A szervezet természetes védőbástyája: az immunrendszer

Biztosan ismer olyan családot, ahol az egyik gyerek lépten-nyomon elkap valamit, míg a testvérei megfázni is ritkán szoktak. Még­hozzá úgy, hogy egy szobában alszanak, ugyanazt eszik, és ugyanabba az iskolába járnak. Sokszor a helyzet nem változik az illető felnőttkorában sem: jóval több­ször beteg, mint a hozzátartozói.

Miért van az, hogy egyesek sebezhetőbbek, ho­lott a kórokozók támadásainak mindenki ki van téve?

Mindannyian elvágjuk néha a kezünket éles tárgyakkal, megpuszilunk embereket, akik influenzavírust hordoznak, megérintünk felületeket, amelyeket mikrobák borítanak. Mégis csupán néhányan fertőződnek meg, kapják el az influenzát, betegszenek le.

Jegyezzük meg! A veszélyek ellen a szervezet komplex „szerkezettel”, az immunrendszerrel védekezik. Ez, akár egy igazi hadsereg, különböző egységekbe szerveződik, ame­lyek együttműködnek, bár megvan a maguk egyedi működési területe.

Ha rendeltetésszerűen funkcionálnak, ezek a részegységek védelmet nyújtanak a fertőző mikroorganizmusok mindennapos bombázásai közepette. Sőt ezeket a támadásokat az ember általában észre sem veszi, mert immunrendszere annyira automatizált és hatékony.

A szervezet védőbástyái

  1. Az első védelmi vonalat a természetes immunitás, a velünk született immunitás jelenti. A katonai hasonlatnál maradva ez lenne a tengerészet vagy a parti őrség. Idetar­tozik a bőr, a nyálkahártya, a gyulladásos reakciók és a toxikus vegyületeket tar­talmazó váladékok, amelyek elpusztítják a betolakodó mikroorganizmusokat. A haderőnek ez a része leggyakrabban baktériumokkal és vírusokkal találkozik.
  2. Az adaptív vagy szerzett immunitás a második védelmi vonal, amely az idegen anyagokkal (antigénekkel) való találkozás során alakul ki. Ez leginkább jól szervezett nemzeti hadseregre hasonlít. A szerzett immunitás a mikrobák inváziójára úgy reagál, hogy a fehérvérsejtek csapataiból harcoló sejteket képez ki, és fel­fegyverezve küldi őket csatába a mikroorganizmusok ellen. Az immunrend­szernek ez a része a válaszreakció során alkalmazkodik a konkrét támadóhoz. A folyamat igen összetett, ezért az adaptív immunitás általában lassabban, napok, hetek alatt fejti ki hatását.
  3. A harmadik védőbástya a nyirokrendszer, amely folyamatosan dolgozva kiszűri a baktériumokat, a kóros sejteket és más idegen elemeket a nyirokból. Hadászati szempontból ez tölti be a polgári védelem szerepét.

A szervezet alapvető védelmi mechanizmusainak áttekintése után azoknak a részelemeknek az ismertetése következik, amelyek felépítik ezeket az általános rendszereket. Jöjjön először a természetes immunitás.

Miből áll össze a természetes immunitás?

A velünk született fizikai és kémiai védelmi vonalak folyamatosan működő, automatikus védekezést biztosítanak.

Bőr. Ha ép, azaz nincs berepedve vagy megkarcolva, a bőr valószínűleg a leg­hatékonyabb fegyver az idegen mikroorganizmusok ellen. A bőr nyújtotta ol­talmat különböző mirigyek váladékai fokozzák, amelyek a baktériumokra nézve mérgező vegyületeket tartalmaznak.

Szem. A könny szó szerint kimossa a mikrobákat, ezenfelül baktériumölő enzim található benne.

Száj. A nyál szintén képes elpusztítani egyes baktériumokat.

Orr. Az orr nyálkával borított szőrszálai segítenek csapdába ejteni a porsze­mekkel bejutó mikroorganizmusokat, amelyek a tüsszentés során távoznak.

