• betegség
• magas vérnyomás

A magas vérnyomás betegség rizikótényezői

Vannak bizonyos tényezők, melyek elősegíthetik egy-egy betegség kialakulását, vagy szerepet játszanak annak fenntartásában. Ezeket a tényezőket nevezzük rizikótényezőknek. Egy vagy több rizikótényező esetén a hipertónia esetleg korábbi életkorban jelent­kezik, esetleg súlyosabb formában, de a meglévő betegség kezelését, annak hatékonyságát is nagy­mértékben befolyásolják.

A rizikótényezők meg­szüntetésével a magas vérnyomás súlyossága mérsék­lődik, esetleg meg is szűnik a betegség. Ezekről a rizikótényezőkről (elhízás, alkoholfogyasztás, sófogyasztás, testmozgás hiánya és stressz) olvashatunk.

Elhízás

Az elhízás kialakulásában döntő szerepet játszanak az örökletes-, a hormonális- (anyagcserét érintő hor­monok), az idegrendszeri- (étvágyközpont működése), a környezeti- (táplálkozási szokások) és pszichés- (lelki eredetű „túlevés”) tényezők. Túlsúlyos állapotban megnő az erek ellenállása, és ezzel párhuzamosan a vegetatív idegrendszerben a szimpatikus idegrendszeri aktivitás is fokozódik. Ezekhez társul az izom- és zsírszövet anyagcserezavara, melynek révén az inzulin vércukorszintet csökkentő hatása kevésbé érvényesül (inzulinrezisztencia).

Elhízás keletkezik, ha a táplálékfelvétel növekedésé­hez az energialeadás csökkenése társul. A túlsúly az egyik legfontosabb kockázati tényező a magas vérnyomás – betegség kialakulásában, illetve annak fennmara­dásában. A túlsúlyosság mértékét a testtömegindex-szel (BMI — body mass index) jellemezzük, amit a 19. században Quetelet és Kaupp írtak le először. Értekét úgy számoljuk, hogy a testsúly (kg) értékét elosztjuk a test­magasság (m) négyzetének értékével.

Például egy 160 cm magas, 50 kg testsúlyú egyén BMI értéke:

50 kg/ 1,6² = 50 kg/1,60X1,60 = 19,5 kg/m²

• BMI = 18-24,9 normális testsúly
• BMI = 25-29,9 túlsúlyos
• BMI > 30 elhízott

Ezek a kategóriák népen­ként különbözőek, hiszen a magasabb termetű népek test­tömegindexe kisebb. Ázsiában a túlsúlyosság határa 22, az el­hízás 25 kg/m²-nél kezdődik.

Az emelkedett vérnyomásérték túlsúlyosakban több mint kétszer olyan gyakori, mint minden egyéb tényezőben (kor, nem, életmód stb.) azonos, de nor­mális testsúlyú egyénekben. Még nagyobb arányú a hipertónia előfordulása azokban, akikben a felesleges zsírszövet a csípő, illetve a has területén jelenik meg (ún. alma-típusú elhízás).

A has­körfogat mérése

A túlsúlyosság legegyszerűbb jelzője a has­körfogat mérése. A haskörfogatot a legalsó borda és a medencecsont közti távolság felező vonalában kell mérni kilégzés állapotában. Ha férfiak esetén a 102, nők esetén a 88 cm-t meghaladó értéket mérünk, biztosan túlsúly véleményezhető. Normális a 94 cm-nél, illetve 80 cm-nél kisebb haskörfogat.

A minden­napi gyakorlatban is jól használható mértékegység az 1 cm haskörfogat változás  1 kg testsúlyváltozás. Ezt gyakran használjuk nagyfokban túlsúlyos egyének esetén is, amikor a mindennapokban használatos mér­legekkel nem tudjuk pontosan követni a testsúly vál­tozását. A túlsúly – kövérség – a hipertónia egyik leg­fontosabb kockázati tényezője.

A csípőkörfogat mérése

A csípőkörfogat mérését a csípő legnagyobb dom­borulatánál kell végezni. Ha a has/csípő hányados férfiakban a 0,95-nél, nőkben 0,80-nál több, akkor hasi típusú elhízás állapítható meg.

