-reaktív fehérjétől és az interleukin-18-tól kezdve az ember lelkiállapotán át egészen lábának a hosszáig.

Néha úgy tűnik, a szív- és érrendszeri betegségek rizikótényezőinek és markereinek száma gombamód szaporodik. Ma már olyan sok van belőlük, hogy egy tanulmányban azt olvashatjuk: az amerikai felnőttek csupán 18 százalékánál nem áll fenn a szívbetegség egyetlen kockázati tényezője sem. Ha valakinél csupán egy tényező hat, viszonylag csekély a betegség valószínűsége (persze ez az adott tényezőtől is függ). Ám ha egynél több is tetten érhető, a veszély már jóval nagyobb. Ez a szinergizmusnak nevezett jelenség azt jelenti, hogy a teljes kockázat nagyobb – és sokkal veszélyesebb -, mint az egyes elemek összege.

A kórókozók, baktériumok kárt tesznek a szervezetben!
A kórókozók, baktériumok kárt tesznek a szervezetben!

Képzeljük el a plakk-képződést olyan folyamatként, amelyet egész sor kapcsoló szabályoz. A magas koleszterinszint csak egy ezek közül. Az alábbiakban 11 további kapcsolót ismerhetünk meg, s azt is megtudjuk, miként „kapcsolhatjuk ki” őket. Az egyes tényezők részletezése külön cikkekben történik. Keresse ezek az írásokat is oldalunkon!

Nem is gondoltuk volna ,de a depresszió ugyanolyan hatással van a szívbetegségre, mint a dohányzás.
Nem is gondoltuk volna ,de a depresszió ugyanolyan hatással van a szívbetegségre, mint a dohányzás.

 A 10+1 kritikus tényező

  1. Nitrogén-monoxid: Ha az artériák fala nem ter­mel elég NO-t, a tépőzárhoz válik hasonlatossá, s úgy vonzza a vérben keringő „szemetet”, mint tépőzár a szöszöket.
  1. Gyulladás és C-reaktív fehérje: Az orvosok azt gyanítják, hogy a gyulladás a magas koleszterinszintnél is jelentősebb rizikófaktor a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából.
  2. Kórokozók: A baktériumok és vírusok ál­talános immunreakciót válta­nak ki, és ez kárt tehet az ar­tériákban. Egyes kórokozók további károkat is tehetnek.
  3. Homocisztein: Egy vizsgálat során a legma­gasabb homocisztein-szintű személyek szívinfarktus-koc­kázatát kétszer akkorának ta­lálták, mint a legalacsonyabb szintűekét.
  4. Metabolikus szindróma és cukorbetegség: Dr. Gerald Reaven szerint a metabolikus szindróma idézheti elő az összes szív­infarktusnak legalább a felét.
  5. Magas vérnyomás: A magas vérnyomás károsítja az artériákat, és a sérült artériákban könnyebben képződnek plakkok.
  6. Depresszió: Kimutatták, hogy a depresszió legalább olyan veszélyes a szívre, mint a dohányzás vagy a magas vérnyomás.
  7. Húgysav: A kutatók feltételezik, hogy a köszvényt jelző magas húgysavszint szív­betegségre is utalhat.
  8. A pajzsmirigy csökkent működése: A legfrissebb kutatások szerint a pajzsmirigy kis­mértékű csökkent műkö­dése is jelentős rizikóté­nyező a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából.
  9. Vastúltengés: A vastúltengés csökkenti egy az LDL oxidációjának gátlá­sában részt vevő antioxidáns szintjét.
  10. Fibrinogén: Ez a fehérje sűrűvé és raga­csossá teszi a vért, ami nagyon nem jó az artériáknak.

+1. Egyéb rizikófaktorok: pl. alacsony magnéziumszint, megnövekedett oxidatív terhelés, nyaki artéria falának vastagsága.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.