Légutak. A tüdőhöz vezető légutakat borító sejtek ragadós váladékot ter­melnek, amely „elfogja” a betolakodó mikrobákat. Ezután a sejtek apró nyúlvá­nyai, csillói az idegen anyagokat a tüdőből kifelé, felfelé hajtják a torokba, ahonnan köhögéssel távolítjuk el őket. Ez megakadályozza, hogy a kórokozók a tüdőbe jussanak, ahol a meleg, nedves környezetben elszaporodnának.

Gyomor és belek. A gyomorsav és a gyomorban lévő enzimek el tudják pusz­títani a bélrendszerbe bejutó mikroorganizmusok többségét. A belek továbbá olyan hasznos baktériumoknak nyújtanak otthont, amelyek kiszorítják a betola­kodó mikrobákat.

Ivar- és húgyutak. Itt szintén élnek a veszélyes baktériumokkal versengő és azok számát csökkentő jótékony baktériumok. Ráadásul a hüvelyváladék álta­lában erősen savas – ez megvédi a női ivarutakat a mikroorganizmusoktól.

Természetes ölősejtek. Az „őrszemek” funkcióját töltik be. Még az előtt képesek megsemmisíteni a fertőzött sejteket és a ráksejteket, mielőtt az adaptív immunrendszer értesülne róluk. Ezek a sejtek a fehérvérsejtek (limfociták) közé tartoznak. Testszerte megtalálhatók, és bármilyen gyanús sejt ellen támadást in­díthatnak, mivel bizonyos idegen anyagokat felismernek az abnormális sejtek fe­lületén. Egy ország védelmi rendszerében ők lennének a titkos ügynökök.

A gyulladásos válasz. A gyulladás védekezőreakció, amely általában a sérülés helyszínén fejti ki tevékenységét, hasonlóan egy település polgárőrségéhez. Akkor aktiválódik, ha a szervezet megsérül, például izomszakadás történik, túlzott ter­helésnek vagyunk kitéve, elhasználódik egy ízület, megvágjuk vagy megégetjük magunkat. A gyulladásos válasz megakadályozza, hogy a mikrobák a sérülés helyéről továbbterjedjenek, ezenkívül eltakarítja a sejttörmeléket és a mikrobákat, hogy a helyreállító folyamatok beindulhassanak.

Jegyezzük meg! A gyulladás jelei közismertek: kivörösödés, melegségérzet, duzzanat és faj­dalom. A sérülés közelében levő erek kitágulnak, ez eredményezi a kivörösödést. A szokásosnál több folyadék szivárog az erekből a környező szövetekbe, ami pedig duzzanatot okoz. Ezek a folyamatok lehetővé teszik, hogy a védelmi rend­szer más szereplői, így a fehérvérsejtek és egyes vérfehérjék harcba lendülhessenek a fertőzést kiváltó kórokozók ellen.

A sérült szövet gyulladásos vegyületeket bocsát ki, amelyek felfegyverzett fe­hérvérsejteket, fagocitákat vonzanak a területre. Egy órán belül a fagociták meg­jelennek a sérülés helyszínén, és bekebelezik az elpusztult szöveti sejteket, bak­tériumokat, valamint toxinokat. így kezdődik meg a gyógyulás folyamata.

Genny. Ha a sérülés során komoly fertőzés következik be, sűrű váladék, genny gyűlhet fel. Ez elpusztult és élő fagocitákból, baktériumokból, valamint el­halt szöveti sejtek keverékéből áll. Ha a gyulladásos folyamat nem tisztítja ki a sé­rülés helyét, a felgyülemlett genny tályoggá alakulhat, amelyet le kell csapolni ahhoz, hogy elinduljon a gyógyulás.

Komplementrendszer. Ez a fehérjecsoport folyamatosan kering a vérben. Bak­tériumok vagy gombák jelenlétében aktiválódva olyan vegyületeket szabadít fel, amelyek segítik, kiegészítik, vagyis „komplementálják” a gyulladásos választ – innen kapta a csoport a nevét is.