Alkoholfogyasztás

Az alkoholfogyasztás és a magas vérnyomás közötti kapcsolat a népesség-megbetegedési (epidemiológiai) felmérésekből már a hatvanas évek közepétől ismert. Tény, hogy a napi kis mennyiségű alkoholt (1-2 dl bor) fogyasztók körében ritkább a magas vérnyomás-, a szív- és keringési betegség okozta halálozás, mint az alkoholt egyáltalán nem fogyasztókban, azonban a napi 50 g-nál több alkohol fogyasztása biztosan emeli a vérnyomást.

Kiemelt jelentőségű, hogy rendszeres alkoholfogyasztók között az agyvérzés sokkal gyakoribb. Az alkoholt tartalmazó italokat rendszere­sen és nagymértékben fogyasztók jóval, nagyobb való­színűséggel lesznek hipertóniások, mint az átlagos mennyiséget fogyasztók. Biztosan tudjuk, hogy az alkoholfogyasztás mérséklése csökkenti a vérnyomást a korábban rendszeres alkoholfogyasztókban.

Sófogyasztás

Epidemiológiai felmérések és klinikai adatok is alátá­masztják, hogy a táplálkozással bevitt nátrium és a vér­nyomásérték között összefüggés van. A „nátrium­érzékenység” elsősorban – egyelőre nem pontosan azonosított – genetikai kóddal áll összefüggésben.

Ez azt jelenti, hogy a sóérzékeny egyénekben (hipertóniások 60%-a) a magas nátriumtartalmú kony­hasó használata magas vérnyomás – betegséghez veze­thet. Miután az ún. sóérzékenység kimutatása csak bonyolult vizsgálatokkal lehetséges, a sófogyasztás mérséklése általánosan ajánlott. Az átlagos sófogyasztás az iparilag fejlett országok­ban sajnálatosan naponta 10 g, ami megközelítően 4 g nátriumot tartalmaz (1 g só = 400 mg nátrium).

Testmozgás hiánya

A fizikai munka során a perctérfogat (1 perc alatt a szív­ből kipumpált vér mennyisége) növekedése élettani jelenség, ez együtt jár a vérnyomás átmeneti emelkedé­sével. Ez a vérnyomásemelkedés hipertóniás betegek­ben kifejezettebb és tartósabb. Oka az, hogy a hipertó­niások ereinek ellenállása már nyugalomban is fokozott, s a terhelés után nem képes az egészséges szabályozás­nak megfelelő sebességgel csökkenni. Ennek megfele­lően hosszabb ideig emelkedett marad a vérnyomás, elsősorban a diasztolés érték.

A rendszeres fizikai aktivitás, a testmozgás kedvező hatású a hipertónia megelőzésében és kezelésében egyaránt. Közismert, hogy a rendszeres testmozgást végzők között később kezdődik a hipertónia, mint a korban, nemben és egyebekben hasonló összetételű, mozgásszegény népesség körében. A gyors izom­összehúzódásai, elernyedéssel járó mozgások (gyalog­lás, futás, kerékpározás) során felszabaduló értágító anyagok csökkentik a vér­nyomást, és a magas vérnyomás – betegség kialaku­lásának kockázatát.

Stressz

A fogalom alatt ma általában az idegfeszültséget okozó tényezők összességét értjük. Jóllehet önma­gában a stressz nem betegség, azonban a tartós ideg­feszültség betegséghez vezethet. A stressz olyan esemény mely a szervezet alkalmazkodóképességét túlságosan igénybe veszi.

Különösen fontos, hogy a tartós feszültségeket tudatosan oldjuk. Erre nem­egyszer csak hosszas pszichoterápiás kezeléssel, autogén gyakorlatok megtanulásával, progresszív izomgyakorlatokkal, esetleg jógával illetve meditá­ciós technika elsajátításával nyílik lehetőség.

Pozitív stresszélmények (sikeres munka, sza­badidő, életörömök, jólét) ritkábban, míg negatív hatások (családi, munkahelyi megoldatlan szituációk, szorongás) gyakrabban okoznak tartósan emelkedett vérnyomást. A negatív stressz hatására a szimpa­tikus vegetatív idegrendszer tartós izgalmi állapotba kerül, tartósan emelkedik a mellékveséből származó adrenalin és noradrenalin vérszintje. Ezekről ismert, hogy igen erőteljes érösszehúzó anyagok, emelik a vérnyomást és a vércukorszintet is.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.