Szívbillentyű beültetés és fajtái
A billentyűimplantáció az egyik leggyakrabban végzett szívsebészeti beavatkozás, amelynek terén a szakma már rengeteg tapasztalatot szerzett, a beteg azonban továbbra is magas kockázatnak van kitéve, főleg ha egynél több billentyű érintett, vagy ha egyidejűleg koszorúér betegség is jelen van.
Új billentyű beültetése helyett amennyiben lehetséges kedvezőbb az eredeti megtartása és plasztikázása, a reménytelen esetekben azonban nem érdemes ehhez ragaszkodni. A mitrális billentyű betegségei esetén sok esetben elegendő a billentyűplasztika, az aortabillentyű érintettségekor azonban az esetek döntő többségében billentyűcserére van szükség.
A billentyűműtét előtt a sebészek gyakran végeznek még egy „biztonsági” angiográfiát a koszorúér betegségre hajlamos egyéneknél (negyven év fölötti férfiaknál és ötven fölötti nőknél), az utóbbi fennállása ugyanis emeli a műtéti beavatkozás kockázatát.
Fontos a koszorúerek állapotának ismerete azért is, hogy indokolt esetben a két műtétet egy ülésben elvégezhessék, ha már egyszer a billentyű miatt fel kell nyitni a mellkast, miért ne történhetne „egy füst alatt” bypass vagy angioplasztika is? A két beavatkozás egy nagy műtétben való egyesítése a betegre nézve is kevesebb (kb. feleakkora) kockázatot jelent, mint a két ülésben, két feltárásból végrehajtott beavatkozás.
Szívbillentyű kitől származhat?
Ha billentyűcserére kerül sor, a beültetett billentyű származhat emberből (homograft), állatból (heterograft), vagy lehet szintetikus, ún. Mechanikus protézis is. Az emberi billentyűk sajnos csak nagyon korlátozottan hozzáférhetőek, az állati és a műanyag protézisek azonban minden mennyiségben, méretben és formában rendelkezésre állnak.
Hogy kinél melyik típus kerül beültetésre, az több tényező függvénye; a választásban nemegyszer olyan szempontokat is figyelembe kell venni, mint pl. a vallási hovatartozás. Egy hindu beteg valószínűleg inkább meghalna, semmint azzal a tudattal éljen, hogy egy tehén szívbillentyűjét viseli, egy ortodox zsidó pedig hasonlóképpen nem kívánna magában hordani sertésből származó szövetet.
Mechanikus billentyűk
Az egyéni igényekhez a mechanikus billentyűk illeszthetők a legjobban, ezek ugyanis számtalan típusban és formában léteznek. Elnevezésük vagy a gyártó cég, vagy a tervezést végző mérnök sebész neve alapján történik, így létezik pl. az ún. St. Jude’s billentyű, amely a tervező kórház nevét viseli, vagy az ún. Bjork-Shiley és Carpentier-Edwards, amelyek kettős neve a tervező sebész és mérnök kooperációját tükrözi.
Csak az érdekesség kedvéért: az igen tartós St. Jude’s billentyű rendkívül nagy költségek árán előállítható grafitfelületből és az alatta lévő ún. pirolitikus szénből áll, így ára a több ezer dollárt is meghaladja.
Felkészülés a beültetésre
Mielőtt a billentyűket beültetik, számos ellenőrző lépésen kell átmenniük, hogy megbizonyosodjanak az emberi szervezettel való összeférhetőségükről, és hogy kiküszöböljék az olyan hibákat, mint amilyen például egyszer a Bjork Shiley billentyűkkel történt.
Az utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy az 1980-as években több, ezt a billentyűt viselő beteg hirtelen halála kapcsán figyeltek fel arra, hogy a billentyű két rétege elvált egymástól akárcsak egy szaftos katasztrófafilmben a repülőgépszárnyak és kiszámíthatatlanná tette a billentyűn keresztülfolyó véráramlást. A gyártási folyamatot természetesen azonnal korrigálták, hogy több hasonló eset ne fordulhasson elő, és a billentyűket egyrétegűvé tették, de az áldozatok életét már nem adhatták vissza.