Gyermekkori immunitás

A csecsemőket a velük született természetes védelmi vonalak oltalmazzák, valamint azok az antitestek és más védőfehérjék, amelyek a születés előtt az anya vérén keresztül, majd pedig az anyatejjel adódnak át. Ezek biztosítanak bizonyos fokú védelmet addig, amíg az egyes mikroorganizmusok ellen ki nem alakulnak a saját antitestek. Ebből adódóan nem meglepő, hogy az újabb kutatások fé­nyében az anyatejes táplálás előnyösebb a tápszeresnél.

Jegyezzük meg! Sajnos ezek a korai védőmechanizmusok nem minden kórokozót képesek megállítani. Ahogy a gyerek nő, időről időre kapcsolatba kerül olyan mikro­organizmusokkal, amelyek túljutnak szervezete védőrendszerén, és megbete­gítik.

Mialatt adaptív immunrendszere aktiválódik a kórokozók legyőzésére, a gyerek (vagy felnőtt) súlyos betegségeken eshet át, s akár meg is halhat. Régen sokan nagyon fiatalon életüket vesztették hétköznapi fertőző betegségekben.

Egy mai embernek sokkal jobbak az esélyei a súlyos betegségek elkerülésére

A megfelelő táplálkozás megerősíti a fiatalok immunrendszerét (akárcsak az idősebbekét), a tiszta ivóvíz és a jobb higiéniai viszonyok pedig számos súlyos betegség, például a kolera és a hastífusz forrását szüntetik meg. A régebben gya­kori és akár halálos kimenetelű gyermekbetegségek – például a kanyaró, a sza­márköhögés, a gyermekbénulás, a torokgyík, a mumpsz vagy a bárányhimlő

Adaptív immunitás

Ha az adaptív immunitás egyszer akcióba lendül, felerősíti a gyulladásos választ. Ám a legfontosabb, hogy ez a rendszer antitestek és gyilkos fehérvérsejtek egész seregeit mozgósítja a betolakodók elpusztítására, ússzanak azok akár a vérben és a nyirokban, vagy rejtőzzenek a szöveti sejtekben.

A fehérvérsejtek ezután „harcosokká” alakulnak, amelyek képesek megtalálni és megölni az azonosított betolakodót. A harcoló fehérvérsejteknek két típusa van; nevük első betűje eredetükre utal.

B-limfociták. A csontvelőben fejlődő B-limfociták a vérben keringő fehér­vérsejteknek körülbelül 10 százalékát teszik ki.

T-limfociták. A csecsemőmirigyben (thymus) fejlődnek. (Ez a kis, szegycsont alatti mirigy az immunrendszer része.) A limfociták mintegy 80 százaléka T-sejt.

Amikor megtámadják a betolakodó mikroorganizmusokat, a B- és a T-sejtek különböző, bár időnként egymást átfedő feladatokat látnak el. A T-limfociták a szervezetbe jutott kórokozókra vadásznak, és bekebelezik, majd a sejtplazmá­jukban raktározott enzimekkel felbontják az idegen anyagokat. A B-sejtek nem közvetlenül vesznek részt a harcban, hanem ellenanyagok (antitestek, immun­globulinok) tömegeit termelik. Az antitestek segítenek az immunsejteknek az an­tigének bekebelezésében, semlegesítik a baktériumok által termelt mérgező anya­gokat, és közvetlenül is támadják a baktériumokat, vírusokat.

A T-limfociták több típusra oszthatók, főleg funkcionális tulajdonságaik alapján. Beszélhetünk többek között segítő-, ölő-, memória- és gátló sejtekről.

B-sejtek: az antitestek előállítói

A B-sejtek számos baktériumtípus, továbbá egyes vírusok és paraziták ellen ké­pesek harcolni. Bár időbe telik, mire a B-sejtek betolakodóként azonosítanak egy-egy mikrobát, ha ez megtörténik, antitesteket termelnek. Ezek nagy mennyiségben a vérbe, valamint a nyirokba kerülnek (a nyirokrendszerről később bő­vebben lesz szó), és kezdetét veszi a mikroorganizmusok utáni vadászat. Az antitestek hatástalanítják az ellenséget, vagy elpusztítandóként „jelölik meg” más fe­hérvérsejttípusok számára.

