A magasvérnyomás helyes étrenddel kezelhető?
Régen….
A gyűjtögető, vadászó, halászó, de még a kezdetleges földművelő életmódot folytató ember is lényegesen kevesebbet evett, mint amennyit mi fogyasztunk egyszerűen azért, mert nem tudott többet begyűjteni vagy előállítani. E kevés megszerzése azonban lényegesen több izommunkát követelt meg, mint amit ma egy fizikai dolgozó kevés kivételt nem tekintve teljesít.
És ma…
Őseink ennek megfelelően lényegesen soványabbak voltak. Nos, a mai statisztikák egyértelműen bizonyítják, hogy a testsúly és a vérnyomás között igen szoros összefüggés van: minél kövérebb valaki, általában annál magasabb a vérnyomása. Ez természetesen a lakosság egészére vonatkozó törvényszerűség, és nem feltétlenül vonatkozik mindenkire, hiszen ismerünk olyan kövér egyéneket, kiknek életük végéig sem emelkedik a vérnyomásuk, és vannak sovány, súlyos hipertóniában szenvedő emberek is.
Nagy általánosságban azonban érvényes ez a törvény, és ezt támasztja alá az a megfigyelés is, hogy a magas vérnyomás különösen gyakori azokban az országokban, ahol feltűnően sok a kövér ember (pl. Hollandiában), míg pl. a mediterrán országokban (Görögország, Olaszország), ahol az emberek inkább inasak, sokkal ritkábban fordul elő hipertónia. Az is közismert, hogy fogyókúra igen jelentősen csökkentheti a vérnyomást, és nagyon sok beteg hipertóniáját gyógyszerek nélkül is rendezni lehet kellően erélyes, testsúlycsökkentő diétával.
Táplálkozás minősége
Biztosra vehető, hogy a kezdetleges körülmények között élő emberek táplálkozása minőségileg is különbözött a mai étkezési szokásainktól. Részben ásatások tanulmányozása, részben a még fellelhető, őseinkhez hasonló életmódot folytató népcsoportok táplálékainak analízise azt mutatta, hogy őseink sokkal több növényi eredetű táplálékot fogyasztottak, és azok rosttartalma az egyszerűbb elkészítés miatt sokkal nagyobb volt, másrészt a bevitt energia (kalória) sokkal kisebb hányada származott a zsír fogyasztásából.
Zsírfogyasztás
Nyilvánvalóan befolyásolja a vérnyomást, hiszen láttuk, hogy minél kövérebb valaki, általában annál magasabb a vérnyomása, a táplálék zsírtartalmának és a különböző zsiradékok egymáshoz viszonyított arányának nagy szerepe van az érelmeszesedés kialakulásában, ez utóbbi pedig a magasvérnyomás-betegség egyik legfontosabb szövődménye.
- A libidó csökkenése és okai
- A szexuális fejlődés visszamaradásának okai
- Vizelési panaszok okai
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Fehérjék
Fogyasztásának jelentőségével japán szerzők foglalkoztak, és megállapították, hogy a túlzott fehérjefogyasztás növelheti a vérnyomást, olasz szerzők pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a fokozott fehérjebevitel ártalmas lehet a vesére, különösen, ha valamilyen betegség (pl. hipertónia, cukorbetegség) már károsította a veséket.
Szénhidrátok
Fogyasztásával kapcsolatban azt állapították meg, hogy az ún. egyszerű szénhidrátok (cukrok) mértéktelen fogyasztása, ami sajnos jellemző korunk „fejlett” társadalmára nagymértékben elősegíti az elhízást, így szerepet játszhat a hipertónia kialakulásában. A cukorbetegség melynek legtöbbször szintén a túlzott cukorfogyasztás és elhízás az oka ugyancsak hajlamosít magas vérnyomásra
A táplálék sótartalmának jelentősége
A magasvérnyomás-betegség közvetlen okait kutatva a tudósok nagyon sok, részben közvetlenül is bizonyítható adatot találtak a táplálék sótartalmának jelentőségéről. Már a század elején felismerte két francia orvos, Ambard és Beaujard (ejtsd: bózsár), hogy sószegény étrenddel csökkenteni lehet a betegek vérnyomását/Felfedezésüket sokáig nem alkalmazták és teljesen elfelejtették, mígnem egy amerikai orvos, Kempner a harmincas években bevezette az ún. rizsdiétát a magasvérnyomás-betegség kezelésében.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.