Állati szövetekből származó billentyűk
Általánosságban elmondható, hogy az állati billentyűk szövet barátabbak, az eredeti anatómiai viszonyoknak jobban megfelelnek, és a rajtuk átáramló vérben jóval kisebb a vörösvértestek károsodásának veszélye, tartósságukat tekintve azonban nem érik el a mechanikus billentyűkét; 8-10 év alatt olyan mértékben károsodnak, hogy új billentyű beültetése válik szükségessé.
A mechanikus billentyűk hátránya, hogy a szervezet számára idegen felületet jelentenek, amelyeken a vörösvértestek igen nagy súrlódásnak, roncsolódásnak vannak kitéve, és amelyeken éppen ezért elkerülhetetlenül beindul a véralvadás. A beteg számára ez annyit jelent, hogy a billentyűtrombózis megelőzése céljából egész életében warfarint kell szednie, melynek dózisát ezúttal is az INR függvényében állapítják meg. Műbillentyűt viselő betegek esetén az INR javasolt értéke 2,53,5.
Esettanulmány - Billentyűpanaszok
Mivel az egészségét becsülő, józan gondolkodású ember volt, nem sokat teketóriázott panaszaival felkereste családorvosát. Az orvos figyelmesen végighallgatta, majd fizikálisan is megvizsgálta. A hangos szisztolés zörej alapján, amit a sztetoszkóppal hallott, nem volt nehéz rájönnie, hogy aortasztenózisról van szó.
Előkereste Mitchell legutóbbi kontrollvizsgálatának eredményét, amely két évvel azelőtt készült, hogy lássa, a zörej korábban is jelen volt-e már. A kórlapon az állt, hogy halk surranás az aortabillentyű fölött korábban is hallható volt, ennek ereje azonban nem érte el azt a szintet, hogy szívultrahang vizsgálat végzése lett volna indokolt, tünetek pedig egyáltalán nem voltak.
„Úgy tűnik, a szív egyik billentyűje erősen beszűkült; a hallgatózási lelet és a tünetek is erre utalnak. Szükség van még néhány megerősítő vizsgálatra, de a diagnózist nagy bizonyossággal most is kimondhatom.”
Az orvosnak igaza volt a szívultrahang igazolta az aortasztenózist. Az aortabillentyű területe nyitott állapotban is maximum 0,7 cm2 volt, a normális 34 cm2 helyett. Ez a kis nyílás nyugalomban még megfelelő vérellátást biztosított, fizikai terhelés végzéséhez azonban már nem volt elegendő. Mitchell érdeklődött, van-e esélye annak, hogy állapota gyógyszeres kezelés hatására rendeződjön, az orvos azonban egyértelmű „nem”-mel válaszolt.
Azon kívül, hogy a billentyűbetegségek gyógyításában a gyógyszereknek mondhatni semmilyen terápiás jelentőségük nincs, a súlyos aortasztenózisban szenvedő betegek esetében bizonyos szívgyógyszerek szigorúan ellenjavalltak, mivel a tünetek romlását idézhetik elő. Ilyenek például az angiotenzinkonvertáz enzim bénítói (az ún. ACE-gátlók), az angiotenzinreceptor blokkolók (ARB-szerek) vagy a kalciumcsatorna-blokkolók (mint pl. a nifedipin vagy az amlodipin). Az ilyen esetek megoldására tehát az egyetlen lehetőség a műtét.
A tünetek megjelenését követő egy hónapon belül Mitchell sikeres billentyűműtéten esett át előtte koronária-angiográfián, de a koszorúerei rendben voltak, az aortabillentyűjét bioprosztatikusra cserélték. A műtét után hat-héttel már javában edzett, és rótta új, 5 km-es távjait.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.