MIT KELL TUDNI AZ ANTIGÉNEKRŐL?

Antigén bármi lehet, amit a szervezet idegenként ismer fel, és amelyre immun­választ ad. A szó az „antitest-generáló” kifejezésből származik. A legtöbb an­tigén nagy, bonyolult szerkezetű molekula. Minél kiterjedtebb egy molekula, annál több antigéndeterminánsa van: ez az antigénen lévő molekula vagy molekularészlet immunreakciót indít el.

Mivel az egyes antigéndeterminánsokat különböző limfociták ismerik fel, egy olyan molekula, amelynek felszínén sok antigéndetermináns található, számos antitest képződését eredményezheti. A nagy, komplex molekuláknak, például a jó és rossz baktériumoknak több száz kémiailag különböző antigéndeterminánsa lehet, ezért erős immunválaszt generálnak. Az egyszerű molekulák, például egyes hormonok viszont gyenge vagy semmilyen választ nem váltanak ki.

A műanyagok egy részét – mivel nem indítanak el immunreakciót a beteg szervezetében – mesterséges testrészek előállítására lehet használni. E tulaj­donságának köszönhetően a beültetett testrész nem lökődik ki.

A védőoltások ezeknek a B-sejteknek a működési mechanizmusára építenek. Arra késztetik a B-sejtekét, hogy antitesteket (immunglobulinokat) termeljenek. Ezek tartós immunitást alakítanak ki azzal a kórokozóval – például a poliovírussal – szemben, amelyből az oltóvakcinát készítették.

A legtöbb oltóanyagot a teljes mikroorganizmusból vagy annak egy részéből állítják elő. Elkerülendő, hogy a vakcina betegséget okozzon, a mikroorganiz­musokat gyengített vagy elölt formában alkalmazzák. Ám ettől még idegenként ismerik fel őket a B-sejtek, és antitesteket termelnek ellenük.

Jegyezzük meg! Amikor természetes úton találkozunk kórokozókkal, vagy védőoltást kapunk, úgynevezett szerzett immunitás alakul ki bennünk. Ez a tartós immunitás azért fejlődik ki, mert a kó­rokozót felismerő B-sejtek egy részéből memóriasejt lesz.

Ha később ugyanazzal a kórokozóval találja szembe magát a szervezet, a memóriasejtek gyorsan elkezdik termelni az ellenséget legyőző antitesteket. A szerzett immunitás – akár természetes módon, magukkal a mikrobákkal érintkezve jelenik meg, akár mesterséges úton, védőoltásokkal – sokáig, gyakran egy egész életen át megmarad.

A memóriasejtek által elindított másodlagos immunválasz valójában gyor­sabb, hatékonyabb és jóval hosszabb ideig tart, mint az eredeti válasz. Az im­munrendszer ugyanis ekkorra már felkészült arra, hogy az adott mikrobákat megtámadja.

Jó tudni: bár az antitesttermelő képesség és a memóriasejtek létrehozása igen fontos im­munfunkciók, a B-sejteknek van egy nagy hátránya. Csak azokat a mikrobákat tudják elpusztítani, amelyek nem a sejtekben rejtőznek, hanem „nyílt terepen”, a vérben és a nyirokban keringenek. Az antitestek nem jutnak be a szövetekbe, ha azokon nincs valamilyen nyílás, például vágás.

Ez azt jelenti, hogy nem igazán hatékonyak a sejtek belsejében rejtőző kórokozókkal, így mondjuk a tuberkulózist okozó baktériumokkal szemben – ezek száma zavartalanul több ezerszeresére tud nőni a sejtekben.

MIVEL SZEMBEN ELLENÁLLÓ AZ IMMUNREND­SZER?

A GÉNEK ADJÁK MEG A VÁLASZT!

Bár a fehérvérsejtek fejlődésének számos mozzanata még ismeretlen, azt tud­juk, hogy a limfociták már azelőtt képesek küzdeni a betegségek ellen, mielőtt bármilyen antigénnel találkoznának. Úgy tűnik, genetikailag arra vannak prog­ramozva, hogy több különböző antigént idegenként ismerjenek fel. Ha az an­tigén felbukkan, jelenléte máris mozgósítja az előkészített fehérvérsejteket.

A gének szabályozzák az egyes antigénekkel szembeni reakciókat

Ma valaki rendelkezik az immunválaszt meghatározó génekkel, válaszolni tud egy adott antigénre, ellenkező esetben nem. A génektői függ az immunválasz ereje is.

Az egyik leggyakoribb immunológiai probléma azoknak az immunrendszeri géneknek a hiánya, amelyek a felső légúti betegségek elleni antitestek terme­léséért felelősek. Az érintettek gyakrabban szenvednek a náthától, az influenzától és más hasonló betegségektől.

Létezik egy sokkal komolyabb, de ritka génhiba, amely mind a természetes, mind az adaptív immunválaszt tönkreteszi: a súlyos kombinált immunhiányos betegség (severe combined immunodeficiency disease – SCID). A SCSD-vel szü­letett csecsemők rendszerint életük első évében meghalnak valamilyen fertő­zésben.

Feljegyeztek egy érdekes esetet egy SCiD-s fiúról, aki egy hatalmas műanyag „buborékban” töltötte napjait, amely megvédte őt a kórokozóktól. Amikor 12 évesen – abban a reményben, hogy immunrendszere megerősödött -elhagyta ezt a „védőburkot”, megbetegedett, és 15 napon belül meghalt.

A segítő és az ölő T-sejtek: támadásra kiképezve

A segítő T-sejtek (más néven CD4+ T-sejtek, azaz CD4 pozitív T-limfociták) az adaptív immunitás tábornokai. Parancsokat osztanak az összes többi fehérvér­sejtnek, továbbá figyelmeztetik az immunrendszer más sejtjeit, hogy fel kell venni a harcot valamilyen fertőzéssel szemben. A részvételükkel zajló reakciót sejtes im­munválasznak hívják.

A segítő T-sejtek serkentik a B-sejtek osztódását és antitesttermelését. Kémiai jelátvivő molekulákat, citokineket is használnak, hogy más, általánosabb immunreakciókat serkentsenek. Nélkülük a szervezet nem képes hatékony immunválaszra. Ha a CD4+ T-sejtek száma alacsony a vérben, az azt jelenti, hogy az immunrendszer már nem képes a megkívánt hatásfokkal működni. (Ezzel a problémával küzdenek az AIDS-betegek.)

IMMUNHIÁNY

Ha a szervezet nem képes harcolni a fertőzések, tumorok ellen, az illető im­munhiányos

Ennek oka lehet az immunrendszer normális fejlődését akadályozó örökölt probléma vagy az immunrendszert károsító betegség, fizikai állapot.

Irnmunhiányhoz vezethet a súlyos alultápláltság, különösen a fehérjehiány, valamint a rák számos típusa. A legismertebb, immunhiányt okozó betegség a HIV-fertőzés, amelynek következménye az AIDS (ac­quired immune deficiency syndrome – szerzett immunhiányos tünetegyüttes).

Ha valakinek nem működik az immunrendszere, szokatlan nehézségekkel keli szembenéznie

Újra és újra megfertőzik olyan mikrobák, amelyek rendsze­rint egészséges személyeknél nem okoznak bajt, vagy az általánosan alkalma­zott, hatékony kezelés ellenére nem képes felépülni egy betegségből. Az érin­tett hajlamosabb lesz a rákra is. Ezek a hatások gyakran megfigyelhetők nagyon súlyos AlDS-betegeknél.

Az autoimmun betegségek épp az ellenkező végletet jelentik, mint az im­munhiányos rendellenességek. Ilyenkor az immunrendszer túl hevesen reagál, és tévesen idegennek tekinti a szervezet saját sejtjeit vagy egyes anyagait. Az autoimmun (szó szerint: ön-immun) betegség esetén az immunrendszer teljes védőerejét a saját sejtjei, szövetei ellen fordítja, azokban okoz károsodást.

Ám nem minden feladatot a segítő T-sejtek végeznek el, az ölő T-sejtekre is kemény munka vár. A CD8+ T-sejtekként is ismert ölősejtek az egyetlen limfocita típusok, amelyek közvetlenül képesek elpusztítani más sejteket.

Az ölő T-sejtek a vérben keringenek

A nyirokszervekben járőrözve olyan ellenségek után kutatnak, amelyek megsemmisítésére szakosodtak. A sejteket megszálló kórokozókból egyes antigéntermészetű anyagok megjelennek a meg­támadott sejtek felszínén. Jelenlétük riadóztatja az arra járó T-sejteket, amelyek likvidálják a kórokozóknak menedéket nyújtó sejteket. Ez igen komoly lépésnek tekinthető a betegség leküzdésében.

„Az őssejtek fő célpontjai a vírusfertőzött sejtek, de megtámadnak szöveti sej­teket is, amelyeket bizonyos sejten belüli baktériumok (például a tuberkulózis baktériuma) vagy paraziták fertőznek meg. Nem kímélik a ráksejteket és az idegen sejteket sem. Utóbbiak vérátömlesztéssel vagy szervátültetéssel is beke­rülhetnek a szervezetbe” – sorolja Elaine Marieb, az amerikai Humánanatómiai és Élettani Társaság tagja, több tankönyv szerzője.

Amikor a fertőzést vagy a betegséget sikerült legyőzni, egy újabb limfocita-típus, a szuppresszor T-sejtek lelassítják vagy megállítják a B-sejtek és T-sejtek működését – visszahívják őket a harcmezőről.

A nyirokrendszer

A nyirokrendszert tekinthetjük a szervezet saját szűrőrendszerének, amely kiros­tálja és elpusztítja a baktériumokat, a kóros sejteket és más idegen testeket. Ennek a rendszernek a két fő része a nyirok és a nyirokcsomók.

Nyirok. A szervezet szöveteit folyamatosan átmossa a nyirok, amely a vére­rekből szivárog a szövetekbe. Eközben összegyűjti a sejttörmeléket és a kismé­retű, nemkívánatos részecskéket, például a baktériumokat. Ennek a folyadéknak a nagy része ismét belép a vérkeringésbe a kapillárisok falán át, hogy fenntartsa a normális vértérfogatot. A maradék a még porózusabb nyirokerekbe folyik, és a nyirokvezetékeken át visszaáramlik a szívbe.

Nyirokcsomók. A nyirok lassan áthalad a nyirokcsomókon (más néven nyi­rokmirigyeken), amelyek úgy sorakoznak a nyirokvezetékek mentén, mint a gyöngyök a gyöngysoron. A nyirokcsomókban makrofágok (lásd a következő bekezdéseket), T-sejtek és B-sejtek is helyet kapnak.

Jegyezzük meg! A nyirokcsomók szűrőként működnek, összegyűjtik a nyirok által a szöve­tekből elszállított mikrobákat és más idegen anyagokat. A nyiroknak át kell ha­ladnia néhány nyirokcsomón, mire teljesen megtisztul.

A nyirokcsomókban számos makrofág is van. Ezek nagyméretű sejtek, ame­lyek bekebelezik a szövettörmeléket, a kórokozókat és bármi mást, ami szükség­telen a szervezet számára. Azáltal, hogy a makrofágok megszabadítják ezektől a nyirkot, eltávolítják a vérkeringésből.

A nyirokcsomók testszerte megtalálhatók, ebből adódóan a B- és a T-sejtek is mindenütt ott gyülekeznek, készen arra, hogy mozgósítsák őket a mikrobák ellen.

A nyirok tisztítása a nyirokcsomók fontos immunfunkciója

A nyirokhajszál­erek normálisan porózusak, így fehérjetermészetű anyagok bejuthatnak rajta. Amikor azonban valamelyik szövetben gyulladás alakul ki, a nyirokhajszálerek még porózusabbakká válnak, lehetővé téve, hogy nagyobb részecskék, például baktériumok, vírusok és ráksejtek is a nyirokvezetékekbe kerüljenek. Bár elő­fordul, hogy a fertőző organizmusok a szervezet más részeibe is elvándorolnak a nyirokrendszer útján, ezt a veszélyt a nyirokcsomók szűrőként való működése jelentősen csökkenti.

Miközben a nyirokcsomók keményen küzdenek, hogy megakadályozzák egy fertőzés tovaterjedését, látványosan megduzzadnak és érzékennyé válnak. Időn­ként a nyirokvezetékek maguk is begyulladnak, és a gyulladás finom vörös vo­nalakként láthatóvá válik többek között a kar belső oldalán.

A nyirokcsomók vizsgálata rák esetén

A nyirokcsomók vizsgálata a rákos betegeknél igen fontos annak megállapí­tása érdekében, hogy a rák továbbterjedt-e. A ráksejtek mozgásának nyomon kö­vetése életeket menthet meg, emellett segít meghatározni a legmegfelelőbb ke­zelést.

Keith Berndtson, az Illinois állambeli Chicago és Glenview Integratív Ellátóközpontjainak orvos igazgatója szerint a ráksejtek a nyirokvezetékeken át előszeretettel vándorolnak a szervezet más részén lévő nyirokcsomókba. Ezért be­vett gyakorlat a rákos daganathoz legközelebb eső nyirokcsomók eltávolítása és az irányú vizsgálatuk, hogy tartalmaznak-e rosszindulatú sejteket. Amennyiben igen, a teljesen helyi kezelés (daganat és nyirokcsomók eltávolítása) helyett helyi és szisztémás, azaz az egész testet érintő rákellenes terápiát (kemoterápiát és su­gárkezelést) kell alkalmazni.

Miután a rákos nyirokcsomókat eltávolították, a nyirok felgyűlhet azokban a szövetekben, amelyekből egyébként ezekbe a csomókba szivárogna, helyi duz­zanat kialakulását eredményezve. „Ám úgy tűnik, hogy ez nem befolyásolja az immunrendszer általános teljesítményét” – állítja dr. Berndtson.

Nyirokkeringés

A nyirokrendszernek nincs egy olyan központi „pumpája”, mint a vérkeringésnek a szív. A nyirok nagyon lassan áramlik; az izmok mozgása, a légzést kísérő mell­kasi nyomásváltozások és a közeli artériák pulzusa mozgatja finoman. Ezenkívül a nagyobb nyirokerek falában húzódó simaizmok is támogatják a fo­lyadék haladását.

A nyirokerekhez legközelebb eső izmok mozgása is fontos szerepet játszik a nyirok továbbításában. Nagyfokú aktivitásnál a nyirok ütemesebben áramlik, és gyorsabban visszatér a vérkeringésbe, fenntartva a vértérfogatot. Ugyanakkor, ha a szervezet egy részén súlyos fertőzés van jelen, hasznos lehet az érintett terü­letet rögzíteni (például a gyulladásos végtagot nyugalomba helyezni). így ugyanis a kisebb izommunka révén renyhébbé válik a beteg területen a nyirokkeringés, ezzel kevesebb káros anyag jut a fertőzött területről a nyirokkeringésen keresztül a vérkeringésbe.

A nyirokrendszer más szervei

A nyirkot megszűrő nyirokcsomókon felül néhány más szerv is nyirokszövetből épül fel, és védelmet jelent a betegségekkel szemben.

Lép. Ennek a szervnek az a feladata, hogy megtisztítsa a vért. A vér egy nagy artérián keresztül érkezik a lépbe, amely a belsejében kisebb erekre ágazik szét. Az ökölnyi, szivacsos, sötétvörös lép a hasüreg bal oldalán található, közvetlenül az alsó bordák mögött.

Amellett, hogy kiszűri az elhasználódott és tönkrement vörösvértesteket, a lép tisztító fagocitákat is tartalmaz, amelyek az idegen anyagok és a sejttörmelék be­kebelezésével részt vesznek a fertőzés legyőzésében. Ezenkívül nagy számban ta­lálhatók itt limfociták és antitestek is, amelyek folyamatosan kutatnak a betola­kodó kórokozók után.

Figyelem! A lép eltávolítását követően, annak feladatait át tudják venni az immunrend­szer más részei. Ezért is vélik úgy sokan – tévesen -, hogy nem túl fontos szer­vünk. A szervezet azonban ettől fogva már fogékonyabb lesz a fertőzésekre.

Csecsemőmirigy (thymus). A csecsemőmirigy a szegycsont mögött helyez­kedik el, a mellkas felső részén. Fő feladata, hogy a fehérvérsejteket átalakítsa a megfelelő T-sejt-típusokká, amelyek képesek megtámadni egy-egy kórokozót. A csecsemőmirigy a csecsemő- és a serdülőkor között a legaktívabb, ezután zsu­gorodni kezd.

Mandulák. A torok bejárata körül a nyirokszövet kis, ovális csomókból álló gyűrűt alkot. Ezek közül a mandulákat a legkönnyebb észrevenni. A mandulák baktériumfertőzés esetén megfájdulnak, kivörösödnek és megduzzadnak, azaz mandulagyulladás (tonsillitis) alakul ki.

A mandulák feladata, hogy csapdába ejtsék és elpusztítsák a kórokozókat. így nyújtanak védelmet számos baktériummal szemben, amelyeket belélegeznénk vagy lenyelnénk.

Figyelem! Ha a mandulákon több fehér folt vagy halványsárga lepedék je­lenik meg, az Streptococcus vagy más baktérium okozta fertőzésre utal. Mivel még súlyosabb fertőzés léphet fel, ilyenkor érdemes orvoshoz menni és a torokból kenetet vetetni. Kisgyerekeknél a mandulagyulladás hátterében rendszerint vírus áll, míg nagyobb gyermekeknél és a felnőtteknél inkább baktérium.

Az antibiotikumok elterjedése előtt gyermekkorban gyakran eltávolították a mandulákat. Erre leginkább sorozatos mandulagyulladás esetén került sor. Ma is elvégzik a beavatkozást, ha a fertőzés sűrűn fellép, és súlyos tünetekkel jár. Minden alkalommal ugyanis, amikor a mandulák begyulladnak, hegszövet kelet­kezik a felszínükön.

Jegyezzük meg! Napjainkban már jobban megfontolják a műtétet, éppen a mandulák fontos szerepe miatt – hiszen ezek a szervek fogják el a baktériumokat, és akadályozzák meg, hogy továbbjussanak a szervezetbe.

Az immunrendszer három védelmi vonala és a köztük lévő bonyolult kap­csolat igen összetett mechanizmust alkot. Az immunrendszer, feltéve, hogy jól működik, képes legyőzni azokat a betegségeket és fertőzéseket, amelyek táma­dásáról általában nem is szerzünk tudomást. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ha valakinek erős az immunrendszere, akkor ő maga is egészséges.

Tibor Griffel

A cikket írta: Griffel Tibor

Szakterületeim a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és  tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.

Címkék: Katgória: Immunrendszer

Véleménye fontos számunkra, írja meg!

Az email cím nem lesz nyilvánosan olvasható! A * karakterrel jelölt mezőket kötelező kitölteni!

tizenhét − 1 =

Read previous post:
Hogyan maradjunk egészségesek időskorban?
Az immunitás és az öregség – hogyan maradjunk egészségesek időskorban?

Nyolcvan év. NYOLCVAN. 80. LXXX. A szám ugyanaz, akárhogy is írjuk, de a jelentése mára megváltozott. Egyes kutatók még zsenge...

Close